2007. október 10., szerda

Nassolok!

Jó ideje – van is talán már egy éve – valahogyan nem kívánom, így nem is nagyon eszegetem a szó klasszikus értelmében vett édességeket (értsd: csoki, nápolyi, bonbon, cukrászsüti).
Édes ízek iránti vágyaimat – mert azok azért vannak :-) – gyümölccsel, müzliszelettel, magas gyümölcstartalmú dzsemmel (St. Dalfour – hm…!) elégítem ki.
De valamivel még úgy kényeztetném magam! Valamivel, amiből bármikor elcsemegézhetek egy-két szemet, ha érzem, hogy jön az éhség, de messze még a vacsora vagy egyszerűen csak jólesne egy finom falat – mert, igen: megérdemlem!
Az „egyszerű, de nagyszerű”-ség jegyében beszereztem egy zacskó Diákcsemege névre hallgató mag- és aszalt gyümi keveréket. S mostanság ebből nassolok.
Picit utánajárva nevezett zacsi tartalmának, hamar kiderült, hogy a különböző olajos magvak és aszalt (nem kandírozott!) gyümölcsök – természetesen mértékkel fogyasztva – rendkívül értékes, egészséges kis csodák.(A szárított, aszalt gyümölcsök vásárlásánál azonban érdemes elolvasni az összetevők listáját, mert a legtöbb termék E220 elnevezésű adalékanyagot, azaz kén-dioxidot tartalmaz. Lásd erről bővebben Siccike Vegagyerek blogjának vonatkozó bejegyzését: http://vegagyerek.blogspot.com/2007/08/mirt-legyen-bio-az-aszalt-gymlcs-is.html).





Íme, a „szakirodalom”:

Olajos magvak: apró szemekben nagy segítség

Napraforgómag, földimogyoró, törökmogyoró, tökmag, mandula, szezámmag... Csábító finomságok, melyekre igazságtalanság csupán desszertként gondolni. Aki rejtett zsiradékként tekint az olajos magvakra, ne felejtse el, hogy bár kalóriát jelentenek a bennük található zsírok, ezek telítetlen zsírok. Nem véletlen, hogy az olajos magvakból hidegen sajtolt zsírok (mint a mogyoróolaj, szezámolaj vagy a tökmagolaj) gazdagok esszenciális zsírsavakkal.
A magokban található illóolajok jelentős része antioxidánsokban gazdag, nagy segítséget jelentenek a szabad gyökök ellen. A különféle olajos magvak számos gyógyhatással bírnak, melyek az egyik legfontosabb táplálék-kiegészítővé teszik őket. Mely területeken számíthatunk az olajos magvakra? Számtalan káros eredménye lehet például a felborult hormonháztartásnak, melynek egyik kiváltója a helytelen táplálkozás. Ennek ellensúlyozásában, optimalizálásában nagy segítség lehet, ha kiemelt figyelmet fordítunk a különféle olajos magvak fogyasztására: segít a testsúlyrendezésben, a szervezet harmóniájának visszaállításában.
Az olajos magvak magas kálciumtartalma segíthet megelőzni a csontritkulást is, de cink- és szeléntartalmuk miatt akár a lecsökkent szexuális kedv visszaállítására is alkalmasak. Altáji problémáknál maradva, az olajos magvak közül kiemelkedik a tökmag, mely különösen fontos lehet a férfiak számára prosztataproblémák esetén.
Talán nem is gondolnánk, de a stressz természetes oldásában nagy szerepet kap a B5-vitamin (pantoténsav), melynek a gabonapelyhek, korpakészítmények és a búzacsíra mellett legfőbb természetes forrása a különféle olajos magvak. Hasonlóképpen fontos a B1 vitamin, mely csökkenti a szorongást és regenerálja az idegeket, és szintén nagy arányban található olajos magvakban.
Vegetáriánus étrend esetében is fontos szerepet kapnak az olajos magvak, mivel szervezetünket ásványi anyagokkal, rostokkal és vitaminokkal látják el. Magas fehérjetartalmuk miatt - 10dkg magban 20-25g fehérje van - remek húspótlók. De nem csak húsfélék pótlására alkalmasak az olajos magvak. Bár a tej elengedhetetlen fontosságú főleg kisgyermekek táplálkozásában, ha gyermekünk allergiás a tehéntejfehérjére, kénytelenek vagyunk a tejtermékeket kiiktatni étrendjéből. Az így elveszített tápanyagokat azonban pótolni kell. Ilyen esetben is nagy segítséget jelenthetnek az olajos magvak, például finomra darált formában az ételekbe keverve. Mivel az olajos magvak számtalan zsíroldékony vitamint tartalmaznak - ahogy növényi zsiradékot és kálciumot is -, rendkívül táplálóak. A magas kálciumtartalom általánosan igaz a különféle olajos magvakra, ám érdemes kiemelni a szezámmagot, mely súlyarányosan több kalciumot hordoz a tehéntejnél.

Forrás: www.cerbona.hu


Együnk aszalt gyümölcsöt!

A friss gyümölcsök mellett a legjobb téli vitamin-, rost-, ásványianyag- és cukorforrások a szárított gyümölcsök. Az aszalt gyümölcsök mind nagyon jó hatással vannak az emésztésre, és magas káliumtartalmuk révén segítik a méregtelenítési folyamatokat. Magukban rejtik a nyár összes ízét, tulajdonképpen kis tápanyagraktárak. Édesek, és az ízük ugyanolyan – van, amikor jobb is -, mint a friss gyümölcsé. A téli ínséges időszakban - mikor nagyon kevés szezonális gyümölcs van - különösen érdemes fogyasztani őket. Az aszalt finomságoknak nagyon magas a cukortartalmuk, ezért cukorbetegek, fogyókúrázók sajnos nem nagyon fogyaszthatják.
Az aszalás lényege a lassú szárítás, mely során a gyümölcs víztartalma 80%-ról 20% alá csökken. A dehidrált élelmiszerek előállításánál az első lépés a kiváló minőségű alapanyagok kiválasztása (aszaláshoz is a friss, teljesen hibátlan gyümölcsöt kell kiválogatni). Az élelmiszer későbbi megromlását rövid ideig tartó hőkezeléssel lehet meggátolni, amely inaktiválja az enzimeket, elpusztítja a mikrobákat. Ez a folyamat igen gyors, ezért a hőhatás ellenére a tápérték csökkenése, a vitaminok lebomlása nem számottevő.

Mi van a az aszalt gyümölcsökben?
Sárgabarack: a szárított barackban sok vas, kálium, antioxidáns hatású béta-karotin, és rost is van. Hét szem aszalt barack kb. 77 kalóriát tartalmaz.
Datolya: mint a legtöbb szárított gyümölcsnek, a datolyának is igen magas a szénhidrát-tartalma, így kitűnő gyors étvágycsökkentő. Ha a délutáni munka során figyelmünk lankad, kapjunk be egy pár szemet belőle, hamarosan ismét topon leszünk. Három nagy szem datolya sok káliumot, és kb. 86 kalóriát tartalmaz.
Füge: a szárított fügének egyfelől igen magas a rosttartalma, másrészt segít csökkenteni a "rossz" koleszterin (LDL) szintjét a vérben. Kalciumot, vasat, B6- és E-vitamint, valamint káliumot is tartalmaz. Két nagy szem füge kb. 97 kalóriát ad.
Aszalt szilva: kálium-, rost- és antioxidáns-raktár. Öt szem szilva kb. 100 kalória.
Mazsola: a mazsolaszőlő aszalásával előállított töpörödött bogyócska kitűnő vasraktár. Rostjai segítik az emésztést, és csökkentik a rossz koleszterin szintjét a vérben. Egy kisebb marék mazsola kb. 107 kalóriát tartalmaz.
Meggy, cseresznye: ezen édes bogyóknak igen magas a kálium- és A-vitamin-tartalmuk. 12 szem kb. 90 kalóriát tartalmaz.

Forrás: http://www.origo.hu/, http://www.gilan.hu/

Nincsenek megjegyzések: