2008. március 23., vasárnap

Őzgerincformám felavatása

Nekem bizony nem volt őzgerincformám.
Mivel azonban sok olyan - süti és nem süti - receptet olvastam, amit szívesen kipróbálnék és elkészítésükhöz őzgerinc-/gyümölcskenyér-/püspökkenyérformára van szükség, pár héttel ezelőtt megszűntettem fentebb jelzett, gasztrobloggerhez méltatlan állapotot és beszereztem egy teflonos változatot.
Új szerzemény múlt hét végén debütált. Teljes sikerrel! :-)
Egyrészt – mellékelt utasításon jelzett 10 perces várakozási/hűlési időt követően – gyönyörűszépen kijött belőle a sütemény, másrészt pedig a benne aranyosbronzosra sülő mézes zabpelyhes süti is igen ízletesre sikeredett. Ez azonban már nem csak és kizárólag a premierjét ünneplő forma érdeme volt…

Nem, nem magamat szeretném most dicsérni. A sütemény receptjére ugyanis a Mindmegettén bukkantam rá. Apró változtatásokat azért természetesen eszközöltem a konkrét megvalósítás során… :-)
Mindazonáltal már első olvasásnál rabul ejtett a recept, hiszen egy viszonylag kevés hozzávalóból, könnyen és gyorsan elkészíthető, ugyanakkor rendkívül mutatós süteményről van szó. A süléskor terjengő illatokról és a kész süti zamatáról nem is beszélve… Ja, és – fémdobozban tárolva – napokig friss és kellemes marad!
Szóval, rabul ejtett a recept, s már csak egy vadiúj őzgerincforma hiányzott a gyakorlati megvalósításhoz…

S hogy ennek birtokában hogyan készült a finomság?
Íme:

Mézes zabpelyhes sütemény

Hozzávalók:
20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg zabpehely
10 dkg méz
1 dl olaj (pl. bio repce)
3 dl (350) gramm natúr joghurt
kb. 1 ½ - 2 teáskanál őrölt fahéj
kb. ½ - 1 teáskanál őrölt szegfűszeg
kb. 1 teáskanál ánizs – mozsárban összetörve
kb. ½ teáskanál őrölt szerecsendió
1 teáskanál szódabikarbóna

Elkészítés:
Egy nagyobbacska keverőtálban összevegyítem az előzőleg száraz serpenyőben kissé megpirított zabpelyhet, a lisztet, a szódabikarbónát és a fűszereket (a fűszerek természetesen ízlés szerint variálhatók, adagolhatók – én azt a változatot írtam le, ahogyan én készítettem). Egy másik tálban elkeverem a mézet, az olajat és a joghurtot. A folyékony keveréket a száraz anyagokhoz öntöm és fakanállal alaposan összedolgozom. Egy őzgerincformát ecsettel vékonyan kiolajozok és alaposan meghintek zabpehellyel. A tésztát a formába simítom úgy, hogy a széleinél kicsit több tészta legyen benne, míg a gyümölcskenyérforma közepénél valamivel kevesebb. Nem túl forró, kb. 160 fokos sütőbe tolom és kb. 30 perc alatt készre sütöm. Mikor a süti megsült, hagyom a formában pihenni, hűlni még úgy 10 percig, mielőtt tálra borítanám.
Így is finom, illatos és zamatos a sütemény, de abszolút el tudok benne képzelni például előzőleg megpirított, durvára tört diót és/vagy mazsolát.


2008. március 16., vasárnap

Vegetáriánus gasztronómiai és főzőest a Culinarisban

Március 12-én, azaz múlt hét szerdán vegetáriánus főzőesten vettem részt a Culinarisban.
Őszintén szólva, vegyesek az érzelmeim. Azon a bizonyos ötös skálán, 3-asra vagy ¾-re értékelném az estét.

Kezdem is az elején.
Már tavaly novemberben becsekkoltam az eseményre, hiszen régi vágyam volt ellátogatni egy effajta happeningre, s a Culinarisék honlapján írtakat rendkívül szimpatikusnak találtam. Így, gondoltam, megajándékozom magam – a részvétel ára kissé borsos – egy gaszroélményekben gazdag estével. Ebből következően persze nem kizárt, hogy túlságosan nagy várakozással tekintettem az Ízakadémia főzőcske elébe.

Belépve, a helyszín igazán kellemes benyomást tett rám. A környezet, a terítés exkluzív és szép. Minden terítéknél étlap az este folyamán sorra kerülő receptekkel. Alapanyagok megmosva, feldarabolva, előkészítve. S időben el is kezdődött az esemény. Abszolút rendben.
Mindazonáltal a Culinaris vezetőjének köszöntő mondatainál éreztem némi bizonytalankodást, kicsit olyan benyomást keltett, mintha most először kerülne sor effajta főzőestre (pl. bizonyos mondatait nem is hozzánk, hanem a séfhez intézte). A bevezető mondatok után vette kezdetét a főzőbemutató. További tapasztalataimat, az este során elkészített fogások kapcsán mesélem el.

A desszerttel indítottunk: mogyoróvajas torta sütésébe nyerhettünk bepillantást. Előre kell bocsátanom, hogy a végeredmény igazán finom lett: egész különleges és nem túl édes. Ugyanakkor a sütemény elkészítésekor eltértünk a – terítékünkhöz odakészített – recepttől, amit azért sajnáltam, mert ennek következtében a szakács nem teljes kiőrlésű lisztet használt, hanem a Culinaris legújabb termékét, sütőporral és szódabikarbónával elkevert finomlisztet. Erre az este folyamán többször is felhívták a figyelmünket, hogy milyen remek termék, s természetesen a Culinaris boltjaiban megvásárolható. Értem én, hogy itt a reklámról is szól a dolog, s ez nem is baj, de nekem az este során kicsit sok volt a „mutassuk meg a csomagolást, hogy aztán később meg tudd venni” típusú mondatokból. Mindazonáltal tényleg egy egyszerűen elkészíthető, mutatós és finom desszertről volt szó, amit nem kizárt, hogy egyszer elkészítek itthon (bár mikor pár nappal később a közértben megláttam, hogy mennyibe kerül egy üveg mogyoróvaj, efelől erős kétségeim támadtak).

Torta sül. Első számú főétel (lásd a következő bekezdésben) előkészít. Jöhet a leves, ami nem volt más, mint lime-os avokádóleves. Egy meglehetősen fűszeres (jalapeno paprikát, fokhagymát, koriandert, fehérhagymát, ume boshit – intenzív ízű japán szilva -, lime-levet tartalmazó) joghurttal készülő krémleves, melyet nem kellett főzni, csak a hozzávalókat összeturmixolni, s máris fogyasztható volt. Elkészült, s leültünk megkóstolni. Persze tudom, ízlések és pofonok, de nekem olyan brutálul sós és fokhagymás volt (a nyers fokhagymával sajnos gyomorilag egyébként sem vagyok jó viszonyban), hogy 2-3 kanál után – a tetejére szórt tortilla chipset azért leeszegettem róla :-) - véget ért rövid, s nem túlságosan szenvedélyes viszonyom az avokádólevessel.

Az este folyamán elkészített első számú főétel görög spenótos pite volt. Nálam az este abszolút dobogósa. Magasan kiemelkedett az elkészített fogások közül. Különleges volt, remekül ízesített, mégis egyszerűen elkészíthető. Tulajdonképpen egy kerek tortaformában megsütött pitéről volt szó, melynek az alja és a teteje egymásra rétegzett réteslapokból állt (ha nagyon szőrszálhasogató szeretnék lenni, megjegyezhetném, hogy egy effajta főzőesten nem feltétlenül kéne készen vett réteslapot használni, hanem gyúrhatta volna a szakács is a friss tésztát), s hagymával, fokhagymával, szerecsendióval fűszerezett, fetával s elhabart tojásokkal megfonnyasztott/összekevert bébispenót adta a töltelékét. No, ez tényleg harmonikus és nagyon jól eltalált, ízletes fogás volt!

Az est másik két főételéről már korántsem tudok ilyen lelkesen nyilatkozni. A kettesszámú főfogás „grillezett padlizsán és tofu napoleon korianderes paradicsomszósszal” névre hallgatott. Az elnevezés alapján valami eszméletlen különleges ételre számítottam. Nos, arról volt szó, hogy előre megsütötték a sütőben a vékony karikákra vágott padlizsánszeleteket, illetve serpenyőben olajban a vékony szeletekre vágott natúr tofut. S sülés után a szakács mind a padlizsánokat, mind pedig a tofut bekente egy csilipasztát, sötét szójaszószt, sherryecetet, gyömbért és kevés cukrot tartalmazó sűrű szósszal. Majd egymásra rétegezett két-két padlizsán, illetve tofuszeletet. A korianderes paradicsomszósz pedig apróra felkockázott fűszeres paradicsomot takart, melyből kb. egy kávéskanálnyit tálaltak a picike padlizsán-tofu tornyok közepére. A fogással a következő problémáim voltak. 1. mivel a padlizsánt és a tofut is előre meg kellett a recept szerint sütni, s csak ezután jött a szósszal kenegetés és a tálalás, mire az elfogyasztásáig jutottunk szó szerint jéghideg volt az étel. 2. nem olvadtak össze harmonikusan az ízek, hiszen a padlizsán és a tofu is teljesen natúran sült, csak „utólag” került rá a szósz (szinte külön éreztem az ízesítetlen padlizsánt és tofut a szósz „alatt”), ami viszont annyira intenzív, sőt tömény volt, ami már a zavaró kategóriába esett. 3. felkockázott paradicsomot – legalábbis én – nem neveznék paradicsomszósznak.

Hármasszámú főfogás „quinoa színes paprikával és kecskesajttal” néven futott. Lényegében színes kaliforniai paprikákról volt szó, melyet főtt quinoa, darabolt konzerv paradicsom és kecskesajt petrezselyemmel és cayenne borssal fűszerezett keverékével töltött meg a séf, majd sütőben sütött meg. Maga az ötlet szerintem nagyon jó, a végeredmény pedig rendkívül dekoratív. A quinoa-ról viszonylag hosszabban esett szó, hogy milyen különleges hozzávaló is ez (s természetesen a Culinaris boltjaiban megvásárolható). Ami így van persze, csak azt gondolom, aki vegetáriánus módon táplálkozik, plusz van annyira érdeklődő és ínyenc, hogy eljön egy ilyen főzőestre, nagy valószínűséggel látott már s tisztában van vele, mi is az a quinoa, s mellékesen megjegyezve, gyakorlatilag bármelyik bioboltban beszerezhető. No, de nem szeretnék elmenni (ismételten :-) a szőrszálhasogatás irányába, inkább leírom, mi volt az alapvető gondom az étellel. Szerintem egész egyszerűen „nem volt kikísérletezve”: én pl. biztos feleennyi vagy még kevesebb quinoa-hoz kevertem volna azt a mennyiségű paradicsomot és kecskesajtot, amit a szakácsunk hozzáadott. Így azonban, mivel túl sok volt a quinoa, e két összetevő gyakorlatilag elveszett a töltelékben. Ezzel együtt meglehetősen sótlan is lett az étel, a quinoa-t ugyanis teljesen natúran – só és fűszerek nélkül - főzték meg, s a jelentős mennyiségű főtt gabona a töltelék összeállítása során kapott kb. két csipet sót, mondván, a kecskesajt úgyis sós. Igen ám, csak az meg annyira kevés volt, hogy nem ízesítette megfelelően a quinoa-t. Ezzel együtt a séf annyi cayenne borsot szórt a töltelékbe, hogy egy kicsit olyan „nincs íze, csak baromira csíp” érzésem volt az étel elfogyasztásakor. Igazságtalan persze nem szeretnék lenni, s ismételten hangsúlyozom, hogy az alapötlet szerintem nagyon klassz, s számtalan variációs lehetőséget rejt: meg lehet tölteni a színes paprikákat más gabonaféle, illetve, zöldségek és vagy/sajtok keverékével, s igen szemet gyönyörködtető, többféle színben pompázó kis étkeket kapunk.

Mindezek után már csak a desszert elfogyasztása maradt hátra (melyről már fentebb írtam).

Ezután véget is ért az este. Egy főzőestnél, talán ez a normális, csak én őszintén szólva, azt gondoltam, hogy miután ettünk-ittunk, még egy kisebb fajta lazább beszélgetésre, asztalnál ücsörgésre kerül majd sor, ahol megbeszéljük a benyomásainkat, az ételeket, esetleg szót ejtünk, a vegaságról, főzési szokásokról. Azonban mihelyst az utolsó ember is lenyelte a torta utolsó morzsáit, a szervezők megköszönték a részvételt, érdeklődtek afelől, hogy van-e valakinek kérdése, majd miután közösen megnyugodtunk, hogy senkinek sincs, hazamentünk. Természetesen – minden irónia nélkül – abszolút elképzelhető, hogy egy ilyen eseménynek ez a szokásos befejezése, én csak a saját várakozásaimat, gondolataimat fogalmaztam meg.

Summa summarum. Aki még soha nem járt gasztronómiai és főzőesten, egyértelműen bátorítanám, hogy menjen el, hiszen különleges élményben lesz része. Igazi kikapcsolódás és semmilyen más tevékenységhez, esti programhoz sem hasonlítható részt venni egy ilyen eseményen. Én sem bántam meg, hogy elmentem. Mindazonáltal azt hiszem, ez az egyszeri próbálkozás tökéletesen kielégítette effajta igényeimet. Legalábbis a Culinarisnál mindenképpen.

2008. március 15., szombat

Katalán rizstál

Hogy ez az étel autentikusan katalán, afelől erős kétségeim vannak.
Receptkönyvemben mindenestre ezen a néven szerepel, s magam is így hívom. Az elnevezés kissé egzotikusnak hat,– bevallom, ez tetszik :-) - ugyanakkor igazán nem ördöngösség elkészíteni.

Van nekem egy „Főiskolások és egyetemisták konyhája” nevezetű szakácskönyvem – mint a neve is mutatja nem túlságosan bonyolult és időigényes fogások elkészítési módjait tartalmazza – melyet még egyetemi pályafutásom kezdetén szereztem be (hát… az sem ma volt :-). Ez az étel tuti befutónak bizonyult a benne található receptek közül, s régebben sokszor főztem. Az utóbbi időben azonban valahogy elfeledkeztem róla, – nem elhanyagolható tény persze, hogy az eredeti recept egyik fő hozzávalóként darált húst ír elő – mígnem a napokban eszembe jutott, s vele együtt megrohant a finom ízek s illatok emléke. Éreztem, ezt a nagyon közeli jövőben – ismét – el kell készítenem.
Kapóra jött, hogy a kamrában viszonylag huzamosabb ideje állt már egy doboznyi szójagranulátum. No, gondoltam, ezt még úgysem próbáltam, itt a nagyszerű alkalom!

Egy szó, mint száz: a szakácskönyvben fellelhető receptet vegásítottam és reformosítottam.
Most pedig közzéteszem! :-)
Még annyit, hogy a várt hatás sem maradt el! Az étel intenzívebb fűszerezést igényelt, mint a hagyományos változat esetében, de főzés és falatozás közben a jól ismert – de rég érzett, s ezért, ha lehet még inkább - kellemes illat és íz köszönt vissza.

Katalán rizstál

Hozzávalók: (2 személyre)
1 kisebb fej vöröshagyma
8 dkg (2,5 dl) szójagranulátum
9 dkg (1 dl) bio barna rizs (gyors főzésű, hosszú szemű)
kb. ½ liter zöldségleves a granulátum áztatásához, s úgy 3 dl a rizs, illetve az étel készre főzéséhez (pl. a Rapunzel bio leveskockájából)
1 evőkanál növényi olaj (pl. bio repce)
1 paradicsom
csemege pirospaprika
frissen őrölt bors

½ csokor petrezselyem

Elkészítés:
Legelőször is elkészítem a leveskockából a zöldségalaplevet, kimérem a szójagranulátumot és a rizst.
A granulátumot egy nagyobbacska tálba szórom, s mikor a leves kissé kihűlt, ráöntök annyit (kb. 4-5 dl), amennyi bőven ellepi, s magára hagyom, hadd duzzadozzon.
Ezalatt az idő alatt meghámozom, leöblítem és apró kockákra vágom a hagymát, héjától megszabadítom, s felkockázom a friss, érett paradicsomot, s a rizst is átöblítem.
A szójagranulátum kb. 15 perc alatt felszívja a kellő mennyiségű fűszeres folyadékot. Ha ez megtörtént, leöntöm róla a maradék levest, s kinyomkodom belőle a felesleges nedvességet.
Egy lábasban felhevítem az olajat, megfonnyasztom benne a vöröshagymát, majd hozzáadom a szóját. Nagylángon, kevergetve kissé lepirítom a darált húsra emlékeztető elegyet, majd felöntöm kb. 2,5 – 3 dl zöldséglevessel. Hozzászórom a rizst, beleteszem a paradicsomot, sózom, borsozom, pirospaprikával fűszerezem. Az egészet összekeverem, ha felforrt, a gázt kislángra veszem, s fedő alatt addig főzöm, míg a rizs az összes folyadékot felszívja, s puhára párolódik a fűszeres lében. Természetesen, bekukkantok néha a fedő alá, hogy nem főtte-e el a levét, illetve ellenőrzöm a rizst, hogy nem igényel-e még folyadékot ahhoz, hogy teljesen puha legyen. Én most gyors főzésű bio barna rizst (Biopont termék) használtam, így kb. 30 perc alatt elkészült az étel, „hagyományos” barna rizsből készítve, biztosan hosszabb főzési időt igényel.
Szóval, mikor a rizs már puha, de az ételen azért egy picike fűszeres lé (szaft) még maradt, el is készült az eledel. Megkóstolom, s ha szükséges, - bátran! -utánafűszerezek.
Tálaláskor apróra vágott friss petrezselyemzölddel koronázom meg a katalán rizstál tetejét.

2008. március 9., vasárnap

Édes kis csigák…

Az úgy volt, hogy mikor megláttam Katanyaka kelt tészta receptjét és karobos csigáit, rögtön éreztem, hogy amint lehet, ki fogom próbálni.
Ma jött el a pillanat!

Hát… mit mondjak? Siker!

Eszméletlen jó a receptben, hogy a tésztát valóban csak össze kell állítani, megtölteni, s már lehet is sütni, a végeredmény mégis teljesen olyan, mint egy „igazi” kelt tésztás süti. Én még csak azt sem éreztem, hogy a teljes őrlésű tönkölyliszttől más, pl. sűrűbb lenne a textúrája. Persze az is lehet, hogy nagyon megszoktam már a teljes kiőrlésű lisztből készült péksütiket … :-)

Olyan rég ettem már „kakaós” csigát, s ma végre eljött a pillanat – ezek a kis finomságok ráadásul még egészségesek is! :-)
A tészta feléből karobos, másik feléből pedig diós csigákat készítettem. S jelentem: dióval is nagyon finomak ezek az édes kis semmiségek…
A diós csigáknál ugyanúgy jártam el, mint a karobosaknál, azzal az eltéréssel, hogy a kinyújtott tésztát előzőleg száraz serpenyőben megpirított darált dió, ropogós nádcukor, vaníliarúd kikapart belseje és finomra reszelt citromhéj (eszméletlen finom ízt és aromát kölcsönöz a diónak!) keverékével szórtam meg.

Szóval, csak bíztatni tudok mindenkit, hogy próbálja ki Katanyaka receptjét!
Én már gondolkodom az újabb csiga- (vagy bukta-, vagy túrós batyu-…? :-) variációkon...


2008. március 8., szombat

Reform muffin

Címben szereplő sütiket még múlt hétvégén sütöttem, azonban – a picit sűrű hétvége és múlt hét miatt – csak most posztolom. De annyi baj legyen! Így legalább beszámolhatok arról, hogy ezek az egészséges kis csodák még két-három nap elteltével is ízletesek és zamatosak.
Tudniillik frissen is azok! Sőt! Olyan közhelyesnek hangzik, ha valamire azt mondjuk: „nagyon finom”… de ez valóban az! :-) A hatást érzékeltetendő talán elég annyi, hogy reformtáplálkozásban egyáltalán nem utazó családtagjaim (is) repetáztak belőle, méghozzá elismerő s dicsérő megjegyzések közepette! :-) Egy szó mint száz: tényleg érdemes kipróbálni!

E muffin különlegességét – legalábbis számomra – az adja, hogy liszt helyett zabkorpát tartalmaz. Így e sütemények elkészítése egyben első találkozásom is volt a zabkorpával.
Rendkívül egészséges, a szervezet számára hasznos és sokoldalú élelmiszerről van szó. Miért?
A magas koleszterinszint a lakosság 15-20%-át érinti, amely nagyon sok, főleg szív- és érrendszeri betegségek okozója lehet. A zabkorpa fogyasztása 10-15% koleszterincsökkentést eredményezhet. A zabkorpa 28%-a rost, aminek a fele úgynevezett vízoldékony rost, ami nagyon hatékonyan tisztítja ki a beleket, és gátolja a zsírok és szénhidrátok felszívódását. Élelmi rostokat, fehérjéket, vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz. Jó hatással lehet a cukorbetegségre is. Fogyókúrázóknak is kiváló választás, mivel jó vízmegkötő és duzzadóképességű, így jóllakottság érzetet biztosít. A zabkorpát keverhetjük sütemények tésztájába, kefirbe, joghurtba, levesbe, müzlihez. (Forrás: http://www.kisparna.hu/)
Kicsit más lesz a süti textúrája, mintha liszttel készült volna, de a végeredmény s a hatás egyértelműen pozitív!

A zabkorpán túlmenően tele van ez a sütemény csupa-csupa egészséges finomsággal! Mazsola, dió, alma, méz, étcsoki… hm…:-)
Ja, és sem tejet, sem tojást, sem cukrot, s – fentiekből következően – még lisztet sem tartalmaz!

Az eredeti recepten apróbb módosításokat eszközöltem, így az általam készített verziót teszem most közzé.

Reform muffin

Hozzávalók: (12 darabhoz)
1 csomag (25 dkg) zabkorpa
½ csomag foszfátmentes borkő sütőpor
10 dkg mazsola
1 marék előzőleg száraz serpenyőben megpirított, durvára vágott dió
1 teáskanál fahéj
1 teáskanál mézessütemény fűszerkeverék
2 dl növényi tej (rizstejet használtam)
2 dl 100 %-os szűrt almalé
1 db apróra vagdalt alma
5 evőkanál méz
2 evőkanál növényi olaj (bio repcét használtam)
fél tábla darabolt, legalább 70% kakaótartalmú, jó minőségű étcsoki

Elkészítés:
A nedves és a száraz hozzávalókat külön- külön, majd az egészet egyben összekeverem, s az előzőleg papírkapszlikkal kibélelt muffinformákba kanalazom.
Sütés előtt hagyom állni 5-10 percig a formákban, hogy megdagadjon a zabkorpa.
Kb. 180 fokra előmelegített sütőbe tolom, s tűpróbáig sütöm. Tapasztalatom szerint, tovább sül, mint a „klasszikus, liszttel készült” muffin. Kb. 40 perc alatt készültek el a sütik.
Isteni illatok fognak terjengeni miközben a sütemény sül, ezt bizton állíthatom! :-)
A recept ugyanakkor – azt gondolom – számtalan variációs lehetőséget tartogat. A mazsola-dió-csoki-alma kombináció néhány vagy akár minden eleme bátran helyettesíthető tetszés szerinti magvakkal, aszalt gyümölcsökkel.