2007. október 7., vasárnap

Füstölt tofu lilahagymával, paprikával és zöldbabbal

A tofu (szójababsajt) – bevallom – egyik nagy kedvencem.

Ugyanakkor rendkívüli vegetáriánus hasznosság: a hús valódi alternatívája és egyben az egyik legfontosabb növényi eredetű fehérjeforrás. Kiválóan alkalmas hús és sajt pótlására.
(Persze azért – mint mindennel – óvatosan kell bánni vele: vannak, akik allergiásak rá.)

Füstölt változatával most kísérleteztem először s ízlelőbimbóim számára abszolút telitalálatnak bizonyult!


Füstölt tofu lilahagymával, paprikával és zöldbabbal

Hozzávalók: (2 adaghoz)
20 dkg füstölt tofu
20 dkg zöldbab (mirelit is lehet)
1 nagyobb fej lilahagyma
1 nagyobb piros húsú (kaliforniai) paprika
1-2 evőkanál szezámmag
kb. 2 evőkanál szójaszósz
1 ½ teáskanál wok - fűszerkeverék (Kotányi – Mesterkonyhák)
kevés olaj


Elkészítés:
Először is felteszek vizet a zöldbabnak. Ha friss babból készítem, akkor addig, amíg a víz felforr, megpucolom, megmosom és kb. 2 cm-es darabkákra vágom a vajbabot. Ha mirelitből csinálom, akkor addig a többi hozzávaló előkészítésével foglalatoskodom.
A zöldbabot a sós vízben megfőzőm, de ügyelek rá, hogy még kellemesen roppanós maradjon (mirelit bab esetében ez kb. 10-15 perc).
A lilahagymát megpucolom, megmosom, félbevágom és a feleket vékonyan felkarikázom (ezáltal vékony hagyma-félköröket kapok). A paprikát szintén leöblítem (én meg is szoktam hámozni), majd kb. 2 cm. hosszú vékony metéltre vágom. A füstölt tofuból kb. 1X1 centis kockákat gyártok.
A szezámmagot száraz serpenyőben aranyszínűre pirítom.
Felhevítem a wokot, majd egy pici olajon megfonnyasztom a hagymakarikákat (mikor összeestek már jók is). Ezután rádobom a paprikát, átforgatom a hagymával és már mehetnek is bele a tofukockák. A hagymás – paprikás tofut megszórom kb. 1 ½ teáskanál wok-fűszerkeverékkel és kap egy adag szójaszószt is. 3-4 percig pirítom a keveréket (addig amíg a tofukockák aranyszínű kérget kapnak). Ezután hozzáadom az addigra már megfőtt és lecsepegtetett zöldbabot, összeforgatom és 1-2 percig pirítom a wok tartalmát. Ha szükséges, utánaízesítem (szójaszósszal) a zöldséges tofut és kész is az eledel.
Rizzsel vagy kuszkusszal körítem, s utolsó simításként pirított szezámmagot szórok a tetejére.




A kuszkusz – körítés ügyében apró megjegyzés kívánkozik ide.
Ahány recept, elkészítési javaslat: mind más és más.
Néhány sikertelen („megáll benne a kanál”) próbálkozás után, sikerült kikísérleteznem azt az elkészítési módot, ahogyan - legalábbis szerintem - a legjobb állagú (pergős), s legfinomabb a kuszkusz.

Íme:

2,5-szer annyi víz szükséges hozzá, mint amennyi a kuszkusz.
Ez praktikusan azt jelenti, hogy 1 adaghoz 0,5 dl kuszkusz és 1,25 dl víz szükséges.
A kuszkuszt nagyon pici vajon vagy egy csepp olivaolajon megpirítom. Közben a vízforralóban felforralom a szükséges mennyiségű vizet. Mikor a kuszkusz megpirult, elzárom alatta a gázt és nyakon öntöm a forró vízzel, majd sózom. Lefedem s kb. 10 percig állni hagyom, ezután villával átkeverem és kész.



1 megjegyzés:

gabo írta...

Köszike! :-) Én ma indiai csirkét főztem spenóttal, asszem isteni lett, de majd csak holnap ebédkor kóstolom meg, mivel ma délben az otthoni füstölt juhsajtot grilleztük meg, Hmmm, Nyamm! :-)