Reni gondolt rám: tőle kaptam a kérdést: osszak meg magamról 7 olyan dolgot, ami eddig a blogomban még nem szerepelt…
Siccikéhez és Katanyakához hasonlóan én sem gurítom tovább a labdát, hiszen már nagyon sok számomra kedves gasztroblogger-kolleginánál és kollégánál járt…
A blogírás maga és az időről időre érkező ehhez hasonló kérdések, „játékok” számomra egyfajta - nagyon érdekes - önkifejezési és önismereti lehetőséget rejtenek…
Nos, lássuk! Mit is írhatnék (még) magamról?
1. Végzettségemet, szakmámat tekintve politológus vagyok, s ismereteimet kiegészítendő harmadik éve – immár munka mellett – jogi egyetemre járok.
2. Pár hónapja derült ki számomra, hogy természetes göndör hajam van, - ennek köszönhetően kb. fele annyi ideig tart a hajmosás és szárítás, mint korábban – és – lévén csöppet rövidlátó – a szemüvegemet is egyre többet viselem, így a közelmúltban átalakult kicsit az Adéle-fizimiska. :-)
3. Undorodom és félek gyakorlatilag az összes – repülő, mászó stb. – bogártól és rovartól. Elpusztítani sem merem őket, így ha valahol efféle élőlény jelenlétét fedezem fel, addig nem vagyok hajlandó belépni az adott helyiségbe, amíg az a valami – akárhogyan is – de onnan ki nem kerül.
4. Imádom a vizet: inni, úszni, pancsolni, strandra menni. Egy tengerparti nyaralással mindig el lehet varázsolni. Még zuhanyozni is úúúúgy szeretek! :-)
5. Nagyon fázós vagyok. Környezetem visszajelzései alapján állíthatom, hogy hőérzetem meghaladja kissé a normális szintet. Ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy én kb. max. 23-25 fokig vagyok szocializálva, ha ennél hidegebb van, már kevésbé érzem komfortosan magam.
6. Rendszerint már jó előre és mindig aprólékosan megtervezem a dolgokat, s ha valami miatt az elképzelésem borul, azt bizony sokszor meglehetősen nehezen viselem. :-(
7. Ha elhatározok valamit, valamiféle célt tűzök magam elé, azt az esetek túlnyomó többségében igen következetesen képviselem, igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni érte és általában végig is viszem. :-)
2008. október 31., péntek
Kagylók a tengerpart homokjában
Egy rendkívül egyszerűen és gyorsan kivitelezhető, ám de nagyon kedves és jópofa ötletet szeretnék megosztani, amit a Vegan Lunch Box blogban olvastam. (Siccike hívta fel a figyelmemet erre a blogra, s azóta lelkes olvasója vagyok: eszméletlen jó és izgalmas, ugyanakkor kedves és praktikus ötletek vannak benne!)
Az amerikai blogszerző hölgy kisfiának ebédes doboza rejtette a Seashells in the Sand névre hallgató csemegét.
S hogy mi ez?
Aprócska kagylótészták kuszkusszal összeforgatva! :-)
Nálam annyival „extrább” kicsit a dolog, hogy háromszínű – paradicsommal és spenóttal színezett kis tengerigyümölcsök is találhatók a fehér kagylócskák között – bio tönköly kagylótésztából készítettem el, így ha lehet, talán még mutatósabb lett az eredmény.
A (bio) kuszkuszt kevés bio repceolajon megpirítottam, majd felöntöttem 2,5-szeres mennyiségű forró vízzel, s kb. 10 percig lefedve állni hagytam. Ezalatt bő sós vízben a színes kagylók is puhára főttek. A tésztát leszűrtem, óvatosanösszekevertem a kuszkusszal, ízlés szerint sóztam.
Most épp Chili & Vanilia csicseriborsó paprikásához tálaltam köretként, de egy jó salátával, párolt vagy pirított zöldségekkel szerintem „önállóan” is megállja a helyét.
Vega és nem vega gyerkőcöknek és – magamból kiindulva, bár mondjuk én a betűtésztáért is odavagyok, s ma láttam teljes kiőrlésű tönköly változatban! - felnőtteknek egyaránt nagyszerű falatoznivaló…! :-)
Az amerikai blogszerző hölgy kisfiának ebédes doboza rejtette a Seashells in the Sand névre hallgató csemegét.
S hogy mi ez?
Aprócska kagylótészták kuszkusszal összeforgatva! :-)
Nálam annyival „extrább” kicsit a dolog, hogy háromszínű – paradicsommal és spenóttal színezett kis tengerigyümölcsök is találhatók a fehér kagylócskák között – bio tönköly kagylótésztából készítettem el, így ha lehet, talán még mutatósabb lett az eredmény.
A (bio) kuszkuszt kevés bio repceolajon megpirítottam, majd felöntöttem 2,5-szeres mennyiségű forró vízzel, s kb. 10 percig lefedve állni hagytam. Ezalatt bő sós vízben a színes kagylók is puhára főttek. A tésztát leszűrtem, óvatosanösszekevertem a kuszkusszal, ízlés szerint sóztam.
Most épp Chili & Vanilia csicseriborsó paprikásához tálaltam köretként, de egy jó salátával, párolt vagy pirított zöldségekkel szerintem „önállóan” is megállja a helyét.
Vega és nem vega gyerkőcöknek és – magamból kiindulva, bár mondjuk én a betűtésztáért is odavagyok, s ma láttam teljes kiőrlésű tönköly változatban! - felnőtteknek egyaránt nagyszerű falatoznivaló…! :-)
2008. október 18., szombat
Te mióta főzöl, és miért?
Dulminától kaptam a kérdést: mióta főzök és miért?
Lássuk csak!
Talán bután hangzik, de olyan, mintha mindig is főztem volna. Nem emlékszem az életemből olyan időre, amikor ne szerettem volna a konyhában lenni: csupán figyelemmel kísérni, hogy mi készül, később a konyhai műveletekben részt venni, s idővel önállóan is alkotni valamit.
A családi legendárium része, hogy 4-5 éves koromban, mikor Nagymamámmal krumplis nudlit készítettünk, ragaszkodtam hozzá, hogy az összes nudlit én készítsem el, amiben annyira elfáradtam, hogy a végén nem bírtam már állni, s ülve fejeztem be a műveletsort.
Már gyerekként is nagyon szerettem az egészben, hogy úgy éreztem, ezzel kedveskedhetek, örömet szerezhetek azoknak, akiket szeretek. Volt pl. egy két sztenderd dolog, amit el tudtam készíteni – pl. kakaós süti, kókuszgolyó – s néha eltűntem a konyhában, majd egy tálca sütivel vagy kókuszgolyóbissal kerültem elő.
A karácsonyi sütés-főzésben pedig már akkor is lelkesen s aktívan részt vettem. Ilyenkor három generáció, Nagymamám, Nagypapám (igen, Nagypapám is nagyon jól főzött!), Anyukám és én sürgölődtünk a konyhában, magunkba szívva az ünnepi hangulatot, illatokat és ízeket.
Mikor kicsit nagyobb lettem, elkezdtem füzetbe írni a családi recepteket, hogy egyedül is elkészíthessem őket, s persze azért, hogy az utókor számára biztosan megőrződjenek.
A főzés terén a legtöbbet Anyukámtól tanultam, de vannak dolgok, amiket Nagymamámtól s vannak, amiket Nagypapámtól lestem el.
A főzés és a gasztronómia iránti érdeklődés és szeretet tehát azt hiszem, mindig is megvolt, de hogy miért is főzök – erre a kérdésre a válasz kb. másfél évvel ezelőtt számomra új értelmet nyert. Mindaz, amit az előzőekben leírtam, természetesen ott van bennem, viszem magammal, a dolgok azonban jelentősen át is alakultak azóta…
Szóval, több, mint egy éve már, hogy vegetáriánus, s a reformtáplálkozás lelkes híve lettem.
Az idáig vezető út fokozatos, ugyanakkor hihetetlenül ösztönös volt.
Hosszú ideig, csak azt éreztem, mi az, amit nem szeretnék megenni, de hogy mi az, amit szeretnék, mi is valójában az én utam, csak később vált világossá előttem.
Már maga a vegetarianizmus is, de az ezzel párhuzamosan alakuló és egyre inkább kikristályosodó reformtáplálkozás merőben idegen (volt) a családom, -s egy-két, ámde annál jelentősebb kivételt jelentő ember kivételével – szűkebb, s tágabb környezetem számára. Ők – a mai napig – a hagyományos „magyaros” étkezést követik, s kicsit talán furcsának, különcnek tartanak.
A főzés, konyhában tevékenykedés iránti szenvedélyemen túlmenően tehát az ok, amiért főzök rendkívül egyszerű: az ételek, amiket készítek, az alapanyagok, amiket használok, az eljárások, amiket alkalmazok, gyakorlatilag teljesen idegenek a családom számára. Így az ételeket, amiket fogyasztok tulajdonképpen „csak én” tudom elkészíteni. Persze mindebben hihetetlen nagy kedvem és örömöm lelem: annyi, de annyi mindent fedezek fel, próbálok ki és nagyon-nagyon változatosan étkezem. Közben pedig jó érzéssel tölt a tudat, hogy – a tudomány(om) jelenlegi állása szerint – értékes, élettanilag hasznos, egészséges és tápláló dolgokat adok a testemnek.
Előbb említettek okán – jelesül: családom, a „hagyományos” táplálkozást követi – sajnos ma már csak ritkán élem át azt az érzést, hogy milyen jó dolog megörvendeztetni egy finom fogással, azokat, akiket szeretek, hiszen, az ételeknek, amiket sütök-főzök, a túlnyomó többségét, csak én találom ínycsiklandozónak, csak én eszem meg.
Így érdekesen alakul(t) a válasz arra a kérdésre is, hogy tulajdonképpen kitől tanultam főzni. Mint már említettem, az alapokat Anyukámtól és a nagyszüleimtől kaptam, de mivel most már teljesen máshogyan táplálkozom, nagyon sok mindent tőlük függetlenül, „magamtól” sajátítottam el. Értve ezalatt szakácskönyvek, netes oldalak és persze a gasztroblogok részletes, élvezetes és lelkes tanulmányozását és sok-sok kísérletezést.
Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy mégis csak sikerült egy kis „reformot” becsempésznem a család táplálkozásába: Anyukám egy ideje már bio repceolajjal főz, biomargarint használ és elolvassa a boltban az élelmiszerek összetevőit, s amiben túl sok E-szám van, azt nem veszi meg. Ja, és teljesen odavan a tejszínes-gombás tésztámért, amit teljes kiőrlésű spagettiből, bio repceolajjal, himalaya sóval, olaszos fűszerekkel és zabtejszínnel szoktam készíteni, Ő meg vesz hozzá a piacon bioparmezánt (!). :-) Na jó, az igazságnak az is része, hogy ha indiait főzök, utána két napig szellőztet…
Egy szó, mint száz. Úgy érzem, „mindig is” főztem és úgy hiszem, ma már azért, hogy finom és egészséges dolgokat adjak a testemnek és persze azért, hogy örömet szerezzek azoknak, akik nyitottak az ételeimre.
S hogy mi a helyzet ma?
Élvezem, hogy egyre nagyobb rutint szerzek a vega-reform ételek elkészítésében, a konyhában. Egyre többször fordul elő, hogy gabonafélékből és zöldségekből bő fél óra alatt egészen különleges és ízletes fogásokat varázsolok az asztalra, nem tart sokkal tovább elkészíteni őket, mint megmikrózni egy félkész terméket, s mennyivel egészségesebbek és finomabbak ezek az ételek!
S persze élvezem a blog-írást. Nagyon! Hiszen nagyon szeretek főzni és nagyon szeretek írni,. Sokat jelent számomra, hogy megoszthatom a kis gasztrovilágomat másokkal, s kellemes érzéssel tölt el a tudat, hogy vannak, akiket mindez érdekel, akik olvassák a blogomat! :-)
Siccike, Katanyaka, Ti mióta főztök és miért?
Lássuk csak!
Talán bután hangzik, de olyan, mintha mindig is főztem volna. Nem emlékszem az életemből olyan időre, amikor ne szerettem volna a konyhában lenni: csupán figyelemmel kísérni, hogy mi készül, később a konyhai műveletekben részt venni, s idővel önállóan is alkotni valamit.
A családi legendárium része, hogy 4-5 éves koromban, mikor Nagymamámmal krumplis nudlit készítettünk, ragaszkodtam hozzá, hogy az összes nudlit én készítsem el, amiben annyira elfáradtam, hogy a végén nem bírtam már állni, s ülve fejeztem be a műveletsort.
Már gyerekként is nagyon szerettem az egészben, hogy úgy éreztem, ezzel kedveskedhetek, örömet szerezhetek azoknak, akiket szeretek. Volt pl. egy két sztenderd dolog, amit el tudtam készíteni – pl. kakaós süti, kókuszgolyó – s néha eltűntem a konyhában, majd egy tálca sütivel vagy kókuszgolyóbissal kerültem elő.
A karácsonyi sütés-főzésben pedig már akkor is lelkesen s aktívan részt vettem. Ilyenkor három generáció, Nagymamám, Nagypapám (igen, Nagypapám is nagyon jól főzött!), Anyukám és én sürgölődtünk a konyhában, magunkba szívva az ünnepi hangulatot, illatokat és ízeket.
Mikor kicsit nagyobb lettem, elkezdtem füzetbe írni a családi recepteket, hogy egyedül is elkészíthessem őket, s persze azért, hogy az utókor számára biztosan megőrződjenek.
A főzés terén a legtöbbet Anyukámtól tanultam, de vannak dolgok, amiket Nagymamámtól s vannak, amiket Nagypapámtól lestem el.
A főzés és a gasztronómia iránti érdeklődés és szeretet tehát azt hiszem, mindig is megvolt, de hogy miért is főzök – erre a kérdésre a válasz kb. másfél évvel ezelőtt számomra új értelmet nyert. Mindaz, amit az előzőekben leírtam, természetesen ott van bennem, viszem magammal, a dolgok azonban jelentősen át is alakultak azóta…
Szóval, több, mint egy éve már, hogy vegetáriánus, s a reformtáplálkozás lelkes híve lettem.
Az idáig vezető út fokozatos, ugyanakkor hihetetlenül ösztönös volt.
Hosszú ideig, csak azt éreztem, mi az, amit nem szeretnék megenni, de hogy mi az, amit szeretnék, mi is valójában az én utam, csak később vált világossá előttem.
Már maga a vegetarianizmus is, de az ezzel párhuzamosan alakuló és egyre inkább kikristályosodó reformtáplálkozás merőben idegen (volt) a családom, -s egy-két, ámde annál jelentősebb kivételt jelentő ember kivételével – szűkebb, s tágabb környezetem számára. Ők – a mai napig – a hagyományos „magyaros” étkezést követik, s kicsit talán furcsának, különcnek tartanak.
A főzés, konyhában tevékenykedés iránti szenvedélyemen túlmenően tehát az ok, amiért főzök rendkívül egyszerű: az ételek, amiket készítek, az alapanyagok, amiket használok, az eljárások, amiket alkalmazok, gyakorlatilag teljesen idegenek a családom számára. Így az ételeket, amiket fogyasztok tulajdonképpen „csak én” tudom elkészíteni. Persze mindebben hihetetlen nagy kedvem és örömöm lelem: annyi, de annyi mindent fedezek fel, próbálok ki és nagyon-nagyon változatosan étkezem. Közben pedig jó érzéssel tölt a tudat, hogy – a tudomány(om) jelenlegi állása szerint – értékes, élettanilag hasznos, egészséges és tápláló dolgokat adok a testemnek.
Előbb említettek okán – jelesül: családom, a „hagyományos” táplálkozást követi – sajnos ma már csak ritkán élem át azt az érzést, hogy milyen jó dolog megörvendeztetni egy finom fogással, azokat, akiket szeretek, hiszen, az ételeknek, amiket sütök-főzök, a túlnyomó többségét, csak én találom ínycsiklandozónak, csak én eszem meg.
Így érdekesen alakul(t) a válasz arra a kérdésre is, hogy tulajdonképpen kitől tanultam főzni. Mint már említettem, az alapokat Anyukámtól és a nagyszüleimtől kaptam, de mivel most már teljesen máshogyan táplálkozom, nagyon sok mindent tőlük függetlenül, „magamtól” sajátítottam el. Értve ezalatt szakácskönyvek, netes oldalak és persze a gasztroblogok részletes, élvezetes és lelkes tanulmányozását és sok-sok kísérletezést.
Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy mégis csak sikerült egy kis „reformot” becsempésznem a család táplálkozásába: Anyukám egy ideje már bio repceolajjal főz, biomargarint használ és elolvassa a boltban az élelmiszerek összetevőit, s amiben túl sok E-szám van, azt nem veszi meg. Ja, és teljesen odavan a tejszínes-gombás tésztámért, amit teljes kiőrlésű spagettiből, bio repceolajjal, himalaya sóval, olaszos fűszerekkel és zabtejszínnel szoktam készíteni, Ő meg vesz hozzá a piacon bioparmezánt (!). :-) Na jó, az igazságnak az is része, hogy ha indiait főzök, utána két napig szellőztet…
Egy szó, mint száz. Úgy érzem, „mindig is” főztem és úgy hiszem, ma már azért, hogy finom és egészséges dolgokat adjak a testemnek és persze azért, hogy örömet szerezzek azoknak, akik nyitottak az ételeimre.
S hogy mi a helyzet ma?
Élvezem, hogy egyre nagyobb rutint szerzek a vega-reform ételek elkészítésében, a konyhában. Egyre többször fordul elő, hogy gabonafélékből és zöldségekből bő fél óra alatt egészen különleges és ízletes fogásokat varázsolok az asztalra, nem tart sokkal tovább elkészíteni őket, mint megmikrózni egy félkész terméket, s mennyivel egészségesebbek és finomabbak ezek az ételek!
S persze élvezem a blog-írást. Nagyon! Hiszen nagyon szeretek főzni és nagyon szeretek írni,. Sokat jelent számomra, hogy megoszthatom a kis gasztrovilágomat másokkal, s kellemes érzéssel tölt el a tudat, hogy vannak, akiket mindez érdekel, akik olvassák a blogomat! :-)
Siccike, Katanyaka, Ti mióta főztök és miért?
2008. október 12., vasárnap
Sütőtök, krumpli, kesudió
A „Téli zöldségtál” névre hallgató fogást jó rég kinéztem már a Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyvből, de amilyen gyönyörű napsütéses és langyos őszi nap van ma, egyszerűen nem tudtam ezt a címet adni ennek a bejegyzésnek.
A címben természetesen azért e finomságok szerepelnek, mert ezek adják fő hozzávalóit az ételnek, a másik ok pedig egészen prózai: mert nagyon szeretem őket.
E szempontból a krumpli az elmúlt időszak „meglepetése” számomra. Valahogyan sohasem voltam egy nagy burgonyafogyasztó, de az utóbbi időben egyre többször eszem, s készítem ezt a zöldséget. Mindeközben pedig elámulok mennyi, de mennyi étel – egész különlegesek is! – készíthető ebből a nagyon könnyen beszerezhető, s relatíve sokáig tárolható „hétköznapi” kis barna gumóból.
A sütőtök is nagy kedvencem - már régóta. Sütőben megsütve igazán egyszerű, mégis mennyei csemege. Ugyanakkor valami elképesztő, mennyiféle étel készíthető belőle: leves, egytálétel, püré, sütemény, desszert… Így aztán most, hogy szezonja van, szorgosan kutatok, s ha tehetem, próbálgatok sütőtökös recepteket – hogyan lehet úgy elkészíteni a mélynarancsszínű finomságot, ahogyan eddig még nem tettem, nem ettem.
A kesudió? Gasztroszerelem. A diófélék, olajosok közül a kedvencem. Az igazán jó fajta kesudió vajpuha, mégis kellemesen roppanós, különleges zamatú, lágy, édeskés ízű… isteni eledel.
Hadd’ dicsérjem még egy kicsit! A kesudióban nagyon sok értékes tápanyag található: foszfor, magnézium, vas, réz, cink, szelén, A- és B-vitaminok, béta-karotin, folsav, hogy csak néhányat említsünk. Külön is kiemelendő magas kalciumtartalma, melynek köszönhetően erősíti a csontokat, a hajat és a körmöt. A kesudió ezen kívül tele van antioxidáns hatású E-vitaminnal is. Az E-vitamin késlelteti a sejtek öregedését és a szabad gyököktől is véd. Túlnyomó részben telítetlen zsírsavakat tartalmaz, így csökkenti a keringési betegségek kockázatát. (Forrás: http://www.g-exim.com/egeszsegtar/index.php?op=rec&re_kod=20) Mindezeken túlmenően pedig, lévén olajos mag, a kesudió is osztja az olajosok azon kedvező tulajdonságát, hogy magas fehérjetartalmuk miatt - 10dkg magban 20-25g fehérje van - remek húspótlók. Így kiemelt helyet foglalnak el a vegetáriánus étrendben. (Forrás: http://www.edenkert.hu/cikkek/gyumolcs/csemegek-diohejban/)
Talán most már érthető, hogy amint elolvastam a Nélkülözhetetlen „Téli zöldségtál”-ját, egyből tudtam: nekem ezt ki kell próbálnom. Krumpli, sütőtök és kesu egy ételben…
A hitelesség kedvéért annyit még meg kell említenem, hogy az eredeti receptben fehérrépa is szerepel (de én csak felesben burgonyával és tökkel készítettem), illetve annyit változtattam még rajta, hogy tovább reformosítottam, s tisztán növényi összetevőkből (vaj helyett biomargarint, tej helyett pedig zabtejet használtam) készítettem el.
Íme.
Téli zöldségtál
Hozzávalók (2 adaghoz)
35 dkg burgonya
35 dkg sütőtök
2-3 dkg biomargarin (a Biopont biomargarinját használom)
1 evőkanál teljes kiőrlésű bio búzaliszt
növényit tej (bio zabtejet használok) – amennyit a besamel felvesz
csipetnyi őrölt szerecsendió
só
frissen őrölt bors
A morzsarátéthez:
kevés teljes kiőrlésű tönkölymorzsa
maréknyi bio kesudió
kevés biomargarin
Elkészítés:
A sütőtököt félbevágom, lágy belsejét és a magjait kikaparom, nagyobbacska darabokra szelem, megmosom. 35 dekányit meghámozok, falatnyi darabokra vágok (a maradékot ezúttal „simán” megsütöttem, de persze más finomság is készíthető belőle). A burgonyát is meghámozom, megmosom, falatnyira kockázom.
Bő, forró, enyhén sós vízben félpuhára főzöm a zöldségeket (ez kb. 8-10 perc).
Ezalatt az idő alatt elkészítem a besamelt. Egy edénykében - nem túl nagy lángon – megolvasztom a biomargarint, majd hozzáadom a lisztet. Kb. 1 percig kevergetem, pirítom, ezután lehúzom a tűzről, s hozzáöntök egy kevés zabtejet. Elkeverem. Visszaköltöztettem a lábaskát a tűzre, és állandóan kevergetve beforralom a mártást. Közben figyelem, hogy mennyire sűrűsödik, és ha túlságosan sűrűnek találom, öntök hozzá még egy kevés tejet. 2-3 perc elteltével – ha már megfőtt a margarinos-tejes keverékben a liszt – elzárom alatta a lángot. Sózom, borsozom, belekeverem a szerecsendiót.
A kesudiót száraz serpenyőben illatosra pirítom, durvára vágom.
A félpuhára főtt zöldségeket leszűröm és biomargarinnal vékonyan kikent tűzálló edénybe (pl. jénaiba) terítem, s nyakon öntöm a mártással.
A tetejére egy kevés kenyérmorzsából és a kesuból álló keveréket szórok és néhány darabka biomargarint morzsolok rá.
Előmelegített forró sütőben kb. 30 percig sütöm. Akkor van kész, amikor a teteje ropogósra és aranyszínűre pirult.
A címben természetesen azért e finomságok szerepelnek, mert ezek adják fő hozzávalóit az ételnek, a másik ok pedig egészen prózai: mert nagyon szeretem őket.
E szempontból a krumpli az elmúlt időszak „meglepetése” számomra. Valahogyan sohasem voltam egy nagy burgonyafogyasztó, de az utóbbi időben egyre többször eszem, s készítem ezt a zöldséget. Mindeközben pedig elámulok mennyi, de mennyi étel – egész különlegesek is! – készíthető ebből a nagyon könnyen beszerezhető, s relatíve sokáig tárolható „hétköznapi” kis barna gumóból.
A sütőtök is nagy kedvencem - már régóta. Sütőben megsütve igazán egyszerű, mégis mennyei csemege. Ugyanakkor valami elképesztő, mennyiféle étel készíthető belőle: leves, egytálétel, püré, sütemény, desszert… Így aztán most, hogy szezonja van, szorgosan kutatok, s ha tehetem, próbálgatok sütőtökös recepteket – hogyan lehet úgy elkészíteni a mélynarancsszínű finomságot, ahogyan eddig még nem tettem, nem ettem.
A kesudió? Gasztroszerelem. A diófélék, olajosok közül a kedvencem. Az igazán jó fajta kesudió vajpuha, mégis kellemesen roppanós, különleges zamatú, lágy, édeskés ízű… isteni eledel.
Hadd’ dicsérjem még egy kicsit! A kesudióban nagyon sok értékes tápanyag található: foszfor, magnézium, vas, réz, cink, szelén, A- és B-vitaminok, béta-karotin, folsav, hogy csak néhányat említsünk. Külön is kiemelendő magas kalciumtartalma, melynek köszönhetően erősíti a csontokat, a hajat és a körmöt. A kesudió ezen kívül tele van antioxidáns hatású E-vitaminnal is. Az E-vitamin késlelteti a sejtek öregedését és a szabad gyököktől is véd. Túlnyomó részben telítetlen zsírsavakat tartalmaz, így csökkenti a keringési betegségek kockázatát. (Forrás: http://www.g-exim.com/egeszsegtar/index.php?op=rec&re_kod=20) Mindezeken túlmenően pedig, lévén olajos mag, a kesudió is osztja az olajosok azon kedvező tulajdonságát, hogy magas fehérjetartalmuk miatt - 10dkg magban 20-25g fehérje van - remek húspótlók. Így kiemelt helyet foglalnak el a vegetáriánus étrendben. (Forrás: http://www.edenkert.hu/cikkek/gyumolcs/csemegek-diohejban/)
Talán most már érthető, hogy amint elolvastam a Nélkülözhetetlen „Téli zöldségtál”-ját, egyből tudtam: nekem ezt ki kell próbálnom. Krumpli, sütőtök és kesu egy ételben…
A hitelesség kedvéért annyit még meg kell említenem, hogy az eredeti receptben fehérrépa is szerepel (de én csak felesben burgonyával és tökkel készítettem), illetve annyit változtattam még rajta, hogy tovább reformosítottam, s tisztán növényi összetevőkből (vaj helyett biomargarint, tej helyett pedig zabtejet használtam) készítettem el.
Íme.
Téli zöldségtál
Hozzávalók (2 adaghoz)
35 dkg burgonya
35 dkg sütőtök
2-3 dkg biomargarin (a Biopont biomargarinját használom)
1 evőkanál teljes kiőrlésű bio búzaliszt
növényit tej (bio zabtejet használok) – amennyit a besamel felvesz
csipetnyi őrölt szerecsendió
só
frissen őrölt bors
A morzsarátéthez:
kevés teljes kiőrlésű tönkölymorzsa
maréknyi bio kesudió
kevés biomargarin
Elkészítés:
A sütőtököt félbevágom, lágy belsejét és a magjait kikaparom, nagyobbacska darabokra szelem, megmosom. 35 dekányit meghámozok, falatnyi darabokra vágok (a maradékot ezúttal „simán” megsütöttem, de persze más finomság is készíthető belőle). A burgonyát is meghámozom, megmosom, falatnyira kockázom.
Bő, forró, enyhén sós vízben félpuhára főzöm a zöldségeket (ez kb. 8-10 perc).
Ezalatt az idő alatt elkészítem a besamelt. Egy edénykében - nem túl nagy lángon – megolvasztom a biomargarint, majd hozzáadom a lisztet. Kb. 1 percig kevergetem, pirítom, ezután lehúzom a tűzről, s hozzáöntök egy kevés zabtejet. Elkeverem. Visszaköltöztettem a lábaskát a tűzre, és állandóan kevergetve beforralom a mártást. Közben figyelem, hogy mennyire sűrűsödik, és ha túlságosan sűrűnek találom, öntök hozzá még egy kevés tejet. 2-3 perc elteltével – ha már megfőtt a margarinos-tejes keverékben a liszt – elzárom alatta a lángot. Sózom, borsozom, belekeverem a szerecsendiót.
A kesudiót száraz serpenyőben illatosra pirítom, durvára vágom.
A félpuhára főtt zöldségeket leszűröm és biomargarinnal vékonyan kikent tűzálló edénybe (pl. jénaiba) terítem, s nyakon öntöm a mártással.
A tetejére egy kevés kenyérmorzsából és a kesuból álló keveréket szórok és néhány darabka biomargarint morzsolok rá.
Előmelegített forró sütőben kb. 30 percig sütöm. Akkor van kész, amikor a teteje ropogósra és aranyszínűre pirult.
2008. október 8., szerda
PB & J
Finoman szólva sem vagyok – vegetáriánusként és a reformtáplálkozás lelkes híveként - az amerikai étkezési kultúra rajongója. Sőt…
Nem olyan rég azonban megismerkedtem a földimogyoróvajjal.
Természetesen a bio változattal (a „hagyományos, kommersz” fajta finomított cukorral, hidrogénezett növényi zsírral, meg még a jó ég tudja, mi mindennel készül).
Nem olyan rég azonban megismerkedtem a földimogyoróvajjal.
Természetesen a bio változattal (a „hagyományos, kommersz” fajta finomított cukorral, hidrogénezett növényi zsírral, meg még a jó ég tudja, mi mindennel készül).
A Rapunzel – képen látható – terméke földimogyorót (88%), pálmazsírt, tengeri sót és barna nádcukrot (a só kivételével az összetevők ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származnak) tartalmaz.
A mogyoróvaj fő összetevője, a földimogyoró magas zsírtartalma ellenére gazdag A-, E- és C-vitaminban, kalciumban, nátriumban és rostban, vagyis azokban a tápanyagokban, amelyeket a legritkábban fogyasztunk a felmérések szerint.
Már egy teáskanál földimogyoró fedezi a napi ajánlott E- vitamin-bevitel 16%-át, és annyi rostot tartalmaz, mint egy szelet teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér.
A kutatók emellett azt is megállapították, hogy a magas zsírtartalom ellenére a rendszeres mogyorófogyasztók soványabbak az olajos magvakat nem fogyasztó társaiknál. (Forrás: blikk.hu)
Azért persze óvatosnak kell lenni, egészen pici gyermekkorban a földimogyoró allergiás reakciót válthat ki, ami az embert egy életen át elkísérheti. Így kisgyermekeknél a földimogyorófogyasztással nagyon kell vigyázni, és aki allergiás rá, természetesen annak is mindig résen kell lenni, s nem szabad földimogyorót, illetve annak származékait tartalmazó élelmiszert fogyasztani.
Akik viszont nem küzdenek effajta allergiával, néhanapján egy kis földimogyorót (mogyoróvajat :-) elfalatozgatva élvezhetik annak jótékony élettani hatásait. A kulcsszó persze ez esetben is a mértékletesség.
Mint kiderítettem, a földimogyoróvajból létezik krémes és apró mogyoródarabkás verzió is. Nos, első találkozásom – mint ahogyan az a fotón is látszik – ez utóbbival történt.
Hát… hogy őszinte legyek: nekem nagyon bejött.
Izgalmas és kellemes az intenzíven mogyorós íze és illata, ugyanakkor valahogyan olyan se nem édes, se nem sós… mégis rendkívül krémes, ropogós és ízletes. Persze rendkívül tömény, egészen kevéske kell belőle.
Kicsit utánaolvastam a dolognak, s kiderítettem, hogy sokféle finomság készíthető belőle, pl. mogyoróvajas sütemény és keksz, de felhasználható alapvetően sós ízvilágú ételekhez is, pl. mártásokhoz, szószokhoz.
De! A földimogyoróvajjal készült „nagy klasszikus” nem más, mint a PB&J, azaz a Peanut Butter & Jelly sandwich. Vagyis a földimogyoróvajas - lekváros szendvics.
Olvasmányaim alapján úgy tűnik, a PB&J Amerikában rendkívül népszerű, gyakorlatilag mindennapi tápláléknak számít. Nos, mindennap ezt fogyasztani, ráadásul jó vastagon a „hagyományos” mogyoróvajból, cukrozott és agyonzselatinozott lekvárból és fehérkenyérből elkészítve, nyilvánvalóan nem túl egészséges dolog…
El lehet azonban ezt készíteni máshogy is! – gondoltam, s nem szégyellem bevallani, égtem a vágytól, hogy kipróbáljam, mégha először kissé bizarrnak is tűnt az alapanyag-, s ízkombináció. Anyu gyanakvással vegyes aggodalommal tekintett az elkészült szendvicsre, s finoman megkérdezte: „Ha nem ízlik, mit fogsz vacsorázni? Ez volt ugyanis a két utolsó szelet tönkölykenyér.” De mivel ekkor már fentebb jelzett gondolatot tett követte, tegnap elfogyasztottam életem első PB&J-ét.
Hát az van, hogy ez nekem nagyon ízlik! Ezt először kicsit talán „cikinek” éreztem, mégis amerikai meg minden… de azt hiszem, túl kell lépnem az effajta prekoncepcióimon és élvezni az ízeket – persze amennyire lehet reformosan és egészségtudatosan! :-D
Nos, bemutatom az én PB&J-met!
Fogtam két teljes kiőrlésű tönkölylisztből készült kenyérszeletet.
Az egyiket vékonyan megkentem bio mogyoróvajjal.
A másik szeletre St. Dalfour-féle vörös- és feketeáfonya dzsem került (a St. Dalfour lekvárjai nem tartalmaznak színezéket és tartósítószert, s cukor helyett természetes szőlőlével vannak édesítve). Úgy éreztem ugyanis, hogy a mogyoróvajhoz valamilyen kissé fanyar, „piros” lekvár passzolna igazán.
A mogyoróvaj fő összetevője, a földimogyoró magas zsírtartalma ellenére gazdag A-, E- és C-vitaminban, kalciumban, nátriumban és rostban, vagyis azokban a tápanyagokban, amelyeket a legritkábban fogyasztunk a felmérések szerint.
Már egy teáskanál földimogyoró fedezi a napi ajánlott E- vitamin-bevitel 16%-át, és annyi rostot tartalmaz, mint egy szelet teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér.
A kutatók emellett azt is megállapították, hogy a magas zsírtartalom ellenére a rendszeres mogyorófogyasztók soványabbak az olajos magvakat nem fogyasztó társaiknál. (Forrás: blikk.hu)
Azért persze óvatosnak kell lenni, egészen pici gyermekkorban a földimogyoró allergiás reakciót válthat ki, ami az embert egy életen át elkísérheti. Így kisgyermekeknél a földimogyorófogyasztással nagyon kell vigyázni, és aki allergiás rá, természetesen annak is mindig résen kell lenni, s nem szabad földimogyorót, illetve annak származékait tartalmazó élelmiszert fogyasztani.
Akik viszont nem küzdenek effajta allergiával, néhanapján egy kis földimogyorót (mogyoróvajat :-) elfalatozgatva élvezhetik annak jótékony élettani hatásait. A kulcsszó persze ez esetben is a mértékletesség.
Mint kiderítettem, a földimogyoróvajból létezik krémes és apró mogyoródarabkás verzió is. Nos, első találkozásom – mint ahogyan az a fotón is látszik – ez utóbbival történt.
Hát… hogy őszinte legyek: nekem nagyon bejött.
Izgalmas és kellemes az intenzíven mogyorós íze és illata, ugyanakkor valahogyan olyan se nem édes, se nem sós… mégis rendkívül krémes, ropogós és ízletes. Persze rendkívül tömény, egészen kevéske kell belőle.
Kicsit utánaolvastam a dolognak, s kiderítettem, hogy sokféle finomság készíthető belőle, pl. mogyoróvajas sütemény és keksz, de felhasználható alapvetően sós ízvilágú ételekhez is, pl. mártásokhoz, szószokhoz.
De! A földimogyoróvajjal készült „nagy klasszikus” nem más, mint a PB&J, azaz a Peanut Butter & Jelly sandwich. Vagyis a földimogyoróvajas - lekváros szendvics.
Olvasmányaim alapján úgy tűnik, a PB&J Amerikában rendkívül népszerű, gyakorlatilag mindennapi tápláléknak számít. Nos, mindennap ezt fogyasztani, ráadásul jó vastagon a „hagyományos” mogyoróvajból, cukrozott és agyonzselatinozott lekvárból és fehérkenyérből elkészítve, nyilvánvalóan nem túl egészséges dolog…
El lehet azonban ezt készíteni máshogy is! – gondoltam, s nem szégyellem bevallani, égtem a vágytól, hogy kipróbáljam, mégha először kissé bizarrnak is tűnt az alapanyag-, s ízkombináció. Anyu gyanakvással vegyes aggodalommal tekintett az elkészült szendvicsre, s finoman megkérdezte: „Ha nem ízlik, mit fogsz vacsorázni? Ez volt ugyanis a két utolsó szelet tönkölykenyér.” De mivel ekkor már fentebb jelzett gondolatot tett követte, tegnap elfogyasztottam életem első PB&J-ét.
Hát az van, hogy ez nekem nagyon ízlik! Ezt először kicsit talán „cikinek” éreztem, mégis amerikai meg minden… de azt hiszem, túl kell lépnem az effajta prekoncepcióimon és élvezni az ízeket – persze amennyire lehet reformosan és egészségtudatosan! :-D
Nos, bemutatom az én PB&J-met!
Fogtam két teljes kiőrlésű tönkölylisztből készült kenyérszeletet.
Az egyiket vékonyan megkentem bio mogyoróvajjal.
A másik szeletre St. Dalfour-féle vörös- és feketeáfonya dzsem került (a St. Dalfour lekvárjai nem tartalmaznak színezéket és tartósítószert, s cukor helyett természetes szőlőlével vannak édesítve). Úgy éreztem ugyanis, hogy a mogyoróvajhoz valamilyen kissé fanyar, „piros” lekvár passzolna igazán.
Összeborítottam a két szelet kenyeret, s már ettem is.
De talán mondanom sem kell, hogy szendvicsvivős élethelyzetekben is remek kis falatozni való!
De talán mondanom sem kell, hogy szendvicsvivős élethelyzetekben is remek kis falatozni való!
2008. október 7., kedd
A káposztás cvekedli metamorfózisa
Azt hiszem, ez is egy nagy (vajon autentikusan magyar?) klasszikus…
Ősz van, már nem olyan zsenge a fejeskáposzta (épp alkalmas tésztához), s eszembe jutott a káposztás kocka: szeretem is, s az idejét sem tudom, mikor ettem utoljára… de akármikor is történt ez, akkor még a „hagyományos módon” készült, ez biztos.
No, de most! Eddig felcsipegetett reformkonyhai/főzési tapasztalatommal és a mostanra már hétköznapjaim konyhai ténykedéseinek és mindennapi eszegetéseimnek teljesen evidens részét képező néhány hozzávalóval (himalaya só, finomítatlan nádcukor, bio repceolaj, teljes kiőrlésű tönkölytészta) nem is volt olyan bonyolult reformosítani a jó öreg káposztás cvekedlit! :-)
Íme tehát egy klasszikus – kicsit egészségtudatosabban, reformosan.
Káposztás tönkölykocka
Hozzávalók: (2-3 adaghoz)
1 közepes fej káposzta fele
20-25 dkg teljes kiőrlésű tojás nélküli tönköly kockatészta (a „Kőrösi tönköly” termékcsalád reformtésztái közül a fodros nagykockát használom – teljes kiőrlésű tönkölylisztből és vízből készül, nem tartalmaz semmi mást)
2 csapott evőkanál finomítatlan nádcukor
só
frissen őrölt bors
kevés olaj
Elkészítés:
A káposztát (friss és zsenge tavaszi/nyári káposztával nem működik a dolog!) megszabadítom a felső leveleitől, lereszelem vagy aprítógépben finomra aprítom (vigyázok, hogy a torzsája és közvetlenül a torzsa körüli része ne kerüljön bele, mert erős!). 1 teáskanálnyi sóval összeforgatom, és 20-30 percig állni hagyom. Persze lehet e művelet/várakozási idő elhagyásával is készíteni, ekkor jóval kevesebb sót szórok a káposztára.
Egy nagyobb lábasban kevés olajat hevítek, beleszórom a cukrot, karamellizálom (a nádcukor picikét máshogyan viselkedik, mint a kristálycukor: nehezebben olvad és mivel eleve barna színű, jobban oda kell rá figyelni, nehogy odakapjon). Lehúzom az edényt a tűzről.
A káposztából kinyomom a – várakozási idő alatt keletkezett – sós levét (ha ezt nem szeretném vagy nem így készítem, s eleve kevesebb sót szórtam a káposztára, akkor ez a művelet természetesen megspórolható) és a karamellhez adom.
A lábast visszaköltöztetem a lángra, hogy a cukor ismét feloldódjon és alaposan összeforgatom a karamellt a káposztával. Tekerek rá frissen őrölt borsot. Kis lángra veszem a gázt, az edényt lefedem és – időnként megkeverve – a káposztát puhára dinsztelem. Ez kb. 20-30 percet vesz igénybe.
Ezalatt az idő alatt lobogó – attól függően, hogy a káposzta mennyire sikerült sósra, sózom meg a vizet – vízben kifőzöm a tésztát.
Ha a káposzta és a tészta is megpuhult, az aranybarna, enyhén karamelles, mégis pikáns, s a friss borstól kissé erős káposztára szedem a szintén barna színben pompázó tönkölykockákat. Óvatosan, de azért alaposan összekeverem, s nyomban tálalom.
Tipp: ha az így elkészített káposztát palacsintatésztába keverem, s úgy sütök palacsintákat belőle, talán nem annyira mindennapi – sós ízvilágú és reformos (persze a palacsintatésztát is teljes kiőrlésű lisztből készítem, stb., stb., :-) – káposztás palacsintákat kapok!
Ősz van, már nem olyan zsenge a fejeskáposzta (épp alkalmas tésztához), s eszembe jutott a káposztás kocka: szeretem is, s az idejét sem tudom, mikor ettem utoljára… de akármikor is történt ez, akkor még a „hagyományos módon” készült, ez biztos.
No, de most! Eddig felcsipegetett reformkonyhai/főzési tapasztalatommal és a mostanra már hétköznapjaim konyhai ténykedéseinek és mindennapi eszegetéseimnek teljesen evidens részét képező néhány hozzávalóval (himalaya só, finomítatlan nádcukor, bio repceolaj, teljes kiőrlésű tönkölytészta) nem is volt olyan bonyolult reformosítani a jó öreg káposztás cvekedlit! :-)
Íme tehát egy klasszikus – kicsit egészségtudatosabban, reformosan.
Káposztás tönkölykocka
Hozzávalók: (2-3 adaghoz)
1 közepes fej káposzta fele
20-25 dkg teljes kiőrlésű tojás nélküli tönköly kockatészta (a „Kőrösi tönköly” termékcsalád reformtésztái közül a fodros nagykockát használom – teljes kiőrlésű tönkölylisztből és vízből készül, nem tartalmaz semmi mást)
2 csapott evőkanál finomítatlan nádcukor
só
frissen őrölt bors
kevés olaj
Elkészítés:
A káposztát (friss és zsenge tavaszi/nyári káposztával nem működik a dolog!) megszabadítom a felső leveleitől, lereszelem vagy aprítógépben finomra aprítom (vigyázok, hogy a torzsája és közvetlenül a torzsa körüli része ne kerüljön bele, mert erős!). 1 teáskanálnyi sóval összeforgatom, és 20-30 percig állni hagyom. Persze lehet e művelet/várakozási idő elhagyásával is készíteni, ekkor jóval kevesebb sót szórok a káposztára.
Egy nagyobb lábasban kevés olajat hevítek, beleszórom a cukrot, karamellizálom (a nádcukor picikét máshogyan viselkedik, mint a kristálycukor: nehezebben olvad és mivel eleve barna színű, jobban oda kell rá figyelni, nehogy odakapjon). Lehúzom az edényt a tűzről.
A káposztából kinyomom a – várakozási idő alatt keletkezett – sós levét (ha ezt nem szeretném vagy nem így készítem, s eleve kevesebb sót szórtam a káposztára, akkor ez a művelet természetesen megspórolható) és a karamellhez adom.
A lábast visszaköltöztetem a lángra, hogy a cukor ismét feloldódjon és alaposan összeforgatom a karamellt a káposztával. Tekerek rá frissen őrölt borsot. Kis lángra veszem a gázt, az edényt lefedem és – időnként megkeverve – a káposztát puhára dinsztelem. Ez kb. 20-30 percet vesz igénybe.
Ezalatt az idő alatt lobogó – attól függően, hogy a káposzta mennyire sikerült sósra, sózom meg a vizet – vízben kifőzöm a tésztát.
Ha a káposzta és a tészta is megpuhult, az aranybarna, enyhén karamelles, mégis pikáns, s a friss borstól kissé erős káposztára szedem a szintén barna színben pompázó tönkölykockákat. Óvatosan, de azért alaposan összekeverem, s nyomban tálalom.
Tipp: ha az így elkészített káposztát palacsintatésztába keverem, s úgy sütök palacsintákat belőle, talán nem annyira mindennapi – sós ízvilágú és reformos (persze a palacsintatésztát is teljes kiőrlésű lisztből készítem, stb., stb., :-) – káposztás palacsintákat kapok!
Címkék:
Családi örökség,
Fö az étel,
Tészta,
Útravaló
2008. október 6., hétfő
Bon anniversaire!
El sem hiszem, de pont ma egy éve kezdtem…
S annyi kellemes élményt, kedves kommentet, rengeteg ötletet, tanácsot, receptet, s finomabbnál finomabb vegetáriánus étkeket „adott” nekem ez a gasztroblogolással – saját blogom írásával, a többi kollegina és kollega blogjainak olvasgatásával, kommenteken keresztüli eszmecserékkel, s a receptek gyakorlati megvalósításával, kísérletezéssel - töltött egy év!
Szóval,
Bon anniversaire „La Cuisine d’Adéle”!
Bon anniversaire „La Cuisine d’Adéle”!
:-))))))
2008. október 4., szombat
Kecskesajtos padlizsán paradicsomsalátával
A padlizsán nagy kedvencem.
Legfőképpen azt kedvelem benne, hogy hihetetlenül sokféle és egészen különleges ízvilágú étel állítható elő belőle – egészen rövid idő alatt.
Egy hét közepi fárasztó nap után hazaesve, egy óra alatt kétféle ételt készítettem el a hűtőben csücsülő duci lila zöldségből, s az időkeretbe még egy sali is belefért. Mindez persze korántsem engem, annál inkább padlizsán őnagyságát dicséri. A gyorsaság nem erősségem, de ha mindez még nekem is ment egy óra alatt… :-)
Szóval, legelőször is szeletekre vágtam a padlizsánt, besóztam állni hagytam.
Gyorsan összedobtam a paradicsomsalit, s ment is a hűtőbe, hogy az ízei kissé összeérjenek.
Miután a – kb. 1 centi vastagra vágott, a sótól „megizzadt” - padlizsánszeleteket papírtörlővel kissé kinyomkodtam, s megtörölgettem, a törökparadicsom egyik feléből Siccike padlizsános-szezámos tésztáját készítettem el.
Amíg a tészta főtt, s a rákerülő padlizsánkockák párolódtak, a kecskesajtos padlizsán is gyönyörűségesre, s omlósan puhára, de azért még kellemesen roppanósra sült a grillsütőben.
Az elkészült tésztát, mikrózható edénybe szedtem, s egy szójajoghurt társaságában másnap beszállítottam a munkahelyemre. S ebédidőben elfalatoztam… nyammm!
A kecskesajtos padlizsánt pedig a grillből kiszedve, azon frissében a paradicsomsalátával egyetemben elköltöttem vacsorára.
Kecskesajtos padlizsán
(Az eredeti ötlet a BBC GoodFood Magazine 101 vegetáriánus étel című könyvéből származik.)
Hozzávalók: (2 kisebb vagy 1 nagyobb adaghoz)
1 közepes padlizsán hosszában kettévágva
pici olaj (bio repcét használok)
fűszeres paradicsomkrém (én a Vitafood bio ketchupjét használtam)
apróra vágott friss bazsalikom (fagyasztottat használtam)
4-5 dkg friss kecskesajt vékony szeletekre vágva
só (himalaya-t használok)
frissen őrölt bors
Elkészítés:
A padlizsánfeleket (ha túl duci a zöldség, a feleket mégegyszer félbe vágom) besózom, s legalább egy fél órát állni hagyom. Papírtörlő között kinyomkodom.
A fél törökparadicsomokat/padlizsánszeleteket megkenem egy kevés olajjal, nagyon picit sózom, tekerek rá borsot, s vékonyan kiolajozott tepsire fektetve sütőben vagy pedig grillen majdnem teljesen puhára sütöm. Ez kb. 20-25 percig tart.
Ezután a lila szegélyű szeletkéket/padlizsánfeleket vékonyan megkenem paradicsomkrémmel, bőven megszórom apróra vágott bazsalikommal, s beborítom kekcskesajtszeletekkel.
Mehetnek is vissza a sütőbe vagy a grillbe, ahol addig sütöm, amíg tetejükön a sajt buborékosodni kezd.
Azonnal, forrón tálalom.
Paradicsomsaláta
Hozzávalók: - személyenként
2 közepes paradicsom (ezúttal picike lucullus paradicsomokat használtam, azokból simán mehet fejenként 3-4)
apróra vágott snidling
extra szűz olivaolaj
citromlé
só
frissen őrölt bors
Elkészítés:
A paradicsomokat leöblítem, megtörölgetem, vékony karikákra szelem.
Egy tál (esetleg több „egyszemélyes” tálka) alját kirakom paradicsomszeletekkel, s megszórom őket kevés apróra vágott snidlinggel, majd megint egy réteg paradicsom, snidling, s végül paradicsom következik.
Nyakon öntöm a kevés olivaolajból, pár csepp citromléből, picike vízből készült sózott, borsozott öntettel (az öntet összetevőit illetően nem adok meg mennyiségeket – ez tényleg ízlés dolga, mennyire legyen savanyú, híg stb.), a tetejét díszítésként megszórom még egy kevés snidlinggel, s tálalásig lefedve a hűtőbe költöztetem.
Legfőképpen azt kedvelem benne, hogy hihetetlenül sokféle és egészen különleges ízvilágú étel állítható elő belőle – egészen rövid idő alatt.
Egy hét közepi fárasztó nap után hazaesve, egy óra alatt kétféle ételt készítettem el a hűtőben csücsülő duci lila zöldségből, s az időkeretbe még egy sali is belefért. Mindez persze korántsem engem, annál inkább padlizsán őnagyságát dicséri. A gyorsaság nem erősségem, de ha mindez még nekem is ment egy óra alatt… :-)
Szóval, legelőször is szeletekre vágtam a padlizsánt, besóztam állni hagytam.
Gyorsan összedobtam a paradicsomsalit, s ment is a hűtőbe, hogy az ízei kissé összeérjenek.
Miután a – kb. 1 centi vastagra vágott, a sótól „megizzadt” - padlizsánszeleteket papírtörlővel kissé kinyomkodtam, s megtörölgettem, a törökparadicsom egyik feléből Siccike padlizsános-szezámos tésztáját készítettem el.
Amíg a tészta főtt, s a rákerülő padlizsánkockák párolódtak, a kecskesajtos padlizsán is gyönyörűségesre, s omlósan puhára, de azért még kellemesen roppanósra sült a grillsütőben.
Az elkészült tésztát, mikrózható edénybe szedtem, s egy szójajoghurt társaságában másnap beszállítottam a munkahelyemre. S ebédidőben elfalatoztam… nyammm!
A kecskesajtos padlizsánt pedig a grillből kiszedve, azon frissében a paradicsomsalátával egyetemben elköltöttem vacsorára.
Kecskesajtos padlizsán
(Az eredeti ötlet a BBC GoodFood Magazine 101 vegetáriánus étel című könyvéből származik.)
Hozzávalók: (2 kisebb vagy 1 nagyobb adaghoz)
1 közepes padlizsán hosszában kettévágva
pici olaj (bio repcét használok)
fűszeres paradicsomkrém (én a Vitafood bio ketchupjét használtam)
apróra vágott friss bazsalikom (fagyasztottat használtam)
4-5 dkg friss kecskesajt vékony szeletekre vágva
só (himalaya-t használok)
frissen őrölt bors
Elkészítés:
A padlizsánfeleket (ha túl duci a zöldség, a feleket mégegyszer félbe vágom) besózom, s legalább egy fél órát állni hagyom. Papírtörlő között kinyomkodom.
A fél törökparadicsomokat/padlizsánszeleteket megkenem egy kevés olajjal, nagyon picit sózom, tekerek rá borsot, s vékonyan kiolajozott tepsire fektetve sütőben vagy pedig grillen majdnem teljesen puhára sütöm. Ez kb. 20-25 percig tart.
Ezután a lila szegélyű szeletkéket/padlizsánfeleket vékonyan megkenem paradicsomkrémmel, bőven megszórom apróra vágott bazsalikommal, s beborítom kekcskesajtszeletekkel.
Mehetnek is vissza a sütőbe vagy a grillbe, ahol addig sütöm, amíg tetejükön a sajt buborékosodni kezd.
Azonnal, forrón tálalom.
Paradicsomsaláta
Hozzávalók: - személyenként
2 közepes paradicsom (ezúttal picike lucullus paradicsomokat használtam, azokból simán mehet fejenként 3-4)
apróra vágott snidling
extra szűz olivaolaj
citromlé
só
frissen őrölt bors
Elkészítés:
A paradicsomokat leöblítem, megtörölgetem, vékony karikákra szelem.
Egy tál (esetleg több „egyszemélyes” tálka) alját kirakom paradicsomszeletekkel, s megszórom őket kevés apróra vágott snidlinggel, majd megint egy réteg paradicsom, snidling, s végül paradicsom következik.
Nyakon öntöm a kevés olivaolajból, pár csepp citromléből, picike vízből készült sózott, borsozott öntettel (az öntet összetevőit illetően nem adok meg mennyiségeket – ez tényleg ízlés dolga, mennyire legyen savanyú, híg stb.), a tetejét díszítésként megszórom még egy kevés snidlinggel, s tálalásig lefedve a hűtőbe költöztetem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)