2009. november 29., vasárnap

Hallgatásom oka és az én konyhám

Nagyon régen jelentkeztem, recepttel pedig még régebben…
Az elmúlt hetekben arra is kevesebb időm jutott, hogy a többi szeretett blogot nézegessem, olvassam, de abban a pár percben, amikor erre módom volt, azt éreztem, nagyon szeretnék újra itt lenni, köztetek…

Nos, - egyéb váratlan esemény(ek) mellett – az történt, hogy elköltöztem, s életem talán eddigi legnagyobb változásaként megkezdtem önálló életem.
Sokat vártam rá. S most itt van. Jó. Nagyon.

Mindez persze azt is jelenti, hogy új, saját konyhám van.
Mindössze néhány négyzetméter, de az enyém.
Lassan kezdek mindennek helyet találni.
A tűzhely és a sütő elektromos, így azokat még tanulnom, szoknom kell.
Jelenleg barátkozunk, én és a konyhám, de már most érzem: ez egy igazán szívet melengető kapcsolat kezdete lesz…
Igyekszem beüzemelni a konyhai kütyüket: egyiket a másik után, s feltölteni a hűtőt, a főznivaló készleteket.
S bízom benne, receptekkel, ételekkel is tudok jelentkezni hamarosan.


Ő az… :-)