2010. augusztus 8., vasárnap

"Vegetáriánus" hírességek(kel) Vacsoracsatában

Bevallom, én csak mostanában - a Tofu a tortán játékban való részvételem kapcsán - néztem meg pár részt az alapötletül szolgáló Vacsoracsata című műsorból (a neten), azelőtt egyáltalán nem követtem. Túlzás lenne azt állítanom, hogy elkezdtem nézni, de a feltöltött videók közül megnéztem néhányat, elsősorban az alapján, hogy mely műsorokban szerepeltek olyan emberek, akikre kíváncsi voltam.

A sokadik magát vegetáriánusnak nevező híresség számomra, khm hogy is mondjam kissé "fura" megnyilvánulása, felfogása, menüje láttán azonban klaviatúrát ragadtam.
Azt persze mindenképpen fontosnak tartom leszögezni, hogy nem láttam az összes adást.

A nagy-nagy kivétel számomra, akit mindenképpen szeretnék kiemelni, Laár András. Rendkívül nagyra tartom őt. Tüneményes ember. Hozzáállása az emberekhez, helyzetekhez, ételekhez, a világhoz, az élethez és a vegetáriánus táplálkozásról alkotott felfogása azt gondolom, húsevők és vegetáriánusok számára egyaránt elgondolkodtató és megszívlelendő. :)

Ami a benyomásaimat illeti.
Meglepetten és szomorúan tapasztaltam, hogy a műsorban szereplő "vegetáriánus" hírességek (megint hangsúlyoznám, nem láttam minden adást és tisztelet a kivétel(ek)nek) összekevernek fogalmakat és tovább erősítik az emberek egy jelentős részében a mai napig élő sztereotípiákat, előítéleteket, téves elképzeléseket a vegákkal kapcsolatban.

Többeknek közülük pl. teljesen természetes, hogy esznek halat, tengeri herkentyűket.
Félreértés ne essék, én azt gondolom, egye mindenki azt amit szeret, kíván, amiről úgy érzi jó a testének, ha az hal, kagyló vagy rák, akkor azt! De én személy szerint is azt gondolom és abban a hitben élek, hogy a vega-társadalom töbsége is úgy van vele, hogy ez a vegetáriánus táplálkozásba nem fér bele.
Nem tudok mit kezdeni "a hal nem hús" kifejezéssel, számomra ennyi erővel azt is mondhatnánk, "a csirke sem hús, az csirke".
A műsorban a kimondottan vegetáriánusnak készített étel nem egyszer volt rák vagy hal és a maga vegaságát többször nyomatékosan hangoztató híresség jóízűen elfogyasztotta azt.

Ami számomra ennél is megdöbbentőbb volt, hogy "vega" vendég elé odatálalták a csirkesalátát, kérdezték tőle, óhajt-e helyette vegetáriánus ételt (ami mellesleg rák volt!), mire közölte, hogy nem, ennek annyira finom az illata, hogy megszegi a tilalmat és megeszi.
Félreértés megint ne essék, tegye! És amennyiben finom volt és jólesett, egészségére!
Számomra ez azonban azt a nagyon sok emberben benne lévő sztereotípiát erősíti, hogy a vegaság nem "komoly" dolog, az valamiféle hóbort és ha ott van a hús, a vega megeszi.
A "tilalom megszegést" pedig azért nem értem, mert - én legalábbis úgy gondolom - ha a vegetarianizmus mögött nincs meg egyfajta belső késztetés, az érzet, hogy nem kívánom, nem bírom megenni a húst vagy akár mély belső meggyőződés vagy ezek kombinációja, akkor az úgy valóban gyötrelem. Egy olyan tilalom, ami szenvedést okoz, ami mellett folyamatosan ott a kísértés, a lemondás. De véleményem szerint, így az egésznek nincs értelme!

Meglepetten tapasztaltam, hogy (halfogyasztó) vega híresség leves elkészítéséhez alaplé gyanánt húsleveskockából készült levest használ.
Számomra és az ismeretségi körömben lévő vegák számára magától értetődő, hogy zöldségalaplét vagy zöldségleveskockát használok és húslével készült ételt nem fogyasztok.
Ez is egy olyan apróság, amely a húsevő társadalom számára korántsem evidens. Barátnőm tavaszi eskövőjén meglepetten néztek rám asztaltársaim, hogy - miután kiderült, vega vagyok -nem eszem az Újházy tyúklevesből. Még a levéből sem... :)

Amit nagy sajnálattal fogadtam még, az a vegetáriánus vendégek menüsora volt.
Ezalól - fentebb írtakkal ellentétben - még az általam nagyon tisztelt Laár András sem volt kivétel.
Azokban az adásokban, amiket (eddig) láttam, ill. a receptekben, amiket olvastam szinte kivétel nélkül valamilyen húshelyettesítő volt. (Most a hal-, tengeriherkenytű - kérdéskörtől tekintsünk el.) Értsd: szejtán, gabonakolbász és társai.
És hogy ez számomra milyen a vegákkal kapcsolatos sztereotípiát erősít? Nem bírnak meglenni a húsos kaják nélkül, ezért állandőan szójapörköltet, szójavirslit és más hasonlókat esznek.
Húsevőknek nem tálalok fel szejtánpörköltet, szejtános-gabonakolbászos székelykáposztát, rántott tofut és rántott szejtánt! Egyszerűen azért, mert aki eszik húst azt az ízt, textúrát, állagot várja és a "húshelyettesítő" nem olyan! Nem is lehet olyan, mert nem az! Egy húsevő számára ez csak a vega-konyha fantáziátlanságát és íztelenségét, ehetetlenségét bizonyító közjáték lesz!
Bevallom őszintén, én vegáknak sem szolgálnék fel húshelyettesítővel készült ételeket. Nem azért mert időnként nem használom, nem szeretem vagy nem fogyasztom őket, hanem egész egyszerűen azért, mert valami hihetetlenül változatosan, különlegesen és ízletesen lehet főzni zöldségekből, hüvelyesekből, magvakból, gabonából, laktovegák számára tejtermékekből. Egy "igazi" vegavacsinak számomra ezeket kell tartalmaznia. Úgy vettem észre ebben, Tofu a tortán csapattársaimmal is egyet értettünk. :)

S hogy mi a konklúzió, ha van egyáltalán?
Nos, számomra - ismét hangsúlyozottan - az, hogy mindenki egye azt ami számára a megfelelő, amit ő maga és a szervezete kíván. Akár tartalmaz az ő személyes táplálékpiramisa húst, akár nem. És bár vannak különböző vegetáriánus irányzatok (lakto-ovo, lakto, ovo, vegán, nyers...), a szárnyashús- és halfogyasztás azt gondolom, nem vegetarianizmus. Adott esetben simán lehet úgy is fogalmazni, "halat fogyasztok, más húsokat nem". Ilyen egyszerű.
Vega-emberek konyhájába betekintve tök jó lett volna ez a műsor arra (is), hogy kicsit rendet tegyen a fejekben. Pl. a tekintetben, hogy a vegetáriánusok nem esznek húslevesben főtt zöldséget, húslével készült ételt, zselatinos édességet, zsírban átforgatott tésztát. Ami személy szerint engem illet, egyszerűen azért, mert azt érzem, hogy "nem"... :) Rend helyett azonban, az adásokat nézve, olykor úgy éreztem, csak még nagyobb káosz lett... :(
Mindazonáltal, aki szeretne némi főzéssel, számos érdekes és fontos gondolattal, egy csipetnyi humorral fűszerezett bő háromnegyed órát, nézze meg Laár Andrást a Vacsoracsatában. :) (Az RTL Klub honlapján a videótárból könnyedén letölthető)

(A kép forrása: http://ceasarom.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=403821&)

2010. augusztus 2., hétfő

Kukoricakrémleves

Gyönyörű napsárga, igazi nyári leves.

Nigella Lawson receptje. A hölgyhöz meglehetősen ambivalens a viszonyom: megunhatatlanul szeretem nézni a műsorait, az ételeivel, receptjeivel azonban már jóval kevésbé szimpatizálok... van azonban néhány - legalábbis általam annak tartott - egészen jópofa, kipróbálásra és újbóli elkészítésre is érdemes receptje.
Ez is egy ilyen.

Gyerekjáték elkészíteni.
A csavar benne az, hogy előbb pürésítjük a hozzávalókat és ezt követően főzzük készre a levest. No, meg az elsőre talán meglepő hozzávaló: a búzadara, ami belekerül. Remek alkotóelemnek bizonyul azonban: teltté, krémesen sűrűvé teszi az ételt.

Írhatnám, hogy idei, frissen morzsolt kukoricából készült és ettől aztán minden ízében és elemében nyári, ez azonban nem igaz. Mélyhűtött, morzsoltból készítettem, ettől is volt ennyire gyors, de aki szép idei kukoricához jut és van ideje morzsolgatni, egy próbát azt gondolom megér, friss kukoricából elkészíteni.
Egy meleg nyári napon könnyű, önálló fogásként is megállja a helyét, kukoricalisztből tortilla chpissel jó kis ebédem kerekedett belőle.

Kukoricakrémleves

Hozzávalók (3-4 adaghoz)
1/2 kg mélyhűtött, morzsolt kukorica
2 szál újhagyma
1 kis gerezd fokhagyma
3 evőkanál búzadara (teljes kiőrlésű bio tönkölydarát használtam)
1 zöldségleveskocka (Alnatura bio zöldségleveskockát használtam)
kukoricalisztből készült tortilla chips a tálaláshoz (Alnatura tortilla chipset vettem hozzá)

Elkészítés:
A kukoricát forró vízzel nyakon öntöttem. 1-2 percet vártam, a vizet leöntöttem, a kukoricát pürésítettem. A kukoricapüréhez adtam a karikákra vágott újhagymát, belenyomtam a fokhagymát, hozzászórtam a búzadarát, a napsárga pépet ezekkel is összepürésítettem.
Lábasba kanalaztam a masszát, felöntöttem szűk 1 liter vízzel. Mikor felforrt, beledobtam a zöldségleveskockát és forrástól számított 10-15 percig főztem. Érdemes közben figyelni rá és kevergetni, nehogy odakapjon az edény aljára.
Negyed óra elteltével kész is a leves. Utána lehet sózni picit, ha szükséges.
Tálkába szedtem, tortilla chipssel tálaltam.
(Nigella a műsorában sajtos tortilla chipssel tálalta: szétterített tortilla chipset egy tepsi aljában, megszórta reszelt sajttal és 200 fokos sütőben ráolvasztotta a sajtot.)

A természet zsenialitása...