A desszerttel indítottunk: mogyoróvajas torta sütésébe nyerhettünk bepillantást. Előre kell bocsátanom, hogy a végeredmény igazán finom lett: egész különleges és nem túl édes. Ugyanakkor a sütemény elkészítésekor eltértünk a – terítékünkhöz odakészített – recepttől, amit azért sajnáltam, mert ennek következtében a szakács nem teljes kiőrlésű lisztet használt, hanem a Culinaris legújabb termékét, sütőporral és szódabikarbónával elkevert finomlisztet. Erre az este folyamán többször is felhívták a figyelmünket, hogy milyen remek termék, s természetesen a Culinaris boltjaiban megvásárolható. Értem én, hogy itt a reklámról is szól a dolog, s ez nem is baj, de nekem az este során kicsit sok volt a „mutassuk meg a csomagolást, hogy aztán később meg tudd venni” típusú mondatokból. Mindazonáltal tényleg egy egyszerűen elkészíthető, mutatós és finom desszertről volt szó, amit nem kizárt, hogy egyszer elkészítek itthon (bár mikor pár nappal később a közértben megláttam, hogy mennyibe kerül egy üveg mogyoróvaj, efelől erős kétségeim támadtak).
Torta sül. Első számú főétel (lásd a következő bekezdésben) előkészít. Jöhet a leves, ami nem volt más, mint lime-os avokádóleves. Egy meglehetősen fűszeres (jalapeno paprikát, fokhagymát, koriandert, fehérhagymát, ume boshit – intenzív ízű japán szilva -, lime-levet tartalmazó) joghurttal készülő krémleves, melyet nem kellett főzni, csak a hozzávalókat összeturmixolni, s máris fogyasztható volt. Elkészült, s leültünk megkóstolni. Persze tudom, ízlések és pofonok, de nekem olyan brutálul sós és fokhagymás volt (a nyers fokhagymával sajnos gyomorilag egyébként sem vagyok jó viszonyban), hogy 2-3 kanál után – a tetejére szórt tortilla chipset azért leeszegettem róla :-) - véget ért rövid, s nem túlságosan szenvedélyes viszonyom az avokádólevessel.
Az este folyamán elkészített első számú főétel görög spenótos pite volt. Nálam az este abszolút dobogósa. Magasan kiemelkedett az elkészített fogások közül. Különleges volt, remekül ízesített, mégis egyszerűen elkészíthető. Tulajdonképpen egy kerek tortaformában megsütött pitéről volt szó, melynek az alja és a teteje egymásra rétegzett réteslapokból állt (ha nagyon szőrszálhasogató szeretnék lenni, megjegyezhetném, hogy egy effajta főzőesten nem feltétlenül kéne készen vett réteslapot használni, hanem gyúrhatta volna a szakács is a friss tésztát), s hagymával, fokhagymával, szerecsendióval fűszerezett, fetával s elhabart tojásokkal megfonnyasztott/összekevert bébispenót adta a töltelékét. No, ez tényleg harmonikus és nagyon jól eltalált, ízletes fogás volt!
Az est másik két főételéről már korántsem tudok ilyen lelkesen nyilatkozni. A kettesszámú főfogás „grillezett padlizsán és tofu napoleon korianderes paradicsomszósszal” névre hallgatott. Az elnevezés alapján valami eszméletlen különleges ételre számítottam. Nos, arról volt szó, hogy előre megsütötték a sütőben a vékony karikákra vágott padlizsánszeleteket, illetve serpenyőben olajban a vékony szeletekre vágott natúr tofut. S sülés után a szakács mind a padlizsánokat, mind pedig a tofut bekente egy csilipasztát, sötét szójaszószt, sherryecetet, gyömbért és kevés cukrot tartalmazó sűrű szósszal. Majd egymásra rétegezett két-két padlizsán, illetve tofuszeletet. A korianderes paradicsomszósz pedig apróra felkockázott fűszeres paradicsomot takart, melyből kb. egy kávéskanálnyit tálaltak a picike padlizsán-tofu tornyok közepére. A fogással a következő problémáim voltak. 1. mivel a padlizsánt és a tofut is előre meg kellett a recept szerint sütni, s csak ezután jött a szósszal kenegetés és a tálalás, mire az elfogyasztásáig jutottunk szó szerint jéghideg volt az étel. 2. nem olvadtak össze harmonikusan az ízek, hiszen a padlizsán és a tofu is teljesen natúran sült, csak „utólag” került rá a szósz (szinte külön éreztem az ízesítetlen padlizsánt és tofut a szósz „alatt”), ami viszont annyira intenzív, sőt tömény volt, ami már a zavaró kategóriába esett. 3. felkockázott paradicsomot – legalábbis én – nem neveznék paradicsomszósznak.
Hármasszámú főfogás „quinoa színes paprikával és kecskesajttal” néven futott. Lényegében színes kaliforniai paprikákról volt szó, melyet főtt quinoa, darabolt konzerv paradicsom és kecskesajt petrezselyemmel és cayenne borssal fűszerezett keverékével töltött meg a séf, majd sütőben sütött meg. Maga az ötlet szerintem nagyon jó, a végeredmény pedig rendkívül dekoratív. A quinoa-ról viszonylag hosszabban esett szó, hogy milyen különleges hozzávaló is ez (s természetesen a Culinaris boltjaiban megvásárolható). Ami így van persze, csak azt gondolom, aki vegetáriánus módon táplálkozik, plusz van annyira érdeklődő és ínyenc, hogy eljön egy ilyen főzőestre, nagy valószínűséggel látott már s tisztában van vele, mi is az a quinoa, s mellékesen megjegyezve, gyakorlatilag bármelyik bioboltban beszerezhető. No, de nem szeretnék elmenni (ismételten :-) a szőrszálhasogatás irányába, inkább leírom, mi volt az alapvető gondom az étellel. Szerintem egész egyszerűen „nem volt kikísérletezve”: én pl. biztos feleennyi vagy még kevesebb quinoa-hoz kevertem volna azt a mennyiségű paradicsomot és kecskesajtot, amit a szakácsunk hozzáadott. Így azonban, mivel túl sok volt a quinoa, e két összetevő gyakorlatilag elveszett a töltelékben. Ezzel együtt meglehetősen sótlan is lett az étel, a quinoa-t ugyanis teljesen natúran – só és fűszerek nélkül - főzték meg, s a jelentős mennyiségű főtt gabona a töltelék összeállítása során kapott kb. két csipet sót, mondván, a kecskesajt úgyis sós. Igen ám, csak az meg annyira kevés volt, hogy nem ízesítette megfelelően a quinoa-t. Ezzel együtt a séf annyi cayenne borsot szórt a töltelékbe, hogy egy kicsit olyan „nincs íze, csak baromira csíp” érzésem volt az étel elfogyasztásakor. Igazságtalan persze nem szeretnék lenni, s ismételten hangsúlyozom, hogy az alapötlet szerintem nagyon klassz, s számtalan variációs lehetőséget rejt: meg lehet tölteni a színes paprikákat más gabonaféle, illetve, zöldségek és vagy/sajtok keverékével, s igen szemet gyönyörködtető, többféle színben pompázó kis étkeket kapunk.
Mindezek után már csak a desszert elfogyasztása maradt hátra (melyről már fentebb írtam).
Ezután véget is ért az este. Egy főzőestnél, talán ez a normális, csak én őszintén szólva, azt gondoltam, hogy miután ettünk-ittunk, még egy kisebb fajta lazább beszélgetésre, asztalnál ücsörgésre kerül majd sor, ahol megbeszéljük a benyomásainkat, az ételeket, esetleg szót ejtünk, a vegaságról, főzési szokásokról. Azonban mihelyst az utolsó ember is lenyelte a torta utolsó morzsáit, a szervezők megköszönték a részvételt, érdeklődtek afelől, hogy van-e valakinek kérdése, majd miután közösen megnyugodtunk, hogy senkinek sincs, hazamentünk. Természetesen – minden irónia nélkül – abszolút elképzelhető, hogy egy ilyen eseménynek ez a szokásos befejezése, én csak a saját várakozásaimat, gondolataimat fogalmaztam meg.
Summa summarum. Aki még soha nem járt gasztronómiai és főzőesten, egyértelműen bátorítanám, hogy menjen el, hiszen különleges élményben lesz része. Igazi kikapcsolódás és semmilyen más tevékenységhez, esti programhoz sem hasonlítható részt venni egy ilyen eseményen. Én sem bántam meg, hogy elmentem. Mindazonáltal azt hiszem, ez az egyszeri próbálkozás tökéletesen kielégítette effajta igényeimet. Legalábbis a Culinarisnál mindenképpen.
