2007. december 31., hétfő

60.

60. születésnap.
Anyu tegnap 60 éves lett.

A kerek évforduló alkalmából igyekeztem kitenni magamért, s gondoskodni arról, hogy minden a lehető legjobb legyen – gasztrotéren is…
A család visszajelzése alapján ez nem is sikerült olyan rosszul… :-)

Az ünnepi étkek elkészítését tehát – természetesen :-) - én vállaltam magamra.
A menü a következő volt: brokkoli krémleves pirított mandulával, Magyaróvári szelet (nekem Magyaróvári szejtánszelet) és Lyoni gesztenyetorta.
Bevallom, leginkább a torta miatt izgultam, ugyanis most debütált. A család azonban élvezettel fogyasztotta, így közzé is teszem a receptet. A Mindmegettén leltem rá, s ami rendkívül szimpatikussá tette: nagyon egyszerű elkészíteni, nem tartalmaz hozzáadott cukrot és lisztet, no és persze az, hogy francia édességről van szó… :-)

Lyoni gesztenyetorta

Hozzávalók (16 szelethez)
40 dkg gesztenyemassza
3 tojás
7 dkg vaj
3-4 evőkanál rum
1 csomag (bourbon) vaníliáscukor

A tetejére: étcsokoládé-öntet.
Hozzá: édes tejszínhab.

Elkészítés:
A gesztenyemasszát habosra keverem a puha vajjal, majd a tojássárgájákkal. Belekeverem a rumot. Kemény habbá verem a tojásfehérjéket, beleszórom a borbon vaníláscukrot és addig verem a robotgéppel, amíg ismét kemény tojáshabot kapok. A habnak kb. egyharmadát határozott mozdulatokkal a gesztenyés masszába dolgozom, hogy lazább textúrájú legyen. A maradék tojáshabot azonban már nagy, széles, lágy, óvatos mozdulatokkal forgatom a masszába.
Sütőpapírral bélelt vagy vajazott, lisztezett tortaformába simítom a krémes rumos-gesztenyés elegyet, s kb. 180-200 fokon 30-35 perc alatt megsütöm. Pici hűlés után tortástálra borítom, s hagyom teljesen kihűlni.
Ha ez megtörtént, étcsoki-öntettel vonom be a torta tetejét. Dr. Oetker-féle étcsokoládé öntetet használtam: nagyon egyszerű vele dolgozni és hamar szilárdul.
Édes – vaníliás porcukorral felvert – tejszínhabbal tálalom.

2007. december 30., vasárnap

Karácsonyi gasztro-angyalkák

Végiggondolva, nézve karácsonyra kapott ajándékaimon, felmerül bennem a kérdés: lehet, hogy érdekel a gasztronómia? :-)

A tréfát félretéve: csodaszép, ötletes, igazán nekem való ajándékokkal örvendeztettek meg a karácsonyi angyalkák: az emberek, akiket szeretek.
El is dicsekszem szépen sorjában velük. :-)

Kaptam 3 gyönyörű szakácskönyvet.
Paul Gayler: Vegetáriánus ételek – „Ínycsiklandóan” vegetáriánus (M-érték Kiadó, 2006). A híres brit vega-séf könyvében egészen különleges, sőt exkluzív ételkreációk találhatók. Még különlegesebbé s szimpatikusabbá teszi a könyvet, hogy a recepteken kívül sok hasznos, érdekes, s praktikus olvasnivalót rejt. Mindjárt egy, a vegetáriánus konyha sokoldalúságát érzékeltető galériával indul. Ezután az alapanyagokról szóló rész következik, melyből megismerhetjük a modern vegetáriánus főzéshez szükséges összes alapvető alapanyagot az egzotikus fűszerekkel együtt, továbbá segítséget kapunk az alapanyagok kiválasztásához, raktározásához és főzéséhez. Ezt követően a különböző főzéshez használatos eszközöket és alaptechnikákat mutatja be a szerző. Ezután következik a több mint 140 recept. A legutolsó fejezet pedig különböző menü-összeállításokat tartalmaz: Gayler ötleteket ad ahhoz, hogyan állítsunk össze egy sikeres menüt a kerti partitól kezdve a nagyobb családi összejövetelekig.
Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyv (Vince Kiadó, 2006). Ha léteznek alapművek a vegetáriánus táplálkozás, receptek, tudnivalók témakörében, ez a könyv egészen biztosan közéjük tartozik. Engem teljesen lenyűgözött. Miután karácsonyi angyalkámtól megkaptam a könyvet, másnap leültem, gondoltam átlapozom. Ez kapásból kb. 3- 3 és fél óráig tartott. „A vegetáriánus kaland” című fejezettel indul, mely rendkívül olvasmányosan és jó stílusban összefoglalja a vega-táplálkozással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat: információkat a létfontosságú tápanyagokról, valamint tanácsokat a kiegyensúlyozott étrend kialakításához. Ismerteti a különböző élelmiszerek rost-, zsír- és fehérjetartalmát, valamint bemutatja azon élelmiszereket, amelyek gazdagok olyan alapvető tápanyagokban, amelyeket a vegetáriánusok sem nélkülözhetnek. Ezt követően lenyűgözően sok és sokféle recept következik. Az ételleírásokat tartalmazó oldalak széljegyzetekkel vannak ellátva, amelyek a különböző alapanyagokkal, fogásokkal kapcsolatos érdekességeket, a szokatlan nyersanyagok felhasználására vonatkozó ötleteket és tanácsokat, szupergyors recepteket vagy egyszerűen csak praktikus ötleteket tartalmaznak. Szívből ajánlom a művet minden kezdő és haladó vegetáriánusnak! :-)
Egy falat… India (Aréna 2000 Kiadó, 2007). Indiai gasztronómia iránti – egyre szenvedélyesebb – vonzódásomat ismerve tették oda az angyalok a fa alá ezt a könyvet. Ez is gyönyörű kiadvány, szebbnél szebb – nemcsak ételekről készült – fotókkal. Ugyanakkor ez esetben nem kimondottan vegetáriánus receptgyűjteményről van szó. A hangsúly az indiai ételek, alapanyagok, különböző régiókra jellemző étkezési szokások bemutatásán és a mindezeket felölelő receptek prezentálásán van, így számos húsétel is megtalálható a könyvben. Az indiai konyhaművészet és étkezési kultúra sajátosságainak köszönhetően azonban legalább ennyi vega-fogás is szerepel a receptek között. A könyvecske végén pedig alaprecepttár és a különböző alapanyagok, fűszerek leírását tartalmazó szójegyzék található. Alig várom már, hogy a szó lehető legszorosabb értelmében haraphassak – a könyvben található receptek alapján - egy falat Indiát… :-)

És még mindig India!
Indiai díszdobozos 170 grammnyi varázslatosan illatos csoda, azaz garam masala.
S ha még ezzel is szabad eldicsekednem: egyenesen a brit szigetekről röpült vele idáig az angyalka… :-)
Most már biztos, hogy a közeljövőben sürgősen indiait kell főznöm!!! :-)

További gasztro-ajándékok Jamie Oliver-rajongói minőségemben találtak el…
Jamie Oliver fokhagymapucoló és kötény!
Ez utóbbi valami eszméletlen, ugyanis kifordítható, azaz mindkét oldala tulajdonképpen a színe. Egyik oldalán a CHEF felirat, a másikon pedig a következő olvasható: „I’M COOKING, you’re washing!”… :-D

Minden kedves angyalkának mégegyszer szívből köszönöm! :-)

2007. december 26., szerda

Karácsonyi lepény

A most következő süteményrecept annyiban vega, hogy természetesen nem tartalmaz húst, reformnak pedig egyáltalán nem nevezhető.
Miért teszem közzé mégis?

Mert igazi családi örökség ez az általunk csak „lepény” névre keresztelt sütemény: annak ellenére, hogy én nem igazán fogyasztom, megmelengeti a szívemet és bevallom, büszkeséggel tölt el.
Eredete a családi legendárium homályába vész. Annyi bizonyos, hogy már Nagymamám - aki jövőre lesz 95 éves – Édesanyja is sütötte, de hogy vajon Ő kitől tanulhatta, kitől, miből meríthetett hozzá ötletet, nem tudjuk. Több mint száz éves receptről van tehát szó…
Azért használtam a „meríthetett ötletet” kifejezést, mert valójában maga az ötlet az, ami különlegessé teszi ezt a karácsonyi süteményt. A tészta és a töltelék ugyanis a bejgli tésztája, mákos és diós tölteléke. Az viszont, hogy a kétféle töltelék egyszerre van jelen egyetlen süteményben, házi baracklekvárral alkotva igazi karácsonyi illat- és ízhatást eredményező mennyei triumvirátust, teszi egyedivé ezt az anyai ágról generációról generációra öröklődő süteményreceptet.

Nem tartozik a könnyen és gyorsan elkészíthető desszertek közzé, de megéri az időt és a fáradtságot. A kétféle töltelék és a sülő sütemény illata, igazi, meghitt karácsonyi hangulatot teremt. Nálunk évek óta a három generáció – Nagymamám, Édesanyám és én – együtt készíti… :-)

A recept:

Karácsonyi lepény

Hozzávalók:

A tésztához:
70 dkg finomliszt
35 dkg vaj vagy margarin
4 tojás sárgája
5 dkg (egy kocka) friss élesztő
1 kávéskanál só
1 dl tejföl
3-4 dkg cukor
1 ½ dl tej

A töltelékekhez:

A mákoshoz:
25 dkg darált mák
25 dkg kristálycukor
1 citrom héja
1 kávéskanál fahéj
1 evőkanál (házi) baracklekvár

A dióshoz:
25 dkg darált dió
20 dkg kristálycukor
2 csomag (bourbon) vaníliáscukor
1 evőkanál (házi) baracklekvár

Házi baracklekvár

Elkészítés:
A tészta begyúrásával indítunk, egy éjszakát ugyanis hűvös helyen pihennie kell.
A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Magára, hagyjuk, hogy az élesztő felfusson.
Ezalatt a lisztet egy keverőtálban elmorzsoljuk a vajjal vagy margarinnal. Beleszórjuk, keverjük a sót. A tojásokat szétválasztjuk és sárgájukat a sós, margarinos liszthez adjuk. Majd hozzáöntjük az eközben már életre kelt élesztős, cukros tejet.
Gyúrni kezdjük és rövidesen hozzáadjuk a tejfölt, amivel tovább dolgozzuk. Ha nem áll össze a tészta, egy kis tejfölt adhatunk még hozzá. A tésztát addig gyúrjuk, amíg már nem ragad a kezünkhöz és elválik az edény falától.
Ezután gyúródeszkára borítjuk és simára dolgozzuk. Négy részre osztjuk, s négy cipót készítünk.
A cipókat lisztezett deszkára vagy tálcára tesszük, tetejüket liszttel meghintjük. Egy konyharuhával letakarjuk és hideg helyen egy éjszakát pihentetjük a bucikat.

Elkészítjük a kétféle tölteléket.
Úgy indítunk, hogy két nagyobb lábasban felforralunk kb. 2-2 dl vizet, majd hozzáadjuk a 20, illetve a 25 dkg cukrot. Szirupot főzünk. A szirup akkor jó, ha a cukros vízből egy keveset hüvelyk- és mutatóujjunk közé véve szálasan nyúlik. Ha szirupunk ezt az állapotot elérte, beleszórjuk a mákot, s a másik lábasba a diót.
A mákos töltelékhez a mákot pár percig sűrűn kevergetve főzzük a szirupban, majd hozzáadjuk a citromhéjat, a fahéjat és a lekvárt.
A diós töltelékhez elég a diót épp csak összekeverni a sziruppal és már mehet is bele a vaníliáscukor és a lekvár. Az ízesítőanyagokkal is összedolgozzuk, és ezzel elkészült a diótöltelék is.
A sütitöltelékeket hűlni hagyjuk, legalább langyosra. Elképzelhető, hogy miután kihűltek, picit jobban összeállnak, sűrűbbek, keményebbek lesznek. Ezen kis lekvár hozzáadásával könnyedén segíthetünk. De azt a stratégiát is követhetjük, hogy a lekvárt eleve csak hűlés után keverjük a töltelékekbe, annak megfelelően, hogy a mákos, illetve diós massza mennyit vesz fel.

Most már az összeállítás következik.
Vajjal vagy margarinnal kikenünk egy kb. 40X30 cm-es tepsit.
Átgyúrjuk a cipókat.
Az első cipót a tepsivel megegyező nagyságúra nyújtjuk, nyújtófára tekerjük, majd óvatosan a tepsibe engedjük. Rásimítjuk a mákos tölteléket. A második cipót is kinyújtjuk, s a máktöltelékre terítjük. (Házi) baracklekvárral megkenjük. Nem túl vastagon, de nem is túlságosan vékonyan. Nálunk kb. 3 dl lekvár szokott „rámenni”. A lekvárrétegre jön a harmadik tésztalap. Erre kerül a diótöltelék. Óvatosan, apránként adagoljuk és kenjük a diós masszát, mert az alapjául szolgáló tésztalap, az alatta lévő lekváron kissé csúszik. Végül a diós tölteléket befedjük a negyedik tésztalappal.
A sütemény tetejét elhabart egész tojással megkenjük, s hagyjuk, hogy az megszáradjon rajta (ez kb. 10-15 percig tart), majd még egy kenés következik, és azt is száradni hagyjuk. Ezután a lepény tetejét hústűvel vagy villával sűrűn megszurkáljuk.
Előmelegített, forró sütőbe toljuk, s kb. 35-45 perc alatt megsütjük.
A lepény akkor van készen, mikor fényes-aranybarnává és enyhén márványossá változik a teteje.
Ha kissé kihűlt, deszkára borítjuk, majd „vissza”, hogy pirosra sült, fényes teteje legyen felül. Rombuszokra vagy téglalapokra szelve kínáljuk.


2007. december 25., kedd

Egy falat Görögország…

Az élet úgy hozta, hogy az elmúlt – Karácsony előtti - napokban közelebbi kapcsolatba kerültem mindenféle görög, görög-jellegű kulináriákkal.
Így a címben szereplő egy falat, voltaképp több falat… :-)
A szmogos-ködös-szürke magyar télben, karácsony előtti rohanásban, busz-és villamosmegállókban fagyoskodásban napfényt és egy darabka nyarat varázsoltak elém az elmúlt napokban szerzett mediterrán gasztroélmények.

Az egész úgy kezdődött, hogy Kati barátnőmmel a Belgrád rakparti Andreas Dionysos Taverna Görög Étteremben tartottuk a mi kis előkarácsonyunk. A meghitt beszélgetés, ajándékozás mellett maga az étterem, a görög hangulat, a kiszolgálás, s az ízletes ételek is valódi élményt nyújtottak. Magáról az étteremről nem is írnék többet – számos hízelgő kritikát olvastam már róla -, mert hosszú-hosszú bekezdéseken keresztül áradoznék. Csak bíztatni tudok mindenkit, hogy próbálja ki!
Kolokythakia gemista névre hallgató ételt fogyasztottam, ami nem más, mint rizzsel töltött cukkíni lágy tejszínes-kapros mártásban, héjában sült burgonyával. A tálalás gyönyörű volt, s az étel valami mesés… Fontosnak tarom megemlíteni: rendkívül nagyra értékeltem, értékelem, hogy külön hús nélküli ételeket tartalmazó oldal található az étlapjukon ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb finomságokkal hozva a zavarba a betérő éhes vegetáriánust… :-)

A töltött cukkíni elfogyasztásával azonban nem értek véget a Taverna Dyonusos nyújtotta kulináris élvezetek. A számla rendezése előtt ugyanis édes muskotályos fehérborral kínáltak minket. Be kell valljam, nem vagyok „nagy ivó”, s a különféle borokat illetően sem rendelkezem túlzottan nagy szakértelemmel, de ehhez foghatóan finom bort még soha életemben nem ízleltem. A mélyarany színű folyékony csoda a Samos nevet viseli, s a következőket érdemes tudni róla: „A muskotályszőlő gazdag aromája, testessége és olajossága jellemző erre a jó egyensúlyú alkoholban és savakban gazdag borra, amiben felfedezhető a karamell és a méz is.” Talán mondanom sem kell: megleptem magam, s családom 750 ml zamatos, édes napfénnyel… :-)

A Karácsony előtti „görög napok” a Tavernában elköltött ebéd után hamarosan tovább folytatódtak, s egy fetával és fekete olajbogyóval készített tésztaételben testesültek meg.
Az alaprecept Stahl Judit első, zöld színű szakácskönyvéből származik. Annyit változtattam rajta, hogy a mártás alapját képező újhagyma-fokhagyma duó helyett apróra vágott lilahagymát használtam. Egyrészt azért, mert a fokhagymának nem vagyok túl nagy rajongója, de főképpen azért, mert a hófehér feta és a fekete olajbogyódarabkák között eszméletlen jól mutatnak az apró lila kockák, az ízük pedig kellemesen édeskés… :-)
Nagyon finom és gyorsan elkészíthető fogás… egy tányérnyi Görögország, egy tányérnyi nyár… :-)

Penne fetával és fekete olajbogyóval

Hozzávalók: (1 adaghoz)
1 kisebb fej lilahagyma
8-10 dkg feta
2 dkg dióbél
3-3 ½ dkg magozott fekete olajbogyó
friss bazsalikom
kevés olivaolaj
9-10 dkg teljes kiőrlésű penne

Elkészítés:
Vizet forralok a tésztának, sózom, majd megfőzöm a pennét.
Míg a tészta fő, elkészítem a mártást. Ez csupán annyi előkészítést igényel, hogy száraz serpenyőben illatosra pirítom a diót, majd – ha kissé kihűlt – mozsárban durvára töröm. A lilahagymát megpucolom, leöblítem, s apró kockákra vágom. A megfelelő mennyiségű olajbogyót kihalászom az üvegből, s három vagy négy csinos karikára szelem az éjfekete szemeket.
Kevés olívaolajat hevítek egy mélyebb lábaskában, s puhára párolom rajta a hagymát. Mikor a lila kockák kellemesen megpuhultak, hozzájuk morzsolom a fetát, beleszórom a diót és az olajbogyót. Kevergetve összemelegítem az egészet, hogy a sajt felolvadjon, majd viszonylag jelentékeny mennyiségű apróra vágott bazsalikommal is összeforgatom. (Én most fagyasztottat használtam, a mártás így is rendkívül ízletes lett, de bizonyára frissel az igazi.)
Az időközben kifőtt, lecsepegtetett tésztát a mártásra szedem, alaposan összeforgatom, s már a villámra is tűzhetek egy falat Görögországot… :-)

2007. december 20., csütörtök

Multikulti villámvacsi

Avagy picipizza pitából.
Multikulti, hiszen közel-keleti – arab – görög lepénykenyerér olaszosan elkészítve.
Villám, hiszen tényleg nagyon hamar megvan. Így nem csak vacsira, de tízóraira, uzsonnára, s talán még ebédre is kitűnő. De akár vendégváró falat is lehet belőle. Nagyszerű azokra az esetekre, ha az ember lányának nincs igazán ötlete, de úgy enne valami meleget, de akkor is ha váratlanul toppan be egy kedves ismerős. Szerintem gyerekek körében is biztos siker! S ami még a lényeg: az elkészült minipizza nagyon kis aranyos és mutatós… :-)

Számomra maga az ötlet az, ami – az ízén és a végtelen számú variációs lehetőségen túlmenően – igazán nagyszerűvé teszi ezt az ételt.
Az ötlet azonban – sajnálatomra – nem az enyém. Kati barátnőm nővérétől származik. Ezúton is szeretnék köszöntet mondani érte, biztosan gyakran falatozom majd az arab-olasz, … ööö olasz-arab finomságból… :-)

Picipizza pitából

Hozzávalók: (1 picipizzához)
1 pita
1 közepes paradicsom
5-6 szem fekete olajbogyó
1 db 10 dkg-os mozzarellagolyó
kevés paradicsompüré, passzírozott paradicsom vagy ketchup
kb. ½ mokkáskanál szárított oregánó vagy bazsalikom vagy mindkettő
kevés frissen őrölt bors

olaszos fűszerkeverék (pl Kotányi malom)

Elkészítés:
Én „party grill” névre hallgató ősrégi csodamasinánkban készítettem, de az előmelegített sütő is tökéletes.
Szóval, beüzemelem az apró grillsütőt vagy előmelegítem a sütőt.
Mikor a kellő hőfokot elérte, egyik oldalán enyhén aranyszínűre pirítom a pitát.
Amíg ezek a műveletek megtörténnek, előkészítem a többi hozzávalót.
Fűszeres paradicsomszószt készítek. A pürés állagú paradicsomot (most pl. ketchupöt használtam) összekeverem az oregánóval és/vagy bazsalikommal és egy kevés frissen őrölt borssal. A paradicsomot megmosom, leöblítem és vékony karikákra szelem. (Meg is lehet hámozni, de szerintem abszolút nem probléma, ha ez elmarad..) A mozzarellagolyóbist szintén vékony szeletekre vágom. Az olajbogyeszokat elharmadolom.
Most már tényleg csak a gyors összeállítás marad hátra.
A pita nem pirult oldalát megkenem a fűszeres paradicsommal, majd beborítom a paradicsomkarikákkal. Sózom. A paradicsomszeletekeket - 5-6 kis mélyfekete karika kivételével – az olajbogyóval megszórom. A vékonyan felszeletelt mozzarellával az egészet beborítom. Utolsó simításként csinosan elrendezgetem a hófehér szeletkék tetején a félretett olajbogyódarabkákat és olaszos fűszerkeveréket (én Kotányi malom frissen őrölhető fűszerkeveréket használok – ez is tartalmaz pici tengeri sót) őrölök rá.
Az ily módon előállott minipizzát visszadugom a minigrillbe/sütőbe, s ha a sajt megolvadt, s aranyszínű kis hólyagocskák kezdik borítani a tetejét (ez nem tart tovább olyan 5-10 percnél), el is készült a remek eledel.

2007. december 19., szerda

Élénkzöld melengetés

Soha nem voltam „leveses”. A „hagyományos magyar” konyha abból a szempontból sem igazán jön be nekem, hogy az étkezések szinte mindig levessel indulnak. Az esetek túlnyomó többségében egész egyszerűen „feleslegesnek” érzem a leveses kezdést.
Amióta azonban hidegre, egykedvűre, s borongósra fordult az idő, egyre gyakrabban vágyom valamiféle krémes-selymes-melengető ételre. Levesre. Egy fárasztó nap után a kinti hidegről hazatérve eszméletlen jól tud esni – testnek és léleknek - egy tányér gőzölgő leves… :-)
Mindazonáltal leves-ügyben is újabb, s újabb gasztro-felfedezéseket teszek, hiszen nem a „hagyományos-családi” leveseinket készítem, hanem azoktól eltérő jellegű, ízvilágú, vega étkekkel kísérletezem.

Első próbálkozásként brokkoli-krémlevest készítettem.
A recept Moha vega-oldaláról származik. Hihetetlenül egyszerű elkészíteni.
Vegán ételről van szó: semmiféle állati eredetű alapanyagot, tejterméket nem tartalmaz. Színtiszta zöldség az egész… :-)
A végeredmény mégis valami egészen lágy, krémes, selymes, kellemesen friss ízű élénkzöld csoda! Hajszálvékonyra szelt pirított mandulával megszórva mennyei eledel :-)!

Brokkoli krémleves

Hozzávalók: (4 személyre)
1 nagyobb fej brokkoli
1 db krumpli
1 db vegetáriánus leveskocka
kb. ½ - ¾ mokkáskanál őrölt szerecsendió


Elkészítés:
Egy nagyobbacska fazékba kb. 6-7 dl vizet teszek. A krumplit megpucolom, megmosom, kis kockákra vágom és a leveskockával együtt megy a fazékba. Miután felforrt, kis lángon lefedve kb. 5-10 percig főzöm.
Közben megtisztítom és apróra darabolom a brokkolit.
Mikor a krumpli már majdnem megfőtt, belerakom a brokkolit a fazékba. A víz éppen csak lepje el, he nem lepi el, utánatöltök kevés forró vizet. Rászórom a szerecsendiót, felforralom, majd fedő alatt lassú tűzön főzöm kb. 10 percig: amíg a brokkoli megpuhul.
Utána botmixerrel szétturmixolom. Ha túl sűrű lenne, kis forró vízzel lehet még higítani. Megkóstolom, s ha kell, megsózom.
Bele lehet még forralni például egy kis tejszínt vagy tálaláskor tehet a tányérjába, aki így szereti – de őszintén szólva, szerintem teljesen felesleges.
Nagyon finom száraz serpenyőben pirított mandulapehellyel megszórva, de levesbetétnek fűszeres pirított zsemlekockát is lehet adni hozzá.


2007. december 15., szombat

Vegavariáció rakott témára

Családunkban sokszor készítettünk rakott kelt, zöldbabot. Ami darált húsból készült pörkölt és rizs keverékével, s tejföllel rétegzett zöldféléket jelentett sütőben megsütve. Anyukám most is így készíti.
Erre rímelve általános tapasztalatom is az, hogy a „hagyományos” magyar konyha számára a rakott vagy töltött zöldség valamilyen húsos ételt jelent. Kicsit gonoszkodva talán úgyis fogalmazhatnék: együnk zöldséget persze-persze, de akkor legalább a tölteléke legyen húsos.
Ugyanakkor a rakott zöldséges falatoznivalóknak hihetetlenül gazdag a tárháza. S rendkívül sokféle, s jópofa módon elkészíthetőek, variálhatóak (lerakhatók a zöldségek „egymással”, túróval, besamellel, sajttal…). További előnyük az effajta ételeknek, hogy a gyors összeállítást követően, már elsüldögélnek magukban, mialatt az ember lánya más, hasznos –konyhai vagy nem konyhai :-) - tevékenységekkel foglalatoskodhat és másnap könnyen s egyszerűen szállíthatóak (iskolába, munkahelyre). Ráadásul következő nap sokkal ízletesebbek és finomabbak… :-)

A most következő étel túróval rakott variáció zöldbabra hangolva.
Alapötletét egy Nők Lapja Cafés recept adta. Elkészítési módját érintő néhány apróbb változtatást leszámítva, annyit módosítottam rajta, hogy több túróból, s jelentékenyebb mennyiségű fűszer felhasználásával készült a töltelék.
Zsírszegény tehéntúrót használtam, s bár most nem került bele (mert első elkészítésekor az eredeti recepthez ragaszkodtam), de úgy gondolom, kellemesen megbolondítaná a túrókrémet talán nem is kis mennyiségű friss petrezseleyem, s valamilyen fűszersó.
A kép akkor készült, mihelyst kivettem az ételt a sütőből, s frissen-forrón szétcsúszkáltak a vajszínű hasábocskák. Kb. fél óra elteltével viszont, mikor a maradékot átemeltem munkahelyemre vinni szokott – ételszállító dobozkámba, gyönyörűen egyben maradt a túróval rakott zöldbab kocka, s másnapra is megőrizte csinos alakját. :-)
Ami pedig fentebb említett variációs lehetőségeket illeti: a lágy és krémes fűszeres túrós töltelék remekül illik más zöldfélékhez is. Szerintem biztosan fini lehet pl. brokkolival vagy karfiollal is… :-)

Most már azonban jöjjön a recept!

Túróval rakott zöldbab

Hozzávalók (2 személyre)
½ kg fagyasztott zöldbab (vajbab)
25 dkg tehéntúró
5 dkg vaj vagy margarin
4-5 evőkanál tejföl
kb. 1 evőkanál zsemlemorzsa
1 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál pirospaprika

1-1½ teáskanál apróra vágott friss kapor
ízlés szerint: apróra vágott friss petrezselyemzöld, fűszersó

Elkészítés:
A fagyos zöldbabot (felengedés nélkül) lobogó, sós (1 1/2 –2 teáskanálnyi só nyugodtan mehet bele) vízbe dobom, majd miután a hideg babbal való érintkezést követően a főzővíz újból felforrt, kis lángon, lefedve kb.10-12 perc alatt puhára párolom a vajszínű darabkákat.
Ez idő alatt elkészítem a túrótölteléket. Az áttört tehéntúrót simára keverem a tejföllel, kb. 3 dekányi olvasztott, de már nem meleg vajjal vagy margarinnal, a pirospaprikával, kaporral, sóval és a tört fokhagymával. A fűszeres túró még finomabbá tehető egy kis apróra vágott petrezselyemzölddel, s a só vagy a szükséges sómennyiség egy része bátran pótolható fűszersóval (pl. olaszos vagy franciás ízű Kotányi malom).
Mikor a zöldbab átpuhult, de még kellemesen roppanós, leszűröm, s ezután már csak az összeállítás marad hátra.
Egy picike tepsit vékonyan kikenek vajjal vagy margarinnal, s belesimítom a vajbab felét. Jöhet rá a fűszeres túrókrém fele, majd ismét zöldbab és túró következik. Végül rászórom a zsemlemorzsát, s rámorzsolom a megmaradt margarint vagy vajat.
Előmelegített sütőbe tolom a tepsit, s hagyok neki 4-5 percet, amíg a vajdarabkák elolvadnak. Ezután lefedem alufóliával, s 10-15 percig sütöm a fólia alatt, hogy az ízek összeérjenek. Ha ez megtörtént, leveszem az alufóliát és addig sütöm, amíg az étel tetején a zsemlemorzsa ropogós és kellemesen aranyszínű lesz.

2007. december 9., vasárnap

Menza fíling

Azaz mégsem…
Kezdem inkább az elejéről… :-)

Sosem szerettem a finomfőzeléket – egészen a közelmúltig.
Gyermekkoromban, menzára járó napközisként a valamiféle sűrű fehér trutyiban mutatóban úszkáló zöldségdarabok együttesének még a látványát sem bírtam.

Az elmúlt időszakban – összefüggésben vegetáriánus táplálkozás iránti szenvedélyem elmélyülésével és ezzel párhuzamosan ízlésem olyan irányú megváltozásával, hogy a legkülönfélébb húsmentes alapanyagokat, zöldségféléket fedezem fel, kóstolom, sőt „újrakóstolom” (számtalan étel van ugyanis, amit évekig nem fogyasztottam, sőt nem is gondoltam rá, hogy ilyet is lehet enni, most pedig nagy élvezettel eszegetem) – többször is megfordultam a Főzelékfaló ételbár névre hallgató műintézmények egyikében-másikában.
Nos, egy ilyen látogatás alkalmával megakadt a szemem a finomfőzeléken, s arra gondoltam, végül is semmi olyan nincs benne, amit nem szeretek, ígyhát berendeltem. És ízlett!
Ugyanakkor a menza fíling is megvolt: a zöldségeket körbevevő jelentős mennyiségű, sűrű, fehér liszttel készült rántás.

Szinte azonmód beindult a fantáziám, hogyan lehetne ezt az ételt egészségesebbé tenni. (Jómagam a főzelékeket – ha rántással vagy habarással vannak sűrítve – egyébként is „vékony lével” szeretem).
Az „egészségesebbé tétel” ez esetben azt jelenti, hogy a sárgarépát és a borsót (tudom, hogy sokak számára ebbe az ételbe még egyéb zöldségfélék is „járnak”, mint pl. karalábé, bab vagy kukorica, de nekem a répa és borsó duója jelenti „az igazi” finomfőzeléket) vízben főzés helyett pici olívaolajon dinsztelem. A sűrítéshez pedig egy kevés teljes kiőrlésű búzalisztet használok, épp csak annyit, hogy egész vékony, selymes, szinte áttetsző lé fonja körül a narancssárga és zöld apróságokat.

Egyszerű, s gyorsan elkészíthető étel.
S bár nagyon kedvelem az új s egzotikus ízeket, időről időre megkívánom, s akkor bizony nagyon jól tud esni egy tányér finomfőzi! :-)
Általában szójafasírttal vagy falafellel kísérem.

Finomfőzelék

Hozzávalók: (2 adaghoz)
bő 30 dkg sárgarépa
bő 20 dkg zöldborsó
1-1½ evőkanál olivaolaj
1½ - 2 teáskanál teljes kiőrlésű búzaliszt
1-½ teáskanál cukor

1 csokor petrezselyem

Elkészítés:
A sárgarépát megpucolom, megmosom, s apró (borsószem-nagyságú) kockákra vágom.
Ha friss borsóval készítem a főzeléket, a zöldborsót kifejtem, s leöblítem. (A receptben megadott mennyiség a már kifejtett borsóra vonatkozik!). Ha mirelitet használok, csak kiveszem a zacsit a hűtőből :-), s a zöld gyöngyöcskékből kimérem a szükséges mennyiséget.
Egy lábosban kevés olívaolajat hevítek, s rádobom a répakockákat, mikor áthevültek, kis lángon fedő alatt, párolom őket olyan 5-8 percig, majd hozzáadom a borsót. Átforgatom a lábos tartalmát, majd szintén kis lángon, fedő alatt kb. 15-20 perc alatt puhára párolom a zöldségeket, de vigyázok, hogy ne főjenek szét. (Ha a borsó mirelit volt, picit tovább tart, míg megpuhul.)
Mikor a répa és a zöldborsó is átpárolódott, nagy lángra váltok, és megszórom a narancssárga-zöld keveréket a teljes kiőrlésű búzaliszttel. Átforgatom, hogy a liszt piruljon meg kissé a zöldségeken. Ezután felöntöm annyi vízzel, hogy a pirított lisztes zöldségeket jócskán ellepje (a teljes őrlésű liszt több vizet vesz fel, mint a fehérliszt!), sózom, s hozzáadom a cukrot. Egy pici cukor hihetetlen mód kiemeli a sárgarépa és a borsó természetes édes ízét. Megvárom, míg a víz felforr és kis lángon fedő alatt még kb. 5 percig rotyogtatom.
Ha ezután a túl sűrűnek vagy kevésnek találom a levét, pici vízzel higítom, s utánaízesítek.
Utolsó simításként apróra metélt petrezselyemzöldet keverek a főzelékbe (de szigorúan csak miután már elzártam a gázt).


2007. december 8., szombat

Fűszeres-majorannás szejtánragu sárgarépás bulgurral

Tekintettel arra, hogy a szejtánt 25 dekás csomagokban árulják, s a családban egyedül én követem a vegetáriánus-reform táplálkozás - újabb s újabb felfedezni valókat tartogató - útját, az előző hétvégén készített Magyaróvári szelethez vásárolt búzahús fele türelmesen várt a hűtőben arra, hogy valami finomsággá alakítsam.
Ez egyk sietős hétköznap este meg is történt: egy vacsi, s másnapi munkahelyen elköltött ebéd formájában.
S hogy mi lett belőle?
Fűszeres-majorannás szejtánragu sárgarépás bulgurral.
A raguhoz az alapötlet a http://www.biochef.hu/ weboldalról származik. Jó szívvel ajánlom az oldalt minden vegetáriánusnak és egészséges táplálkozás-fannak, de annak is, aki egyszerűen csak unja már a megszokott, s folyamatosan ismétlődő ízeket, alapanyagokat, ételeket. Tippek, ötletek, érdekességek olvashatók a honlapon, s eszméletlenül sok recept! :-)

Hogyan készült a bejegyzéscímben szereplő fogás?
A következőképpen:

Fűszeres-majorannás szejtánragu sárgarépás bulgurral

Hozzávalók: (2 kisebb vagy 1 nagy adaghoz)

A szejtánraguhoz:
12-15 dkg szejtán (búzahús)
1 kisebb fej hagyma
1 nagyobb gerezd fokhagyma
kb. ½ teáskanál majoranna
kb ½ teáskanál pirospaprika

pici olivaolaj

A körethez:
kb. 05, dl bulgur
kb. 1,75 dl víz
zöldségleveskocka
pici olivaolaj

1 közepes szál sárgarépa
½ csokor petrezselyem

Elkészítés:
Először a köretet teszem oda dinsztelődni, párolódni, gőzben duzzadozni. Addig elkészül a ragu.
A bulgurt korábbi bejegyzésemben írtak szerint készítem el. A sárgarépát megpucolom, megmosom és apró kockákra vágom. Egy lábaskában pici olívát hevítek, rádobom a répát, átforgatom, s mikor a narancssárga kockácskák áthevültek, kis lángra veszem a gázt, kap egy pici sót s fedő alatt puhára, de még kellemesen roppanósra párolom a répakockákat.
Eközben a hagymát és a fokhagymát megpucolom, leöblítem. A vöröshagymából apró kockákat gyártok. A szejtánt kb. ceruza vastagságúra csíkozom. Kevés olívaolajon aranysárgára pirítom a hagymát, majd lehúzom a tűzről s belekeverem a pirospaprikát, pici vízzel felöntöm, majd visszaköltöztetem a gázra. A hagymás-paprikás keverékhez adom a búzahúscsíkokat, belenyomom a fokhagymát, rászórom a majorannát, sózom, s az egészet összeforgatom. 1-2 percig pirítom őket együtt, kevés vizet öntök alá, s kb. 10-15 perc alatt puhára-készre párolom a „husit”. Közben persze figyelem, hogy „kér-e” még kis vizet, s ha szükséges, utánaízesítem a ragut.
Eközben biztosan elkészül a bulgur és a répa, s míg a ragu fődögél, apróra metélem a petrezselymet is. A bulgurt, a sárgarépát és a petrezselyemzöldet összeforgatom.
Az imígyen elkészült köretet tányérra halmozom, s szedek mellé a fűszeres szejtánraguból.


2007. december 3., hétfő

El is felejtettem…

El is felejtettem, milyen jó dolog almakompótot enni! :-)

Helyesebben szólva, múlt hét közepén eszméltem rá, hogy évek óta eszembe sem jutott, hogy egyáltalán bármiféle kompótot is egyek. Az ételeknek ez a típusa úgy, ahogyan van kiesett a gondolataimból, kulináris repertoáromból.
Mígnem aztán múlt héten kolleganőm említette, hogy előző hétvégén almakompótot főzött…

Azon túlmenően, hogy valami hihetetlenül megkívántam, emlékeket, ízeket, illatokat idézett fel az almából készült finomság gondolata.
Az emlékek alapvetően nem kellemesek, mégis szívesen idézem fel őket: Nagymamám készítette nekem gyerekkoromban, amikor beteg voltam. Teljesen mindegy volt, hogy a gyomrom vagy a torkom fájt, volt lázam avagy nem, netán csak egy szimpla nátháról volt szó, szinte az első dolog az almakompót-főzés volt, mihelyst nem jól éreztem magam.
S mikor a munkahelyi beszélgetés során szóba került, egyből a számban éreztem az ízét, az orromban kellemes aromáját.

Nem volt mese, hétvégén muszáj volt elkészítenem.
Annyira egyszerű!
De ami még csodálatosabb benne: a párolódó alma, a szegfűszeg és fahéj egymásba fonódó mennyei illata. Így Karácsony tájt különösen megmelengeti az ember lelkét. S bár az elkészült finomság lehűtve az igazi, ez a gyermekkort idéző-melengető érzés kanalazgatásakor is megmarad…
Két befőttesüvegnyi télfűszer ízű-illatú finomságot készítettem: megeszegetni tízóraira, uzsira, munkahelyi kényeztetés gyanánt vagy csak egy kis nassként… :-)

Almakompót

Hozzávalók:
1 kg alma (jelen esetben granny smith)
1 liter víz
8-10 szem (egész) szegfűszeg
1 rúd fahéj
kb. 3 evőkanál (akác)méz

Elkészítés:
Az almákat (azért granny smith-t választottam, mert kellemesen fanyar) leöblítem, burgonyahámozóval megszabadítom a héjuktól, negyedekbe vágom és a magházukat eltávolítom. Ezután a negyedeket ismét félbevágom és felkockázom. Persze nem muszáj kockázni, Nagymamám például mindig vékony cikkekre szelte.
Egy nagyobbacska fazékba öntöm a vizet, hozzáköltöztetem az almakockákat, majd a fahéjat és a szegfűszeget is. Felforralom, majd kis lángon kb. 6-8 percig főzöm a fűszeres vízben az almadarabkákat. (Szerintem úgy finom a kompót, ha nem fő pépesre az alma, hanem kicsit res marad.)
A 6-8 perc elteltével, elzárom alatta a gázt, s belekeverem a mézet. A szükséges méz mennyisége természetesen ízlés szerinti (én nem szeretem túl édesen) és függ attól is, hogy milyen fajta almából készül az étel. A forró lében egyből elolvad a méz, mivel azonban ezt leszámítva nem hőkezelem a méhek által előállított aranysárga finomságot, megőriz valamit ásványianyag- és vitamintartalmából. Én legalábbis szeretem ezt hinni. :-)
Mikor a mézzel is elkevertem, alaposan lehűtöm, s már csak az van hátra, hogy elkanalazzam az almakompótot.

2007. december 2., vasárnap

Az én Magyaróvárim

Egy korábbi bejegyzésemben már írtam a vega-hús-ételekről.
Nos, a hétvégén újabb gasztro-élményre tettem szert e témakörben. Két vonatkozásban is.

Egyrészt kipróbáltam a szejtánt. Ez „ugyanúgy” búzahús, mint a már hivatkozott bejegyzésemben szereplő termék, azonban mégis picit más. Természetesen a szejtánra is igaz, hogy nagyon magas a fehérjetartalma és gabonából, búzából készült alapanyag. Egész sokféle változatban kapható: létezik belőle natúr, de többféle fűszerezett variáns is, megvásárolható szeletben vagy daraboltan, sőt már megsütve is. Sütés-főzés közben szinte ugyanúgy viselkedik, mint a hús (szeletelhető, darabolható, süthető, kirántható, használható ragukhoz, elkészíthető pörköltnek stb.), így gyakorlatilag az összes húsos fogás előállítható belőle. „Kinézete” és állaga – szemben a másik, pusztán „búzahús”-ként nevezett termékkel – egészen rendkívüli. A natúr szejtánszelet (amivel a hétvégén megismerkedtem) tényleg olyan, mint egy szelet hús! Egészen érdekes és „vicces” gasztro-élmény…! :-)

Másrészt a szejtánból olyan ételt készítettem el, ami a „sajtos csirkéhez” hasonlóan nagy kedvencem volt húsevő koromban. Bár ez idő tájt sem igazán rajongtam a húsos ételekért, de „sajtos csirkével” és magyaróvári szelettel többnyire sikerült levenni a lábamról. A párolt gombával, sonkával és lágy sajttal borított hússzelettel, azaz a „magyaróvárival” Kati barátnőm édesanyja révén ismerkedtem meg. Ennek immár hét éve, s azóta igen gyakran kerül nálunk is az ebédlőasztalra. Hála azonban a vegetáriánus konyhaművészet sokszínűségének és találékonyságának, vegaként sem kell lemondanom róla. Szejtánból készítem, a sonka elmarad, „cserébe” viszont valamilyen – a trappistánál ízletesebb – karakteres, jellegzetes ízű sajt (jelen esetben gouda) csábít a tetejéről… :-)

Magyaróvári szejtánszelet

Hozzávalók: (1 adaghoz)
egy szép, kb. 12 dkg-os szejtánszelet
15-20 dkg friss (fehér vagy barna csiperke) gomba
egy csokor petrezselyem

frissen őrölt bors
4-5 szelet valamilyen ízes félkemény sajt (pl. gouda)
pici olivaolaj

Elkészítés:
Először a fűszeres párolt gombát készítem el, ami majd a „hús”-ra kerül.
A gombákat megpucolom, a kalapokat a tönkjüktől elválasztom, megmosom és apróra vágom. Ha rizst készítek köretnek, az apróra vágott tönköket egy kis edényben külön lepirítom, s később majd a főtt rizshez keverem. A felaprított gombakalapokat egy kis olivaolajra vagy margarinra dobom, átforgatom, megvárom, míg a sok-sok szürke apróság levet ereszt, aztán, ha azt már majdnem elfőtte, sózom, jó alaposan borsozom és kis lángon fedő alatt kb. 10-15 perc alatt puhára párolom. Mikor a gomba elkészült és már elzártam alatta a gázt, hozzáforgatom kis híján az egész csokor apróra vágott petrezselyemzöldet. A maradék zöld apróságok a gombás rizskörethez költöznek majd.
A sajtot vékonyan felszeletelem.
Ezután már csak néhány perc kell és elkészül a pompás eledel.
Egy serpenyőben pici olivaolajat hevítek. Mikor már forró az olaj, ráhelyezem a szejtánszeletet és kb. 3 perc alatt aranysárgára pirítom, ezt követően megfordítom a „husit”, de ezt az oldalát csak kb. fél-egy percig hagyom pirulni, s már rá is szedem a fűszeres gombát. Lefedem serpenyőt, de csak annyi időre, amíg a gomba átmelegszik a „hússzeleten”.
Most már tényleg a finisbe érkeztem. Mikor a gomba is áthevült, elrendezem a gombával borított szejtánszelet tetején a sajtszeleteket úgy, hogy szép egyenletesen fedjék be. Ismét lefedem a serpenyőt, annyi időre, hogy a sajt megolvadjon a vega-husi tetején.
Ha ez megtörtént, azonnal tálalom. Tapasztalataim szerint gombás-petrezselymes barnarizzsel (amibe csempészek egy kis francia fűszerkeveréket is – Kotányi malom) körítve a legfinomabb.

2007. november 27., kedd

Névnapi répatorta

Mit kedvelek a répatortában?

Mesterien ötvöződik benne a különlegesség és az egyszerűség. Hiszen kétségtelenül nem mindennapi desszertről van szó, ugyanakkor egy egyszerű kevert tészta.
„Kevert tésztaságából” eredően szinte elronthatatlan. Ráadásul egészen „profi” lesz a végeredmény: mivel nem kerül bele töltelék, ezért nem kell lapokra vágni vagy külön lapokat sütni, szinte – valamilyen máz kerül még a tetejére – úgy tálalható, ahogyan a tortaformából az ember lánya kiborította.
Fantasztikus a sülő sárgarépás sütemény illata!
Zöldségből készült finomság, azaz igazi vega-édesség! :-)

A legjobban mégis azt szeretem az alábbi recept alapján készült karottás csodában, hogy két ízben is sikerült vele megörvendeztetnem olyan embereket, akiket szeretek. :-)
A sütemény Anyu szülinapján debütált, s az Anyukám köszöntésére érkezett családi barátunk, azt hitte, cukrászdából rendeltük a tortát. Bevallom, nagyon jól esett a dicséret. S bár kissé tartottam alapvetően „konzervatív íz- és ételvilágban” utazó családtagjaim reakciójától, de a répasüti mindenkinek ízlett. Persze kisebb meglepetést okozott, mikor elárultam, miből is készült a desszert… :-)
Premier utáni második színrelépése a múlt heti Katalin-naphoz kötődik. (Közzétett fotó is a névnapi répatortáról készült). Nagyon kedves barátnőmet köszöntöttem vele. Igazi meglepetés volt, s – ha hihetek barátnőm verbális (értsd: elismerő, dicsérő szavak, „nyamm!” hanghatás) és non-verbális (értsd: mosoly, kedves tekintet, intenzív falatozás) kommunikációjának :-) – nagyon ízlett!
Ezzel örömet szerzett a torta nekem is, hiszen annyira, de annyira jó érzés látni, ha számunkra kedves embereket megörvendeztetünk és ízlik az, amit nekik készítettünk… :-)

A sárgarépás finomság a következő módon készül.
(A recept eredetileg egy internetes fórumról – azt hiszem, a Nők Lapja Café egyik hozzászólásából – származik.)

Répatorta

Hozzávalók: (egy 24 cm-es tortaformához)
4 db közepes sárgaréparépa
4 db tojás
3 dl cukor
3 dl liszt
1,5 dl olaj
1 csomag sütőpor
1 csomag (bourbon) vaníliás cukor
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 kávéskanál őrölt gyömbér
1 kávéskanál őrölt kardamom
pici só

Elkészítés:
A sárgarépákat megpucolom, megmosom és kis lyukú reszelőn lereszelem.
A cukrot egy nagy tálban összevegyítem a vaníliás cukorral, majd kikeverem az olajjal.
Az így kapott elegyhez egyenként hozzáadom a tojásokat, s az egészet – még mindig kézi robottal - habosra keverem.
Az így kapott masszához mennek a fűszerek, majd belekeverem a sütőporral elkevert lisztet is. Végül a reszelt répát is beleforgatom az elegybe.
Sütőpapírral kibélelt vagy margarinozott, lisztezett tortaformába simítom a tésztát és előmelegített sütőbe tolom. Közepes hőmérsékleten (kb. 180 fokon) 50-60 perc alatt készre sül.
Mikor elkészült, kiborítom a formából, s hűlni hagyom a répás finomságot.
A teteje bevonható sajtkrémmel vagy cukormázzal is – kinek melyik szimpatikus.
Én Dr. Oetker – féle marcipános cukormázat teszek a répatorta tetejére, s marcipándísz(ekk)el dekorálom.

2007. november 23., péntek

Libanoni finomság: moussakaat batenjan

Azaz csicseriborsós tál padlizsánnal.

Habár ez is muszaka, csupán annyiban hasonlít a görög változatra, hogy padlizsán van benne. Libanoni változatához a padlizsánt megsütik hagymával és fokhagymával, azután keverik össze a paradicsomos csicseriborsóval. Pompás és egyszerű étel! Fogyasztják hidegen és melegen egyaránt, de általában jó néhány órával az étkezés előtt elkészítik, hogy az ízei érjenek össze.

Előbbi kis érdekesség és a recept is Sarah Brown Vegetáriánus ételek négy kontinensről című nagyszerű könyvéből származik.
Az eredeti recepten azonban kissé módosítottam.

Hogyan készült a konyhámban ez a paradicsomos-csicseris-padlizsános csoda?
Nos, a következőképp:

Moussakaat batenjan

Hozzávalók: (2 adaghoz)
2 evőkanál olívaolaj
1 kisebb hagyma
2 jókora gerezd fokhagyma
1 jókora padlizsán
1 doboz konzerv hámozott paradicsom
1 üveg konzerv csicseriborsó (kb. 20dkg)

bors

Elkészítés:
A padlizsánt megmostam, szár felőli végeit levágtam és csíkokban meghámoztam. Utána vastag szeletekre vágtam, s mindkét oldalukon besóztam. Kb. 1 órát állni hagytam a lila-halványzöld csíkos szeletkéket, majd konyhai papírtörlővel kissé kinyomkodva leitattam róluk a nedvességet.
A hagymát megpucoltam, leöblítettem, apró kockákra vágtam. A fokhagymát szintén megtisztítottam, megmostam. A paradicsomkonzervet leszűrtem, de a levét megtartottam, tartalmát felszeleteltem. A csicseriborsót lecsepegtettem.
Egy nagy serpenyőben kevés olívaolajat hevítettem, s pár perc alatt mindkét oldalukon elősütöttem benne a padlizsánszeleteket.
Nagy lábasban felhevítettem a két evőkanál olívaolajat, s aranysárgára pirítottam benne a hagymát. Ezután belenyomtam a fokhagymagerezdeket, s addig pirítottam a hagymával, míg meg nem érzetem az illatukat. Ezt követően már ment is a hozzájuk a csicseriborsó és a paradicsom a levével együtt. Az egészet jól átforgattam. Majd miután felforrt az elegy, a paradicsomos csicseriborsóhoz költöztettem a padlizsánszeletkéket, s óvatosan – hogy ne törjenek össze – összeforgattam őket.
Sóztam, borsoztam. Majd kis lángra vettem a gázt, fedő alatt kb. 10 percig főztem, s már készen is volt a libanoni muszaka. :-)

2007. november 18., vasárnap

Paradicsomos vöröslencse dal

Korábban említettem már rajongásomat az indiai konyhaművészet iránt.
Nos, - amennyiben ez lehetséges – szeretetem ennek a számomra rendkívül érdekes és egzotikus földrésznek a kulináris kultúrája iránt azóta is tart, s úgy érzem, az újabb és újabb, alapanyagok, elkészítési módok, gasztrocsodák felfedezésével tovább mélyül majd…

Az újonnan felfedezett finomság a paradicsomos vöröslencse dal.

Mielőtt leírnám a receptet, álljon itt néhány érdekesség…

A dal a hüvelyesek – babok, borsók, lencsék – gyűjtőneve. Az indiai otthonokban szinte a mindennapi étkezések alapja. Ugyanígy nevezik az ezekből készült ételeket is.
Sok vidéken a hüvelyesek helyettesítik a hiányzó friss zöldséget. Minden tájegységnek megvan hozzá a saját receptje, s saját főzési módszere és fűszere.
Olykor egyszerűen megfőzik vízben, megtörik és ízesítik. Máskor fűszerekkel párolják. A belőle készült püré néha egészen száraz. Összefőzhetik rizzsel, amitől érdekes külsőt kap. A főtt dalt olajban pácolt fűszerekkel szokták keverni.
Az elkészült dal fűszerezése édestől a rettentő csípősig bármilyen lehet, az állaga is változó: folyékony, krémes vagy száraz és szilárd.
(Forrás: Sarah Brown: Vegetáriánus ételek négy kontinensről)

S hogy miért érdemes vöröslencsét falatozni?
A vöröslencse valójában nem más, mint meghámozott barna lencse. Magas fehérjetartalmú hüvelyes.
A barna-khaki színű lencse Európában használatos; míg az apró szemű narancs- és vörös színű a közel-keleti és az indiai ételek alkotóeleme. Készíthetnek belőle levest, tölteléket is, curryvel, főételként vagy köretként tálalhatják.
A zöldségekhez képest egyes ásványi anyagokban is gazdag, mint például a kálium, foszfor, vas. Vitamintartalmából a B vitamin-csoport tagjai emelendők ki. Jelentős mennyiségű szénhidrátot tartalmaz, amely szintén előnyös tulajdonság a vegetáriánusok számára.
A többi szárazhüvelyessel ellentétben nem szükséges éjszakára hideg vízben áztatni, valamint a főzési ideje is lényegesen rövidebb, körülbelül 10-20 perc, amely alatt pürés állagú lesz. Éppen ezért kiváló leves-, szósz- és püréalap Pikáns ízű, zsírszegény, sűrítés nélküli ételeket célszerű kreálni belőle
(Forrás: http://www.biochef.hu/, http://www.edenkert.hu/, http://www.bionivo.com/)


S ím, itt van a recept:

Paradicsomos vöröslencse dal

Hozzávalók: (2 adaghoz)
10 dkg vöröslencse
1 doboz hámozott paradicsom konzerv
1 kis fej vagy ½ nagyobb fej hagyma
1 teáskanál tandoori masala
½- - ¾ teáskanál kurkuma
½ teáskanál curry por
½ teáskanál cayenne bors

pici olívaolaj

Elkészítés:
A lencsét alaposan átmosom, lecsepegtetem.
A hagymát megpucolom, leöblítem, apró kockákra vágom.
Egy lábasban pici olívaolajat hevítek, s rádobom a hagymadarabkákat. Mikor a hagyma megpirult, hozzáadom a lencsét, átkeverem, s hozzáöntök annyi vizet, hogy (jócskán) ellepje. Miután a víz felforrt, kis lángra veszem a gázt és fedő alatt puhára párolom a lencsét (ez kb. 20 perc alatt történik meg).
Amíg a lencse fő, kibontom a hámozott paradicsom konzervet, a levét megtartom, a paradicsomokat pedig apró kockákra vágom.
Mikor tehát a lencse a megfőtt, rádobom a paradicsomot a levével együtt, sózom, s mehet bele a curry, a kurkuma, a cayenne bors és a csodálatos rubinvörös színű tandoori masala.
Átkeverem a láboska tartalmát, s kis lángon fedő alatt 3-5 perc alatt készre főzöm a dalt.
Ha szükséges, utánaízesítek.
Indiai lepénykenyérrel igazán autentikus és finom, de friss magvas bucival, barna kenyérszeletekkel is remek.
Ennek az ételnek az ízei akkor érnek össze igazán, ha picit (egy éjszakát, napot) áll. Tipikusan az a falatozni való, ami melegítve ezerszer jobb, mint frissen (már, ha az ember kibírja :-)).

2007. november 11., vasárnap

Sárgarépás – cukkinis spagetti fenyőmaggal

Zöldséges tésztaételek és a sárgarépa iránti rajongásom ab ovo indokolja, hogy miért készítem gyakran ezt az ételt.
E fogás esetében azonban többről van szó.
A narancssárga karotta-hasábocskák enyhén karamelles édessége, a cukkini zöld frissessége, a teljes kiőrlésű tészta barna selymessége kiegészülve a fűszerkeverék enyhén füstös grill-jellegével, s megkoronázva az utánozhatatlan illatú és aromájú enyhén pirított fenyőmaggal… úgy hiszem, igazán kellemes harmóniában olvad össze.
Tényleg érdemes megkóstolni…:-)!

Sárgarépás – cukkinis spagetti fenyőmaggal

Hozzávalók: (1 adaghoz)
1 közepes szál sárgarépa
½ kisebb, gyenge cukkini
1 kis maroknyi teljes kiőrlésű spagetti (a zöldség és a tészta kb. fele-fele mennyiségű legyen)
Kotányi grill zöldség fűszerkeverék
fenyőmag
pici olívaolaj

Elkészítés:
Felhevítem a wokot, felteszem a spagetti főzővizét.
Megpucolom a répát, megmosom a cukkinit. Mindkét zöldséget kb. 4-5 cm hosszúságú gyufaszálra vágom.
A fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítom.
Amikor a víz felforrt, kb. egy mokkáskanál sót szórok bele, beleengedem a spagettit és megfőzöm.
Ezalatt elkészülnek a wokban a zöldségek. Kevés olívaolajat hevítek és rádobom a sárgarépát, átforgatom, aláöntök egy pici vizet és lefedem. Gyakran kevergetem. Amikor a répa már félig megpuhult, hozzáadom a cukkinit, összekeverem, és bőségesen megszórom a fűszerkeverékkel. Picit lefedem és ezt is gyakran kevergetem.
Mikor a zöldségek elkészültek, a leszűrt spagettit a wokba zuttyintom és összeforgatom – pirítom a fűszeres répával, cukkinivel és a pirított fenyőmag felével.
Tányérra halmozom az elkészült tésztát és a tetejét megszórom a maradék fenyőmaggal.


2007. november 10., szombat

„A vegetáriánusok kaviárja”

Azaz beluga lencse… apró fekete gyöngyökbe öltöztetett kényeztetés.

Nevét a legjobb minőségű fekete kaviárról kapta, ami nem véletlen: különösen apró, fénylő héjú, finom fekete lencse.
Főzés előtt nem kell beáztatni, különleges és hihetetlenül dekoratív alapanyag salátákhoz, levesekhez, hidegtálakhoz, csíráztatáshoz és köretekhez.
A lencsék közül a legkisebb méretű, ezért nagyon gyorsan megfő. Ízesíteni köménymaggal és szerecsendióval ajánlott. De „klasszikusan” babérlevéllel, sóval főzve is remek.
További előnye, hogy akinek a lencsével emésztési gondjai vannak, azok is biztonsággal ehetik, mert nem okoz problémát.

És az íze? Hm… finom, diós, különleges.

„A vegetáriánusok kaviárjának” is nevezik.
Azt hiszem, valóban az. Az apró, fekete, fénylő gyöngyszemek exkluzivitással fonják körül a legegyszerűbb falatoznivalókat is…


Első randevúm az éjfekete kis csodákkal egy „szójaszószos-mézes roston sült tofu beluga lencsés kuszkusszal” nevű kreációban teljesedett ki.

Szójaszószos-mézes roston sült tofu beluga lencsés kuszkusszal

Hozzávalók: (1 adaghoz)
15 dkg tofu
5 dkg beluga fekete lencse
0,5 dl kuszkusz
3-4 evőkanál sötét szójaszósz
1 jó teáskanál méz
1 babérlevél

pici olívaolaj

Elkészítés:
Első lépésként bepácoltam a nagyobbacska hasábokra vágott tofut (füstölt tofut használtam, de mivel úgyis hosszabb időt tölt az édes-sós pácban, a natúr is tökéletes). Kisebb tálkában homogénre kevertem a szójaszószt a mézzel, beleforgattam a szójababsajt-hasábokat, majd fogtam egy tiszta nejlonzacskót, amibe belerakosgattam a tofut és utánaöntöttem a páclevet. Jól összeráztam, majd lezártam a zacsit, s hagytam a szójaszószos-mézes lében ücsörögni a hasábocskákat, mindaddig, míg a beluga lencsés kuszkusz elkészült (ez kb. 30-40 percet jelentett).
A beluga lencsét megmostam és 1,5 dl vízben egy babérlevél kíséretében feltettem főni. Mikor a víz felforrt, kis lángra vettem a gázt és fedő alatt kb. 15-20 perc alatt megfőztem a fekete gyöngyöcskéket (ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a lencse az összes folyadékot magába szívja). Ezután kihalásztam a babérlevelet, sóztam és fedő alatt még kb. 20 percig duzzasztottam.
Ezalatt az idő alatt elkészítettem a
kuszkuszt.
20 perc elteltével a kész lencsét az időközben szintén elkészült kuszkuszhoz kevertem.
Ezután már csak a tofu végső formába öntése maradt hátra, ami igazán gyorsan ment. Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítettem, s mind a négy oldalukon megsütöttem a pácból kihalászott hasábocskákat. Ez oldalanként nem jelentett többet 20-30 másodpercnél: ezalatt az idő alatt a pácban lévő méz kellemesen karamellizálódik, de még nem ég meg.
Tányérra szedtem a beluga lencsés kuszkuszt, elrendezgettem rajta a roston sült tofudarabkákat, s a fogás megkoronázásaként az étel közepére halmoztam egy-két kiskanál fekete gyönyörűséget.

2007. november 3., szombat

Zöldbabfőzelék

Azt hiszem, – a tökfőzelékhez hasonlóan – a zöldbabfőzeléket illetően is a szokásostól, hagyományostól kissé eltérő receptet hozok „otthonról”.
Az elkészítési mód, az alapanyagok talán módosultak (pl. teljes kiőrlésű liszttel sűrítettem a főzeléket, mert így egészségesebb), s a későbbiekben is módosulhatnak picit, de a zsenge vajbab, a finom fűszeres szósz és a friss petrezselyem triumvirátusa bármikor képes levenni a lábamról… :-)

Íme a recept:

Zöldbabfőzelék

Hozzávalók: (3-4 személyre)
½ kg zöldbab
1 közepes fej hagyma
1 teáskanál pirospaprika
3 púpos teáskanál teljes kiőrlésű búzaliszt
1 csapott teáskanál ételízesítő (Ízvarázs)

főzőmargarin
2 csokor petrezselyem

Elkészítés:
Készíthető friss és mirelit vajbabból is.
Amennyiben frissből készül, a zöldbabot előzőleg megpucoljuk, megmossuk és kb. 2 cm-es darabokra vágjuk.
A hagymát megpucoljuk, leöblítjük, apró kockára vágjuk és margarinon megfonnyasztjuk. Megszórjuk a pirospaprikával, majd mehet rá a zöldbab. Összeforgatjuk a babot a paprikás hagymával és felöntjük annyi vízzel, amennyi főzeléket szeretnénk (ez általában kicsit több vizet jelent, mint amennyi a zöldbabot ellepi, természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy az ételt még sűríteni fogjuk!). Sózzuk, ételízesítővel megszórjuk. Mikor a fűszeres lé felforrt, kis lángra vesszük a gázt, az edényt lefedjük, és puhára pároljuk a zöldbabot. Friss bab esetében ez kb. 45, mirelitnél kb. 30 perc alatt megtörténik.
Mikor a bab átpuhult, a teljes kiőrlésű búzalisztből és kb. 1,5 dl vízből habarást készítünk. Nagy lángra vesszük a gázt és a habarást belecsorgatva, jól elkeverve, majd néhány percig forralva besűrítjük a főzeléket.
Közvetlenül tálalás előtt beleforgatjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet. A jelentékeny mennyiségű friss petrezselyem ad igazi, kellemes, üde zamatot az ételnek.
Aki szereti, tejföllel tovább gazdagíthatja a zöldbabfőzeléket.

Tejszínes sárgarépa

Nagy kedvencem a sárgarépa!
Hogy miért?

Azt gondolom, a répa amolyan igazi „egyszerű, de nagyszerű” zöldség, étel.
Valahogy annyira evidens, hogy van, hogy mindig hozzá lehet jutni, hogy az ember bele sem gondol, mennyire finom is az íze, s esetleg önálló ételként is megállja a helyét…
Egyszerűen, s könnyen beszerezhető, amolyan „mindig van otthon” alapanyag, ugyanakkor egész különleges fogások is varázsolhatók belőle.
Enyhén édeskés íze az, amit annyira kedvelek benne.
Elég pici vajon vagy olivaolajon megfuttatni a narancssárga szeletkéket és szinte saját magukban karamellizálódnak, így egészen különleges édeskés zamatot kölcsönöznek a belőlük készülő ételnek.

A sárgarépát legutóbb tejszínesen készítettem el – ha fogalmazhatok így – francia jelleggel.
A francia hangulatot a vaj, a fűszerezés és a tejszín kölcsönzi a fogásnak.
Lássuk, hogyan is készül!

Tejszínes sárgarépa

Hozzávalók: (1 személyre)
30-35 dkg sárgarépa
1-1 ½ dl főzőtejszín
kevés vaj
francia fűszerkeverék (Kotányi fűszermalom)

fél csokor petrzselyem

Elkészítés:
A sárgarépát megpucolom, megmosom, hosszában félbevágom, majd az így kapott fél répákat kb. 3 mm széles félkörökre szelem.
Kevés vajat melegítek egy serpenyőben. Mikor a vaj felhabzott, beleteszem a répát, átforgatom, s néhány percig melegítem-pirítom. Mikor a narancsszínű szeletkék áthevültek, pirulni kezdtek, s persze ezzel párhuzamosan megérzem a forró vaj és sárgarépa kettősének utánozhatatlanul finom illatát, kis lángra veszem a gázt és fedő alatt kb. 10 percig párolom. Időnként átkeverem.
Mikor a répa megpárolódott, de még kellemesen roppanós, nagy lángra kapcsolom a gázt s felöntöm tejszínnel. 20 %-os tejszín esetében a mártás egy-két perc alatt beforr. Jöhet az ízesítés: frissen őrölt fűszerkeverék és só. Ha túl sűrű a szósz, kis tejszínnel higítom, s ha szükséges, utánaízesítek.
Az apróra vágott friss petrezselyemzöldet akkor keverem bele, mikor már elzártam a serpenyő alatt a lángot.
A hozzá álmodott köret közepére halmozom a tejsznes répa-ragut, s rögtön tálalom. (Nálam legutóbb bulgur volt a köret, s nagyon jó kis párost alkottak a tejszínes sárgarépával.)
Kellemes, könnyed egytálétel.


2007. november 2., péntek

Pici India… - Kokur muttee dahiwali

Nem túlságosan régről datálható érdeklődésem és lelkesedésem az indiai konyha iránt. Egy azonban biztos: szerelem volt első látásra… na jó, első kóstolásra :-)

„India konyhája a vegetáriánusok számára kincses sziget, az ízek skálája pedig éppoly nagy és széles, mint maga az ország.”
Azt hiszem, Sarah Brown-nak tökéletesen igaza van.
Ami igazán lenyűgöz az indiai konyhaművészetben, az ízek és színek kavalkádja, az alapanyagok (gabonafélék, hüvelyesek, zöldségek) és fűszerek hihetetlen sokfélesége, mindezzel együtt a belőlük készülő kulináris remekek, egytálételek elkészítésének egyszerűsége és az erős fűszerezés ellenére a fogások könnyedsége. S bevallom, mágnesként vonz az indiai gasztronómia „nem ártás” szemlélete, egzotikuma.


Kokur muttee dahiwali – azaz fűszeres gomba joghurttal

Indiában a joghurtot nemcsak az ételek mellé mártásnak vagy raitának szolgálják fel, hanem sok fogás krémes szószaként is elkészítik. Erre példa a most következő recept is.

Kokur muttee dahiwali

Hozzávalók: (2 személyre)
2 evőkanál ghí vagy olaj
450 gramm apró gombafej félbevágva (nagyobb gombák esetében 4-6 darabra szelve)
1 teáskanál mustármag
1 teáskanál koriandermag
1 teáskanál római kömény
½ teáskanál chilipor
1 tört fokhagymagerezd
175 gramm sűrű joghurt


Elkészítés:
Nagy serpenyőben forrósítsd fel a ghít vagy olajat, és pirítsd meg benne a gombát, amíg megpuhul. (Én a lepirítást követően pici vizet öntöttem a gomba alá és fedő alatt pároltam puhára kb. 10 perc alatt). Tedd félre egy másik edénybe a levével együtt!
A serpenyőben ismét forró olajban pirítsd meg a fűszereket (a mustármag és a koriandermag akkor jó, mikor a kis gömböcskék ugrándozni, pattogni, illatozni kezdenek), hintsd meg sóval, aztán add hozzá a fokhagymát és süsd egy percig nagyobb lángon, hogy minél több levet engedjen. Arra mindenképp figyelj, hogy a fűszerek ne égjenek meg!
Tedd kis lángra, majd fokozatosan keverd bele a joghurtot!
Amikor az egész joghurtot beleöntötted, a keverék krémes állapotú lesz. Melegítsd fel!
Az előzőleg puhára párolt és félretett gombát add a meleg fűszeres joghurthoz!
Igazíts a fűszerezésen és tálald melegen!

Forrás: Sarah Brown: Vegetáriánus ételek négy kontinensről


Az ételt kókuszos rizzsel körítettem, mely szintén indiai jellegzetesség.

Nos, én ennek a köretnek meglehetősen egyszerű változatát szoktam készíteni. A végeredmény azonban nagyon finom és remekül kiegészíti az indiai ízvilágú ételeket – azt hiszem, így van ez a kokur muttee dahiwali esetében is.

Az általam készített kókuszos rizs egyszerűsége és gyorsasága, no meg egészséges volta :-) alapvetően abban rejlik, hogy előfőzött barnarizsből készítem. Méghozzá a következőképpen:
Egységnyi barnarizshez 1/3 annyi kókuszreszeléket számítok, mint amennyi a rizs mennyisége.
1 adaghoz tehát 0,5 dl rizs, harmadennyi kókusz és kb. 1,5 dl víz szükséges.
A vizet felteszem forrni, majd amikor felforrt, beleöntöm a rizst és a kókuszreszeléket, sózom és hozzáadok pár csepp olivaolajat, ezután kis lángra veszem a gázt és az edényt lefedem. Kis lángon addig főzöm, amíg a rizs és a kókusz az összes vizet magába szívja, ez kb. 10 perc. Ezután lefedve hagyom a saját gőzében puhulni a kókuszos rizst még kb. 5-10 percig. Ezt követően átkeverem és kész.

2007. október 28., vasárnap

Vega-hús-étel

Szilárd meggyőződésem, hogy a vegetáriánus táplálkozás nem arról szól, hogy a „hagyományos-húsos” ételekből elhagyom a húst és pl. csak köretet eszem vagy, hogy húsos ételeket készítek húspótlóval.
A vegaság életmód, egészségtudatosság, konyhaművészet. Egy külön világ, autonóm étkezési kultúra. Megvannak a maga speciális (és ugyanakkor nagyon is hagyományos) alapanyagai, receptjei, változatos ételkészítési eljárásai, ennyiben önálló és autonóm, ugyanakkor hihetetlenül nyitott a gasztrokultúrák sokféleségére (az arab, indiai, afrikai, távol— és közel - keleti, konyhára épp úgy, mint az európai gasztronómiára…). Ezért (is) kedvelem annyira.

Ugyanakkor – s ez elsőre talán paradoxnak tűnhet – imént említett sokszínűségét tovább gazdagítja, hogy igenis bármilyen húsétel elkészíthető vega-alapanyagokból is! Számomra ez is fantasztikus a vegetáriánus konyhaművészetben. S ez a másik fő jellegzetesség, ami miatt szeretem.
Szinte minden húsfélének létezik növényi (gabona-, szójaalapú) változata, amikkel ugyanúgy vagy legalábbis nagyon hasonlóképpen kell a konyhában bánni, őket elkészíteni, mintha „valódi” hússal állnánk szemben.


Húsevőként kedvenc ételem volt az itthon csak „sajtos csirke” néven nevezett fogás.
S vegetáriánusként sem kell lemondanom róla! :-)
Búzahússal készítem el, s a végeredmény – csöppet talán szerénytelenül állíthatom – igazán ízletes… hm…

A búzahúsról – egyébként - a következőket érdemes tudni:
A búzahús nem tartalmaz állati eredetű anyagot. Koleszterint természetesen szintén nem, ugyanakkor nagyon magas a fehérje tartalma, és az állaga teljesen megegyezik a húséval. Ez azt jelenti, hogy bármi készíthető belőle, ami húsból készül. Fogyasztása nem csak azoknak ajánlott, akik vegetáriánusok, hanem mindazoknak, akik speciális diétát követnek, amiben a koleszterin, és a húsban előforduló egyéb egészségtelen dolgok kerülendőek. A sertéspestisről és a kergemarha kórról, valamint az állati fehérjéken nevelt gyári csirkékről már ne is beszéljünk. Bármilyen étel készíthető belőle, amit a hagyományos magyar konyhából ismerünk, a rántott szelettől a szalontüdőn át a vadason keresztül a pörköltig, vagy a brassói aprópecsenyéig. Sőt a reggeli szendvicsekbe és hidegtálakra is tehetünk belőle a felvágottakat helyettesítendő.
(forrás. http://www.harmonet.hu/)


De most már jöjjön a lényeg: a „sajtos csirkéből” lett „kétsajtos szószban sült búzahús” receptje!


Kétsajtos szószban sült búzahús

Hozzávalók: (2 személyre)
20 dkg (azaz egy csomag) búzahús
2 – 2 ½ dl tejföl
10-15 dkg trappista sajt
10-15 dkg füstölt sajt (én Karavánból készítem)
2-3 evőkanál teljes kiőrlésű búzaliszt
kb. 1 evőkanál csemege pirospaprika
pici olaj

Elkészítés:
A szósz elkészítésével kezdek, ami igazán egyszerű. A tejfölt alaposan elkeverem a kétféle reszelt sajttal. Az így kapott mártásnak egészen sűrű, krémes és kenhető masszának kell lennie.
A búzahúst három egyforma szeletre vágom és paprikás lisztben (ami a teljes kiőrlésű búzaliszt és a pirospaprika keveréke) megforgatom.
Egy nagy serpenyőben pici olajon enyhén megsütöm a búzahússzeleteket. Ez oldalanként kb. 2 percet jelent. Majd egy vékonyan kiolajozott vagy kivajazott sütőtálba, kis tepsibe költöztetem az immár ropogós, fűszeres kérget kapott szeleteket.
Rájuk simítom a sajtos-tejfölös krémet és a tepsit előmelegített sütőbe tolom.
(Külön sózásra nincs szükség, hiszen a búzahús tartalmaz tengeri sót és a kétféle sajt – különösen a füstölt – kellőképpen sóssá, ízessé teszi az ételt.)
Akkor van kész, mikor a teteje már nem fehér, hanem kissé aranyszínű és apró sötétbarna hólyagocskák jelennek meg rajta (ez kb. 20-30 perc alatt megtörténik). De a sütőből kiáramló illat is árulkodó… :-)
Szerintem krumplipürével és céklasalátával a legfinomabb.



2007. október 23., kedd

Tejszínes-gombás tofu

Szívemhez különösen közel áll, ugyanakkor nagy kedvencem ez az étel.
Miért?

Első találkozásaim egyike volt ez a vegetáriánus konyhával, táplálkozással. Barátnőm nővére – ki már évek óta gyakorló vegetáriánus – ismertetett meg vele, s magyarázta el kedvesen-készségesen elkészítésének módját. S mikor először tálaltam fel magamnak, ízlelőbimbóim azonnal megadták magukat. :-)
Első találkozásaim egyike volt ez a tofuval is. Aminek - különösen füstölt változatának – azóta nagy barátja lettem.

Szójababsajt, gomba, tejszín… igazán krémes, mesteri hármast alkotnak ebben az egyszerűen s gyorsan elkészülő fogásban.
Készíthető natúr és füstölt tofuból is. Bevallom, nekem füstöltből ízlik igazán.



Tejszínes-gombás tofu

Hozzávalók: (1 adaghoz)
10 dkg (füstölt) tofu
10 dkg friss gomba
kb. 1 dl főzőtejszín (20%-os)
pici olivaolaj
fűszerkeverék
pici só
petrezselyemzöld a tetejére

Elkészítés:
Az alaposan megtisztított gombát nagyobb darabokra szelem. A tofut kb. 1X1 cm-es kockákra vágom. Így nagyjából azonos méretű gomba- és tofudarabkákat kapok.
Serpenyőben kis olivaolajat hevítek, rádobom, s megpirítom a tofut. Mikor már aranyszínben tündökölnek a tofukockák, hozzáadom a gombát, s megfűszerezem (pl. Kotányi fűszermalom-olasz vagy francia változat). Megvárom, amíg a gomba levet ereszt (ha nem lenne elegendő az így nyert folyadék, pici vizet öntök alá), majd kis lángon fedő alatt párolom. Mikor a gomba már puha, hozzáöntöm a tejszínt, s beforralom a mártást. (Az ételhez használható 10%-os tejszín is: ez esetben szükség lehet pici étkezési keményítőre, amit a tejszínnel előzőleg elkeverünk s így sűrítjük be a mártást. 20%-os tejszínnél azonban nincs szükség keményítőre, - nagy lángon - egy-két perc alatt beforr a szósz.)
Ha szükséges, utánaízesítek picit a mártáshoz használt fűszerkeverékkel, sóval.
A tetejére petrezselyemzöldet szórok.
Köríthető rizzsel, tésztával, kuszkusszal, bulgurral...


Most bulgur volt a köret.
A bulgur nem más, mint búzatöret.
Keleti országokban közkedvelt étel. Hagyományosan napon szárítják zöld búzaszemből.
A szív egészségének szempontjából fontos tápanyagok sokaságát tartalmazza, köztük összetett szénhidrátokat, fehérjéket, niacint, nem oldódó rostokat, fitoösztrogéneket, valamint E-vitamint. (Forrás: www.origo.hu)

Én a bulgurt a következőképpen szoktam készíteni:
Tapasztalataim szerint bő 3-szor/3,5-szer annyi víz szükséges hozzá, mint amennyi bulgur.
A bulgurt nagyon pici vajon vagy egy csepp olivaolajon kicsit átpirítom (mikor érzem az illatát, akkor jó). Eközben kimérem a szükséges mennyiségű vizet. Mikor a bulgur megpirult, felöntöm a vízzel, s zöldségleveskockát morzsolok bele (kiszámolom, hogy a felhasznált mennyiségű vízhez „mennyi kocka” szükséges). Átkeverem s megvárom, míg a víz felforr. Ekkor kis lángra veszem a gázt s a lábast lefedem. Kis lángon addig főzöm, míg az összes vizet magába szívja, a főzési idő kb. 20-25 perc. (Ezután lehet hagyni, hogy a saját gőzében is puhuljon kicsit).

Laár András: Miért vagyok vegetárius?

Laár Andrást nagyon kedvelem.
Rendkívül sokoldalú és bölcs embernek tartom. Azt gondolom, érdemes odafigyelni gondolataira: szelídségről, filozófiáról, életszemléletről, életvezetésről.

Laár András: Miért vagyok vegetárius?

Már tizenhét évesen is egy évre leálltam a húsevéssel, mert összeismerkedtem egy vegetárius fiúval, Tulipánnal, akivel egy ideig együtt zenéltem, és aki nagy hatással volt szellemi fejlődésemre. Ő beszélt nekem legelőször a keleti filozófiák „nem ártás” szemléletéről, amely arról szól, hogy próbálja meg az ember a lehető legkevesebb kárt okozni létével a Természetnek és az élőlényeknek. Világszemléletétől egészen fellelkesedtem, olyannyira, hogy másnap megmondtam édesanyámnak: mostantól én sem eszem húst. Úgy érveltem, hogy ha meg lehet élni húsevés nélkül, akkor az embernek nincs igazából joga állatot enni, mert azzal olyan szenvedést és halált okoz, ami elkerülhető lenne. Neki ezt igen nehéz volt elfogadnia, úgyhogy újra és újra megpróbálta odabiggyeszteni a sült combot vagy a kolbászt a főzelék vagy krumpli mellé a tányéromra, amit én újra és újra félreraktam, nem ettem meg. Ez ment egy évig, utána beadtam a derekamat, és visszatértem a húsevő táplálkozáshoz.
A következő vegetárius időszak huszonnyolc éves koromban kezdődött, amikor találkoztam a magyarországi „krisnásokkal”, a Krisna-tudatú baktákkal, akiknek a vallása tiltja a húsevést. Rajtuk keresztül ismerkedtem meg alapfokon a hinduizmus filozófiájával, és a vaisnavák, azaz a Visnu-hívők vallási gyakorlatával. Ez újra felélesztette bennem a „vegi” szellemet.
Ekkor már úgy tűnt, nagy a hajlamom a vegetárius életmódra, mert bár a krisnásokkal egy fél év múlva meglazult a kapcsolatom, ezután még három évig tartózkodtam a húsevéstől. Időközben megismerkedtem a buddhizmussal, ami revelációként hatott rám. Mostanáig is az egyik legfontosabb szellemi vezérfonalam ez a létszemléleti rendszer. Buddhista körökben nem kötelező a vegetárius életmód, de azért a buddhisták harmada-fele nem eszik húst. A „nem ártás” elve itt is érvényben van, de kissé más értelmezésben, mint a hinduknál.
Ez a hústól tartózkodó időszak azért ért véget, mert zenész-életmódom következtében rendszeresen utazgattam a KFT zenekarral az országban, és szinte mindig valamilyen vendéglőben vagy egyéb „vendéglátóipari alegységben” kellet ebédelnünk, vacsoráznunk. Ekkoriban – a 80-as évek elején – már az is szerencse volt, ha koncert után volt hová betérnünk enni, nemhogy vegetárius étel lett volna. Három év kellett ahhoz, hogy végleg elegem legyen a rántott gomba, rántott sajt menükből, vagy az otthonról magammal hozott hideg zöldségekből. „A megvilágosodás nem múlhat ezen” – gondoltam ekkor, és megint évekre visszatértem a konvencionális táplálkozáshoz.
Csakhogy eljött a pillanat, amikor nagyon beteg lettem. 1999 telén porckorongsérv keletkezett a derekamban, amit két és fél évig képes voltam meditációval, jógával, talpmasszázzsal és a buddhista mesteremtől, Mireisz Lászlótól kapott varázsolajjal féken tartani, de 2002 április közepén végképp ágynak dőltem. Semmi és senki nem tudott segíteni, derekam úgy fájt, mintha egy nagy rozsdás csavart csavaroztak volna bele kívülről, minden moccanás iszonyú kínszenvedést okozott. Ekkor hagytam abba végleg a húsevést. Igaz, ez időszak alatt amúgy is alig ettem. 12 napig feküdtem hanyatt az ágyban, csak a mellékhelyiségbe vonszoltam ki magam időnként nagy erőfeszítéssel, amúgy pedig olvastam a hinduk egyik szent könyvét, a Srímad Bhagavatamot. Kilenc nap elteltével meglátogatott jógaoktató barátom, Krisnanand, aki látva helyzetemet és ebből fakadó olvasási lázamat, egy könyvet ajándékozott nekem. Címe: Líla Amrit, Srí Mahaprabuji isteni élete. Ez az ő Mestere Mesterének a Mesteréről szól (tehát tanítványi láncban visszafelé a harmadik Mesterről), aki Indiában élt 135 éves koráig (1963-ban távozott az élők sorából), és nagy szent volt, Visnu istem megtestesülése. Ezt a könyvet két nap alatt elolvastam , és másnap délelőtt felhívtam Krisnanandot, hogy nagyon tetszett. A következő nap délutánján telefonált nekem: „András, most épp szatszangot (vallási együttlétet) tartunk, és utólagos engedelmeddel mondtam a többieknek, hogy te milyen betege vagy, és ezt a bhajant (szent éneket), amit most hallasz, azért éneklik, hogy te meggyógyulj.”
A telefonkagylón keresztül pedig hallottam, hogy egy csomó ember, ötven-hatvan, kis csengők és harmónium kíséretében együtt énekel valamit szanszkrit nyelven. Ez annyira meghatott, hogy elpityeredtem. Megköszönve leraktam a telefont, még sírdogáltam egy kicsit, és körülbelül két perc múlva nekikezdtem a készülődésnek, hogy kivonszoljam magam a mellékhelyiségbe. Ám közben megtörtént a csoda.
A fájdalmam egy csapásra töredékére csökkent. Képes voltam rendesen felállni és kapaszkodás nélkül kimenni, állva elvégezni az elvégeznivalót. Újra megtartott a lábam, mintha eltűnt volna a derekamból az a rozsdás csavar, és a lábamba kisugárzó fájdalom is visszahúzódott. Az ima megtette hatását, de annyira, hogy még számomra is hihetetlen volt.
Egyébként, hála az Égnek, azóta se tért vissza hozzám ez a betegség.
Később, amint lehetett, megkerestem a jógaközösséget, hogy köszönetet mondjak nekik gyógyulásomért, de ők a Mesterük isteni erejével magyarázták a csodát. A Mester Mahamandaleshwar Paramhans Swami Maheswarananda, aki már harminc éve terjeszti Európában és s a világ számos más helyén a „Jóga a mindennapi életben” szisztémát. Később lehetett vele is találkoznom, köszönetet mondanom felépülésemért, kértem és megkaptam tőle a mantra-beavatást, és ezzel a tanítványa lettem formailag is.
Mivel a jógások között sem divat a húsevés, hasonló gondolkodásúak között találtam magam. Sok jó főzési ötletet kapok tőlük, és feleségemmel együtt ügyes vegetárius életmódot folytatunk, idestova két éve. Szerencsére ma már sok olyan étterem is van, ahol gondolnak a húst nem fogyasztókra, és egyre gazdagabb a vegi-kínálat. Szándékom szerint én már nem térek vissza a húsevéshez, mert tisztábbnak és egészségesebben tapasztalom a növényi táplálkozást, ráadásul teljes értékűnek is. Semmiféle hiányérzetem nincs.
Ha valakit belülről megmozdítanak a húsmentes életmód szűkebb, s tágabb előnyeiről szóló érvek, ne féljen kipróbálni a vegetárius táplálkozást! Semmi baja nem lesz tőle! Nem igazak a hiánytáplálkozásról szóló mendemondák, ha gazdagon, sok jó ízzel főz magának, és nem pusztán elhagyja a húst a megszokott ételekből. Sok olyan embert ismerek, akik több évtizede növényi életmódot folytatnak, és teljesen egészségesek, erőteljesek és fittek. A vegetárius táplálkozás egy külön világ, sok gabonát, zöldséget, gyümölcsöt kell enni, és húspótlónak ott van a tofu, a szejtán, vagy a gabonakolbász. A ma még ismeretlen fűszerek, alapanyagok beépülnek a háztartásba, és az új összeállítások még nagyobb gasztronómiai élvezetet adnak, mint a hagyományos konyha produktumai. Könnyebb lesz a gyomor, a lélek és az egész élet. Érdemes megvenni a krisnások szakácskönyveit vagy a Jóga-konyhát, de ma már számos egyéb – húsmentes ételek receptjeit tartalmazó – szakácskönyv is forgalomban van.
Sok sikert a kísérletezéshez!

Az írás Laár András „Laár pour l’art” című könyvében (Budapest 2004, Jaffa Kiadó) jelent meg.

2007. október 22., hétfő

Diós-brokkolis spagetti

No igen, már megint zöldséges tészta… hm… és ez is mennyei! :-)

Diós-brokkolis spagetti

Hozzávalók: (1 adaghoz)
2 nagyobb marék kis rózsáira szedett brokkoli
kb. 10 dkg tejes kiőrlésű spagetti (fele-fele legyen a zöldség és a tészta)
1 pici fej vagy ½ fej vöröshagyma
1 pici gerezd fokhagyma
kb. 2 dkg dió
kb. 1 ½ - 2 dkg zsemlemorzsa
1 kisebb szárított chilipaprika
olivaolaj


Elkészítés:
Felteszek sós vizet forrni a spagettinek.
A brokkolit kis rózsákra szedem, leöblítem.
A spagettit beledobom a lobogó vízbe, majd egy másik lábasban a brokkolinak is sós fürdőt készítek. (A brokkoli vizét azért később teszem oda, mert a brokkoli kevesebb idő – kb. 7-8 perc - alatt puhul meg, mint a spagetti, s azt szeretném, hogy egyszerre készüljenek el). Mikor a brokkolinak szánt sós víz is lobogva forr, beleteszem a zöld rózsákat és miután ismét felforrt, kis lángon, fedő alatt puhára, de még kellemesen roppanósra párolom őket.
Amíg a tészta és a brokkoli elkészül, megcsinálom a diós-morzsás keveréket, mely majd az étel tetejére kerül. A vöröshagymát megpucolom, leöblítem és apró kockákra vágom. A fokhagymát is megpucolom, öblítem. A diót mozsárban durvára töröm vagy durvára vágom. A chilit mozsárban megtöröm.
Egy serpenyőben pici olivaolajat hevítek, s rádobom az apróra vágott vöröshagymát, mikor megfonnyadt-puhult (ne legyen barna, csak épp puhuljon meg!), hozzáadom a zúzott fokhagymát. Ahogyan megérzem a fokhagyma illatát, mehet a serpenyőbe a morzsa, a dió és a chili. Kevergetem. Mikor a dió és a morzsa megpirult, kész is a tésztára-való.
Pici olivaolajra szedem a kifőtt lecsepegtetett spagettit és az időközben készre párolódott brokkolit, s óvatosan összeforgatom-átmelegítem a tésztát és a mélyzöld rózsákat. Ha kell, sózom.
Tányérra szedem a brokkolis spagettit és megszórom a diós morzsás keverékkel.

A 101 Vegetáriánus étel (GoodFood Magazine BBC) c. könyv receptje alapján. Az eredeti recepten néhány ponton módosítottam.


2007. október 20., szombat

Kefíres süti kókusszal

Amolyan igazi kávé, tea melletti könnyed nass ez a sütemény.
Pehelykönnyű, hiszen nem nehezíti sem töltelék sem máz, ugyanakkor egy pohárka kefírt tartalmaz.
S nem utolsósorban nagyon egyszerűen, s gyorsan elkészül.


Kefíres süti kókusszal

Hozzávalók:
1 pohár kefír
1 kefírespohárnyi cukor
1 kefírespohárnyi kókuszreszelék
2 kefírespohárhyi liszt
½ kefírespohárnyi olaj
2 db tojás
1 csomag sütőpor

Elkészítés:
A tojásokat a cukorral habosra keverem, majd belelöttyintem az olajat, s még egy picit továbbverem a robotgéppel. Mehet bele a kefír, 1 perc a robottal, s erre az eszközre a továbbiakban már nem is lesz szükség.
Fakanállal a keverékbe dolgozom a kókuszt, majd beleforgatom a sütőporral előzőleg elkevert lisztet.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe simítom a masszát, s170-180 fokos előmelegített sütőbe tolom. Kb. 20-25 perc alatt megsül. A süti akkor van kész, mikor enyhe aranyszínbe öltözött a teteje.
Csinos téglalapokra vágva kínálom.

Kelkáposztás penne

Az igazat megvallva, nagy-nagy rajongója vagyok a zöldséges tésztaételeknek. S ebből adódóan szívesen kísérletezem újabb és újabb variánsaival ennek az ételtípusnak.

Kelkáposzta és tészta… elsőre talán kissé szokatlannak és meglepőnek tűnhet a párosítás – de a most következő recept eme két főszereplője igazi nyerő párost alkot ebben az ételben. A fenyőmaggal és a kétféle sajttal megbolondítva a tészta és a kelkáposzta duója egészen újszerű és kellemes ízvilágban olvad össze.
Azt is megkockáztatom, hogy ily módon elkészítve, még az is élvezettel fogyasztja a kelkáposztát, aki – például főzelékként elkészítve – nem rajong érte túlságosan.

Az alapötlet/alaprecept Jamie Olivertől származik (akinek szintén nagy-nagy rajongója vagyok :-). Néhány ponton azonban módosítottam mind a hozzávalókat (pl. az olasz húsos füstölt szalonnát elhagytam), mind az étel elkészítését tekintve.

Kelkáposztás penne

Hozzávalók: (1 adaghoz)
kb. 7-8 db szép nagy kelkáposztalevél
kb. 3 kisebb marék teljes kiőrlésű penne
kb. 2 evőkanálnyi fenyőmag
1 kisebb gerezd fokhagyma
1 jó marék reszelt parmezán
kb. 8-10 dkg mozzarella
olivaolaj
1 darabka vaj


Elkészítés:
Felteszek sós vizet a tésztának.
A kelleveleket megmosom, a torzsájukat kivágom. Egymásba csavarom, és kb. fél centis csíkokra metélem őket.
Felhevítek egy serpenyőt, és szárazon megpirítom benne a fenyőmagot. Ha már kellemes aranybarna színben pompáznak, félreteszem a magokat.
Ezután pici olivaolajat öntök a forró serpenyőbe, s miután az olaj felhevült, rádobom a zúzott fokhagymát. Mikor megérzem a fokhagyma illatát, mehetnek is rá a kelcsíkok. Pár percig pirítom a harsogó zöld szálakat, sózom, rádobok egy darabka vajat, majd kis lángon, fedő alatt puhára párolom a kelkáposztát. Kb. 15 perc kell neki.
Ez idő alatt a parmezánt megreszelem, a mozzarellagolyót pedig kb. 1 centis kockákra vágom. S a tészta is kifő.
Mikor a kel megpuhult, de még kellemesen roppanós, zamatos, összekeverem a pirított fenyőmaggal, majd elzárom alatta a gázt. Hozzáadom a reszelt parmezán jó részét, elkeverem, majd mehetnek is bele a mozzarellakockák. Újabb keverés, majd belezúdítom a kifőtt, lecsepegtetett pennét. Összeforgatom, majd a tészta főzővizéből merek a serpenyő tartalmára annyit, hogy a tésztán krémes mártás képződjön.
Tányérra szedem a kelkáposztás pennét és megszórom a maradék parmezánnal.