Laár András: Miért vagyok vegetárius?

Laár Andrást nagyon kedvelem.
Rendkívül sokoldalú és bölcs embernek tartom. Azt gondolom, érdemes odafigyelni gondolataira: szelídségről, filozófiáról, életszemléletről, életvezetésről.

Laár András: Miért vagyok vegetárius?

Már tizenhét évesen is egy évre leálltam a húsevéssel, mert összeismerkedtem egy vegetárius fiúval, Tulipánnal, akivel egy ideig együtt zenéltem, és aki nagy hatással volt szellemi fejlődésemre. Ő beszélt nekem legelőször a keleti filozófiák „nem ártás” szemléletéről, amely arról szól, hogy próbálja meg az ember a lehető legkevesebb kárt okozni létével a Természetnek és az élőlényeknek. Világszemléletétől egészen fellelkesedtem, olyannyira, hogy másnap megmondtam édesanyámnak: mostantól én sem eszem húst. Úgy érveltem, hogy ha meg lehet élni húsevés nélkül, akkor az embernek nincs igazából joga állatot enni, mert azzal olyan szenvedést és halált okoz, ami elkerülhető lenne. Neki ezt igen nehéz volt elfogadnia, úgyhogy újra és újra megpróbálta odabiggyeszteni a sült combot vagy a kolbászt a főzelék vagy krumpli mellé a tányéromra, amit én újra és újra félreraktam, nem ettem meg. Ez ment egy évig, utána beadtam a derekamat, és visszatértem a húsevő táplálkozáshoz.
A következő vegetárius időszak huszonnyolc éves koromban kezdődött, amikor találkoztam a magyarországi „krisnásokkal”, a Krisna-tudatú baktákkal, akiknek a vallása tiltja a húsevést. Rajtuk keresztül ismerkedtem meg alapfokon a hinduizmus filozófiájával, és a vaisnavák, azaz a Visnu-hívők vallási gyakorlatával. Ez újra felélesztette bennem a „vegi” szellemet.
Ekkor már úgy tűnt, nagy a hajlamom a vegetárius életmódra, mert bár a krisnásokkal egy fél év múlva meglazult a kapcsolatom, ezután még három évig tartózkodtam a húsevéstől. Időközben megismerkedtem a buddhizmussal, ami revelációként hatott rám. Mostanáig is az egyik legfontosabb szellemi vezérfonalam ez a létszemléleti rendszer. Buddhista körökben nem kötelező a vegetárius életmód, de azért a buddhisták harmada-fele nem eszik húst. A „nem ártás” elve itt is érvényben van, de kissé más értelmezésben, mint a hinduknál.
Ez a hústól tartózkodó időszak azért ért véget, mert zenész-életmódom következtében rendszeresen utazgattam a KFT zenekarral az országban, és szinte mindig valamilyen vendéglőben vagy egyéb „vendéglátóipari alegységben” kellet ebédelnünk, vacsoráznunk. Ekkoriban – a 80-as évek elején – már az is szerencse volt, ha koncert után volt hová betérnünk enni, nemhogy vegetárius étel lett volna. Három év kellett ahhoz, hogy végleg elegem legyen a rántott gomba, rántott sajt menükből, vagy az otthonról magammal hozott hideg zöldségekből. „A megvilágosodás nem múlhat ezen” – gondoltam ekkor, és megint évekre visszatértem a konvencionális táplálkozáshoz.
Csakhogy eljött a pillanat, amikor nagyon beteg lettem. 1999 telén porckorongsérv keletkezett a derekamban, amit két és fél évig képes voltam meditációval, jógával, talpmasszázzsal és a buddhista mesteremtől, Mireisz Lászlótól kapott varázsolajjal féken tartani, de 2002 április közepén végképp ágynak dőltem. Semmi és senki nem tudott segíteni, derekam úgy fájt, mintha egy nagy rozsdás csavart csavaroztak volna bele kívülről, minden moccanás iszonyú kínszenvedést okozott. Ekkor hagytam abba végleg a húsevést. Igaz, ez időszak alatt amúgy is alig ettem. 12 napig feküdtem hanyatt az ágyban, csak a mellékhelyiségbe vonszoltam ki magam időnként nagy erőfeszítéssel, amúgy pedig olvastam a hinduk egyik szent könyvét, a Srímad Bhagavatamot. Kilenc nap elteltével meglátogatott jógaoktató barátom, Krisnanand, aki látva helyzetemet és ebből fakadó olvasási lázamat, egy könyvet ajándékozott nekem. Címe: Líla Amrit, Srí Mahaprabuji isteni élete. Ez az ő Mestere Mesterének a Mesteréről szól (tehát tanítványi láncban visszafelé a harmadik Mesterről), aki Indiában élt 135 éves koráig (1963-ban távozott az élők sorából), és nagy szent volt, Visnu istem megtestesülése. Ezt a könyvet két nap alatt elolvastam , és másnap délelőtt felhívtam Krisnanandot, hogy nagyon tetszett. A következő nap délutánján telefonált nekem: „András, most épp szatszangot (vallási együttlétet) tartunk, és utólagos engedelmeddel mondtam a többieknek, hogy te milyen betege vagy, és ezt a bhajant (szent éneket), amit most hallasz, azért éneklik, hogy te meggyógyulj.”
A telefonkagylón keresztül pedig hallottam, hogy egy csomó ember, ötven-hatvan, kis csengők és harmónium kíséretében együtt énekel valamit szanszkrit nyelven. Ez annyira meghatott, hogy elpityeredtem. Megköszönve leraktam a telefont, még sírdogáltam egy kicsit, és körülbelül két perc múlva nekikezdtem a készülődésnek, hogy kivonszoljam magam a mellékhelyiségbe. Ám közben megtörtént a csoda.
A fájdalmam egy csapásra töredékére csökkent. Képes voltam rendesen felállni és kapaszkodás nélkül kimenni, állva elvégezni az elvégeznivalót. Újra megtartott a lábam, mintha eltűnt volna a derekamból az a rozsdás csavar, és a lábamba kisugárzó fájdalom is visszahúzódott. Az ima megtette hatását, de annyira, hogy még számomra is hihetetlen volt.
Egyébként, hála az Égnek, azóta se tért vissza hozzám ez a betegség.
Később, amint lehetett, megkerestem a jógaközösséget, hogy köszönetet mondjak nekik gyógyulásomért, de ők a Mesterük isteni erejével magyarázták a csodát. A Mester Mahamandaleshwar Paramhans Swami Maheswarananda, aki már harminc éve terjeszti Európában és s a világ számos más helyén a „Jóga a mindennapi életben” szisztémát. Később lehetett vele is találkoznom, köszönetet mondanom felépülésemért, kértem és megkaptam tőle a mantra-beavatást, és ezzel a tanítványa lettem formailag is.
Mivel a jógások között sem divat a húsevés, hasonló gondolkodásúak között találtam magam. Sok jó főzési ötletet kapok tőlük, és feleségemmel együtt ügyes vegetárius életmódot folytatunk, idestova két éve. Szerencsére ma már sok olyan étterem is van, ahol gondolnak a húst nem fogyasztókra, és egyre gazdagabb a vegi-kínálat. Szándékom szerint én már nem térek vissza a húsevéshez, mert tisztábbnak és egészségesebben tapasztalom a növényi táplálkozást, ráadásul teljes értékűnek is. Semmiféle hiányérzetem nincs.
Ha valakit belülről megmozdítanak a húsmentes életmód szűkebb, s tágabb előnyeiről szóló érvek, ne féljen kipróbálni a vegetárius táplálkozást! Semmi baja nem lesz tőle! Nem igazak a hiánytáplálkozásról szóló mendemondák, ha gazdagon, sok jó ízzel főz magának, és nem pusztán elhagyja a húst a megszokott ételekből. Sok olyan embert ismerek, akik több évtizede növényi életmódot folytatnak, és teljesen egészségesek, erőteljesek és fittek. A vegetárius táplálkozás egy külön világ, sok gabonát, zöldséget, gyümölcsöt kell enni, és húspótlónak ott van a tofu, a szejtán, vagy a gabonakolbász. A ma még ismeretlen fűszerek, alapanyagok beépülnek a háztartásba, és az új összeállítások még nagyobb gasztronómiai élvezetet adnak, mint a hagyományos konyha produktumai. Könnyebb lesz a gyomor, a lélek és az egész élet. Érdemes megvenni a krisnások szakácskönyveit vagy a Jóga-konyhát, de ma már számos egyéb – húsmentes ételek receptjeit tartalmazó – szakácskönyv is forgalomban van.
Sok sikert a kísérletezéshez!

Az írás Laár András „Laár pour l’art” című könyvében (Budapest 2004, Jaffa Kiadó) jelent meg.