2007. október 7., vasárnap

Kenyeret sütök

Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy meg kéne próbálkoznom az otthoni kenyérkészítéssel.
Egyrészt mert az olyan jópofa, másrészt, mert az otthon sütött kenyeret szuperfrissen ehetem, harmadrészt pedig azért, mert ez esetben aztán tutira tudom, mi van benne. Sőt, nem csak tudom, mi van benne, hanem én határozhatom meg, találhatom ki!
Nos, a megfelelő recept keresgélésénél szempontjaim a következők voltak.
Gyorsan elkészüljön. Értsd: ne kelljen, keleszteni, pihentetni. Vagyis: ne csak akkor ehessem saját készítésű kenyerem, amikor sok időm van, hanem bármikor, amikor csak kedvem szottyan :-)!
Ne csak kenyérsütő-gépben, hanem sütőben is elkészíthető legyen.
Kevés és könnyen beszerezhető hozzávalóból álljon.
Egészséges legyen (tartalmazzon teljes kiőrlésű lisztet, olajos magvakat).

No, az e kívánalmaknak megfelelő alapreceptté alakítható kenyér-receptet Stahl Juditnál találtam meg.
E recept kipróbálása azonban már a második kísérletem volt. Az első próbálkozásomnál használt recept – mint sütés után kiderült – nem tartalmazott kellő mennyiségű folyékony halmazállapotú anyagot és csak teljes kiőrlésű liszt használatát írta elő, ezáltal túlságosan sűrű és fűrészporszerű lett a végeredmény.

Az eredeti Stahl - recepten már az első kísérletnél módosítottam: az egy teáskanálnyi őrölt köményt elhagytam, s három evőkanál napraforgómag helyett szezámmagból, lenmagból és napraforgómagból kapott a tészta egy-egy evőkanálnyit, és a kenyér tetejére is szórtam az e három összetevőt tartalmazó keverékből. S bátran állíthatom, igazán finom és bíztató lett az eredmény :-)! (A vasárnapi sütés utolsó morzsáit szerdán fogyasztottam el, s a kenyér még mindig puhának és ízletesnek bizonyult.)
A lentebb közreadott, apró módosításaimmal kiegészített recept tehát tekinthető alapreceptnek, melyben a szárazanyagok között felsorolt három evőkanálnyi mag aránya és összetétele tetszés szerint változtatható.



Házi kenyér

Hozzávalók:

Száraz anyagok:
12,5 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
12,5 dkg finomliszt
1 kávéskanál só
1 kávéskanál szódabikarbóna
3 evőkanál olajos mag (pl. napraforgó, tökmag, szezámmag, lenmag, fenyőmag, egész mák)

Nedves anyagok:
2 evőkanál olívaolaj
1,5 dl (azaz egy 175 grammos pohárnyi) joghurt
2 dl tej

Elkészítés:
Összekeverjük a száraz anyagokat: egy nagy keverőtálba öntjük a kétféle lisztet. Jöhet hozzá a só és a szódabikarbóna (esetleg valamilyen fűszer vagy fűszerkeverék, amire épp kedvünk támad, pl. őrölt kömény). Majd a magokat (karakteresebb s picit másfajta lesz az ízük, ha száraz serpenyőben enyhén átpirítjuk őket) - a nagyobb szemű magvakat, mint pl. tök- vagy napraforgómag, törjük vagy vágjuk durvára - is a lisztkeverékhez öntjük. A hozzávalókat összekeverjük egy fakanállal.
Ezután egy másik keverőtálban összevegyítjük a folyékony halmazállapotú alapanyagokat: a joghurtot, a tejet és az olívaolajat.
Most pedig összedolgozzuk a kétféle keveréket. Az olajas, tejes joghurtot hozzáöntjük a lisztes keverékhez, és egy fakanállal jól összekeverjük, kidolgozzuk a tésztát.
Ha ezzel is elkészültünk, egy kiolajozott, kilisztezett formába kanalazzuk a tésztát, és a tetejét megszórjuk azokkal a magokkal vagy magkeverékkel, amiket a tésztába is kevertünk (ezeket azonban már ne pirítsuk, mert a sütés során úgyis megpirulnak majd).
Előmelegített, 200 fokos (gázsütőn ez 6-os fokozat) sütőbe tolva 25-30 perc alatt készre sül a kenyerünk.

Nincsenek megjegyzések: