2008. december 28., vasárnap

Ünnep utáni tofu

A karácsonyi tofusült – készítés után maradt még a hűtőben egy kevés füstölt tofu.
Valamilyen egyszerű és gyors, ám de finom ebédet szerettem volnaKép hozzáadása. Valami olyat, amihez felhasználhatom a maradék tofut (aminek ezt az enyhén füstölt változatát is nagyon kedvelem) és nem kell hozzá túlságosan sok és sokféle más egyéb hozzávaló. Egyrészt azért, hogy könnyen és gyorsan elkészüljön, másrészt pedig azért, mert mi tagadás, így ünnepek után se a hűtő, sem pedig a kamra nem funkcionál a szezonális friss zöldségek bőséges tárházaként…

Végül, ez az egyszerű, ám de annál nagyszerűbb és finomabb étel kerekedett ki az egészből. :-)

Spagetti chilivel, petrezselyemmel és füstölt tofuval

Hozzávalók: (1 adaghoz)
kb. 7 dkg teljes kiőrlésű spagetti
kb. 10 dkg füstölt tofu
1-2 evőkanál apróra vágott friss petrezselyem
½ szárított piros chilipaprika
kevéske olaj (bio repcét használok)
só (himalaya-t használok)

Elkészítés:
Egy nagyobbacska fazékban, odateszek vizet a tésztának. Mikor felforrt beleszórok jó fél teáskanálnyi sót és beleengedem a félbe tört spagettit. Amíg a tészta fő, előkészítem a többi hozzávalót.
A füstölt tofut kb. 1X1 centis kockákra vágom.
A petrezselymet alaposan megmosom, kissé megtörölgetem, apróra metélem.
A chilipaprikát, mozsárban megtöröm.
A repceolajat a kezem ügyébe készítem.
Mikor a tészta megfőtt, leszűröm, de a főzővizéből megtartok egy keveset.
Abba a fazékba, amibe a tésztát főztem – csak, hogy ne kelljen annyit mosogatni :-) - kevéske olajat öntök és beleszórom az apó darabokra tört chilit, a fűszeres olajra szedem a tésztát és adok hozzá egy keveset a főzővízből is. Az egészet átforrósítom, majd elzárom alatta a gázt és összeforgatom a friss petrezselyemmel.
Egy kisebb serpenyőben egy csepp olajat hevítek, s 1-2 perc alatt minden oldalukon aranysárgára és ropogósra pirítom a tofukockákat. Óvatosan a fűszeres spagettihez keverem őket.
Az ily módon már el is készült ételt azonnal, forrón tálalom.


2008. december 25., csütörtök

Karácsonyi menü – chez Adéle

Előző bejegyzésemben írtam a tervezett karácsonyi menüről, s arról, hogy csak „élesben” lesz módom kipróbálni.
Nos, jelentem, egészen jól sikerült!!! :-)

Tofusültet és krumplisalátát csináltam. Alapvetően mindkettő Biochef-es recept.
Igazán egyszerűen, s gyorsan elkészülnek, mindazonáltal látványnak sem utolsók! :-D
A „valamilyen sült” számomra mindig ünnepi hangulatot idéz, a burgonyasaláta pedig amolyan „igazi karácsonyi” étel (én zeller és ecet nélkül készítettem – ugyanis egyiket sem kedvelem).

Íme a fotók, és a receptek.

Krumplisaláta

Hozzávalók: (2 adaghoz)
4-5 szem burgonya (erre a célra legmegfelelőbb az ún. kiflikrumpli)
3 szál újhagyma
extra szűz olíva olaj
frissen facsart citromlé
só (nálam himalaya)
kevés frissen őrölt bors

Elkészítés:
A burgonyát héjában megfőzöm, picit hűlni hagyom, megpucolom, majd megvárom, míg teljesen kihűl.
Ezalatt a zöldhagymákat megtisztítom, megmosom, szeletkékre vágom.
Egy nagyobbacska tálban homogénre keverem az olíva olajat a citromlével (itt nem igazán tudok pontos mennyiséget adni, a lényeg az, hogy az olaj és a citromlé aránya kb. 3 az 1-hez legyen. Én úgy szeretem, ha az öntet épp kellemesen, vékonyan vonja be a krumplifalatkákat), a sóval és a frissen őrölt borssal.
Az újhagymát is elkeverem benne, végül óvatosan beleforgatom a vékony karikákra vágott burgonyát. Mikor az olajos-citromos fűszeres keverék, már minden krumpliszeletet bevont, egy csinos tálba szedem a salátát, a tetejére szórok még egy kevés újhagymát és díszítésül tekerek még rá egy kevés borsot (bors gyanánt minden ételhez színes borskeveréket használok, ezért töltheti be a díszítés funkcióját is, az ízharmóniáról már nem is szólva :-).
Tálalásig behűtöm.
Érdemes már fogyasztás előtt néhány órával elkészíteni, hogy az ízek összeérjenek, s a dressing kellemesen átjárja a krumplit.



Tofusült

Hozzávalók (2 nagyobb, ill. 3 kisebb adaghoz)
30 dkg natúr tofu
10 dkg füstölt tofu
1 közepes fej hagyma
2 dundi gerezd fokhagyma
1 púpos teáskanál (vagy még egy picit több) édes pirospaprika
1 jó késhegynyi őrölt kömény
pici só (nálam himalaya)
kevés olaj (nálam bio repce)

A hagymákat megpucolom, megmosom. A vöröshagymát apró kockákra vágom.
A tofukat pépesre darálom.
Egy nagyobbacska lábasban kevés olajon aranysárgára pirítom a hagymát, majd lehúzom a tűzről és belekeverem a pirospaprikát. Kevés vízzel felöntöm, sózom, visszaköltöztetem a gázra, megvárom, míg felforr, s fedő alatt 5-10 perc alatt összeforralom (ezalatt az idő alatt még tovább puhul a hagyma, s egészen krémes gyönyörű piros színű fűszeres alapot kapok).
Ezt követően elzárom alatta a lángot, belenyomom a fokhagymát, hozzászórom a köményt, elkeverem.
Jöhet bele a tofu, amit jó alaposan összedolgozok, gyúrok a fűszeres alappal.
Egy kicsinyke pástétomformát kikenek repceolajjal, s belenyomkodom a masszát (a nyomkodásnak az a célja, hogy ne maradjanak „lyukak”).
Pár perccel korábban begyújtott sütőbe tolom, s készre sütöm. Nálam ez kb. 30 percet vesz igénybe. Akkor van kész, mikor a tetején ropogós, piros kéreg képződött.
A formában hagyom kihűlni. Majd óvatosan körbe vágom, s egy határozott mozdulattal kiborítom a formából.
Éles késsel kiválóan szeletelhető.

2008. december 24., szerda

Boldog Karácsonyt!

Szeretem a Karácsonyt, megmelengeti a szívemet.
Örömmel készülődöm rá minden évben: szeretem kigondolni, mivel lephetem meg a számomra kedves embereket, a beszerzőkörutakat, mikor e gondolataim konkrét formát öltenek, az ünnepi vásárokat járva beszívni a forralt bor és a fahéj illatát, becsomagolni az ajándékokat, s a szeretteim arcát látni, mikor kibukkan a papírból a meglepetés.

S természetesen a Karácsonnyal együtt járó konyhai sürgölődést is szeretem!
Tudom, ez a blogon sajnos nem igazán látszik, az elmúlt bő két hét – vizsgaidőszak lévén – ugyanis tanulással telt.
Így az ajándékokat is beszereztem már december elején, s karácsonyi „próba sütés-főzést” sem csináltam. No, de sebaj, majd ma élesben…!
Ebből a szempontból, talán épp szerencse, hogy a családban egyedül én vagyok vegetáriánus, s a reformtáplálkozás lelkes híve, így ha elrontok valamit, csak én maradok éhen. :-D
A tervezett ünnepi menüm: tofusült és krumplisaláta. Majd beszámolok róla, hogyan sikerült!
Sütni – nagy bánatomra – ezúttal nem sütök. Ennek kisebb részben az időhiány, nagyobb részben az az oka, hogy a gázsütőnk gyakorlatilag teljesen megbolondult: eddig alul égetett és felül nem sütött, most épp fordítva, a süti teteje már egészen sötétbarna, az alja meg a közepe pedig konkrétan nyers marad. :-( Ennek következtében bioboltban vásároltunk bio-reformos bejglit és a reformcukrászattól szaloncukrot.
Mindezek ellenére én abszolút lelkes vagyok, s bízom benne, hogy jóízű ételek kerülnek ma este az asztal(om)ra! :-)

S hogy mire jó még a gasztro?
Idei ajándékaimat fahéjjal és szárított narancskarikával díszítettem, s az egész csomagolást a természetesség jegyében képzeltem el.
Íme, az eredmények! :-)

Ezekkel a fotókkal kívánok Szép Ünnepet az összes gasztroblogger-kolleginának és kollégának, s minden olvasómnak!

2008. december 7., vasárnap

Szárított paradicsomos árpagyöngy

Hát… ennyire finomat már rég főztem!
De nem, nem! A dicséret sajnos nem nekem szól… hanem Kaldeneker Györgynek.

Mivel az olajban eltett szárított paradicsomot rendkívüli módon kedvelem, s árpát (vagy ahogyan nálunk családilag nevezik: gerslit, illetve burist) is már az idejét sem tudom, mikor ettem, pedig azt is nagyon szeretem, gondoltam, kipróbálom ezt a Kaldeneker-féle receptet.

Elkészítettem, másnap a munkahelyemen kinyitottam a varázsdobozt, s… hm…nyammmm! Az eredmény messze túlszárnyalta várakozásaimat!!!
Még szerencse, hogy kapásból két adagnyit csináltam, s egészen biztos vagyok benne, hogy gyakran készítek majd ilyet.
Első nap „csak úgy magában”, másnap egy kis reszelt bio parmezánnal megszórva eszegettem, de igazán finom lehet egy jó salival is.

Próbáljátok ki! Tényleg! :-)

Én a következőképp készítettem.

Szárított paradicsomos árpagyöngy

Hozzávalók (2 adaghoz)
bő 1 – 1 ½ dl árpagyöngy
2-3 szál új- vagy zöldhagyma
6-8 db olajban eltett szárított paradicsom
¾ - 1 zöldségleveskocka (a Rapunzel bio leveskockáját használom)
kevés olaj (pl. bio repce)
frissen őrölt bors

Elkészítés:
Az árpagyöngyöt szűrőben, folyóvíz alatt, alaposan átmosom, lecsepegtetem.
A hagymát megpucolom, leöblítem, kicsiny karikákra szelem.
A szárított paradicsomokat kihalászom az olajból, s aprócska kockákra vágom.
Egy lábaskában kevés olajat hevítek, s megpárolom rajta a hagymát. Ezután kerül bele az árpagyöngy és a szárított paradicsomkockák. A gersli mennyiségéhez képest négyszeres mennyiségű vízzel felöntöm, beledobom a folyadék mennyiségének megfelelő darabka leveskockát (annak ismeretében, hogy fél liter vízhez 1 kocka szükséges), s frissen őrölt borsot tekerek rá (a leveskocka miatt, külön sózást már nem igényel), felforralom. Ha felforrt, lefedem, s kis lángon addig főzöm, amíg az árpagyöngy az összes folyadékot magába szívja. Ez kb. 50 percig tart, de ezalatt gyakorlatilag – egy-két ránézést leszámítva - semmi dolgom vele. Ugyanakkor ennek az ételnek kimondottan „jól áll”, ha egy kicsit leveses marad, így még ez az 50 perc sem biztos, hogy kell…
Azonnal tálalom vagy másnap a munkahelyemen kedélyesen elfalatozom.
(Az árpáról a legtöbb helyen azt olvastam, hogy két és félszeres, háromszoros vízben kell főzni, de nekem simán „megivott” négyszeres mennyiségű folyadékot, s az olvasottaknál és a Kaldeneker György receptjében írtaknál ez több ideig is, kb. 50 percig tartott. Az eredeti recepttel ellentétben én nem folyamatos kevergetés mellett készítettem az ételt, így jóval kevesebb volt vele a macera, s a végeredmény így is hihetetlenül finom lett!)


Megint hajdina – ezúttal diósan, meggyesen

Nemrégiben írtam a hajdináról, ami továbbra is nagy kedvencem, s már rég készültem kipróbálni „édesen”.

Az utóbbi időben azt veszem észre magamon, hogy egyszerű, „letisztult” ételekre vágyom. Újra és újra felfedezem, rácsodálkozom, milyen ízletesek tudnak lenni a különböző gabonák (barnarizs, árpa, bulgur, kuszkusz, köles, hajdina – mind egy-egy külön karakter és textúra)– „sósan” egy-két jófajta fűszerrel, zöldségekkel, „édesen” pedig kevéske mézzel, olajos magvakkal, egy-két kocka jó minőségű magas kakaótartalmú étcsokival, mákkal, kókusszal, friss vagy aszalt gyümölcsökkel.
Annyira egyszerű, mégis nagyszerű! :-)
Odateszem az éppen kívánt gabonát főni, s amíg magába issza a folyadékot, semmi, de semmi dolgom vele. Az utolsó percekben előkészítem a belekerülő magokat, gyümölcsöket, zöldségeket (ha ezek is párolást igényelnek, amíg a gabona megfő, ezek is elkészülnek), összekeverem, s már kész is.
Ezek az ételek igazán ízletesek, s valahogyan azt érzem, hogy jót adok velük a testemnek.

Persze, mindez nem jelenti azt, hogy konyhai kísérletező kedvem alább hagyott volna, hiszen egyrészt fentebb említett koncepcióban is végtelen számú lehetőség rejlik, másrészt pedig biztos, hogy számtalan bonyolultabb és extrább fogást is kipróbálok majd, de a „mindennapokra” – azt gondolom – igazán kiváló ételek ezek. S ami még fontos: gyakorlatilag ugyanannyi idő alatt elkészülnek, mint egy levesporból előállított leves, mirelit pizza, ugyancsak porból gyártható lasagne, gombóc, palacsinta. S mekkora különbség!
A sokféle gabonából és zöldségekből, magokból, gyümölcsökből tehát egész gyorsan varázsolható pl. egy gyors vacsora, de a hűtőben 2-3 napig is remekül elvannak ezek az eledelek, s hőt bíró dobozkában szállítva, tápláló, igazán ízletes és jótékony hatású munkahelyi ebédként szolgálhatnak.

Nos, miután leírtam, evésileg hogyan is vagyok mostanság… :-), postolom gyorsan a hajdinás finomságot, amit a minap készítettem.
Az „édes” jelzővel kapcsolatban az idézőjel annak szól, hogy az egy teáskanálnyi méztől nem lesz igazából édes az étel, ráadásul belekerül még a kellemesen fanyar meggy és a dió is – csak valahogy a magyarban „édes” ételnek nevezzük azt ami nem kimondottan sós…

Hajdina meggyel és dióval

Hozzávalók: (1 adaghoz)
bő ½ dl hajdina (én a sötétbarna bio változatot használom)
kevéske olaj (pl. bio repce)
1 teáskanálnyi méz
néhány csipet mézessütemény fűszerkeverék (vagy őrölt fahéj, szegfűszeg, gyömbér – ami szimpatikus)
1 maroknyi friss dióbél
2-3 evőkanálnyi meggy (friss híján, ezúttal bio meggybefőttet használtam – kizárólag vizet, nádcukrot és meggyet tartalmaz)

Elkészítés:
A hajdinát szűrőben folyóvíz alatt alaposan megmosom.
Egy lábaskában kevés olajon megpirítom a hajdinaszemeket, s felöntöm kb. 3,5-szeres mennyiségű vízzel, ha felforrt, lefedem, s kis lángon kb. 20-25 perc alatt puhára főzöm.
Ezalatt száraz serpenyőben illatosra pirítom a diót, durvára vágom.
Miután a hajdina elkészült, s elzártam alatta a lángot, belekeverek 1 teáskanálnyi akácmézet (ezzel nem főzöm, hogy a méz értékes tápanyag- és ásványianyag-tartalmából minél több megőrződjön), s ízlés szerint mézessütemény fűszerkeveréket.
Összeforgatom a rusztikusra darabolt, illatos dióval és a meggy nagy részével, meggyszemekkel díszítem.


Spenótos tészta fűszeres fetával és friss paradicsommal

Ugye milyen jól hangzik? S talán kissé bonyolultnak is tűnik…
Nos, úgy kb. 15 perc elkészíteni.

Dulminától kaptam kedvet a kifőtt tészta + nyers feltét kombinációhoz.
Kipróbáltam, s abszolút bejött!
Talán a legjobb választás egy zűrös és fárasztó nap után, mikor fáradtan és éhesen hazaesve, az ember lánya valami extragyorsan a tányérra varázsolható, mégis friss alapanyagokból (félkész termékek, tartósítószerek, E-számok és társaik kíméletlen mellőzésével) készülő meleg ételre vágyik.

A képen látható finomság tényleg negyed óra alatt s olyan egyszerűen készült, hogy talán „enyhe túlzás” is ilyen hangzatos nevet adni neki, s postolni itt a blogban.
Én most mégis ezt teszem, hiszen sokszor a legegyszerűbb ötletek a legjobbak, ételek a legfinomabbak…

Nos tehát.
Sós vízben kifőztem egy kis Rédei-féle bio spenótos tönköly kockatésztát (azért kedvelem, mert nagyon hamar megfő, s azon túlmenően, hogy szerintem tökre jól néznek ki a zöld lapocskák, az ízük is nagyon kellemes, valóban érezni a spenótot), leszűrtem, s egy csepp olívaolajjal elkevertem. Tányérra szedtem.
A tetejére oregánóval és bazsalikommal fűszerezett fetakockákat szórtam
(beismerem, ezúttal még annyi dolgom sem volt, hogy a fetát felkockázzam és fűszerezzem. Ugyanis egy nagyon helyes kis termékre bukkantam: csökkentett, csupán 10%-os zsírtartalmú fetakockák, sós lében, bazsalikommal és oregánóval fűszerezve. A konstrukcióhoz egy merítőkosárka is tartozik, így tényleg csak annyi volt a teendőm, hogy a sajtkockákat a tészta tetejére szórjam).
Cikkekre vágott friss (mézédes, piaci) paradicsommal körítettem.
Elégedetten eltüntettem. :-)

2008. november 28., péntek

Pásztorhajdina

Viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy valamilyen magyaros ízvilágú ételre vágyom, ám a napokban ez utóbbi történt.
Így, mikor olvastam a „krumplis hajdina” névre hallgató receptet a Biotippek oldalon, egyből tudtam, hogy ezt nekem ki kell próbálnom.

A hajdinát – bár nem írtam még róla – egyébként is nagyon kedvelem. A „hántolt, sötétbarna”, azaz az enyhén pirított (természetesen bio :-) változatot szoktam venni. A sötétbarna szemecskéknek van egy rendkívül jellegzetes illata és íze, amit én nagyon-nagyon szeretek.
Azért nem került még fel hajdinás étel a blogra, mert be kell valljam, ezeket rendkívül egyszerűen készítem el: a hajdinát szűrőben alaposan átmosom, kevés olajon átpirítom, majd bő háromszoros vízben fedő alatt kb. 20-25 perc alatt készre főzőm, s fele-fele arányban összekeverem falatnyi darabokra vágott párolt zöldséggel, olyanokkal amikhez épp kedvem van. Sózom, esetleg picit még fűszerezem és már eszem is. Mostanában készülök a hajdinát kipróbálni édes változatban is!
Egy szó mint száz: a hajdina (más néven pohánka) gyorsan elkészíthető és rendkívül ízletes, tápláló, s egészséges gabona. Illetve miket is beszélek?! Nem gabona, hiszen a keserűfűfélék családjába tartozik.

S hogy mit érdemes még tudni róla?
A hajdina értékes magja mind makro-, mind pedig mikroelem összetevőit tekintve kiváló beltartalmi értékekkel jellemezhető. A pohánka jellemző tápanyaga, a többi gabonaféléhez hasonlóan, a szénhidrát, amely 56-77%-ban keményítő, 17-20%-ban élelmi rost, ennek 12-17%-a cellulóz, valamint hemicellulózt és lignint is tartalmaz. Elmondhatjuk, hogy a hajdina rosttartalma a hagyományos táplálkozásban fellelhető egyéb gabonafélék rosttartalmához viszonyítva kiemelkedően magas, 25,7 g/100 g termés, míg ez az érték a búzánál (Graham liszt) csak 11,71 g/100 g termék. A hajdina beépítése a korszerű táplálkozás elemei közé, magas élelmirost-tartalmánál fogva tehát igen kedvezőnek mondható. Zsírtartalma kis mértékben magasabb (1,9 g/100 g termék), mint a búzaliszté (1,3 g/100 g), jelentősége, azonban magas, mintegy 77%-os telítetlen zsírsavtartalmában rejlik.
Ásványianyag-tartalmát tekintve a többi gabonaféle hasonló értékeivel összevetve igen magas kalcium- (324 mg//100 g) és magnézium- (85 mg/100 g) tartalommal rendelkezik. Előnye még kifejezetten alacsony nátrium- (4,4 mg/100 g) és viszonylag magas káliumtartalma (324 mg/100 g) is. A nyomelemek közül vasban, rézben és cinkben gazdag.
Vitamintartalmát tekintve elmondható, hogy a hajdina igen értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. Tokoferol (E-vitamin), riboflavin (B2-vitamin) és tiamintartalma (B1-vitamin) jelentős.
Ezen tápanyagokon kívül kedvező élettani hatással rendelkező biológiai anyagokat is tartalmaz. Ilyenek pl. egyes antioxidáns hatású flavonoidok és a rutin (P-vitamin vagy antipermeabilitási faktor), amely kiváló gyógyszere a kapilláris vérzéseknek és a sugárterápia okozta egészségkárosodásoknak. Magas rutintartalma miatt őseink a hajdinát a magas vérnyomás kezelésére gyógynövényként használták.
Forrás: http://www.elelmezesvezetok.hu/szamok/05/02/12.htm

A hajdina dicsérgetése után, most már valóban rátérek mit is készítettem a napokban belőle.
Ott tartottam, hogy magyaros ízvilág. A weboldal, ahol a receptre leltem, azt írta, hogy a „krumplis hajdina” gyakorlatilag a pásztortarhonya mintájára készül. Azzal a rendkívül szimpatikus különbséggel, hogy tarhonya helyett hajdina kerül bele, a kolbász pedig –természetesen :-) - kimarad.
A maga egyszerűségében és rusztikusságában nagyszerű étel!
Én savanyúsággal – jelen esetben csalamádéval – fogyasztottam, de nagyon finom magában vagy (más, esetleg uborka-) salival is.

Pontos mennyiségeket az eredeti recept nem adott, s valóban, az ötlet és az elkészítési metódus itt igazán a lényeg. Ennek ismeretében már mindenki eldöntheti, hogy - a potenciális fogyasztók számának és étvágyának ismeretében – mennyit szeretne belőle készíteni.
Azért én leírom, egészen pontosan hogyan is csináltam… :-)

Pásztorhajdina

Hozzávalók: (2 adaghoz)
1 dl hajdina
3 közepes vagy 4 kisebb krumpli
1 közepes fej hagyma
pici olaj (bio repcét használok)
kb. 1 teáskanál pirospaprika
frissen őrölt bors
só (himalaya-t használok)
leheletnyi chilipor

Elkészítés:
A hagymát és a krumplikat megpucolom, leöblítem.
A hagymát apróra, a krumplit kis kockákra vágom.
A hajdinát folyó víz alatt, szűrőben alaposan átmosom.
Egy nagyobbacska lábasban kevés olajat hevítek, rádobom a hajdinát, s folyamatos keverés mellett addig pirítom, amíg az átöblítésből maradt víz teljesen elpárolog, s megérzem a jellegzetes illatát. Ekkor hozzáadom az apróra kockázott hagymát, s szintén folyamatos keverés mellett, megfonnyasztom (ezalatt a hajdina is pirul még egy kicsit).
Egészen kis lángra veszem a gázt, rászórom a pirospaprikát, átkeverem, s felöntöm bő 3 dl vízzel (az a lényeg, hogy a folyadék bőr háromszorosa legyen a hajdina mennyiségének). Hozzáadom a krumplikockákat. Tekerek rá frissen őrölt borsot, sózom, s hintek még rá egy leheletnyi chiliport (ne legyen csípős, csak éppen kissé pikáns az étel).
Ha felforrt, kis lángra veszem alatta a lángot, lefedem és ezek után már csak várnom kell: a hajdina kb. 20-25 perc alatt magába szívja az illatos-fűszeres folyadékot, s ennyi idő alatt a krumplikockák is megfőnek.
Persze azért menet közben nem árt ránézni egyszer-kétszer. Elsősorban azt ellenőrizendő, nem kell-e hozzáönteni még egy kis vizet. Ezúttal nálam még kb. 1 decinyi ment bele, mert ez az étel szerintem picit „szaftosabban” finom, de ez már tényleg ízlés dolga!
Egyszóval, 20-25 perc múlva el is készül a „magyaros” finomság, ha szükségesnek érzem, utánafűszerezek, s már tálalhatom is. Ugyanakkor ez is remekül „másnapra eltehető”, szállítható, munkahelyen melegíthető étel!


2008. november 23., vasárnap

Kelbimbós rakottas

A kelek közül picit talán jobban kedvelem a kelkáposztánál a kelbimbót.
Remek zöldség: enyhén édeskés, ugyanakkor mégis karakteres ízű, kívül haragos-, belül pedig egészen halványzöld színű tüneményes kis gömböcskék.

Ebben az ételben a krumplival alkot - már-már klasszikusnak mondható – párost. Ha úgy tetszik, egy kicsit különlegesebb, a megszokottól eltérő, no meg persze egészségesebb :-) alternatíva a klasszikus kelkáposzta főzelékre.

Igazán könnyen és gyorsan elkészíthető, munkahelyre nagyszerűen elvihető és melegíthető étel. Másnapra az ízek csak még jobban összeérnek.
Tálalóedénybe, tányérra szedve sajnos nem a legmutatósabb fogás (ezért tettem fel róla két fotót is), hiszen a fűszeres tejszín – amiben a kelbimbó és a krumpli zamatosra sül – nem tartalmaz semmilyen kötőanyagot (pl. tojást vagy lisztet), ezáltal nem lesz „vágható”, szeletelhető a végeredmény. Így az is teljesen járható útnak tűnik, hogy az ember lánya már eleve olyan edényben süti, amiben később majd tálalni szeretné.

A recept eredetijére a Maxima internetes oldalán bukkantam, s apróbb változtatásokat eszközölve, én a következőképpen készítettem.

Kelbimbós rakottas

Hozzávalók (2 adaghoz)
4 burgonya
kb. 20 szem apróbb kelbimbó
kb. 1,5 dl zöldségleves (a Rapunzel bio zöldségleves kockájából készítem)
2 dl tejszín (bio zabtejszínt használok)
1 teáskanál édes pirospaprika
1 szárított chilipaprika
frissen őrölt bors
só (himalaya-t használok)
kevéske olaj (bio repcét használok)
opcionális: egy kevés teljes kiőrlésű kenyérmorzsa a tetejére – ha épp van otthon

Elkészítés:
A krumplikat megmosom, héjában megfőzöm, lehámozom és félreteszem egy picit hűlni.
Amíg a burgonya fő, a kelbimbót megtisztítom és kb. 15-20 perc alatt puhára, de ugyanakkor még kellemesen roppanósra párolom, a főzővizébe egy leveskockát dobok. Mihelyst megfőtt, leszűröm.
Egy lábaskában leveskockából kevés zöldséglevest csinálok és a kezem ügyébe készítem.
A langyos krumplit felkarikázom és hajszálvékonyan kiolajozott kisebb sütőtálban vagy tepsiben csinosan elrendezem, majd elosztom a tetején kis zöld bimbókat.
Egy tálkában összekeverem a tejszínt a pirospaprikával, borssal, - előzőleg mozsárban megtört – chilipaprikával és egy picike sóval. Majd hozzáöntök, keverek annyi zöldséglevest, hogy még kellemesen krémes, de már „önthető” mártást kapjak. (Ha zöldséglevest használok ételkészítéshez, általában már nem sózok, mivel azonban a krumpli főzővizét ez esetben nem sózom, a mártás a hozzáadott zöldségleves ellenére elbír még egy kevés sót. De mindez persze ízlés, ízlelőbimbók dolga.)
A zöldségekre öntöm a fűszeres tejszínes szószt, s ha van otthon, egészen vékonyan megszórom a tetejét egy kevés teljes kiőrlésű kenyérmorzsával (ezúttal teljesőrlésű tönkölymorzsa volt) és előmelegített forró sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütöm.
A sütési idő végére a tejszínes szósz kellemesen krémesre sűrűsödik, az étel tetején a morzsa pedig finom ropogós és aranyszínű lesz.

2008. november 8., szombat

Gajjar bhaji

Nagyszerű indiai étel: édeskés ízű sárgarépa és zamatos, egészen valószerűtlenül átpuhuló, ugyanakkor mégis roppanós kesudió párosa pikáns, fűszeres szószban.

A sárgarépának, s kiváltképp a kesudiónak, no meg persze az indiai konyhának :-) igen nagy rajongója vagyok, így már első olvasatra beleszerettem a receptbe.
Az utóbbi időben egyébként is előszeretettel fedezem fel a diófélék hasznosítási lehetőségeit különböző ételekben. Vagyis, hogy a maguk természetességében, „natúrságában” is mennyei csemegét jelentő egészséges kis olajosok (pl. földimogyoró, dió, kesudió) milyen különlegessé, esztétikussá és persze finommá tudnak tenni egy-egy fogást…

Egyszerűen, s gyorsan elkészíthető étel, mint az indiai vegetáriánus fogások általában. S ami nem várt felfedezés volt vele kapcsolatban: másnap sokkal-sokkal finomabb!
Jónéhányszor tapasztaltam már, hogy a rakott ételek, raguk íze másnapra teltebbé, harmonikusabbá válik, de ami ez esetben történt, felülmúlta a várakozásaimat. Mikor másnap a munkahelyemen – ételdobozom megmikrózása után - az első falatot megízleltem… hm… maga a harmónia! :-)

A recept Mahboob Momen: Cookbynumbers indian című könyvéből származik.
Az elkészítési metóduson módosítottam picit, illetve annyiban készítettem máshogyan az ételt, hogy az eredeti receptben előírtnál lényegesen több folyadékot (zöldséglevest) használtam. Bár a könyvszerző hölgy megjegyzi, hogy ez egy „száraz” curry, én általában minden ételt vékony, ámde annál bővebb lére eresztve szeretek :-), úgyhogy ezen – önző – szempontjaimat érvényesítettem ennek a finomságnak az elkészítésekor is.

De most már lássuk a medvét, illetve a gajjar bhajit! :-D

Gajjar bhaji

Hozzávalók: (2 személyre)
kevés olaj (bio repcét használok)
1 kisebb fej hagyma (ezúttal lilahagyma volt)
kb. 25 dkg sárgarépa
kb. 250ml zöldségleves (a Rapunzel bio leveskockájából készítem)
10 dkg kesudió (ezúttal bio volt az is :-)
1 paradicsom
egy kb. 2,5 cm-es darabka friss gyömbér
¼ teáskanál chilipor
½ teáskanál garam masala
½ teáskanál teljes kiőrlésű búzaliszt

Elkészítés:
A sárgarépát megtisztítom, megmosom és úgy nagyjából 3-4 cm-es darabokra vágom.
A paradicsomot meghámozom, felkockázom.
A hagymát is megtisztítom, s apró kockákra vágom.
A kockából elkészített zöldséglevest a kezem ügyébe készítem.
Egy nagyobbacska lábasban kevés olajat forrósítok, s megpárolom, benne a hagymát. Mikor az apró kockák összeestek és épp kezdenének aranybarna színt kapni, hozzáadom a chiliport, a gyömbért és garam masalát, s egy-két perc alatt illatosra pirítom a hagymával a fűszereket (közben persze vigyázok, nehogy odaégjenek!). A fűszerkeverékhez adom a répát és alaposan összeforgatom, hogy az illatos, pikáns barna keverék az összes narancsszínű darabkát bevonja. Ezután következik a liszt, mellyel hajszálvékonyan megszórom a lábas tartalmat, s hagyom, hogy kissé megpiruljon a répán. Hozzáadom a paradicsomkockák felét, egyet keverek rajta és ráöntök a zöldséglevesből.
Hagyom felforrni, majd lefedve, lassú tűzön párolom kb. 20-30 percig, amíg a répa megpuhul, de azért még kellemesen roppanós marad. Időnként persze felemelem a fedőt, hogy ellenőrizzem, hogyan is haladnak a narancssárga kis hasábok a párolódással, illetve ha szükségesnek találom, adok még hozzá a zöldséglevesből.
2-3 perccel a késznek nyilvánítás előtt hozzáadom a maradék paradicsomot, hogy maradjanak benne harapható paradicsomdarabok is (a paradicsommal természetesen nem szükséges így trükközni, bele lehet tenni az egészet az elején, s akkor sűrűbb, „paradicsomosabb” lesz az étel vagy pár perccel a vége előtt is, ha az ember élvezni szeretné a harapható paradicsomfalatkákat).
Mielőtt elzárnám a gázt, óvatosan beleforgatom a kesudiót, hagyom, hogy egyet rottyanjon, s már el is oltom alatta a lángot. Ha nem azonnal tálalom – pl. barnarizzsel -, hanem áll egy csöppet, már kb. 10-15 perc elteltével lehet érezni, hogy a kesudiószemek szinte krémessé váltak, mégis ropogtatnivalóan zamatosak maradtak. S másnapra ez az élmény csak fokozódni fog… :-)

2008. október 31., péntek

7 „titkos” dolog rólam…

Reni gondolt rám: tőle kaptam a kérdést: osszak meg magamról 7 olyan dolgot, ami eddig a blogomban még nem szerepelt…

Siccikéhez és Katanyakához hasonlóan én sem gurítom tovább a labdát, hiszen már nagyon sok számomra kedves gasztroblogger-kolleginánál és kollégánál járt…

A blogírás maga és az időről időre érkező ehhez hasonló kérdések, „játékok” számomra egyfajta - nagyon érdekes - önkifejezési és önismereti lehetőséget rejtenek…

Nos, lássuk! Mit is írhatnék (még) magamról?

1. Végzettségemet, szakmámat tekintve politológus vagyok, s ismereteimet kiegészítendő harmadik éve – immár munka mellett – jogi egyetemre járok.

2. Pár hónapja derült ki számomra, hogy természetes göndör hajam van, - ennek köszönhetően kb. fele annyi ideig tart a hajmosás és szárítás, mint korábban – és – lévén csöppet rövidlátó – a szemüvegemet is egyre többet viselem, így a közelmúltban átalakult kicsit az Adéle-fizimiska. :-)

3. Undorodom és félek gyakorlatilag az összes – repülő, mászó stb. – bogártól és rovartól. Elpusztítani sem merem őket, így ha valahol efféle élőlény jelenlétét fedezem fel, addig nem vagyok hajlandó belépni az adott helyiségbe, amíg az a valami – akárhogyan is – de onnan ki nem kerül.

4. Imádom a vizet: inni, úszni, pancsolni, strandra menni. Egy tengerparti nyaralással mindig el lehet varázsolni. Még zuhanyozni is úúúúgy szeretek! :-)

5. Nagyon fázós vagyok. Környezetem visszajelzései alapján állíthatom, hogy hőérzetem meghaladja kissé a normális szintet. Ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy én kb. max. 23-25 fokig vagyok szocializálva, ha ennél hidegebb van, már kevésbé érzem komfortosan magam.

6. Rendszerint már jó előre és mindig aprólékosan megtervezem a dolgokat, s ha valami miatt az elképzelésem borul, azt bizony sokszor meglehetősen nehezen viselem. :-(

7. Ha elhatározok valamit, valamiféle célt tűzök magam elé, azt az esetek túlnyomó többségében igen következetesen képviselem, igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni érte és általában végig is viszem. :-)

Kagylók a tengerpart homokjában

Egy rendkívül egyszerűen és gyorsan kivitelezhető, ám de nagyon kedves és jópofa ötletet szeretnék megosztani, amit a Vegan Lunch Box blogban olvastam. (Siccike hívta fel a figyelmemet erre a blogra, s azóta lelkes olvasója vagyok: eszméletlen jó és izgalmas, ugyanakkor kedves és praktikus ötletek vannak benne!)
Az amerikai blogszerző hölgy kisfiának ebédes doboza rejtette a Seashells in the Sand névre hallgató csemegét.
S hogy mi ez?

Aprócska kagylótészták kuszkusszal összeforgatva! :-)

Nálam annyival „extrább” kicsit a dolog, hogy háromszínű – paradicsommal és spenóttal színezett kis tengerigyümölcsök is találhatók a fehér kagylócskák között – bio tönköly kagylótésztából készítettem el, így ha lehet, talán még mutatósabb lett az eredmény.
A (bio) kuszkuszt kevés bio repceolajon megpirítottam, majd felöntöttem 2,5-szeres mennyiségű forró vízzel, s kb. 10 percig lefedve állni hagytam. Ezalatt bő sós vízben a színes kagylók is puhára főttek. A tésztát leszűrtem, óvatosanösszekevertem a kuszkusszal, ízlés szerint sóztam.
Most épp Chili & Vanilia csicseriborsó paprikásához tálaltam köretként, de egy jó salátával, párolt vagy pirított zöldségekkel szerintem „önállóan” is megállja a helyét.
Vega és nem vega gyerkőcöknek és – magamból kiindulva, bár mondjuk én a betűtésztáért is odavagyok, s ma láttam teljes kiőrlésű tönköly változatban! - felnőtteknek egyaránt nagyszerű falatoznivaló…! :-)

2008. október 18., szombat

Te mióta főzöl, és miért?

Dulminától kaptam a kérdést: mióta főzök és miért?
Lássuk csak!

Talán bután hangzik, de olyan, mintha mindig is főztem volna. Nem emlékszem az életemből olyan időre, amikor ne szerettem volna a konyhában lenni: csupán figyelemmel kísérni, hogy mi készül, később a konyhai műveletekben részt venni, s idővel önállóan is alkotni valamit.
A családi legendárium része, hogy 4-5 éves koromban, mikor Nagymamámmal krumplis nudlit készítettünk, ragaszkodtam hozzá, hogy az összes nudlit én készítsem el, amiben annyira elfáradtam, hogy a végén nem bírtam már állni, s ülve fejeztem be a műveletsort.
Már gyerekként is nagyon szerettem az egészben, hogy úgy éreztem, ezzel kedveskedhetek, örömet szerezhetek azoknak, akiket szeretek. Volt pl. egy két sztenderd dolog, amit el tudtam készíteni – pl. kakaós süti, kókuszgolyó – s néha eltűntem a konyhában, majd egy tálca sütivel vagy kókuszgolyóbissal kerültem elő.
A karácsonyi sütés-főzésben pedig már akkor is lelkesen s aktívan részt vettem. Ilyenkor három generáció, Nagymamám, Nagypapám (igen, Nagypapám is nagyon jól főzött!), Anyukám és én sürgölődtünk a konyhában, magunkba szívva az ünnepi hangulatot, illatokat és ízeket.
Mikor kicsit nagyobb lettem, elkezdtem füzetbe írni a családi recepteket, hogy egyedül is elkészíthessem őket, s persze azért, hogy az utókor számára biztosan megőrződjenek.
A főzés terén a legtöbbet Anyukámtól tanultam, de vannak dolgok, amiket Nagymamámtól s vannak, amiket Nagypapámtól lestem el.

A főzés és a gasztronómia iránti érdeklődés és szeretet tehát azt hiszem, mindig is megvolt, de hogy miért is főzök – erre a kérdésre a válasz kb. másfél évvel ezelőtt számomra új értelmet nyert. Mindaz, amit az előzőekben leírtam, természetesen ott van bennem, viszem magammal, a dolgok azonban jelentősen át is alakultak azóta…

Szóval, több, mint egy éve már, hogy vegetáriánus, s a reformtáplálkozás lelkes híve lettem.
Az idáig vezető út fokozatos, ugyanakkor hihetetlenül ösztönös volt.
Hosszú ideig, csak azt éreztem, mi az, amit nem szeretnék megenni, de hogy mi az, amit szeretnék, mi is valójában az én utam, csak később vált világossá előttem.
Már maga a vegetarianizmus is, de az ezzel párhuzamosan alakuló és egyre inkább kikristályosodó reformtáplálkozás merőben idegen (volt) a családom, -s egy-két, ámde annál jelentősebb kivételt jelentő ember kivételével – szűkebb, s tágabb környezetem számára. Ők – a mai napig – a hagyományos „magyaros” étkezést követik, s kicsit talán furcsának, különcnek tartanak.
A főzés, konyhában tevékenykedés iránti szenvedélyemen túlmenően tehát az ok, amiért főzök rendkívül egyszerű: az ételek, amiket készítek, az alapanyagok, amiket használok, az eljárások, amiket alkalmazok, gyakorlatilag teljesen idegenek a családom számára. Így az ételeket, amiket fogyasztok tulajdonképpen „csak én” tudom elkészíteni. Persze mindebben hihetetlen nagy kedvem és örömöm lelem: annyi, de annyi mindent fedezek fel, próbálok ki és nagyon-nagyon változatosan étkezem. Közben pedig jó érzéssel tölt a tudat, hogy – a tudomány(om) jelenlegi állása szerint – értékes, élettanilag hasznos, egészséges és tápláló dolgokat adok a testemnek.
Előbb említettek okán – jelesül: családom, a „hagyományos” táplálkozást követi – sajnos ma már csak ritkán élem át azt az érzést, hogy milyen jó dolog megörvendeztetni egy finom fogással, azokat, akiket szeretek, hiszen, az ételeknek, amiket sütök-főzök, a túlnyomó többségét, csak én találom ínycsiklandozónak, csak én eszem meg.
Így érdekesen alakul(t) a válasz arra a kérdésre is, hogy tulajdonképpen kitől tanultam főzni. Mint már említettem, az alapokat Anyukámtól és a nagyszüleimtől kaptam, de mivel most már teljesen máshogyan táplálkozom, nagyon sok mindent tőlük függetlenül, „magamtól” sajátítottam el. Értve ezalatt szakácskönyvek, netes oldalak és persze a gasztroblogok részletes, élvezetes és lelkes tanulmányozását és sok-sok kísérletezést.
Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy mégis csak sikerült egy kis „reformot” becsempésznem a család táplálkozásába: Anyukám egy ideje már bio repceolajjal főz, biomargarint használ és elolvassa a boltban az élelmiszerek összetevőit, s amiben túl sok E-szám van, azt nem veszi meg. Ja, és teljesen odavan a tejszínes-gombás tésztámért, amit teljes kiőrlésű spagettiből, bio repceolajjal, himalaya sóval, olaszos fűszerekkel és zabtejszínnel szoktam készíteni, Ő meg vesz hozzá a piacon bioparmezánt (!). :-) Na jó, az igazságnak az is része, hogy ha indiait főzök, utána két napig szellőztet…

Egy szó, mint száz. Úgy érzem, „mindig is” főztem és úgy hiszem, ma már azért, hogy finom és egészséges dolgokat adjak a testemnek és persze azért, hogy örömet szerezzek azoknak, akik nyitottak az ételeimre.
S hogy mi a helyzet ma?
Élvezem, hogy egyre nagyobb rutint szerzek a vega-reform ételek elkészítésében, a konyhában. Egyre többször fordul elő, hogy gabonafélékből és zöldségekből bő fél óra alatt egészen különleges és ízletes fogásokat varázsolok az asztalra, nem tart sokkal tovább elkészíteni őket, mint megmikrózni egy félkész terméket, s mennyivel egészségesebbek és finomabbak ezek az ételek!
S persze élvezem a blog-írást. Nagyon! Hiszen nagyon szeretek főzni és nagyon szeretek írni,. Sokat jelent számomra, hogy megoszthatom a kis gasztrovilágomat másokkal, s kellemes érzéssel tölt el a tudat, hogy vannak, akiket mindez érdekel, akik olvassák a blogomat! :-)

Siccike, Katanyaka, Ti mióta főztök és miért?

2008. október 12., vasárnap

Sütőtök, krumpli, kesudió

A „Téli zöldségtál” névre hallgató fogást jó rég kinéztem már a Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyvből, de amilyen gyönyörű napsütéses és langyos őszi nap van ma, egyszerűen nem tudtam ezt a címet adni ennek a bejegyzésnek.
A címben természetesen azért e finomságok szerepelnek, mert ezek adják fő hozzávalóit az ételnek, a másik ok pedig egészen prózai: mert nagyon szeretem őket.

E szempontból a krumpli az elmúlt időszak „meglepetése” számomra. Valahogyan sohasem voltam egy nagy burgonyafogyasztó, de az utóbbi időben egyre többször eszem, s készítem ezt a zöldséget. Mindeközben pedig elámulok mennyi, de mennyi étel – egész különlegesek is! – készíthető ebből a nagyon könnyen beszerezhető, s relatíve sokáig tárolható „hétköznapi” kis barna gumóból.
A sütőtök is nagy kedvencem - már régóta. Sütőben megsütve igazán egyszerű, mégis mennyei csemege. Ugyanakkor valami elképesztő, mennyiféle étel készíthető belőle: leves, egytálétel, püré, sütemény, desszert… Így aztán most, hogy szezonja van, szorgosan kutatok, s ha tehetem, próbálgatok sütőtökös recepteket – hogyan lehet úgy elkészíteni a mélynarancsszínű finomságot, ahogyan eddig még nem tettem, nem ettem.
A kesudió? Gasztroszerelem. A diófélék, olajosok közül a kedvencem. Az igazán jó fajta kesudió vajpuha, mégis kellemesen roppanós, különleges zamatú, lágy, édeskés ízű… isteni eledel.
Hadd’ dicsérjem még egy kicsit! A kesudióban nagyon sok értékes tápanyag található: foszfor, magnézium, vas, réz, cink, szelén, A- és B-vitaminok, béta-karotin, folsav, hogy csak néhányat említsünk. Külön is kiemelendő magas kalciumtartalma, melynek köszönhetően erősíti a csontokat, a hajat és a körmöt. A kesudió ezen kívül tele van antioxidáns hatású E-vitaminnal is. Az E-vitamin késlelteti a sejtek öregedését és a szabad gyököktől is véd. Túlnyomó részben telítetlen zsírsavakat tartalmaz, így csökkenti a keringési betegségek kockázatát. (Forrás: http://www.g-exim.com/egeszsegtar/index.php?op=rec&re_kod=20) Mindezeken túlmenően pedig, lévén olajos mag, a kesudió is osztja az olajosok azon kedvező tulajdonságát, hogy magas fehérjetartalmuk miatt - 10dkg magban 20-25g fehérje van - remek húspótlók. Így kiemelt helyet foglalnak el a vegetáriánus étrendben. (Forrás: http://www.edenkert.hu/cikkek/gyumolcs/csemegek-diohejban/)

Talán most már érthető, hogy amint elolvastam a Nélkülözhetetlen „Téli zöldségtál”-ját, egyből tudtam: nekem ezt ki kell próbálnom. Krumpli, sütőtök és kesu egy ételben…
A hitelesség kedvéért annyit még meg kell említenem, hogy az eredeti receptben fehérrépa is szerepel (de én csak felesben burgonyával és tökkel készítettem), illetve annyit változtattam még rajta, hogy tovább reformosítottam, s tisztán növényi összetevőkből (vaj helyett biomargarint, tej helyett pedig zabtejet használtam) készítettem el.

Íme.

Téli zöldségtál

Hozzávalók (2 adaghoz)
35 dkg burgonya
35 dkg sütőtök
2-3 dkg biomargarin (a Biopont biomargarinját használom)
1 evőkanál teljes kiőrlésű bio búzaliszt
növényit tej (bio zabtejet használok) – amennyit a besamel felvesz
csipetnyi őrölt szerecsendió

frissen őrölt bors

A morzsarátéthez:
kevés teljes kiőrlésű tönkölymorzsa
maréknyi bio kesudió
kevés biomargarin

Elkészítés:
A sütőtököt félbevágom, lágy belsejét és a magjait kikaparom, nagyobbacska darabokra szelem, megmosom. 35 dekányit meghámozok, falatnyi darabokra vágok (a maradékot ezúttal „simán” megsütöttem, de persze más finomság is készíthető belőle). A burgonyát is meghámozom, megmosom, falatnyira kockázom.
Bő, forró, enyhén sós vízben félpuhára főzöm a zöldségeket (ez kb. 8-10 perc).
Ezalatt az idő alatt elkészítem a besamelt. Egy edénykében - nem túl nagy lángon – megolvasztom a biomargarint, majd hozzáadom a lisztet. Kb. 1 percig kevergetem, pirítom, ezután lehúzom a tűzről, s hozzáöntök egy kevés zabtejet. Elkeverem. Visszaköltöztettem a lábaskát a tűzre, és állandóan kevergetve beforralom a mártást. Közben figyelem, hogy mennyire sűrűsödik, és ha túlságosan sűrűnek találom, öntök hozzá még egy kevés tejet. 2-3 perc elteltével – ha már megfőtt a margarinos-tejes keverékben a liszt – elzárom alatta a lángot. Sózom, borsozom, belekeverem a szerecsendiót.
A kesudiót száraz serpenyőben illatosra pirítom, durvára vágom.
A félpuhára főtt zöldségeket leszűröm és biomargarinnal vékonyan kikent tűzálló edénybe (pl. jénaiba) terítem, s nyakon öntöm a mártással.
A tetejére egy kevés kenyérmorzsából és a kesuból álló keveréket szórok és néhány darabka biomargarint morzsolok rá.
Előmelegített forró sütőben kb. 30 percig sütöm. Akkor van kész, amikor a teteje ropogósra és aranyszínűre pirult.

2008. október 8., szerda

PB & J

Finoman szólva sem vagyok – vegetáriánusként és a reformtáplálkozás lelkes híveként - az amerikai étkezési kultúra rajongója. Sőt…

Nem olyan rég azonban megismerkedtem a földimogyoróvajjal.
Természetesen a bio változattal (a „hagyományos, kommersz” fajta finomított cukorral, hidrogénezett növényi zsírral, meg még a jó ég tudja, mi mindennel készül).

A Rapunzel – képen látható – terméke földimogyorót (88%), pálmazsírt, tengeri sót és barna nádcukrot (a só kivételével az összetevők ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származnak) tartalmaz.

A mogyoróvaj fő összetevője, a földimogyoró magas zsírtartalma ellenére gazdag A-, E- és C-vitaminban, kalciumban, nátriumban és rostban, vagyis azokban a tápanyagokban, amelyeket a legritkábban fogyasztunk a felmérések szerint.
Már egy teáskanál földimogyoró fedezi a napi ajánlott E- vitamin-bevitel 16%-át, és annyi rostot tartalmaz, mint egy szelet teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér.
A kutatók emellett azt is megállapították, hogy a magas zsírtartalom ellenére a rendszeres mogyorófogyasztók soványabbak az olajos magvakat nem fogyasztó társaiknál. (Forrás: blikk.hu)
Azért persze óvatosnak kell lenni, egészen pici gyermekkorban a földimogyoró allergiás reakciót válthat ki, ami az embert egy életen át elkísérheti. Így kisgyermekeknél a földimogyorófogyasztással nagyon kell vigyázni, és aki allergiás rá, természetesen annak is mindig résen kell lenni, s nem szabad földimogyorót, illetve annak származékait tartalmazó élelmiszert fogyasztani.
Akik viszont nem küzdenek effajta allergiával, néhanapján egy kis földimogyorót (mogyoróvajat :-) elfalatozgatva élvezhetik annak jótékony élettani hatásait. A kulcsszó persze ez esetben is a mértékletesség.

Mint kiderítettem, a földimogyoróvajból létezik krémes és apró mogyoródarabkás verzió is. Nos, első találkozásom – mint ahogyan az a fotón is látszik – ez utóbbival történt.

Hát… hogy őszinte legyek: nekem nagyon bejött.
Izgalmas és kellemes az intenzíven mogyorós íze és illata, ugyanakkor valahogyan olyan se nem édes, se nem sós… mégis rendkívül krémes, ropogós és ízletes. Persze rendkívül tömény, egészen kevéske kell belőle.

Kicsit utánaolvastam a dolognak, s kiderítettem, hogy sokféle finomság készíthető belőle, pl. mogyoróvajas sütemény és keksz, de felhasználható alapvetően sós ízvilágú ételekhez is, pl. mártásokhoz, szószokhoz.

De! A földimogyoróvajjal készült „nagy klasszikus” nem más, mint a PB&J, azaz a Peanut Butter & Jelly sandwich. Vagyis a földimogyoróvajas - lekváros szendvics.
Olvasmányaim alapján úgy tűnik, a PB&J Amerikában rendkívül népszerű, gyakorlatilag mindennapi tápláléknak számít. Nos, mindennap ezt fogyasztani, ráadásul jó vastagon a „hagyományos” mogyoróvajból, cukrozott és agyonzselatinozott lekvárból és fehérkenyérből elkészítve, nyilvánvalóan nem túl egészséges dolog…

El lehet azonban ezt készíteni máshogy is! – gondoltam, s nem szégyellem bevallani, égtem a vágytól, hogy kipróbáljam, mégha először kissé bizarrnak is tűnt az alapanyag-, s ízkombináció. Anyu gyanakvással vegyes aggodalommal tekintett az elkészült szendvicsre, s finoman megkérdezte: „Ha nem ízlik, mit fogsz vacsorázni? Ez volt ugyanis a két utolsó szelet tönkölykenyér.” De mivel ekkor már fentebb jelzett gondolatot tett követte, tegnap elfogyasztottam életem első PB&J-ét.
Hát az van, hogy ez nekem nagyon ízlik! Ezt először kicsit talán „cikinek” éreztem, mégis amerikai meg minden… de azt hiszem, túl kell lépnem az effajta prekoncepcióimon és élvezni az ízeket – persze amennyire lehet reformosan és egészségtudatosan! :-D

Nos, bemutatom az én PB&J-met!
Fogtam két teljes kiőrlésű tönkölylisztből készült kenyérszeletet.
Az egyiket vékonyan megkentem bio mogyoróvajjal.
A másik szeletre St. Dalfour-féle vörös- és feketeáfonya dzsem került
(a St. Dalfour lekvárjai nem tartalmaznak színezéket és tartósítószert, s cukor helyett természetes szőlőlével vannak édesítve). Úgy éreztem ugyanis, hogy a mogyoróvajhoz valamilyen kissé fanyar, „piros” lekvár passzolna igazán.

Összeborítottam a két szelet kenyeret, s már ettem is.
De talán mondanom sem kell, hogy szendvicsvivős élethelyzetekben is remek kis falatozni való!

2008. október 7., kedd

A káposztás cvekedli metamorfózisa

Azt hiszem, ez is egy nagy (vajon autentikusan magyar?) klasszikus…
Ősz van, már nem olyan zsenge a fejeskáposzta (épp alkalmas tésztához), s eszembe jutott a káposztás kocka: szeretem is, s az idejét sem tudom, mikor ettem utoljára… de akármikor is történt ez, akkor még a „hagyományos módon” készült, ez biztos.

No, de most! Eddig felcsipegetett reformkonyhai/főzési tapasztalatommal és a mostanra már hétköznapjaim konyhai ténykedéseinek és mindennapi eszegetéseimnek teljesen evidens részét képező néhány hozzávalóval (himalaya só, finomítatlan nádcukor, bio repceolaj, teljes kiőrlésű tönkölytészta) nem is volt olyan bonyolult reformosítani a jó öreg káposztás cvekedlit! :-)

Íme tehát egy klasszikus – kicsit egészségtudatosabban, reformosan.

Káposztás tönkölykocka

Hozzávalók: (2-3 adaghoz)
1 közepes fej káposzta fele
20-25 dkg teljes kiőrlésű tojás nélküli tönköly kockatészta (a „Kőrösi tönköly” termékcsalád reformtésztái közül a fodros nagykockát használom – teljes kiőrlésű tönkölylisztből és vízből készül, nem tartalmaz semmi mást)
2 csapott evőkanál finomítatlan nádcukor

frissen őrölt bors
kevés olaj

Elkészítés:
A káposztát (friss és zsenge tavaszi/nyári káposztával nem működik a dolog!) megszabadítom a felső leveleitől, lereszelem vagy aprítógépben finomra aprítom (vigyázok, hogy a torzsája és közvetlenül a torzsa körüli része ne kerüljön bele, mert erős!). 1 teáskanálnyi sóval összeforgatom, és 20-30 percig állni hagyom. Persze lehet e művelet/várakozási idő elhagyásával is készíteni, ekkor jóval kevesebb sót szórok a káposztára.
Egy nagyobb lábasban kevés olajat hevítek, beleszórom a cukrot, karamellizálom (a nádcukor picikét máshogyan viselkedik, mint a kristálycukor: nehezebben olvad és mivel eleve barna színű, jobban oda kell rá figyelni, nehogy odakapjon). Lehúzom az edényt a tűzről.
A káposztából kinyomom a – várakozási idő alatt keletkezett – sós levét (ha ezt nem szeretném vagy nem így készítem, s eleve kevesebb sót szórtam a káposztára, akkor ez a művelet természetesen megspórolható) és a karamellhez adom.
A lábast visszaköltöztetem a lángra, hogy a cukor ismét feloldódjon és alaposan összeforgatom a karamellt a káposztával. Tekerek rá frissen őrölt borsot. Kis lángra veszem a gázt, az edényt lefedem és – időnként megkeverve – a káposztát puhára dinsztelem. Ez kb. 20-30 percet vesz igénybe.
Ezalatt az idő alatt lobogó – attól függően, hogy a káposzta mennyire sikerült sósra, sózom meg a vizet – vízben kifőzöm a tésztát.
Ha a káposzta és a tészta is megpuhult, az aranybarna, enyhén karamelles, mégis pikáns, s a friss borstól kissé erős káposztára szedem a szintén barna színben pompázó tönkölykockákat. Óvatosan, de azért alaposan összekeverem, s nyomban tálalom.

Tipp: ha az így elkészített káposztát palacsintatésztába keverem, s úgy sütök palacsintákat belőle, talán nem annyira mindennapi – sós ízvilágú és reformos (persze a palacsintatésztát is teljes kiőrlésű lisztből készítem, stb., stb., :-) – káposztás palacsintákat kapok!


2008. október 6., hétfő

Bon anniversaire!

El sem hiszem, de pont ma egy éve kezdtem…

S annyi kellemes élményt, kedves kommentet, rengeteg ötletet, tanácsot, receptet, s finomabbnál finomabb vegetáriánus étkeket „adott” nekem ez a gasztroblogolással – saját blogom írásával, a többi kollegina és kollega blogjainak olvasgatásával, kommenteken keresztüli eszmecserékkel, s a receptek gyakorlati megvalósításával, kísérletezéssel - töltött egy év!
Szóval,
Bon anniversaire „La Cuisine d’Adéle”!
:-))))))

2008. október 4., szombat

Kecskesajtos padlizsán paradicsomsalátával

A padlizsán nagy kedvencem.
Legfőképpen azt kedvelem benne, hogy hihetetlenül sokféle és egészen különleges ízvilágú étel állítható elő belőle – egészen rövid idő alatt.

Egy hét közepi fárasztó nap után hazaesve, egy óra alatt kétféle ételt készítettem el a hűtőben csücsülő duci lila zöldségből, s az időkeretbe még egy sali is belefért. Mindez persze korántsem engem, annál inkább padlizsán őnagyságát dicséri. A gyorsaság nem erősségem, de ha mindez még nekem is ment egy óra alatt… :-)

Szóval, legelőször is szeletekre vágtam a padlizsánt, besóztam állni hagytam.
Gyorsan összedobtam a paradicsomsalit, s ment is a hűtőbe, hogy az ízei kissé összeérjenek.
Miután a – kb. 1 centi vastagra vágott, a sótól „megizzadt” - padlizsánszeleteket papírtörlővel kissé kinyomkodtam, s megtörölgettem, a törökparadicsom egyik feléből Siccike padlizsános-szezámos tésztáját készítettem el.
Amíg a tészta főtt, s a rákerülő padlizsánkockák párolódtak, a kecskesajtos padlizsán is gyönyörűségesre, s omlósan puhára, de azért még kellemesen roppanósra sült a grillsütőben.
Az elkészült tésztát, mikrózható edénybe szedtem, s egy szójajoghurt társaságában másnap beszállítottam a munkahelyemre. S ebédidőben elfalatoztam… nyammm!
A kecskesajtos padlizsánt pedig a grillből kiszedve, azon frissében a paradicsomsalátával egyetemben elköltöttem vacsorára.

Kecskesajtos padlizsán

(Az eredeti ötlet a BBC GoodFood Magazine 101 vegetáriánus étel című könyvéből származik.)


Hozzávalók: (2 kisebb vagy 1 nagyobb adaghoz)
1 közepes padlizsán hosszában kettévágva
pici olaj (bio repcét használok)
fűszeres paradicsomkrém (én
a Vitafood bio ketchupjét használtam)
apróra vágott friss bazsalikom (fagyasztottat használtam)
4-5 dkg friss kecskesajt vékony szeletekre vágva
só (himalaya-t használok)
frissen őrölt bors

Elkészítés:
A padlizsánfeleket (ha túl duci a zöldség, a feleket mégegyszer félbe vágom) besózom, s legalább egy fél órát állni hagyom. Papírtörlő között kinyomkodom.
A fél törökparadicsomokat/padlizsánszeleteket megkenem egy kevés olajjal, nagyon picit sózom, tekerek rá borsot, s vékonyan kiolajozott tepsire fektetve sütőben vagy pedig grillen majdnem teljesen puhára sütöm. Ez kb. 20-25 percig tart.
Ezután a lila szegélyű szeletkéket/padlizsánfeleket vékonyan megkenem paradicsomkrémmel, bőven megszórom apróra vágott bazsalikommal, s beborítom kekcskesajtszeletekkel.
Mehetnek is vissza a sütőbe vagy a grillbe, ahol addig sütöm, amíg tetejükön a sajt buborékosodni kezd.
Azonnal, forrón tálalom.


Paradicsomsaláta

Hozzávalók: - személyenként
2 közepes paradicsom (ezúttal picike lucullus paradicsomokat használtam, azokból simán mehet fejenként 3-4)
apróra vágott snidling
extra szűz olivaolaj
citromlé

frissen őrölt bors

Elkészítés:
A paradicsomokat leöblítem, megtörölgetem, vékony karikákra szelem.
Egy tál (esetleg több „egyszemélyes” tálka) alját kirakom paradicsomszeletekkel, s megszórom őket kevés apróra vágott snidlinggel, majd megint egy réteg paradicsom, snidling, s végül paradicsom következik.
Nyakon öntöm a kevés olivaolajból, pár csepp citromléből, picike vízből készült sózott, borsozott öntettel (az öntet összetevőit illetően nem adok meg mennyiségeket – ez tényleg ízlés dolga, mennyire legyen savanyú, híg stb.), a tetejét díszítésként megszórom még egy kevés snidlinggel, s tálalásig lefedve a hűtőbe költöztetem.


2008. szeptember 27., szombat

Beluga lencsés barnarizs casserole bébirépával

A vegfamily.com oldalon találtam ezt a lencséből, rizsből, sárgarépából és kellemes aromájú fűszerekből készülő egytálétel- receptet, s egyből beleszerettem.

Aztán… továbbgondoltam…

Kapásból beugrott, hogy van még itthon gyönyörűséges éjfekete beluga lencsém („a vegetáriánusok kaviárjáról” ehelyütt írtam), s abból fogom elkészíteni. Biztosan nem mindenki gondolja így, de szerintem hihetetlenül különleges és dekoratív lesz az étel a fekete gyöngyöcskéktől (ez a fajta lencse gyakorlatilag egyáltalán nem fő szét), ráadásul nagyon finomak is. :-)
Ezután azt gondoltam: ha már sárgarépa, legyen bébirépa! Azt kedvelem benne, hogy nem kell aprítgatni (mondjuk ezt most tisztítani sem kellett, ugyanis fagyasztottat használtam :-), ugyanakkor rendkívül mutatós, szerintem kimondottan aranyosak ezek a narancsszínű kis apróságok.
A hozzávalók felsorolása után, elkészítési módként a recept mindössze annyit írt, hogy pakoljunk be mindent nyersen (a rizst és a lencsét is!) egy „casserole dish”-be, és süssük kb. másfél óráig. Nekem tulajdonképpen csak most esett le igazából mi is (lehet) az a casserole (korábban egy cukkinis-kukoricás változatot készítettem el): ezek szerint az ember lánya bepakolja az összes hozzávalót abba a bizonyos edénybe, fűszerezi, nyakon önti megfelelő mennyiségű folyadékkal, bedugja a sütőbe, s az előírt/kitapasztalt idő elteltével finoman illatozó, gőzölgő, kellemesen szaftos egytálétel lesz a jutalma. Jó biznisz, nem igaz? :-D Arról már nem is szólva, hogy sokkal harmonikusabb, összetettebb, finomabb ízvilágot eredményez a „mindent egyben, sütőben sütés”, mintha külön-külön főznénk meg, s a végén csak simán összekevernénk a hozzávalókat.
Mindazonáltal én az eredeti casserole-koncepción annyit változtattam, hogy a lencsét és a rizst előfőztem, (de a továbbiakban a fentebb leírt – igen egyszerű :-) - metódust követtem), s kevesebb időt töltött a sütőben.
De biztos vagyok benne, hogy működik a „mindent nyersen” módon is! S persze „hagyományos” vagy másfajta lencsével (az azért szerintem fontos, hogy lehetőleg olyan lencsefajtát válasszunk, ami nem fő szét), s „hagyományos”, karikákra vagy kockákra vágott sárgarépával is.

Nagyon kellemes meglepetés volt nekem ez az étel.
Este készítettem el, kivettem a sütőből, kiadagoltam Tupperware-ba, s csak másnap ebédidőben kóstoltam bele a munkahelyemen. Hű! Tényleg, nagyon fini lett! Valóban rengeteget számít, hogy a sütőben még összeérnek, harmóniába kerülnek az ízek…

A beluga lencsés barnarizs casserole-t a következőképpen készítettem.

Beluga lencsés barnarizs casserole bébirépával

Hozzávalók: (2 adaghoz)
(Bocs, hogy nem egységesen adom meg a mennyiségeket, hanem dkg-ot és dl-t is használok, de én így mértem, s bevált. :-)
5 dkg bio beluga lencse
1 dl barnarizs (gyorsfőzésű, bio változatot használok)
kb. két nagyobb maroknyi bébirépa (mirelitet használok)
5 dl zöldségleves (a Rapunzel bio leveskockájából készítem)
1 kis fej lilahagyma
1 kisebb gerezd fokhagyma
1 teáskanál apróra vágott bazsalikom (ezúttal fagyasztottat használtam)
1 mokkáskanál szárított oregánó
1 mokkáskanál szárított kakukkfű
kevéske olaj (bio repcét használok)

Elkészítés:
A lencsét átöblítem, s 1,5 dl vízben felteszem főni. Forrás után kis lángon fedő alatt 15-20 percig főzöm, ezalatt az idő alatt szinte az összes folyadékot magába szívja (ezután még egy olyan 20 percet kéne hagyni a saját gőzében duzzadozni, de erre majd a sütőben, a többi hozzávalóval egyetemben kerül sor).
Elkészítem a zöldséglevest a leveskockából.
A rizst is átmosom, lecsepegtetem. Kevés olajon megpirítom, majd felöntöm kétszeres mennyiségű – tehát jelen esetben 2 dl – zöldséglevessel, s miután felforrt, kis lángon lefedve majdnem készre párolom.
A hagymákat megtisztítom, megmosom, apróra vágom.
Jöhet az összeállítás. A lencsét, a rizst, a (fagyos!) bébirépát, a hagymákat és a fűszereket összeforgatom, s a kis sütőedényembe terítem (kb. 5 centi magasan legyen a sütőedényben a keverék). Nyakon öntöm a maradék – jelen esetben 3 dl – zöldséglevessel (külön sózást a leveskocka miatt – tapasztalataim szerint – nem igényel), alufóliával lefedem és előmelegített, forró sütőbe tolom.
Kb. 30 percig sütöm nagy lángon, majd leveszem az alufóliát, s így is kap még 5-6 percet (ekkora az összes fűszeres folyadékot magába szívja, de még kellemesen szaftos marad), forrón tálalom, de rendkívül jól szállítható, tárolható, melegíthető is az étel. :-)


2008. szeptember 15., hétfő

Mazsolás-csicseriborsós kuszkusz

(Újabb) remek „munkahelyre magammal vivős” étel. Előző nap/este seperc alatt elkészíthető. Nagyon jól szállítható. Számítógép előtt kényelmesen elvillázgatható.
(Így stílszerűen a szállításra és melengetésre egyaránt alkalmas Tupperware-ban fotóztam le… :-)

Persze elfogyasztható otthon is: egytálételként vagy arabos ízvilágú fogások különleges köreteként. :-)
Feledhetetlenül extra és különleges ízhatásra talán nem kell számítani, mindazonáltal – azt gondolom – nagyon klassz kis falatoznivalóról van szó.
A mazsolától kellemesen gyümölcsös és pikáns ízhatáson túlmenően ugyanis ez a klasszikus észak-afrikai kuszkusz (azaz búza) – csicseriborsó párosításon alapuló étel - épp említett társítás miatt - teljes értékű fehérjeforrás, ami korántsem elhanyagolható szempont a vegetáriánusok számára. ;-)

(Egyébként a csicseriborsónak „magának” is magas a fehérjetartalma. Sőt! A benne lévő fehérje, akárcsak a tönköly esetében, többet ér, mint az állati eredetű. Sok létfontosságú aminosav jut általa az agyba, káliumtartalma miatt enyhe vízhajtó hatású, a benne rejlő magnézium pedig fontos szerepet játszik az izmok és idegek működésében. Relatív magas vastartalma révén több oxigénhez juttatja sejtjeinket, rostanyagai jótékonyan hatnak bélrendszerünkre. Kalcium-, magnézium, vas-, cink-, mangán-, réz-, króm-, folsav-, E-vitamin, B-vitaminok adják értékét. Szeléntartalma említésre méltó. Közreműködhet a szív-, és érrendszeri megbetegedések, közöttük a szívinfarktus rizikójának csökkentésében. Kedvezően befolyásolja a vércukorszintet. Rendszeres fogyasztása csökkenti a vérkoleszterin szintet. – Forrás: http://www.csaladinet.hu/)
Azt kedvelem még ebben az ételben, hogy amilyen hihetetlenül gyors és egyszerű, legalább annyira különleges. Azaz, tudom, fentebb azt írtam, egetrengetően nagy élményre nem kell számítani (elsősorban azoknak, akik relatíve gyakran készítenek csicseriborsót és/vagy kuszkuszt), maguk a hozzávalók és azok kombinációja miatt azonban mégis különleges étel, köret varázsolható ebből a három összetevőből az asztalra. Különösen azokat nyűgözhetjük le vele, akik kicsit kevésbé ismerik ezeket az alapanyagokat, egy mostanság főzőcskézni kezdő, új recepteket próbálgató vegetáriánusnak pedig mindenképp az elsők között javasolnám, hogy próbálja ki! :-)

Az eredeti ötlet/recept a http://www.origo.hu-ról/ származik, melyet néhány ponton módosítottam.

Mazsolás-csicseriborsós kuszkusz

Hozzávalók: (2 személyre – egytálételként, 4 személyre – köretként)
1 dl kuszkusz
2,5 dl víz
½ zöldségleveskocka (én a Rapunzel bio leveskockáját használom)
1 doboz konzerv csicseriborsó
2 evőkanál (lehetőleg kénezetlen, bio) mazsola
pici olaj (bio repcét használok)
pici só (himalaya-t használok)

Elkészítés:
A kuszkuszt egy lábaskában kevés olajon megpirítom. Eközben a vizet felforralom, s feloldom benne a zöldségleveskockát.
Mindkét edényt lehúzom a tűzről, majd az aranybarna színben pompázó kuszkusz-szemecskéket nyakon öntöm a forró levessel, hozzáadom a mazsolát, egy kevés sót és lefedem. Kb. 10 perc alatt a kuszkusz magába szívja a fűszeres levet és a mazsola is megpuhul a forró gőzben.
Mikor a 10 perc eltelt, kibontom a csicserikonzervet, szitában átöblítem a borsószemeket és a mazsolás kuszkuszhoz keverem. S már el is készült a vega falatoznivaló. :-)


2008. szeptember 14., vasárnap

Nyáridéző töltött cukkini

Visszavonhatatlanul és rohamléptekben közeleg az ősz… mára egészen hűvös lett a levegő…
Bevallom, a tavasz és a nyár igazán az én évszakom, az őszt, a telet, s az ezekkel együtt járó szürkeséget, korai sötétedést és legfőképpen a hideget elég rosszul viselem. Az elmúlt két napban kisebbfajta szomorúságomra – szó szerint – érezhetővé vált az ősz előszele… :-(

No, de sebaj!
Akkor a konyhában s a tányéron lesz nyár! :-)
A zsenge zöld cukkiniből készülő étel illata, a konyhában – a sütő beüzemelése okán – terjengő kellemes meleg és a mediterrán ihletésű ízek számomra a napsütést idézik.

A cukkini és a mosolygós paradicsom a hétvégi piacozás eredménye, a többi hozzávalót és az elkészítési módot illetően pedig igyekeztem szabadjára engedni gasztrofantáziámat és ez lett belőle… :-)

Töltött cukkini

Hozzávalók (1 adaghoz, azaz egy cukkinihez)
1 közepes cukkini
1 nagyobbacska érett paradicsom
kb. 1 evőkanálnyi fenyőmag
4-5 szem fekete olajbogyó
kevés reszelt parmezán (ezúttal Grana Padano)
frissen őrölhető olaszos fűszerkeverek (és/vagy tetszés szerint oregánó, bazsalikom)
pici só (nálam himalaya)
kevés olaj (nálam bio repce)

Elkészítés:
A cukkinit alaposan megmosom, a végeit levágom és – a cukkini hosszától függően – háromba vagy négybe vágom, a cél az, hogy kb. 3-4 cm „magas” karikákat kapjak. A tornyocskák belsejét éles késsel óvatosan kimetszem. Az így nyert halványzöld zöldséghúst apró kockákra vágom.
A paradicsomot meghámozom, kimagozom és szintén kis kockákra aprítom.
A fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítom.
Az olajbogyókat háromba vágom.
A parmezánt lereszelem.
Egy kisebb serpenyőben kevés olajat hevítek és rádobom a cukkinikockákat, sózom, pár perc alatt megpirítom. Mikor kezdenek aranybarna színt kapni a halványzöld apróságok, hozzáadom a paradicsomot, jó sok olaszos fűszert tekerek rá, egy-két perc alatt összeforgatom és el is zárom alatta a lángot. Ezután a piros és zöld kockákhoz költöztetem az olajbogyót, a fenyőmagot és egy kevés reszelt sajtot. Összekeverem. A töltelékkel meg is vagyok.
Vékonyan kiolajozott jénaiba állítom a sötétzöld csövecskéket és megtöltöm őket a cukkinihúsos-paradicsomos keverékkel. A tetejükre kevés parmezánt szórok és előmelegített sütőbe tolom a töltött zöldségeket. Nagyon hamar, kb. 15-20 perc alatt el is készülnek: a sajt megpirul a tetejükön, a töltelék ízei még jobban összeérnek, a sötétzöld cukkinikabát pedig puha, de még pont kellemesen roppanós marad.
Hát nem egy falat nyár? :-)



2008. szeptember 10., szerda

Útravaló

Azaz inkább tanfolyamra való…

Ezen a héten nem dolgozom, munkámmal kapcsolatos kötelező tanfolyamon veszek részt. No igen, pici változatosság… :-)
Valóban máshogyan telnek kicsit a napjaim a héten, értve ezalatt – többek között – étkezési szokásaimat is. Átlagos munkanapjaimon ugyanis az irodában „rendesen” meleget ebédelek (eddig lelkesen rendeltem az ebédemet – a Biocheftől -, de azt hiszem, a nagyon közeli jövőtől egyre többször leszek a saját magam ételfutára. Persze ez már egy másik történet… :-), s otthon már csak valami „hideget” vacsorázom.
A tanfolyamos napokon ez ugyebár kivitelezhetetlen, se mikró, se hűtő nincs a közelben. De semmi gond, az ember lánya csomagol magának egy kis elemózsiát! (A Mit, s hogyan lehet, ill. célszerű előre elkészíteni, csomagolni, hogy a „dolgozóba” magunkkal vigyük című témakör – a fentebb említettek miatt – most amúgy is kicsit intenzívebben foglalkoztat).

Számomra természetes, hogy lehetőség szerint, valami könnyű, egészséges, de mégis tápláló, ja és persze finom (!) falatoznivalót viszek magammal, e törekvésem mégis akkor tudatosodott bennem – s bevallom, jó érzéssel töltött el :-) -, mikor az előadóteremben gasztroszemmel is körbenéztem. Tízórai- és ebédszünetben előkerültek a fehérkenyér-vaj-szalámi, fehérzsemle-vaj-párizsi triumvirátussal jellemezhető szendvicsek, „hatalmasra fújt” fehérlisztes túróstáskák, látványpékségek aprósüteményei, előre csomagolt croissant-ok, gyorséttermi saláták, light és egyéb kólák, cukrozott gyümölcslevek…
De gyorsan, gyorsan szeretném mondani: mindezt nem azért írom, hogy most hosszan kifejtsem, hú ez mennyire gáz, hiszen tudom, az embereknek ott van, a munka, család, a napi, teendők, gondok, amik közepette a legegyszerűbben, s leggyorsabban beszerezhető ételek kerülnek a tízórais/ ebédes táskába. Pusztán csak azért említem, hogy egy-két ötletet, s szerintem nagyon klassz receptet adjak, tegyek közzé, egyszerűen azt bemutatandó, hogy egy csöpp előző esti odafigyeléssel máris valami egészséges finomság lapulhat a másnapi ételdobozban. :-)

Az első két napon én például teljes kiőrlésű biokenyérből készített humuszos szendvicset vittem uborkával és paradicsommal, a következő napra pedig muffint sütöttem.
Cukkinis-sárgarépás muffint.
Vagyis: nem arról van szó, hogy az ember lánya egy-két édes sütivel csillapítja két előadás közti étvágyát – bár megjegyzem, nagyon klassz édes, reformos muffinokat is lehet gyártani, például ilyet és ilyet - már csak azért sem, mert „sós” muffinról van szó. A teljes kiőrlésű liszttel értékes gabona és rost, a cukkinivel és a sárgarépával zöldség, a pekándióval pedig egy kis egészséges olajos mag kerül az éhes tanfolyamlátogató szervezetbe.
Az eredeti recept a Nélkülözhetetlen vegetáriánus könyvből származik, amit reformosítottam. ;-)
A következőképpen készül:

Cukkinis-sárgarépás muffin

Hozzávalók:
2 közepes zsenge cukkini
2 kisebb sárgarépa
25 dkg teljes kiőrlésű liszt (nálam fele búzaliszt, fele tönkölyliszt)
kicsit több, mint egy ½ csomag foszfátmentes borkő sütőpor
½ teáskanál só (himalaya-t használok)
1 teáskanál őrölt fahéj
½ teáskanál őrölt szerecsendió
6 dkg durvára vágott pekándió
2 tojás (lehetőleg bio)
2 dl tej (zabtejet használok)
½ dl olaj (nálam bio repce)

Elkészítés:
A sárgarépát és a cukkinit megpucolom, megmosom, lereszelem (a répát a kisebb, a cukkinit a nagyobb lyukú reszelőn).
Egy nagyobb tálban összekeverem a liszteket, a sütőport, a fahéjat, a szerecsendiót, a sót és a durvára vágott pekándiót. Hozzáforgatom a – kicsit kinyomkodott – lereszelt zöldségeket is.
Egy másik edényben habosra keverem a tojásokat a tejjel és az olajjal.
Összevegyítem a nedves és a száraz anyagokat (épp csak összeforgatom, túlkeverni nem szabad), a sütőforma mélyedéseibe ültetett muffinpapírokba kanalazom a masszát, majd előmelegített forró sütőbe tolom, s kb. 45 perc alatt (a fele időben magas, majd közepes hőfokon) aranybarnára sütöm a zamatos zöldséges-diós finomságokat.


Szerintem a tabouleh is remek „elvivős” étel.
A tabouleh-receptváltozatok száma végtelen… én ezúttal – előzőleg enyhén megpirított, majd 3,5-szeres mennyiségű vízben megfőzött, s langyosra hűtött - bulgurból, kimagozott és apróra vágott paradicsomból, kevés kis kockákra vágott uborkából, aprított fekete olajbogyóból készítettem, sóval, pár csepp citromlével, kevés szárított mentával és sok apróra vágott, friss petrezselyemmel ízesítettem. Az arab ihletésű salátát kis dobozkába kanalaztam, s jelenleg a hűtőben várja a holnapot… :-)

2008. augusztus 31., vasárnap

Casserole

Noha Franciaország, Párizs és a francia kultúra iránt olthatatlan szenvedély lobog bennem, mindezidáig meglehetősen ritkán szerepeltek francia ihletésű ételek a „La Cuisine d’Adéle”-ban. E tarthatatlan állapotot enyhítendő, kukoricás-cukkínis casserole-t készítettem hétvégén, s míg friss az élmény, gyorsan közzé is teszem elkészítésének titkát a blogban. :-)

Azt persze, hogy eredeti francia receptről van szó, nem merném állítani, a neve mindenesetre arra utal, s számomra már ez is szívet melengető. Kellemesen bizsergeti lelkemet a tudat, hogy ma valami francia ihletésűt főztem… :-)

A casserole (ejtsd: kásszról) kifejezés egyébiránt agyagból, vasból v. ónozott rézből készült lapos edényt, serpenyőt, illetve ragut jelent.
Így – feltételezésem szerint – mindenféle szószos, ragu jellegű egytálétel „gyűjtő”-elnevezésként funkcionál.

A kukoricás-cukkínis változat alapötlete egy „Vegetáriánus ételek” címet viselő füzetkéből származik, amit nem is olyan rég egy Tesco-s kiruccanás alkalmával pontosan 495 ft-ért tettem a magamévá.
A fordító – talán túlzás nélkül állítható – nem igazán remekelt, így az eredeti „recept” némi találékonyságot és változtatást igényelt, s végül igazán ízletes és egész mutatós vega-ebéd kerekedett belőle. :-)

A kukoricás-cukkínis casserole tehát a következőképpen készül:

Hozzávalók: (2 adaghoz)
2 kis zsenge cukkíni
15 dkg morzsolt kukorica (fagyasztottat használok)
2 közepes friss, érett paradicsom
1 kisebb fej lilahagyma (a vöröshagyma is tökéletes, csak szerintem lilával finomabb)
½ piros színű paprika
250-300 ml zöldségleves (leveskockából – én a Rapunzel bio zöldségleveskockáját használom)
pici olaj (bio repcét használok)
kevés só (himalaya-t hsználok)
frissen őrölt bors

Elkészítés:
Előkészítem a zöldségeket. A hagymát megpucolom, megmosom, apró kockákra vágom. A cukkínit 3-4 mm vastagon felkarikázom. A paradicsomot, meghámozom, picire kockázom. A paprikát kimagozom, s a húsából szintén apró kockákat gyártok. A kukoricát kis tálkában a kezem ügyébe készítem. Vizet forralok a levesnek, s feloldom benne a kockát (250-300 ml vízre számítva, praktikusan ez egy fél kockát jelent).
Egy nagyobbacska edényben (casserole-ban :-) kevés olajt hevítek, s megfonnyasztom rajta a hagymát. Rádobom a cukkínit és pár perc alatt enyhén lepirítom az élénkzöld karikákat. Hozzájuk költöztetem a paprikakockákat, egy-két percig pirítom őket együtt, s máris következhet a paradicsom. Mikor a paradicsommal is egyet rottyant, hozzáadom a kukoricát, s felöntöm zöldséglevessel. Sózom, tekerek rá frissen őrölt borsot és kis lángon, lefedve kb. 10 perc alatt készre párolom az ételt. Közben folyamatosan ellenőrzöm, kell-e pótolnom a folyadékot, azaz a zöldséglevest. Lehet kicsit „levesesebbre” vagy kevésbé „levesesre” alakítani a fogást, ha pedig fedő nélkül, sűrűn kevergetve rotyogtatom egy-két percig, akkor sűrűbb, ragusabb állagú lesz a végeredmény. Ez tényleg egyéni ízlés dolga.
Nos, kb. 10 perc elteltével elzárom a gázt és forrón tálalom a kukoricás-cukkínis casserole-t.


2008. augusztus 30., szombat

Kuszkusz diófélékkel

Nigella Lawson műsorában láttam meg ezt a kiváló köretnek valót.

S noha egyre inkább „rosszul vagyok” azoktól az ételektől, amiket – különösen az újabb keletű sorozataiban - a brit hölgy főz, a műsorait egész egyszerűen nem tudom megunni! A Nigella falatozója részeit már számtalanszor láttam, de ha kiszúrom, hogy valamelyik csatornán újra műsoron van, ott ülök előtte, s megnézem őket tizenötödszörre is. Talán a gasztronómia iránti őszinte – én ugyanis simán beveszem, hogy az – lelkesedése és szenvedélye, no meg, hogy valami eszméletlenül jóízűen falatozik az általa elkészített fogásokból az, ami újra és újra a képernyő elé ültet, ha Nigella van műsoron.
Szóval, bár nem túl sok azoknak az ételeknek a száma, amit a Lawson-repertoárból megvalósítanék – húsosak ugye eleve kizárva, s miután egyik műsorában palacsintatésztába mártott, olajban kisütött Bounty csokit tálalt fel desszertként, esetleges reformos várakozásaimat is végképp feladtam Nigellával kapcsolatban – ez a kuszkusz-variáció mégis egyből a szívembe lopta magát.

Egyszerű, ugyanakkor különleges, s egészen dekoratív köret.
Ráadásul – a gabonát reprezentáló kuszkusznak és az értékes vitaminokat, tápanyagokat tartalmazó olajosoknak köszönhetően – egész jó élettani tulajdonságokkal is bír! :-)

Tényleg nagyon egyszerű az egész!

Kuszkusz diófélékkel

Hozzávalók:
személyenként 0,5 dl kuszkusz
kb. 2,5-szer annyi víz, mint amennyi kuszkusz
pici olaj (bio repcét használok)
kevés só (himalaya-t használok)
mandulapehely (vagy vágott mandula)
fenyőmag
hámozott natúr pisztácia

Elkészítés:
Vízforralóban – vagy egy lábaskában – felforralom a szükséges mennyiségű vizet (attól függően, hány személyre vagy milyen ételhez készítem a köretet).
Ezalatt – egy másik edényben – kevéske olajon aranybarnára pirítom a kuszkuszt, lehúzom a tűzről és nyakon a öntöm a forró vízzel. Lefedem, s hagyom a kuszkusz-szemeket duzzadozni kb. 15 percig.
Ezalatt az idő alatt száraz serpenyőben illatosra pirítom a dióféléket.
Negyed óra elteltével villával fellazítom a kuszkuszt, lazán összeforgatom a diófélékkel, a tetejét megszórom egy kevés durvára vágott natúr pisztáciával – a gyönyörű zöld színe miatt – és forrón tálalom.
Minden arabos ihletésű ételnek remek kiegészítője lehet, de ha jobban belegondolok… magában is mennyei csemege! :-)


2008. augusztus 24., vasárnap

Tofu mandulás bundában bébirépával

Nem is receptről, egy ötletről van inkább szó…
Mindazonáltal annyira egyszerű és gyors, ugyanakkor ropogós, harmonikus és kellemes ízhatású, s még látványnak sem utolsó a végeredmény, hogy –azt gondolom - egy rövidke postot mindenképp megér. :-)

Pontos mennyiségeket nem is adnék.
Pár nappal ezelőtt, egész napos szentendrei kirándulást követő, kellemesen bizsergető fáradtság közepette, s meglehetősen éhesen a következő konyhai műveleteteket végeztem:
Kb. 1 cm-es szeletekre vágtam egy darabka natúr tofut.
Teljes kiőrlésű búzalisztet, pici vizet, kevéske szójaszószt egy csipet sóval relatíve sűrű palacsintatészta állagúvá kevertem. Belemártottam a tofuszeleteket, majd mandulapehelybe forgattam őket, ügyelve arra, hogy a lehető legtöbb manduladarabka tapadjon rájuk.
Ezután már csak annyi maradt hátra, hogy előszedjek egy teflonserpenyőt, s egy csöpp olajat felhevítve mindkét oldalukon - oldalanként kb. 1-2 perc alatt – aranybarnára pirítsam a szójasajt-szeletkéket, helyesebben, az őket borító olajosmag-pelyhelyeket.
Most éppen kevéske olajon megfuttatott, fényes és ropogós, bébirépával körítettem a mandulás bundába bújtatott tofut – szerintem a sárgarépa és a mandula nagyon jól passzol egymáshoz – de, hogy mihez vagy mivel fogyaszthatók még az ily módon felöltöztetett tofuszeletek, nos, itt a lehetőségek száma valóban végtelen… :-)

S hogy miért jó ez az étel?
Hm… mert finom… :-D
De a viccet picit félretéve: azt gondolom, a panírozás – amit nem kedvelek túlságosan – egyik nagyon jó alternatívája. Jónéhányszor olvastam már róla, s már rég ki szerettem volna próbálni a tojás-, s zsemlemorzsamentes bundázást. Az ilyetén formán előállított „panír” a hagyományostól eltérően egyrészt nem tartalmaz tojást, így vegánok, allergiások számára is hasznos lehet az eljárás, másrészt pedig az ily módon mandulába burkolt tofu sütéséhez tényleg elegendő csupán egy cseppecske olaj, – hiszen így válik a mandula illatossá és ropogóssá – nincs szükség tehát bő olajban sütésre.
A „panírtésztához” adott szójaszósz pedig egyrészt szép színt, másrészt kellemes ízt kölcsönöz az ételnek (ráadásul így kevesebb só is elegendő, de a sózás akár el is hagyható), harmadrészt pedig erjesztett szójatermékről lévén szó, B12-t tartalmaz.

Egy szó mint száz: tofu mandulás bundában bébirépával körítve - szerintem egész klassz kis vegavacsi… :-)

2008. augusztus 20., szerda

Szamósza egyszerűen

Sőt, mi több!
Szamósza egyszerűen és reformosan…

S még ráadásul!
Naaagyon-naaagyon finom szamósza egyszerűen és reformosan…

Csöppet zavarban vagyok. Meglehetősen távol áll tőlem ugyanis, saját főztöm túlzott dicsérete, de ez valami annyira nagyon finom lett, hogy már itt a post elején muszáj ezzel a megállapítással indítanom! :-)
Ugyanakkor megnyugtat a tudat, hogy mégsem magamat dicsérem, hanem Sarah Brownt, akinek Vegetáriánus ételek négy kontinensről című könyvéből származik a recept, melyen csak néhány apróbb módosítást eszközöltem. Az utóbbi időben azon kapom magam, hogy ezt a könyvet egyre többet használom. Rendkívül hasznos és dekoratív kiadványról van szó, sajnos azonban magyar fordítása finoman fogalmazva is meglehetősen döcögős, ami az eredeti mű értékéből nyilvánvalóan nem von le, s optimista nézőpontból szemlélve, olykor némi találékonyságra s kreativitásra ösztönzi az újdonság kipróbálásának lázában égő gasztrobloggert… :-) Mindazonáltal Sarah Brown receptjei közül még egyben sem csalódtam (pl. szinte megszólalásig olyan lesz a végeredmény, mint a könyvben az ételről szerepeltetett fotón)!

A szamósza csodálatos találmány…
Forró és ropogós köntösben pár falatnyi illatos, pikáns, enyhén csípős és fűszeres India…

S hogy mitől egyszerű? Mitől reformos?
A két kérdésre ugyanaz a válasz. Az indiai batyucskák tésztája ezúttal réteslapból készül!
Ezáltal egyszerű, hiszen, nem kell tésztagyúrással, -pihentetéssel és –nyújtással bajlódni.
S reformos, mivel így megúszható a bő olajban sütés, – csak a megtöltés előtt kell a tésztát hajszálvékonyan megkenni olajjal, s a sütésre kész zöldséges táskák kapnak még egy leheletnyit sütőbe tolás előtt – mégis egészen fantasztikusan ropogós lesz a végeredmény. A reformosságot fokozandó, teljes kiőrlésű réteslapot használok. ;-) (Jó szívvel ajánlom mindenkinek a Tante Fanny teljes kiőrlésű réteslapját, mely ráadásul csökkentett zsírtartalommal bír! Nagyon jó és könnyű vele dolgozni, gyönyörűen szétjönnek, s nem száradnak ki a lapok.)

No, de akkor lássuk, hogyan készülnek a kis, Indiát idéző zöldséges csomagok!

Szamósza

Hozzávalók: (6 darabhoz)
kb. 20-25 dkg (3 db közepes) krumpli
kb. 8-10 dkg zöldhüvelyű bab
1 kis fej vöröshagyma
1 kis vagy ½ nagy gerezd fokhagyma
½ teáskanál őrölt római kömény
1/3 – ½ teáskanál chilipor
½ teáskanál kurkuma
½ teáskanál koriandermag
só (himalaya-t használok)
6 levél (1 csomag) teljes kiőrlésű réteslap
kevés növényi olaj (bio repcét használok)

Elkészítés:
A zöldbabot (mirelitet használok – mely már tisztított és darabolt) és a megpucolt, leöblített, kis kockákra vágott burgonyát sós vízben felteszem főni egy-egy kis lábasban. Amíg megpuhulnak, előkészítem, a többi hozzávalót.
A vöröshagymát megpucolom, megmosom és apró kockákra vágom. A fokhagymát is megtisztítom, leöblítem. A fűszeres dobozomból elővarázsolom, s kezem ügyébe készítem a fűszereket.
A zöldbab és a krumpli 20-25 perc alatt egészen biztosan megpuhulnak. Mikor ez megtörtént, leszűröm őket. S miután a burgonyakockák is jól lecsöpögtek, a krumplit egy villával rusztikusra töröm.
Egy lábaskában kevés olajat hevítek, s megfonnyasztom benne a vöröshagymát. Hozzáadom a koriandermagot, s azzal is átpirítom. Lehúzom a tűzről, s belenyomom a fokhagymát, átkeverem. Mihelyst megérzem a piruló fokhagyma jellegzetes illatát, beleszórom a római köményt, a kurkumát és a chilit. Visszaköltöztetem az edénykét a tűzre és néhányszor átkeverem a tartalmát, hogy a fűszerek megpiruljanak (de vigyázok a fűszeres alapra, nehogy megégjen!). A darabosra tört krumplit és a zöldbabot a fűszeres keverékhez adom, alaposan összeforgatom, - amennyire szükséges - sózom. Ezzel a töltelék el is készült. Kb. 10-15 percre félreteszem, hogy hűljön kicsit.
Addig előhalászom a hűtőből a réteslapot – legyen egy pár percig ős is szobahőmérsékleten. Egy kis tálkába kevés olajat öntök, s a kenőecsetet is a kezem ügyébe készítem.
Benedvesítek egy konyharuhát, ráhelyezek egy szárazat, s indulhat is a szamósza-töltés!
Fogok egy réteslapot, s hosszában négybe hajtom (így egy kb. 10 cm széles tésztacsíkot kapok). Kevés olajjal megkenem, aztán az egyik végére egy evőkanálnyi tölteléket teszek. A tészta csücskét háromszög-alakban ráhajtom, s addig hajtogatom, míg a tésztacsík végére nem érek, így végeredményként – szintén – egy szép duci háromszöget kapok. A batyucskát megkenem még egy gondolatnyi olajjal, aztán vékonyan kiolajozott sütőlemezre költöztetem. Ezt a műveletet még ötször megismétlem.
Előmelegített forró sütőbe tolom (úgy 200 fokosba) és kb. 25 perc alatt aranybarnára sütöm a szamószákat.

Magában is mennyei csemege - persze vigyázni kell vele: a sütőből kivett szamószába azonnal beleharapva, komoly égési sérülést szenvedhet az ember ajka (a töltelék rendkívül forró), kb. 10-15 perc hűlés után azonban kellemesen ropogósak és melegek-langyosak lesznek a kis indiai batyuk – de valamilyen pikáns-csípős-fűszeres szósszal, raitával vagy csatnival megkoronázva már valóban Indiában érezheti magát az ember lánya.
Bevallom, nekem egyszerű, friss – enyhén fanyar és hűs – natúr joghurttal ízlik a legjobban. :-)