Viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy valamilyen magyaros ízvilágú ételre vágyom, ám a napokban ez utóbbi történt.
Így, mikor olvastam a „krumplis hajdina” névre hallgató receptet a Biotippek oldalon, egyből tudtam, hogy ezt nekem ki kell próbálnom.
A hajdinát – bár nem írtam még róla – egyébként is nagyon kedvelem. A „hántolt, sötétbarna”, azaz az enyhén pirított (természetesen bio :-) változatot szoktam venni. A sötétbarna szemecskéknek van egy rendkívül jellegzetes illata és íze, amit én nagyon-nagyon szeretek.
Azért nem került még fel hajdinás étel a blogra, mert be kell valljam, ezeket rendkívül egyszerűen készítem el: a hajdinát szűrőben alaposan átmosom, kevés olajon átpirítom, majd bő háromszoros vízben fedő alatt kb. 20-25 perc alatt készre főzőm, s fele-fele arányban összekeverem falatnyi darabokra vágott párolt zöldséggel, olyanokkal amikhez épp kedvem van. Sózom, esetleg picit még fűszerezem és már eszem is. Mostanában készülök a hajdinát kipróbálni édes változatban is!
Egy szó mint száz: a hajdina (más néven pohánka) gyorsan elkészíthető és rendkívül ízletes, tápláló, s egészséges gabona. Illetve miket is beszélek?! Nem gabona, hiszen a keserűfűfélék családjába tartozik.
S hogy mit érdemes még tudni róla?
A hajdina értékes magja mind makro-, mind pedig mikroelem összetevőit tekintve kiváló beltartalmi értékekkel jellemezhető. A pohánka jellemző tápanyaga, a többi gabonaféléhez hasonlóan, a szénhidrát, amely 56-77%-ban keményítő, 17-20%-ban élelmi rost, ennek 12-17%-a cellulóz, valamint hemicellulózt és lignint is tartalmaz. Elmondhatjuk, hogy a hajdina rosttartalma a hagyományos táplálkozásban fellelhető egyéb gabonafélék rosttartalmához viszonyítva kiemelkedően magas, 25,7 g/100 g termés, míg ez az érték a búzánál (Graham liszt) csak 11,71 g/100 g termék. A hajdina beépítése a korszerű táplálkozás elemei közé, magas élelmirost-tartalmánál fogva tehát igen kedvezőnek mondható. Zsírtartalma kis mértékben magasabb (1,9 g/100 g termék), mint a búzaliszté (1,3 g/100 g), jelentősége, azonban magas, mintegy 77%-os telítetlen zsírsavtartalmában rejlik.
Ásványianyag-tartalmát tekintve a többi gabonaféle hasonló értékeivel összevetve igen magas kalcium- (324 mg//100 g) és magnézium- (85 mg/100 g) tartalommal rendelkezik. Előnye még kifejezetten alacsony nátrium- (4,4 mg/100 g) és viszonylag magas káliumtartalma (324 mg/100 g) is. A nyomelemek közül vasban, rézben és cinkben gazdag.
Vitamintartalmát tekintve elmondható, hogy a hajdina igen értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. Tokoferol (E-vitamin), riboflavin (B2-vitamin) és tiamintartalma (B1-vitamin) jelentős.
Ezen tápanyagokon kívül kedvező élettani hatással rendelkező biológiai anyagokat is tartalmaz. Ilyenek pl. egyes antioxidáns hatású flavonoidok és a rutin (P-vitamin vagy antipermeabilitási faktor), amely kiváló gyógyszere a kapilláris vérzéseknek és a sugárterápia okozta egészségkárosodásoknak. Magas rutintartalma miatt őseink a hajdinát a magas vérnyomás kezelésére gyógynövényként használták.
Forrás: http://www.elelmezesvezetok.hu/szamok/05/02/12.htm
A hajdina dicsérgetése után, most már valóban rátérek mit is készítettem a napokban belőle.
Ott tartottam, hogy magyaros ízvilág. A weboldal, ahol a receptre leltem, azt írta, hogy a „krumplis hajdina” gyakorlatilag a pásztortarhonya mintájára készül. Azzal a rendkívül szimpatikus különbséggel, hogy tarhonya helyett hajdina kerül bele, a kolbász pedig –természetesen :-) - kimarad.
A maga egyszerűségében és rusztikusságában nagyszerű étel!
Én savanyúsággal – jelen esetben csalamádéval – fogyasztottam, de nagyon finom magában vagy (más, esetleg uborka-) salival is.
Pontos mennyiségeket az eredeti recept nem adott, s valóban, az ötlet és az elkészítési metódus itt igazán a lényeg. Ennek ismeretében már mindenki eldöntheti, hogy - a potenciális fogyasztók számának és étvágyának ismeretében – mennyit szeretne belőle készíteni.
Azért én leírom, egészen pontosan hogyan is csináltam… :-)
Pásztorhajdina
Hozzávalók: (2 adaghoz)
1 dl hajdina
3 közepes vagy 4 kisebb krumpli
1 közepes fej hagyma
pici olaj (bio repcét használok)
kb. 1 teáskanál pirospaprika
frissen őrölt bors
só (himalaya-t használok)
leheletnyi chilipor
Elkészítés:
A hagymát és a krumplikat megpucolom, leöblítem.
A hagymát apróra, a krumplit kis kockákra vágom.
A hajdinát folyó víz alatt, szűrőben alaposan átmosom.
Egy nagyobbacska lábasban kevés olajat hevítek, rádobom a hajdinát, s folyamatos keverés mellett addig pirítom, amíg az átöblítésből maradt víz teljesen elpárolog, s megérzem a jellegzetes illatát. Ekkor hozzáadom az apróra kockázott hagymát, s szintén folyamatos keverés mellett, megfonnyasztom (ezalatt a hajdina is pirul még egy kicsit).
Egészen kis lángra veszem a gázt, rászórom a pirospaprikát, átkeverem, s felöntöm bő 3 dl vízzel (az a lényeg, hogy a folyadék bőr háromszorosa legyen a hajdina mennyiségének). Hozzáadom a krumplikockákat. Tekerek rá frissen őrölt borsot, sózom, s hintek még rá egy leheletnyi chiliport (ne legyen csípős, csak éppen kissé pikáns az étel).
Ha felforrt, kis lángra veszem alatta a lángot, lefedem és ezek után már csak várnom kell: a hajdina kb. 20-25 perc alatt magába szívja az illatos-fűszeres folyadékot, s ennyi idő alatt a krumplikockák is megfőnek.
Persze azért menet közben nem árt ránézni egyszer-kétszer. Elsősorban azt ellenőrizendő, nem kell-e hozzáönteni még egy kis vizet. Ezúttal nálam még kb. 1 decinyi ment bele, mert ez az étel szerintem picit „szaftosabban” finom, de ez már tényleg ízlés dolga!
Egyszóval, 20-25 perc múlva el is készül a „magyaros” finomság, ha szükségesnek érzem, utánafűszerezek, s már tálalhatom is. Ugyanakkor ez is remekül „másnapra eltehető”, szállítható, munkahelyen melegíthető étel!
2008. november 28., péntek
2008. november 23., vasárnap
Kelbimbós rakottas
A kelek közül picit talán jobban kedvelem a kelkáposztánál a kelbimbót.
Remek zöldség: enyhén édeskés, ugyanakkor mégis karakteres ízű, kívül haragos-, belül pedig egészen halványzöld színű tüneményes kis gömböcskék.
Ebben az ételben a krumplival alkot - már-már klasszikusnak mondható – párost. Ha úgy tetszik, egy kicsit különlegesebb, a megszokottól eltérő, no meg persze egészségesebb :-) alternatíva a klasszikus kelkáposzta főzelékre.
Igazán könnyen és gyorsan elkészíthető, munkahelyre nagyszerűen elvihető és melegíthető étel. Másnapra az ízek csak még jobban összeérnek.
Tálalóedénybe, tányérra szedve sajnos nem a legmutatósabb fogás (ezért tettem fel róla két fotót is), hiszen a fűszeres tejszín – amiben a kelbimbó és a krumpli zamatosra sül – nem tartalmaz semmilyen kötőanyagot (pl. tojást vagy lisztet), ezáltal nem lesz „vágható”, szeletelhető a végeredmény. Így az is teljesen járható útnak tűnik, hogy az ember lánya már eleve olyan edényben süti, amiben később majd tálalni szeretné.
A recept eredetijére a Maxima internetes oldalán bukkantam, s apróbb változtatásokat eszközölve, én a következőképpen készítettem.
Kelbimbós rakottas
Hozzávalók (2 adaghoz)
4 burgonya
kb. 20 szem apróbb kelbimbó
kb. 1,5 dl zöldségleves (a Rapunzel bio zöldségleves kockájából készítem)
2 dl tejszín (bio zabtejszínt használok)
1 teáskanál édes pirospaprika
1 szárított chilipaprika
frissen őrölt bors
só (himalaya-t használok)
kevéske olaj (bio repcét használok)
opcionális: egy kevés teljes kiőrlésű kenyérmorzsa a tetejére – ha épp van otthon
Elkészítés:
A krumplikat megmosom, héjában megfőzöm, lehámozom és félreteszem egy picit hűlni.
Amíg a burgonya fő, a kelbimbót megtisztítom és kb. 15-20 perc alatt puhára, de ugyanakkor még kellemesen roppanósra párolom, a főzővizébe egy leveskockát dobok. Mihelyst megfőtt, leszűröm.
Egy lábaskában leveskockából kevés zöldséglevest csinálok és a kezem ügyébe készítem.
A langyos krumplit felkarikázom és hajszálvékonyan kiolajozott kisebb sütőtálban vagy tepsiben csinosan elrendezem, majd elosztom a tetején kis zöld bimbókat.
Egy tálkában összekeverem a tejszínt a pirospaprikával, borssal, - előzőleg mozsárban megtört – chilipaprikával és egy picike sóval. Majd hozzáöntök, keverek annyi zöldséglevest, hogy még kellemesen krémes, de már „önthető” mártást kapjak. (Ha zöldséglevest használok ételkészítéshez, általában már nem sózok, mivel azonban a krumpli főzővizét ez esetben nem sózom, a mártás a hozzáadott zöldségleves ellenére elbír még egy kevés sót. De mindez persze ízlés, ízlelőbimbók dolga.)
A zöldségekre öntöm a fűszeres tejszínes szószt, s ha van otthon, egészen vékonyan megszórom a tetejét egy kevés teljes kiőrlésű kenyérmorzsával (ezúttal teljesőrlésű tönkölymorzsa volt) és előmelegített forró sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütöm.
A sütési idő végére a tejszínes szósz kellemesen krémesre sűrűsödik, az étel tetején a morzsa pedig finom ropogós és aranyszínű lesz.
Remek zöldség: enyhén édeskés, ugyanakkor mégis karakteres ízű, kívül haragos-, belül pedig egészen halványzöld színű tüneményes kis gömböcskék.
Ebben az ételben a krumplival alkot - már-már klasszikusnak mondható – párost. Ha úgy tetszik, egy kicsit különlegesebb, a megszokottól eltérő, no meg persze egészségesebb :-) alternatíva a klasszikus kelkáposzta főzelékre.
Igazán könnyen és gyorsan elkészíthető, munkahelyre nagyszerűen elvihető és melegíthető étel. Másnapra az ízek csak még jobban összeérnek.
Tálalóedénybe, tányérra szedve sajnos nem a legmutatósabb fogás (ezért tettem fel róla két fotót is), hiszen a fűszeres tejszín – amiben a kelbimbó és a krumpli zamatosra sül – nem tartalmaz semmilyen kötőanyagot (pl. tojást vagy lisztet), ezáltal nem lesz „vágható”, szeletelhető a végeredmény. Így az is teljesen járható útnak tűnik, hogy az ember lánya már eleve olyan edényben süti, amiben később majd tálalni szeretné.
A recept eredetijére a Maxima internetes oldalán bukkantam, s apróbb változtatásokat eszközölve, én a következőképpen készítettem.
Kelbimbós rakottas
Hozzávalók (2 adaghoz)
4 burgonya
kb. 20 szem apróbb kelbimbó
kb. 1,5 dl zöldségleves (a Rapunzel bio zöldségleves kockájából készítem)
2 dl tejszín (bio zabtejszínt használok)
1 teáskanál édes pirospaprika
1 szárított chilipaprika
frissen őrölt bors
só (himalaya-t használok)
kevéske olaj (bio repcét használok)
opcionális: egy kevés teljes kiőrlésű kenyérmorzsa a tetejére – ha épp van otthon
Elkészítés:
A krumplikat megmosom, héjában megfőzöm, lehámozom és félreteszem egy picit hűlni.
Amíg a burgonya fő, a kelbimbót megtisztítom és kb. 15-20 perc alatt puhára, de ugyanakkor még kellemesen roppanósra párolom, a főzővizébe egy leveskockát dobok. Mihelyst megfőtt, leszűröm.
Egy lábaskában leveskockából kevés zöldséglevest csinálok és a kezem ügyébe készítem.
A langyos krumplit felkarikázom és hajszálvékonyan kiolajozott kisebb sütőtálban vagy tepsiben csinosan elrendezem, majd elosztom a tetején kis zöld bimbókat.
Egy tálkában összekeverem a tejszínt a pirospaprikával, borssal, - előzőleg mozsárban megtört – chilipaprikával és egy picike sóval. Majd hozzáöntök, keverek annyi zöldséglevest, hogy még kellemesen krémes, de már „önthető” mártást kapjak. (Ha zöldséglevest használok ételkészítéshez, általában már nem sózok, mivel azonban a krumpli főzővizét ez esetben nem sózom, a mártás a hozzáadott zöldségleves ellenére elbír még egy kevés sót. De mindez persze ízlés, ízlelőbimbók dolga.)
A zöldségekre öntöm a fűszeres tejszínes szószt, s ha van otthon, egészen vékonyan megszórom a tetejét egy kevés teljes kiőrlésű kenyérmorzsával (ezúttal teljesőrlésű tönkölymorzsa volt) és előmelegített forró sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütöm.
A sütési idő végére a tejszínes szósz kellemesen krémesre sűrűsödik, az étel tetején a morzsa pedig finom ropogós és aranyszínű lesz.
2008. november 8., szombat
Gajjar bhaji
Nagyszerű indiai étel: édeskés ízű sárgarépa és zamatos, egészen valószerűtlenül átpuhuló, ugyanakkor mégis roppanós kesudió párosa pikáns, fűszeres szószban.
A sárgarépának, s kiváltképp a kesudiónak, no meg persze az indiai konyhának :-) igen nagy rajongója vagyok, így már első olvasatra beleszerettem a receptbe.
Az utóbbi időben egyébként is előszeretettel fedezem fel a diófélék hasznosítási lehetőségeit különböző ételekben. Vagyis, hogy a maguk természetességében, „natúrságában” is mennyei csemegét jelentő egészséges kis olajosok (pl. földimogyoró, dió, kesudió) milyen különlegessé, esztétikussá és persze finommá tudnak tenni egy-egy fogást…
Egyszerűen, s gyorsan elkészíthető étel, mint az indiai vegetáriánus fogások általában. S ami nem várt felfedezés volt vele kapcsolatban: másnap sokkal-sokkal finomabb!
Jónéhányszor tapasztaltam már, hogy a rakott ételek, raguk íze másnapra teltebbé, harmonikusabbá válik, de ami ez esetben történt, felülmúlta a várakozásaimat. Mikor másnap a munkahelyemen – ételdobozom megmikrózása után - az első falatot megízleltem… hm… maga a harmónia! :-)
A recept Mahboob Momen: Cookbynumbers indian című könyvéből származik.
Az elkészítési metóduson módosítottam picit, illetve annyiban készítettem máshogyan az ételt, hogy az eredeti receptben előírtnál lényegesen több folyadékot (zöldséglevest) használtam. Bár a könyvszerző hölgy megjegyzi, hogy ez egy „száraz” curry, én általában minden ételt vékony, ámde annál bővebb lére eresztve szeretek :-), úgyhogy ezen – önző – szempontjaimat érvényesítettem ennek a finomságnak az elkészítésekor is.
De most már lássuk a medvét, illetve a gajjar bhajit! :-D
Gajjar bhaji
Hozzávalók: (2 személyre)
kevés olaj (bio repcét használok)
1 kisebb fej hagyma (ezúttal lilahagyma volt)
kb. 25 dkg sárgarépa
kb. 250ml zöldségleves (a Rapunzel bio leveskockájából készítem)
10 dkg kesudió (ezúttal bio volt az is :-)
1 paradicsom
egy kb. 2,5 cm-es darabka friss gyömbér
¼ teáskanál chilipor
½ teáskanál garam masala
½ teáskanál teljes kiőrlésű búzaliszt
Elkészítés:
A sárgarépát megtisztítom, megmosom és úgy nagyjából 3-4 cm-es darabokra vágom.
A paradicsomot meghámozom, felkockázom.
A hagymát is megtisztítom, s apró kockákra vágom.
A kockából elkészített zöldséglevest a kezem ügyébe készítem.
Egy nagyobbacska lábasban kevés olajat forrósítok, s megpárolom, benne a hagymát. Mikor az apró kockák összeestek és épp kezdenének aranybarna színt kapni, hozzáadom a chiliport, a gyömbért és garam masalát, s egy-két perc alatt illatosra pirítom a hagymával a fűszereket (közben persze vigyázok, nehogy odaégjenek!). A fűszerkeverékhez adom a répát és alaposan összeforgatom, hogy az illatos, pikáns barna keverék az összes narancsszínű darabkát bevonja. Ezután következik a liszt, mellyel hajszálvékonyan megszórom a lábas tartalmat, s hagyom, hogy kissé megpiruljon a répán. Hozzáadom a paradicsomkockák felét, egyet keverek rajta és ráöntök a zöldséglevesből.
Hagyom felforrni, majd lefedve, lassú tűzön párolom kb. 20-30 percig, amíg a répa megpuhul, de azért még kellemesen roppanós marad. Időnként persze felemelem a fedőt, hogy ellenőrizzem, hogyan is haladnak a narancssárga kis hasábok a párolódással, illetve ha szükségesnek találom, adok még hozzá a zöldséglevesből.
2-3 perccel a késznek nyilvánítás előtt hozzáadom a maradék paradicsomot, hogy maradjanak benne harapható paradicsomdarabok is (a paradicsommal természetesen nem szükséges így trükközni, bele lehet tenni az egészet az elején, s akkor sűrűbb, „paradicsomosabb” lesz az étel vagy pár perccel a vége előtt is, ha az ember élvezni szeretné a harapható paradicsomfalatkákat).
Mielőtt elzárnám a gázt, óvatosan beleforgatom a kesudiót, hagyom, hogy egyet rottyanjon, s már el is oltom alatta a lángot. Ha nem azonnal tálalom – pl. barnarizzsel -, hanem áll egy csöppet, már kb. 10-15 perc elteltével lehet érezni, hogy a kesudiószemek szinte krémessé váltak, mégis ropogtatnivalóan zamatosak maradtak. S másnapra ez az élmény csak fokozódni fog… :-)
A sárgarépának, s kiváltképp a kesudiónak, no meg persze az indiai konyhának :-) igen nagy rajongója vagyok, így már első olvasatra beleszerettem a receptbe.
Az utóbbi időben egyébként is előszeretettel fedezem fel a diófélék hasznosítási lehetőségeit különböző ételekben. Vagyis, hogy a maguk természetességében, „natúrságában” is mennyei csemegét jelentő egészséges kis olajosok (pl. földimogyoró, dió, kesudió) milyen különlegessé, esztétikussá és persze finommá tudnak tenni egy-egy fogást…
Egyszerűen, s gyorsan elkészíthető étel, mint az indiai vegetáriánus fogások általában. S ami nem várt felfedezés volt vele kapcsolatban: másnap sokkal-sokkal finomabb!
Jónéhányszor tapasztaltam már, hogy a rakott ételek, raguk íze másnapra teltebbé, harmonikusabbá válik, de ami ez esetben történt, felülmúlta a várakozásaimat. Mikor másnap a munkahelyemen – ételdobozom megmikrózása után - az első falatot megízleltem… hm… maga a harmónia! :-)
A recept Mahboob Momen: Cookbynumbers indian című könyvéből származik.
Az elkészítési metóduson módosítottam picit, illetve annyiban készítettem máshogyan az ételt, hogy az eredeti receptben előírtnál lényegesen több folyadékot (zöldséglevest) használtam. Bár a könyvszerző hölgy megjegyzi, hogy ez egy „száraz” curry, én általában minden ételt vékony, ámde annál bővebb lére eresztve szeretek :-), úgyhogy ezen – önző – szempontjaimat érvényesítettem ennek a finomságnak az elkészítésekor is.
De most már lássuk a medvét, illetve a gajjar bhajit! :-D
Gajjar bhaji
Hozzávalók: (2 személyre)
kevés olaj (bio repcét használok)
1 kisebb fej hagyma (ezúttal lilahagyma volt)
kb. 25 dkg sárgarépa
kb. 250ml zöldségleves (a Rapunzel bio leveskockájából készítem)
10 dkg kesudió (ezúttal bio volt az is :-)
1 paradicsom
egy kb. 2,5 cm-es darabka friss gyömbér
¼ teáskanál chilipor
½ teáskanál garam masala
½ teáskanál teljes kiőrlésű búzaliszt
Elkészítés:
A sárgarépát megtisztítom, megmosom és úgy nagyjából 3-4 cm-es darabokra vágom.
A paradicsomot meghámozom, felkockázom.
A hagymát is megtisztítom, s apró kockákra vágom.
A kockából elkészített zöldséglevest a kezem ügyébe készítem.
Egy nagyobbacska lábasban kevés olajat forrósítok, s megpárolom, benne a hagymát. Mikor az apró kockák összeestek és épp kezdenének aranybarna színt kapni, hozzáadom a chiliport, a gyömbért és garam masalát, s egy-két perc alatt illatosra pirítom a hagymával a fűszereket (közben persze vigyázok, nehogy odaégjenek!). A fűszerkeverékhez adom a répát és alaposan összeforgatom, hogy az illatos, pikáns barna keverék az összes narancsszínű darabkát bevonja. Ezután következik a liszt, mellyel hajszálvékonyan megszórom a lábas tartalmat, s hagyom, hogy kissé megpiruljon a répán. Hozzáadom a paradicsomkockák felét, egyet keverek rajta és ráöntök a zöldséglevesből.
Hagyom felforrni, majd lefedve, lassú tűzön párolom kb. 20-30 percig, amíg a répa megpuhul, de azért még kellemesen roppanós marad. Időnként persze felemelem a fedőt, hogy ellenőrizzem, hogyan is haladnak a narancssárga kis hasábok a párolódással, illetve ha szükségesnek találom, adok még hozzá a zöldséglevesből.
2-3 perccel a késznek nyilvánítás előtt hozzáadom a maradék paradicsomot, hogy maradjanak benne harapható paradicsomdarabok is (a paradicsommal természetesen nem szükséges így trükközni, bele lehet tenni az egészet az elején, s akkor sűrűbb, „paradicsomosabb” lesz az étel vagy pár perccel a vége előtt is, ha az ember élvezni szeretné a harapható paradicsomfalatkákat).
Mielőtt elzárnám a gázt, óvatosan beleforgatom a kesudiót, hagyom, hogy egyet rottyanjon, s már el is oltom alatta a lángot. Ha nem azonnal tálalom – pl. barnarizzsel -, hanem áll egy csöppet, már kb. 10-15 perc elteltével lehet érezni, hogy a kesudiószemek szinte krémessé váltak, mégis ropogtatnivalóan zamatosak maradtak. S másnapra ez az élmény csak fokozódni fog… :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)