Igazán gyorsan elkészíthető munkahelyre-vivős étel… de nekem annyira ízlett, hogy – bár tényleg nagyon egyszerű, mégis - közzéteszem itt a blogon…
Szerintem nagyon dekoratív is: ínycsiklandozóan néznek ki az aranyszínű, ropogós tofudarabkák. Party-falatként is simán el tudom képzelni, friss zöldségekkel vagy valamilyen mártogatóssal.
Az alapötletet – ha jól emlékszem – a Nélkülözhetetlen vegetáriánus könyvből merítettem.
S a következőképpen készítettem.
Szezámmagos tofufalatok
Hozzávalók (2 adaghoz)
20 dkg bio natúr tofu
szójaszósz
kb. 2 teáskanálnyi bio teljes kiőrlésű búzaliszt
szezámmag (a lényeg az, hogy kb. 1/3 – 2/3 legyen a liszt-szezámmag arány)
olaj (nálam bio repce)
Elkészítés:
A tofut kb. 1X1 centis kockákra vágtam és szójaszószban pácoltam addig, amíg a többi hozzávalót előkészítettem és a köretet elkészítettem. Egy fél-háromnegyed órás pácolódás (már) nagyon jót tesz neki.
A búzalisztet elkevertem a szezámmaggal.
A tofudarabkákat bebundáztam a szezámmagos liszttel.
Egy serpenyőben kevéske olajat forrósítottam, s a tofukockák minden oldalát aranyszínűre sütöttem. Papírtörlőre szedtem.
Azonnal tálalva a legfinomabb, hiszen, így a nagyon finom ropogós, de másnap elfalatozva is nagyon ízletesnek bizonyult.
Karottás-petrezselymes rizs
Hozzávalók (2 adaghoz)
½ dl barnarizs (bio gyorsfőzésűt használok)
2 közepes sárgarépa
½ csokor petrezselyem
olaj (bio repce)
só (himalaya)
Elkészítés:
A rizst - miután alaposan megmostam – pici olajon lepirítom, felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel, sózom és fedő alatt, kis lángon puhára párolom.
Amíg a rizs fő, a répákat megtisztítom, megmosom, apróra kockázom. Kevéske olajon átforgatom, enyhén sózom, majd lefedve kis lángon, dinsztelem úgy, hogy a végeredmény kellemesen roppanós maradjon.
A petrezselymet alaposan átmosom, apróra metélem.
A rizst összekeverem a narancsszínű répakockákkal és – miután elzártam alatta a gázt – a friss petrezselyemmel.
Végtelenül egyszerű, de rendkívül ízletes és dekoratív köret.
2009. augusztus 23., vasárnap
2009. augusztus 16., vasárnap
Cukkíni fasírt fehér cukkíniből
Pénteken Anyu ezzel a két igencsak mértes fehér cukkínivel tért haza a piacról.
Bevallom, soha nem láttam még cukkíniben fehéret és ilyen méretes példányokat is csak ritkán.
Mi készüljön belőle?
A néni, aki árulta, a cukkíni fasírtot javasolta… hm… ez valóban jó ötlet!
A piacon javasoltakhoz képest kissé eltérően, s reformosan készült. Én nem szeretem a zöldségeket besózni, majd a levüket kicsavarni. A beltartalmi értékek, a szín és az íz egy (talán nem is elhanyagolható) része biztosan elveszik ilyenkor. Szóval ezt a lépést én kihagytam.
Mindazonáltal ahhoz képest, hogy az első próbálkozás volt, igazán jól sikerült. Vega- és reformtáplálkozásban „edzetlen” családtagjaim is lelkesen falatozták.
Így készült.
Hozzávalók: (3 személyre, azaz kb. 9 kisebb fasírthoz)
egy 70 dekás cukkini (kibelezés, hámozás után már csak kb. 40 dkg)
1 bio tojás
3 evőkanálnyi csicseriborsóliszt
bio teljes kiőrlésű élesztőmentes morzsa – amennyit felvesz
1 jó evőkanálnyi reszelt bio parmezán
1 jó evőkanálnyi aprított friss petrezselyem
só (himalaya)
frissen őrölt bors
olaj a sütéshez
Elkészítés:
A cukkinit (csak az egyiket, a nagyobbat használtam fel, az is 70 dkg-os volt :-) megmostam, zöldséghámozóval megpucoltam, kettévágtam, a szivacsos-magos részét egy evőkanál segítségével kikapartam. Almareszelőn lereszeltem. A levét gyengéden kinyomkodtam.
Tálba tettem, hozzáadtam a lisztet, a reszelt sajtot, a fűszereket és annyi morzsát, hogy nem túl lágy, relatíve masszív fasírt-állagú masszát kapjak. (Szerintem ebben az állapotában érdemes pihentetni kb. fél órát, mert a csicseriliszt és a morzsa folyadékot szív magába, dagad kissé, s ez segítség lehet ahhoz, hogy kialakíthassuk a végső állagot. Vagy próbálkozhatunk belőlük kevesebbel is, aztán az állás után meglátjuk, szükséges-e még bele morzsa…)
A masszából kis fasírtokat gyúrtam, nem túl bő olajban mindkét oldalukat 3-5 perc alatt aranyszínűre sütöttem.
Sárgarépás-petrezselymes bulgurral tálaltam.
Bevallom, soha nem láttam még cukkíniben fehéret és ilyen méretes példányokat is csak ritkán.
Mi készüljön belőle?
A néni, aki árulta, a cukkíni fasírtot javasolta… hm… ez valóban jó ötlet!
A piacon javasoltakhoz képest kissé eltérően, s reformosan készült. Én nem szeretem a zöldségeket besózni, majd a levüket kicsavarni. A beltartalmi értékek, a szín és az íz egy (talán nem is elhanyagolható) része biztosan elveszik ilyenkor. Szóval ezt a lépést én kihagytam.
Mindazonáltal ahhoz képest, hogy az első próbálkozás volt, igazán jól sikerült. Vega- és reformtáplálkozásban „edzetlen” családtagjaim is lelkesen falatozták.
Így készült.
Cukkíni fasírt
Hozzávalók: (3 személyre, azaz kb. 9 kisebb fasírthoz)
egy 70 dekás cukkini (kibelezés, hámozás után már csak kb. 40 dkg)
1 bio tojás
3 evőkanálnyi csicseriborsóliszt
bio teljes kiőrlésű élesztőmentes morzsa – amennyit felvesz
1 jó evőkanálnyi reszelt bio parmezán
1 jó evőkanálnyi aprított friss petrezselyem
só (himalaya)
frissen őrölt bors
olaj a sütéshez
Elkészítés:
A cukkinit (csak az egyiket, a nagyobbat használtam fel, az is 70 dkg-os volt :-) megmostam, zöldséghámozóval megpucoltam, kettévágtam, a szivacsos-magos részét egy evőkanál segítségével kikapartam. Almareszelőn lereszeltem. A levét gyengéden kinyomkodtam.
Tálba tettem, hozzáadtam a lisztet, a reszelt sajtot, a fűszereket és annyi morzsát, hogy nem túl lágy, relatíve masszív fasírt-állagú masszát kapjak. (Szerintem ebben az állapotában érdemes pihentetni kb. fél órát, mert a csicseriliszt és a morzsa folyadékot szív magába, dagad kissé, s ez segítség lehet ahhoz, hogy kialakíthassuk a végső állagot. Vagy próbálkozhatunk belőlük kevesebbel is, aztán az állás után meglátjuk, szükséges-e még bele morzsa…)
A masszából kis fasírtokat gyúrtam, nem túl bő olajban mindkét oldalukat 3-5 perc alatt aranyszínűre sütöttem.
Sárgarépás-petrezselymes bulgurral tálaltam.
2009. augusztus 2., vasárnap
Névnapi ricottatorta á la Dolce Vita
Mióta csak felkerült a blogjára, tudtam, hogy egyszer mindenképpen ki kell próbálnom Dolce Vita ricottatortáját.
A megfelelő pillanat most érkezett el: Anyut leptem meg névnapja alkalmából vele.
Az eredmény? Teljes siker! :-)
Az ötlet és a recept is fantasztikus…
Szeretem az egyszerű recepteket, az olyanokat, amelyek kevés hozzávalóval dolgoznak, nincsenek túlbonyolítva, a végeredmény mégis egészen különleges, mutatós és finom. További kritérium természetesen – talán említenem sem kell – hogy semmilyen „oda nem illő”, mesterséges alapanyag használatát ne kívánja meg az étel leírása (a zselatintól pl. kiráz a hideg). Nos, ez egy ilyen recept.
Ami még vonzóbbá tette számomra, hogy sütés nélkül – s amúgy is nagyon gyorsan – készül. Ugyanis a sütőnk már egy ideje gyakorlatilag használhatatlan, de ha még az is lenne, nem szívesen üzemeltem volna be ebben a harmincegynéhány fokban.
A végeredmény miatt mégis kicsit izgultam. Mi van, ha nem áll össze a kekszes alap? Nem tartja meg a formáját a ricottakrém? Pontosan követtem Dolce Vita utasításait és minden remekül működött. Egészen apróra törtem a kekszet, s így az alap egyben maradt és szépen szeletelhető lett, a krém pedig tökéletesre sikerült.
Könnyű, a narancsos felhangtól kissé fanyar és pikáns, a legkevésbé sem émelyítően édes desszert lett az ünnepelt, na és persze a mi jutalmunk, akik kóstoltuk…
Azóta, azaz múlt vasárnap óta Anyu többször kérdezte: mikor csinálok újra? Kell ennél nagyobb elismerés? :-)
A receptet – bár az eredeti e szempontból is tök oké – kissé reformosítottam, s nálam így készült.
Ricottatorta
Hozzávalók:
15 dkg keksz (bio tönköly háztartási kekszet használtam – Naturgold)
8 dkg biomargarin
50 dkg ricotta
1 dl narancslekvár (St. Dalfourt használtam, ami hozzáadott cukor helyett természetes szőlőlével van édesítve, ezeken kívül pedig csak természetes gyümölcspektint tartalmaz)
2 (bő) evőkanál bio nádporcukor
Elkészítés:
Konyhai késes robotgépben zsemlemorzsa állagúra zúztam a kekszet, eközben megolvasztottam a margarint.
A kekszmorzsát alaposan összeforgattam a margarinnal és a 18 cm-es kapcsos tortaformám aljára nyomkodtam.
Nagyobbacska tálba borítottam a – 2 doboz – ricottát, hozzáadtam a lekvárt és a porcukrot (a nádporcukor nem annyira édes, mint a „hagyományos” finomított kristály-, illetve porcukor!), fakanállal homogén masszává kevertem.
A ricottakrémet rásimítottam a kekszes alapra.
Az eredeti recept azt írja, minimum öt órára hűtőbe kell tenni. Én előző este készítettem el a tortát, s a másnapi ebéd után tálaltam.
Megjegyzés:
A St. Dalfour narancslekvárjáról jó tudni, hogy narancshéjdarabokat is tartalmaz. Ennek következtében van egy kis kesernyés „beütése”, ami a ricottakrémen is érezhető. Aki tudja magáról, hogy az enyhe kesernyésség biztosan zavarná, természetesen használjon másfajta, jó minőségű – ideális esetben házi – narancslekvárt vagy – ahogyan Dolce Vita is írja – egy narancs reszelt héját és turmixolt gyümölcshúsát.
A megfelelő pillanat most érkezett el: Anyut leptem meg névnapja alkalmából vele.
Az eredmény? Teljes siker! :-)
Az ötlet és a recept is fantasztikus…
Szeretem az egyszerű recepteket, az olyanokat, amelyek kevés hozzávalóval dolgoznak, nincsenek túlbonyolítva, a végeredmény mégis egészen különleges, mutatós és finom. További kritérium természetesen – talán említenem sem kell – hogy semmilyen „oda nem illő”, mesterséges alapanyag használatát ne kívánja meg az étel leírása (a zselatintól pl. kiráz a hideg). Nos, ez egy ilyen recept.
Ami még vonzóbbá tette számomra, hogy sütés nélkül – s amúgy is nagyon gyorsan – készül. Ugyanis a sütőnk már egy ideje gyakorlatilag használhatatlan, de ha még az is lenne, nem szívesen üzemeltem volna be ebben a harmincegynéhány fokban.
A végeredmény miatt mégis kicsit izgultam. Mi van, ha nem áll össze a kekszes alap? Nem tartja meg a formáját a ricottakrém? Pontosan követtem Dolce Vita utasításait és minden remekül működött. Egészen apróra törtem a kekszet, s így az alap egyben maradt és szépen szeletelhető lett, a krém pedig tökéletesre sikerült.
Könnyű, a narancsos felhangtól kissé fanyar és pikáns, a legkevésbé sem émelyítően édes desszert lett az ünnepelt, na és persze a mi jutalmunk, akik kóstoltuk…
Azóta, azaz múlt vasárnap óta Anyu többször kérdezte: mikor csinálok újra? Kell ennél nagyobb elismerés? :-)
A receptet – bár az eredeti e szempontból is tök oké – kissé reformosítottam, s nálam így készült.
Ricottatorta
Hozzávalók:
15 dkg keksz (bio tönköly háztartási kekszet használtam – Naturgold)
8 dkg biomargarin
50 dkg ricotta
1 dl narancslekvár (St. Dalfourt használtam, ami hozzáadott cukor helyett természetes szőlőlével van édesítve, ezeken kívül pedig csak természetes gyümölcspektint tartalmaz)
2 (bő) evőkanál bio nádporcukor
Elkészítés:
Konyhai késes robotgépben zsemlemorzsa állagúra zúztam a kekszet, eközben megolvasztottam a margarint.
A kekszmorzsát alaposan összeforgattam a margarinnal és a 18 cm-es kapcsos tortaformám aljára nyomkodtam.
Nagyobbacska tálba borítottam a – 2 doboz – ricottát, hozzáadtam a lekvárt és a porcukrot (a nádporcukor nem annyira édes, mint a „hagyományos” finomított kristály-, illetve porcukor!), fakanállal homogén masszává kevertem.
A ricottakrémet rásimítottam a kekszes alapra.
Az eredeti recept azt írja, minimum öt órára hűtőbe kell tenni. Én előző este készítettem el a tortát, s a másnapi ebéd után tálaltam.
Megjegyzés:
A St. Dalfour narancslekvárjáról jó tudni, hogy narancshéjdarabokat is tartalmaz. Ennek következtében van egy kis kesernyés „beütése”, ami a ricottakrémen is érezhető. Aki tudja magáról, hogy az enyhe kesernyésség biztosan zavarná, természetesen használjon másfajta, jó minőségű – ideális esetben házi – narancslekvárt vagy – ahogyan Dolce Vita is írja – egy narancs reszelt héját és turmixolt gyümölcshúsát.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)