2007. december 31., hétfő

60.

60. születésnap.
Anyu tegnap 60 éves lett.

A kerek évforduló alkalmából igyekeztem kitenni magamért, s gondoskodni arról, hogy minden a lehető legjobb legyen – gasztrotéren is…
A család visszajelzése alapján ez nem is sikerült olyan rosszul… :-)

Az ünnepi étkek elkészítését tehát – természetesen :-) - én vállaltam magamra.
A menü a következő volt: brokkoli krémleves pirított mandulával, Magyaróvári szelet (nekem Magyaróvári szejtánszelet) és Lyoni gesztenyetorta.
Bevallom, leginkább a torta miatt izgultam, ugyanis most debütált. A család azonban élvezettel fogyasztotta, így közzé is teszem a receptet. A Mindmegettén leltem rá, s ami rendkívül szimpatikussá tette: nagyon egyszerű elkészíteni, nem tartalmaz hozzáadott cukrot és lisztet, no és persze az, hogy francia édességről van szó… :-)

Lyoni gesztenyetorta

Hozzávalók (16 szelethez)
40 dkg gesztenyemassza
3 tojás
7 dkg vaj
3-4 evőkanál rum
1 csomag (bourbon) vaníliáscukor

A tetejére: étcsokoládé-öntet.
Hozzá: édes tejszínhab.

Elkészítés:
A gesztenyemasszát habosra keverem a puha vajjal, majd a tojássárgájákkal. Belekeverem a rumot. Kemény habbá verem a tojásfehérjéket, beleszórom a borbon vaníláscukrot és addig verem a robotgéppel, amíg ismét kemény tojáshabot kapok. A habnak kb. egyharmadát határozott mozdulatokkal a gesztenyés masszába dolgozom, hogy lazább textúrájú legyen. A maradék tojáshabot azonban már nagy, széles, lágy, óvatos mozdulatokkal forgatom a masszába.
Sütőpapírral bélelt vagy vajazott, lisztezett tortaformába simítom a krémes rumos-gesztenyés elegyet, s kb. 180-200 fokon 30-35 perc alatt megsütöm. Pici hűlés után tortástálra borítom, s hagyom teljesen kihűlni.
Ha ez megtörtént, étcsoki-öntettel vonom be a torta tetejét. Dr. Oetker-féle étcsokoládé öntetet használtam: nagyon egyszerű vele dolgozni és hamar szilárdul.
Édes – vaníliás porcukorral felvert – tejszínhabbal tálalom.

2007. december 30., vasárnap

Karácsonyi gasztro-angyalkák

Végiggondolva, nézve karácsonyra kapott ajándékaimon, felmerül bennem a kérdés: lehet, hogy érdekel a gasztronómia? :-)

A tréfát félretéve: csodaszép, ötletes, igazán nekem való ajándékokkal örvendeztettek meg a karácsonyi angyalkák: az emberek, akiket szeretek.
El is dicsekszem szépen sorjában velük. :-)

Kaptam 3 gyönyörű szakácskönyvet.
Paul Gayler: Vegetáriánus ételek – „Ínycsiklandóan” vegetáriánus (M-érték Kiadó, 2006). A híres brit vega-séf könyvében egészen különleges, sőt exkluzív ételkreációk találhatók. Még különlegesebbé s szimpatikusabbá teszi a könyvet, hogy a recepteken kívül sok hasznos, érdekes, s praktikus olvasnivalót rejt. Mindjárt egy, a vegetáriánus konyha sokoldalúságát érzékeltető galériával indul. Ezután az alapanyagokról szóló rész következik, melyből megismerhetjük a modern vegetáriánus főzéshez szükséges összes alapvető alapanyagot az egzotikus fűszerekkel együtt, továbbá segítséget kapunk az alapanyagok kiválasztásához, raktározásához és főzéséhez. Ezt követően a különböző főzéshez használatos eszközöket és alaptechnikákat mutatja be a szerző. Ezután következik a több mint 140 recept. A legutolsó fejezet pedig különböző menü-összeállításokat tartalmaz: Gayler ötleteket ad ahhoz, hogyan állítsunk össze egy sikeres menüt a kerti partitól kezdve a nagyobb családi összejövetelekig.
Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyv (Vince Kiadó, 2006). Ha léteznek alapművek a vegetáriánus táplálkozás, receptek, tudnivalók témakörében, ez a könyv egészen biztosan közéjük tartozik. Engem teljesen lenyűgözött. Miután karácsonyi angyalkámtól megkaptam a könyvet, másnap leültem, gondoltam átlapozom. Ez kapásból kb. 3- 3 és fél óráig tartott. „A vegetáriánus kaland” című fejezettel indul, mely rendkívül olvasmányosan és jó stílusban összefoglalja a vega-táplálkozással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat: információkat a létfontosságú tápanyagokról, valamint tanácsokat a kiegyensúlyozott étrend kialakításához. Ismerteti a különböző élelmiszerek rost-, zsír- és fehérjetartalmát, valamint bemutatja azon élelmiszereket, amelyek gazdagok olyan alapvető tápanyagokban, amelyeket a vegetáriánusok sem nélkülözhetnek. Ezt követően lenyűgözően sok és sokféle recept következik. Az ételleírásokat tartalmazó oldalak széljegyzetekkel vannak ellátva, amelyek a különböző alapanyagokkal, fogásokkal kapcsolatos érdekességeket, a szokatlan nyersanyagok felhasználására vonatkozó ötleteket és tanácsokat, szupergyors recepteket vagy egyszerűen csak praktikus ötleteket tartalmaznak. Szívből ajánlom a művet minden kezdő és haladó vegetáriánusnak! :-)
Egy falat… India (Aréna 2000 Kiadó, 2007). Indiai gasztronómia iránti – egyre szenvedélyesebb – vonzódásomat ismerve tették oda az angyalok a fa alá ezt a könyvet. Ez is gyönyörű kiadvány, szebbnél szebb – nemcsak ételekről készült – fotókkal. Ugyanakkor ez esetben nem kimondottan vegetáriánus receptgyűjteményről van szó. A hangsúly az indiai ételek, alapanyagok, különböző régiókra jellemző étkezési szokások bemutatásán és a mindezeket felölelő receptek prezentálásán van, így számos húsétel is megtalálható a könyvben. Az indiai konyhaművészet és étkezési kultúra sajátosságainak köszönhetően azonban legalább ennyi vega-fogás is szerepel a receptek között. A könyvecske végén pedig alaprecepttár és a különböző alapanyagok, fűszerek leírását tartalmazó szójegyzék található. Alig várom már, hogy a szó lehető legszorosabb értelmében haraphassak – a könyvben található receptek alapján - egy falat Indiát… :-)

És még mindig India!
Indiai díszdobozos 170 grammnyi varázslatosan illatos csoda, azaz garam masala.
S ha még ezzel is szabad eldicsekednem: egyenesen a brit szigetekről röpült vele idáig az angyalka… :-)
Most már biztos, hogy a közeljövőben sürgősen indiait kell főznöm!!! :-)

További gasztro-ajándékok Jamie Oliver-rajongói minőségemben találtak el…
Jamie Oliver fokhagymapucoló és kötény!
Ez utóbbi valami eszméletlen, ugyanis kifordítható, azaz mindkét oldala tulajdonképpen a színe. Egyik oldalán a CHEF felirat, a másikon pedig a következő olvasható: „I’M COOKING, you’re washing!”… :-D

Minden kedves angyalkának mégegyszer szívből köszönöm! :-)

2007. december 26., szerda

Karácsonyi lepény

A most következő süteményrecept annyiban vega, hogy természetesen nem tartalmaz húst, reformnak pedig egyáltalán nem nevezhető.
Miért teszem közzé mégis?

Mert igazi családi örökség ez az általunk csak „lepény” névre keresztelt sütemény: annak ellenére, hogy én nem igazán fogyasztom, megmelengeti a szívemet és bevallom, büszkeséggel tölt el.
Eredete a családi legendárium homályába vész. Annyi bizonyos, hogy már Nagymamám - aki jövőre lesz 95 éves – Édesanyja is sütötte, de hogy vajon Ő kitől tanulhatta, kitől, miből meríthetett hozzá ötletet, nem tudjuk. Több mint száz éves receptről van tehát szó…
Azért használtam a „meríthetett ötletet” kifejezést, mert valójában maga az ötlet az, ami különlegessé teszi ezt a karácsonyi süteményt. A tészta és a töltelék ugyanis a bejgli tésztája, mákos és diós tölteléke. Az viszont, hogy a kétféle töltelék egyszerre van jelen egyetlen süteményben, házi baracklekvárral alkotva igazi karácsonyi illat- és ízhatást eredményező mennyei triumvirátust, teszi egyedivé ezt az anyai ágról generációról generációra öröklődő süteményreceptet.

Nem tartozik a könnyen és gyorsan elkészíthető desszertek közzé, de megéri az időt és a fáradtságot. A kétféle töltelék és a sülő sütemény illata, igazi, meghitt karácsonyi hangulatot teremt. Nálunk évek óta a három generáció – Nagymamám, Édesanyám és én – együtt készíti… :-)

A recept:

Karácsonyi lepény

Hozzávalók:

A tésztához:
70 dkg finomliszt
35 dkg vaj vagy margarin
4 tojás sárgája
5 dkg (egy kocka) friss élesztő
1 kávéskanál só
1 dl tejföl
3-4 dkg cukor
1 ½ dl tej

A töltelékekhez:

A mákoshoz:
25 dkg darált mák
25 dkg kristálycukor
1 citrom héja
1 kávéskanál fahéj
1 evőkanál (házi) baracklekvár

A dióshoz:
25 dkg darált dió
20 dkg kristálycukor
2 csomag (bourbon) vaníliáscukor
1 evőkanál (házi) baracklekvár

Házi baracklekvár

Elkészítés:
A tészta begyúrásával indítunk, egy éjszakát ugyanis hűvös helyen pihennie kell.
A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Magára, hagyjuk, hogy az élesztő felfusson.
Ezalatt a lisztet egy keverőtálban elmorzsoljuk a vajjal vagy margarinnal. Beleszórjuk, keverjük a sót. A tojásokat szétválasztjuk és sárgájukat a sós, margarinos liszthez adjuk. Majd hozzáöntjük az eközben már életre kelt élesztős, cukros tejet.
Gyúrni kezdjük és rövidesen hozzáadjuk a tejfölt, amivel tovább dolgozzuk. Ha nem áll össze a tészta, egy kis tejfölt adhatunk még hozzá. A tésztát addig gyúrjuk, amíg már nem ragad a kezünkhöz és elválik az edény falától.
Ezután gyúródeszkára borítjuk és simára dolgozzuk. Négy részre osztjuk, s négy cipót készítünk.
A cipókat lisztezett deszkára vagy tálcára tesszük, tetejüket liszttel meghintjük. Egy konyharuhával letakarjuk és hideg helyen egy éjszakát pihentetjük a bucikat.

Elkészítjük a kétféle tölteléket.
Úgy indítunk, hogy két nagyobb lábasban felforralunk kb. 2-2 dl vizet, majd hozzáadjuk a 20, illetve a 25 dkg cukrot. Szirupot főzünk. A szirup akkor jó, ha a cukros vízből egy keveset hüvelyk- és mutatóujjunk közé véve szálasan nyúlik. Ha szirupunk ezt az állapotot elérte, beleszórjuk a mákot, s a másik lábasba a diót.
A mákos töltelékhez a mákot pár percig sűrűn kevergetve főzzük a szirupban, majd hozzáadjuk a citromhéjat, a fahéjat és a lekvárt.
A diós töltelékhez elég a diót épp csak összekeverni a sziruppal és már mehet is bele a vaníliáscukor és a lekvár. Az ízesítőanyagokkal is összedolgozzuk, és ezzel elkészült a diótöltelék is.
A sütitöltelékeket hűlni hagyjuk, legalább langyosra. Elképzelhető, hogy miután kihűltek, picit jobban összeállnak, sűrűbbek, keményebbek lesznek. Ezen kis lekvár hozzáadásával könnyedén segíthetünk. De azt a stratégiát is követhetjük, hogy a lekvárt eleve csak hűlés után keverjük a töltelékekbe, annak megfelelően, hogy a mákos, illetve diós massza mennyit vesz fel.

Most már az összeállítás következik.
Vajjal vagy margarinnal kikenünk egy kb. 40X30 cm-es tepsit.
Átgyúrjuk a cipókat.
Az első cipót a tepsivel megegyező nagyságúra nyújtjuk, nyújtófára tekerjük, majd óvatosan a tepsibe engedjük. Rásimítjuk a mákos tölteléket. A második cipót is kinyújtjuk, s a máktöltelékre terítjük. (Házi) baracklekvárral megkenjük. Nem túl vastagon, de nem is túlságosan vékonyan. Nálunk kb. 3 dl lekvár szokott „rámenni”. A lekvárrétegre jön a harmadik tésztalap. Erre kerül a diótöltelék. Óvatosan, apránként adagoljuk és kenjük a diós masszát, mert az alapjául szolgáló tésztalap, az alatta lévő lekváron kissé csúszik. Végül a diós tölteléket befedjük a negyedik tésztalappal.
A sütemény tetejét elhabart egész tojással megkenjük, s hagyjuk, hogy az megszáradjon rajta (ez kb. 10-15 percig tart), majd még egy kenés következik, és azt is száradni hagyjuk. Ezután a lepény tetejét hústűvel vagy villával sűrűn megszurkáljuk.
Előmelegített, forró sütőbe toljuk, s kb. 35-45 perc alatt megsütjük.
A lepény akkor van készen, mikor fényes-aranybarnává és enyhén márványossá változik a teteje.
Ha kissé kihűlt, deszkára borítjuk, majd „vissza”, hogy pirosra sült, fényes teteje legyen felül. Rombuszokra vagy téglalapokra szelve kínáljuk.


2007. december 25., kedd

Egy falat Görögország…

Az élet úgy hozta, hogy az elmúlt – Karácsony előtti - napokban közelebbi kapcsolatba kerültem mindenféle görög, görög-jellegű kulináriákkal.
Így a címben szereplő egy falat, voltaképp több falat… :-)
A szmogos-ködös-szürke magyar télben, karácsony előtti rohanásban, busz-és villamosmegállókban fagyoskodásban napfényt és egy darabka nyarat varázsoltak elém az elmúlt napokban szerzett mediterrán gasztroélmények.

Az egész úgy kezdődött, hogy Kati barátnőmmel a Belgrád rakparti Andreas Dionysos Taverna Görög Étteremben tartottuk a mi kis előkarácsonyunk. A meghitt beszélgetés, ajándékozás mellett maga az étterem, a görög hangulat, a kiszolgálás, s az ízletes ételek is valódi élményt nyújtottak. Magáról az étteremről nem is írnék többet – számos hízelgő kritikát olvastam már róla -, mert hosszú-hosszú bekezdéseken keresztül áradoznék. Csak bíztatni tudok mindenkit, hogy próbálja ki!
Kolokythakia gemista névre hallgató ételt fogyasztottam, ami nem más, mint rizzsel töltött cukkíni lágy tejszínes-kapros mártásban, héjában sült burgonyával. A tálalás gyönyörű volt, s az étel valami mesés… Fontosnak tarom megemlíteni: rendkívül nagyra értékeltem, értékelem, hogy külön hús nélküli ételeket tartalmazó oldal található az étlapjukon ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb finomságokkal hozva a zavarba a betérő éhes vegetáriánust… :-)

A töltött cukkíni elfogyasztásával azonban nem értek véget a Taverna Dyonusos nyújtotta kulináris élvezetek. A számla rendezése előtt ugyanis édes muskotályos fehérborral kínáltak minket. Be kell valljam, nem vagyok „nagy ivó”, s a különféle borokat illetően sem rendelkezem túlzottan nagy szakértelemmel, de ehhez foghatóan finom bort még soha életemben nem ízleltem. A mélyarany színű folyékony csoda a Samos nevet viseli, s a következőket érdemes tudni róla: „A muskotályszőlő gazdag aromája, testessége és olajossága jellemző erre a jó egyensúlyú alkoholban és savakban gazdag borra, amiben felfedezhető a karamell és a méz is.” Talán mondanom sem kell: megleptem magam, s családom 750 ml zamatos, édes napfénnyel… :-)

A Karácsony előtti „görög napok” a Tavernában elköltött ebéd után hamarosan tovább folytatódtak, s egy fetával és fekete olajbogyóval készített tésztaételben testesültek meg.
Az alaprecept Stahl Judit első, zöld színű szakácskönyvéből származik. Annyit változtattam rajta, hogy a mártás alapját képező újhagyma-fokhagyma duó helyett apróra vágott lilahagymát használtam. Egyrészt azért, mert a fokhagymának nem vagyok túl nagy rajongója, de főképpen azért, mert a hófehér feta és a fekete olajbogyódarabkák között eszméletlen jól mutatnak az apró lila kockák, az ízük pedig kellemesen édeskés… :-)
Nagyon finom és gyorsan elkészíthető fogás… egy tányérnyi Görögország, egy tányérnyi nyár… :-)

Penne fetával és fekete olajbogyóval

Hozzávalók: (1 adaghoz)
1 kisebb fej lilahagyma
8-10 dkg feta
2 dkg dióbél
3-3 ½ dkg magozott fekete olajbogyó
friss bazsalikom
kevés olivaolaj
9-10 dkg teljes kiőrlésű penne

Elkészítés:
Vizet forralok a tésztának, sózom, majd megfőzöm a pennét.
Míg a tészta fő, elkészítem a mártást. Ez csupán annyi előkészítést igényel, hogy száraz serpenyőben illatosra pirítom a diót, majd – ha kissé kihűlt – mozsárban durvára töröm. A lilahagymát megpucolom, leöblítem, s apró kockákra vágom. A megfelelő mennyiségű olajbogyót kihalászom az üvegből, s három vagy négy csinos karikára szelem az éjfekete szemeket.
Kevés olívaolajat hevítek egy mélyebb lábaskában, s puhára párolom rajta a hagymát. Mikor a lila kockák kellemesen megpuhultak, hozzájuk morzsolom a fetát, beleszórom a diót és az olajbogyót. Kevergetve összemelegítem az egészet, hogy a sajt felolvadjon, majd viszonylag jelentékeny mennyiségű apróra vágott bazsalikommal is összeforgatom. (Én most fagyasztottat használtam, a mártás így is rendkívül ízletes lett, de bizonyára frissel az igazi.)
Az időközben kifőtt, lecsepegtetett tésztát a mártásra szedem, alaposan összeforgatom, s már a villámra is tűzhetek egy falat Görögországot… :-)

2007. december 20., csütörtök

Multikulti villámvacsi

Avagy picipizza pitából.
Multikulti, hiszen közel-keleti – arab – görög lepénykenyerér olaszosan elkészítve.
Villám, hiszen tényleg nagyon hamar megvan. Így nem csak vacsira, de tízóraira, uzsonnára, s talán még ebédre is kitűnő. De akár vendégváró falat is lehet belőle. Nagyszerű azokra az esetekre, ha az ember lányának nincs igazán ötlete, de úgy enne valami meleget, de akkor is ha váratlanul toppan be egy kedves ismerős. Szerintem gyerekek körében is biztos siker! S ami még a lényeg: az elkészült minipizza nagyon kis aranyos és mutatós… :-)

Számomra maga az ötlet az, ami – az ízén és a végtelen számú variációs lehetőségen túlmenően – igazán nagyszerűvé teszi ezt az ételt.
Az ötlet azonban – sajnálatomra – nem az enyém. Kati barátnőm nővérétől származik. Ezúton is szeretnék köszöntet mondani érte, biztosan gyakran falatozom majd az arab-olasz, … ööö olasz-arab finomságból… :-)

Picipizza pitából

Hozzávalók: (1 picipizzához)
1 pita
1 közepes paradicsom
5-6 szem fekete olajbogyó
1 db 10 dkg-os mozzarellagolyó
kevés paradicsompüré, passzírozott paradicsom vagy ketchup
kb. ½ mokkáskanál szárított oregánó vagy bazsalikom vagy mindkettő
kevés frissen őrölt bors

olaszos fűszerkeverék (pl Kotányi malom)

Elkészítés:
Én „party grill” névre hallgató ősrégi csodamasinánkban készítettem, de az előmelegített sütő is tökéletes.
Szóval, beüzemelem az apró grillsütőt vagy előmelegítem a sütőt.
Mikor a kellő hőfokot elérte, egyik oldalán enyhén aranyszínűre pirítom a pitát.
Amíg ezek a műveletek megtörténnek, előkészítem a többi hozzávalót.
Fűszeres paradicsomszószt készítek. A pürés állagú paradicsomot (most pl. ketchupöt használtam) összekeverem az oregánóval és/vagy bazsalikommal és egy kevés frissen őrölt borssal. A paradicsomot megmosom, leöblítem és vékony karikákra szelem. (Meg is lehet hámozni, de szerintem abszolút nem probléma, ha ez elmarad..) A mozzarellagolyóbist szintén vékony szeletekre vágom. Az olajbogyeszokat elharmadolom.
Most már tényleg csak a gyors összeállítás marad hátra.
A pita nem pirult oldalát megkenem a fűszeres paradicsommal, majd beborítom a paradicsomkarikákkal. Sózom. A paradicsomszeletekeket - 5-6 kis mélyfekete karika kivételével – az olajbogyóval megszórom. A vékonyan felszeletelt mozzarellával az egészet beborítom. Utolsó simításként csinosan elrendezgetem a hófehér szeletkék tetején a félretett olajbogyódarabkákat és olaszos fűszerkeveréket (én Kotányi malom frissen őrölhető fűszerkeveréket használok – ez is tartalmaz pici tengeri sót) őrölök rá.
Az ily módon előállott minipizzát visszadugom a minigrillbe/sütőbe, s ha a sajt megolvadt, s aranyszínű kis hólyagocskák kezdik borítani a tetejét (ez nem tart tovább olyan 5-10 percnél), el is készült a remek eledel.

2007. december 19., szerda

Élénkzöld melengetés

Soha nem voltam „leveses”. A „hagyományos magyar” konyha abból a szempontból sem igazán jön be nekem, hogy az étkezések szinte mindig levessel indulnak. Az esetek túlnyomó többségében egész egyszerűen „feleslegesnek” érzem a leveses kezdést.
Amióta azonban hidegre, egykedvűre, s borongósra fordult az idő, egyre gyakrabban vágyom valamiféle krémes-selymes-melengető ételre. Levesre. Egy fárasztó nap után a kinti hidegről hazatérve eszméletlen jól tud esni – testnek és léleknek - egy tányér gőzölgő leves… :-)
Mindazonáltal leves-ügyben is újabb, s újabb gasztro-felfedezéseket teszek, hiszen nem a „hagyományos-családi” leveseinket készítem, hanem azoktól eltérő jellegű, ízvilágú, vega étkekkel kísérletezem.

Első próbálkozásként brokkoli-krémlevest készítettem.
A recept Moha vega-oldaláról származik. Hihetetlenül egyszerű elkészíteni.
Vegán ételről van szó: semmiféle állati eredetű alapanyagot, tejterméket nem tartalmaz. Színtiszta zöldség az egész… :-)
A végeredmény mégis valami egészen lágy, krémes, selymes, kellemesen friss ízű élénkzöld csoda! Hajszálvékonyra szelt pirított mandulával megszórva mennyei eledel :-)!

Brokkoli krémleves

Hozzávalók: (4 személyre)
1 nagyobb fej brokkoli
1 db krumpli
1 db vegetáriánus leveskocka
kb. ½ - ¾ mokkáskanál őrölt szerecsendió


Elkészítés:
Egy nagyobbacska fazékba kb. 6-7 dl vizet teszek. A krumplit megpucolom, megmosom, kis kockákra vágom és a leveskockával együtt megy a fazékba. Miután felforrt, kis lángon lefedve kb. 5-10 percig főzöm.
Közben megtisztítom és apróra darabolom a brokkolit.
Mikor a krumpli már majdnem megfőtt, belerakom a brokkolit a fazékba. A víz éppen csak lepje el, he nem lepi el, utánatöltök kevés forró vizet. Rászórom a szerecsendiót, felforralom, majd fedő alatt lassú tűzön főzöm kb. 10 percig: amíg a brokkoli megpuhul.
Utána botmixerrel szétturmixolom. Ha túl sűrű lenne, kis forró vízzel lehet még higítani. Megkóstolom, s ha kell, megsózom.
Bele lehet még forralni például egy kis tejszínt vagy tálaláskor tehet a tányérjába, aki így szereti – de őszintén szólva, szerintem teljesen felesleges.
Nagyon finom száraz serpenyőben pirított mandulapehellyel megszórva, de levesbetétnek fűszeres pirított zsemlekockát is lehet adni hozzá.


2007. december 15., szombat

Vegavariáció rakott témára

Családunkban sokszor készítettünk rakott kelt, zöldbabot. Ami darált húsból készült pörkölt és rizs keverékével, s tejföllel rétegzett zöldféléket jelentett sütőben megsütve. Anyukám most is így készíti.
Erre rímelve általános tapasztalatom is az, hogy a „hagyományos” magyar konyha számára a rakott vagy töltött zöldség valamilyen húsos ételt jelent. Kicsit gonoszkodva talán úgyis fogalmazhatnék: együnk zöldséget persze-persze, de akkor legalább a tölteléke legyen húsos.
Ugyanakkor a rakott zöldséges falatoznivalóknak hihetetlenül gazdag a tárháza. S rendkívül sokféle, s jópofa módon elkészíthetőek, variálhatóak (lerakhatók a zöldségek „egymással”, túróval, besamellel, sajttal…). További előnyük az effajta ételeknek, hogy a gyors összeállítást követően, már elsüldögélnek magukban, mialatt az ember lánya más, hasznos –konyhai vagy nem konyhai :-) - tevékenységekkel foglalatoskodhat és másnap könnyen s egyszerűen szállíthatóak (iskolába, munkahelyre). Ráadásul következő nap sokkal ízletesebbek és finomabbak… :-)

A most következő étel túróval rakott variáció zöldbabra hangolva.
Alapötletét egy Nők Lapja Cafés recept adta. Elkészítési módját érintő néhány apróbb változtatást leszámítva, annyit módosítottam rajta, hogy több túróból, s jelentékenyebb mennyiségű fűszer felhasználásával készült a töltelék.
Zsírszegény tehéntúrót használtam, s bár most nem került bele (mert első elkészítésekor az eredeti recepthez ragaszkodtam), de úgy gondolom, kellemesen megbolondítaná a túrókrémet talán nem is kis mennyiségű friss petrezseleyem, s valamilyen fűszersó.
A kép akkor készült, mihelyst kivettem az ételt a sütőből, s frissen-forrón szétcsúszkáltak a vajszínű hasábocskák. Kb. fél óra elteltével viszont, mikor a maradékot átemeltem munkahelyemre vinni szokott – ételszállító dobozkámba, gyönyörűen egyben maradt a túróval rakott zöldbab kocka, s másnapra is megőrizte csinos alakját. :-)
Ami pedig fentebb említett variációs lehetőségeket illeti: a lágy és krémes fűszeres túrós töltelék remekül illik más zöldfélékhez is. Szerintem biztosan fini lehet pl. brokkolival vagy karfiollal is… :-)

Most már azonban jöjjön a recept!

Túróval rakott zöldbab

Hozzávalók (2 személyre)
½ kg fagyasztott zöldbab (vajbab)
25 dkg tehéntúró
5 dkg vaj vagy margarin
4-5 evőkanál tejföl
kb. 1 evőkanál zsemlemorzsa
1 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál pirospaprika

1-1½ teáskanál apróra vágott friss kapor
ízlés szerint: apróra vágott friss petrezselyemzöld, fűszersó

Elkészítés:
A fagyos zöldbabot (felengedés nélkül) lobogó, sós (1 1/2 –2 teáskanálnyi só nyugodtan mehet bele) vízbe dobom, majd miután a hideg babbal való érintkezést követően a főzővíz újból felforrt, kis lángon, lefedve kb.10-12 perc alatt puhára párolom a vajszínű darabkákat.
Ez idő alatt elkészítem a túrótölteléket. Az áttört tehéntúrót simára keverem a tejföllel, kb. 3 dekányi olvasztott, de már nem meleg vajjal vagy margarinnal, a pirospaprikával, kaporral, sóval és a tört fokhagymával. A fűszeres túró még finomabbá tehető egy kis apróra vágott petrezselyemzölddel, s a só vagy a szükséges sómennyiség egy része bátran pótolható fűszersóval (pl. olaszos vagy franciás ízű Kotányi malom).
Mikor a zöldbab átpuhult, de még kellemesen roppanós, leszűröm, s ezután már csak az összeállítás marad hátra.
Egy picike tepsit vékonyan kikenek vajjal vagy margarinnal, s belesimítom a vajbab felét. Jöhet rá a fűszeres túrókrém fele, majd ismét zöldbab és túró következik. Végül rászórom a zsemlemorzsát, s rámorzsolom a megmaradt margarint vagy vajat.
Előmelegített sütőbe tolom a tepsit, s hagyok neki 4-5 percet, amíg a vajdarabkák elolvadnak. Ezután lefedem alufóliával, s 10-15 percig sütöm a fólia alatt, hogy az ízek összeérjenek. Ha ez megtörtént, leveszem az alufóliát és addig sütöm, amíg az étel tetején a zsemlemorzsa ropogós és kellemesen aranyszínű lesz.

2007. december 9., vasárnap

Menza fíling

Azaz mégsem…
Kezdem inkább az elejéről… :-)

Sosem szerettem a finomfőzeléket – egészen a közelmúltig.
Gyermekkoromban, menzára járó napközisként a valamiféle sűrű fehér trutyiban mutatóban úszkáló zöldségdarabok együttesének még a látványát sem bírtam.

Az elmúlt időszakban – összefüggésben vegetáriánus táplálkozás iránti szenvedélyem elmélyülésével és ezzel párhuzamosan ízlésem olyan irányú megváltozásával, hogy a legkülönfélébb húsmentes alapanyagokat, zöldségféléket fedezem fel, kóstolom, sőt „újrakóstolom” (számtalan étel van ugyanis, amit évekig nem fogyasztottam, sőt nem is gondoltam rá, hogy ilyet is lehet enni, most pedig nagy élvezettel eszegetem) – többször is megfordultam a Főzelékfaló ételbár névre hallgató műintézmények egyikében-másikában.
Nos, egy ilyen látogatás alkalmával megakadt a szemem a finomfőzeléken, s arra gondoltam, végül is semmi olyan nincs benne, amit nem szeretek, ígyhát berendeltem. És ízlett!
Ugyanakkor a menza fíling is megvolt: a zöldségeket körbevevő jelentős mennyiségű, sűrű, fehér liszttel készült rántás.

Szinte azonmód beindult a fantáziám, hogyan lehetne ezt az ételt egészségesebbé tenni. (Jómagam a főzelékeket – ha rántással vagy habarással vannak sűrítve – egyébként is „vékony lével” szeretem).
Az „egészségesebbé tétel” ez esetben azt jelenti, hogy a sárgarépát és a borsót (tudom, hogy sokak számára ebbe az ételbe még egyéb zöldségfélék is „járnak”, mint pl. karalábé, bab vagy kukorica, de nekem a répa és borsó duója jelenti „az igazi” finomfőzeléket) vízben főzés helyett pici olívaolajon dinsztelem. A sűrítéshez pedig egy kevés teljes kiőrlésű búzalisztet használok, épp csak annyit, hogy egész vékony, selymes, szinte áttetsző lé fonja körül a narancssárga és zöld apróságokat.

Egyszerű, s gyorsan elkészíthető étel.
S bár nagyon kedvelem az új s egzotikus ízeket, időről időre megkívánom, s akkor bizony nagyon jól tud esni egy tányér finomfőzi! :-)
Általában szójafasírttal vagy falafellel kísérem.

Finomfőzelék

Hozzávalók: (2 adaghoz)
bő 30 dkg sárgarépa
bő 20 dkg zöldborsó
1-1½ evőkanál olivaolaj
1½ - 2 teáskanál teljes kiőrlésű búzaliszt
1-½ teáskanál cukor

1 csokor petrezselyem

Elkészítés:
A sárgarépát megpucolom, megmosom, s apró (borsószem-nagyságú) kockákra vágom.
Ha friss borsóval készítem a főzeléket, a zöldborsót kifejtem, s leöblítem. (A receptben megadott mennyiség a már kifejtett borsóra vonatkozik!). Ha mirelitet használok, csak kiveszem a zacsit a hűtőből :-), s a zöld gyöngyöcskékből kimérem a szükséges mennyiséget.
Egy lábosban kevés olívaolajat hevítek, s rádobom a répakockákat, mikor áthevültek, kis lángon fedő alatt, párolom őket olyan 5-8 percig, majd hozzáadom a borsót. Átforgatom a lábos tartalmát, majd szintén kis lángon, fedő alatt kb. 15-20 perc alatt puhára párolom a zöldségeket, de vigyázok, hogy ne főjenek szét. (Ha a borsó mirelit volt, picit tovább tart, míg megpuhul.)
Mikor a répa és a zöldborsó is átpárolódott, nagy lángra váltok, és megszórom a narancssárga-zöld keveréket a teljes kiőrlésű búzaliszttel. Átforgatom, hogy a liszt piruljon meg kissé a zöldségeken. Ezután felöntöm annyi vízzel, hogy a pirított lisztes zöldségeket jócskán ellepje (a teljes őrlésű liszt több vizet vesz fel, mint a fehérliszt!), sózom, s hozzáadom a cukrot. Egy pici cukor hihetetlen mód kiemeli a sárgarépa és a borsó természetes édes ízét. Megvárom, míg a víz felforr és kis lángon fedő alatt még kb. 5 percig rotyogtatom.
Ha ezután a túl sűrűnek vagy kevésnek találom a levét, pici vízzel higítom, s utánaízesítek.
Utolsó simításként apróra metélt petrezselyemzöldet keverek a főzelékbe (de szigorúan csak miután már elzártam a gázt).


2007. december 8., szombat

Fűszeres-majorannás szejtánragu sárgarépás bulgurral

Tekintettel arra, hogy a szejtánt 25 dekás csomagokban árulják, s a családban egyedül én követem a vegetáriánus-reform táplálkozás - újabb s újabb felfedezni valókat tartogató - útját, az előző hétvégén készített Magyaróvári szelethez vásárolt búzahús fele türelmesen várt a hűtőben arra, hogy valami finomsággá alakítsam.
Ez egyk sietős hétköznap este meg is történt: egy vacsi, s másnapi munkahelyen elköltött ebéd formájában.
S hogy mi lett belőle?
Fűszeres-majorannás szejtánragu sárgarépás bulgurral.
A raguhoz az alapötlet a http://www.biochef.hu/ weboldalról származik. Jó szívvel ajánlom az oldalt minden vegetáriánusnak és egészséges táplálkozás-fannak, de annak is, aki egyszerűen csak unja már a megszokott, s folyamatosan ismétlődő ízeket, alapanyagokat, ételeket. Tippek, ötletek, érdekességek olvashatók a honlapon, s eszméletlenül sok recept! :-)

Hogyan készült a bejegyzéscímben szereplő fogás?
A következőképpen:

Fűszeres-majorannás szejtánragu sárgarépás bulgurral

Hozzávalók: (2 kisebb vagy 1 nagy adaghoz)

A szejtánraguhoz:
12-15 dkg szejtán (búzahús)
1 kisebb fej hagyma
1 nagyobb gerezd fokhagyma
kb. ½ teáskanál majoranna
kb ½ teáskanál pirospaprika

pici olivaolaj

A körethez:
kb. 05, dl bulgur
kb. 1,75 dl víz
zöldségleveskocka
pici olivaolaj

1 közepes szál sárgarépa
½ csokor petrezselyem

Elkészítés:
Először a köretet teszem oda dinsztelődni, párolódni, gőzben duzzadozni. Addig elkészül a ragu.
A bulgurt korábbi bejegyzésemben írtak szerint készítem el. A sárgarépát megpucolom, megmosom és apró kockákra vágom. Egy lábaskában pici olívát hevítek, rádobom a répát, átforgatom, s mikor a narancssárga kockácskák áthevültek, kis lángra veszem a gázt, kap egy pici sót s fedő alatt puhára, de még kellemesen roppanósra párolom a répakockákat.
Eközben a hagymát és a fokhagymát megpucolom, leöblítem. A vöröshagymából apró kockákat gyártok. A szejtánt kb. ceruza vastagságúra csíkozom. Kevés olívaolajon aranysárgára pirítom a hagymát, majd lehúzom a tűzről s belekeverem a pirospaprikát, pici vízzel felöntöm, majd visszaköltöztetem a gázra. A hagymás-paprikás keverékhez adom a búzahúscsíkokat, belenyomom a fokhagymát, rászórom a majorannát, sózom, s az egészet összeforgatom. 1-2 percig pirítom őket együtt, kevés vizet öntök alá, s kb. 10-15 perc alatt puhára-készre párolom a „husit”. Közben persze figyelem, hogy „kér-e” még kis vizet, s ha szükséges, utánaízesítem a ragut.
Eközben biztosan elkészül a bulgur és a répa, s míg a ragu fődögél, apróra metélem a petrezselymet is. A bulgurt, a sárgarépát és a petrezselyemzöldet összeforgatom.
Az imígyen elkészült köretet tányérra halmozom, s szedek mellé a fűszeres szejtánraguból.


2007. december 3., hétfő

El is felejtettem…

El is felejtettem, milyen jó dolog almakompótot enni! :-)

Helyesebben szólva, múlt hét közepén eszméltem rá, hogy évek óta eszembe sem jutott, hogy egyáltalán bármiféle kompótot is egyek. Az ételeknek ez a típusa úgy, ahogyan van kiesett a gondolataimból, kulináris repertoáromból.
Mígnem aztán múlt héten kolleganőm említette, hogy előző hétvégén almakompótot főzött…

Azon túlmenően, hogy valami hihetetlenül megkívántam, emlékeket, ízeket, illatokat idézett fel az almából készült finomság gondolata.
Az emlékek alapvetően nem kellemesek, mégis szívesen idézem fel őket: Nagymamám készítette nekem gyerekkoromban, amikor beteg voltam. Teljesen mindegy volt, hogy a gyomrom vagy a torkom fájt, volt lázam avagy nem, netán csak egy szimpla nátháról volt szó, szinte az első dolog az almakompót-főzés volt, mihelyst nem jól éreztem magam.
S mikor a munkahelyi beszélgetés során szóba került, egyből a számban éreztem az ízét, az orromban kellemes aromáját.

Nem volt mese, hétvégén muszáj volt elkészítenem.
Annyira egyszerű!
De ami még csodálatosabb benne: a párolódó alma, a szegfűszeg és fahéj egymásba fonódó mennyei illata. Így Karácsony tájt különösen megmelengeti az ember lelkét. S bár az elkészült finomság lehűtve az igazi, ez a gyermekkort idéző-melengető érzés kanalazgatásakor is megmarad…
Két befőttesüvegnyi télfűszer ízű-illatú finomságot készítettem: megeszegetni tízóraira, uzsira, munkahelyi kényeztetés gyanánt vagy csak egy kis nassként… :-)

Almakompót

Hozzávalók:
1 kg alma (jelen esetben granny smith)
1 liter víz
8-10 szem (egész) szegfűszeg
1 rúd fahéj
kb. 3 evőkanál (akác)méz

Elkészítés:
Az almákat (azért granny smith-t választottam, mert kellemesen fanyar) leöblítem, burgonyahámozóval megszabadítom a héjuktól, negyedekbe vágom és a magházukat eltávolítom. Ezután a negyedeket ismét félbevágom és felkockázom. Persze nem muszáj kockázni, Nagymamám például mindig vékony cikkekre szelte.
Egy nagyobbacska fazékba öntöm a vizet, hozzáköltöztetem az almakockákat, majd a fahéjat és a szegfűszeget is. Felforralom, majd kis lángon kb. 6-8 percig főzöm a fűszeres vízben az almadarabkákat. (Szerintem úgy finom a kompót, ha nem fő pépesre az alma, hanem kicsit res marad.)
A 6-8 perc elteltével, elzárom alatta a gázt, s belekeverem a mézet. A szükséges méz mennyisége természetesen ízlés szerinti (én nem szeretem túl édesen) és függ attól is, hogy milyen fajta almából készül az étel. A forró lében egyből elolvad a méz, mivel azonban ezt leszámítva nem hőkezelem a méhek által előállított aranysárga finomságot, megőriz valamit ásványianyag- és vitamintartalmából. Én legalábbis szeretem ezt hinni. :-)
Mikor a mézzel is elkevertem, alaposan lehűtöm, s már csak az van hátra, hogy elkanalazzam az almakompótot.

2007. december 2., vasárnap

Az én Magyaróvárim

Egy korábbi bejegyzésemben már írtam a vega-hús-ételekről.
Nos, a hétvégén újabb gasztro-élményre tettem szert e témakörben. Két vonatkozásban is.

Egyrészt kipróbáltam a szejtánt. Ez „ugyanúgy” búzahús, mint a már hivatkozott bejegyzésemben szereplő termék, azonban mégis picit más. Természetesen a szejtánra is igaz, hogy nagyon magas a fehérjetartalma és gabonából, búzából készült alapanyag. Egész sokféle változatban kapható: létezik belőle natúr, de többféle fűszerezett variáns is, megvásárolható szeletben vagy daraboltan, sőt már megsütve is. Sütés-főzés közben szinte ugyanúgy viselkedik, mint a hús (szeletelhető, darabolható, süthető, kirántható, használható ragukhoz, elkészíthető pörköltnek stb.), így gyakorlatilag az összes húsos fogás előállítható belőle. „Kinézete” és állaga – szemben a másik, pusztán „búzahús”-ként nevezett termékkel – egészen rendkívüli. A natúr szejtánszelet (amivel a hétvégén megismerkedtem) tényleg olyan, mint egy szelet hús! Egészen érdekes és „vicces” gasztro-élmény…! :-)

Másrészt a szejtánból olyan ételt készítettem el, ami a „sajtos csirkéhez” hasonlóan nagy kedvencem volt húsevő koromban. Bár ez idő tájt sem igazán rajongtam a húsos ételekért, de „sajtos csirkével” és magyaróvári szelettel többnyire sikerült levenni a lábamról. A párolt gombával, sonkával és lágy sajttal borított hússzelettel, azaz a „magyaróvárival” Kati barátnőm édesanyja révén ismerkedtem meg. Ennek immár hét éve, s azóta igen gyakran kerül nálunk is az ebédlőasztalra. Hála azonban a vegetáriánus konyhaművészet sokszínűségének és találékonyságának, vegaként sem kell lemondanom róla. Szejtánból készítem, a sonka elmarad, „cserébe” viszont valamilyen – a trappistánál ízletesebb – karakteres, jellegzetes ízű sajt (jelen esetben gouda) csábít a tetejéről… :-)

Magyaróvári szejtánszelet

Hozzávalók: (1 adaghoz)
egy szép, kb. 12 dkg-os szejtánszelet
15-20 dkg friss (fehér vagy barna csiperke) gomba
egy csokor petrezselyem

frissen őrölt bors
4-5 szelet valamilyen ízes félkemény sajt (pl. gouda)
pici olivaolaj

Elkészítés:
Először a fűszeres párolt gombát készítem el, ami majd a „hús”-ra kerül.
A gombákat megpucolom, a kalapokat a tönkjüktől elválasztom, megmosom és apróra vágom. Ha rizst készítek köretnek, az apróra vágott tönköket egy kis edényben külön lepirítom, s később majd a főtt rizshez keverem. A felaprított gombakalapokat egy kis olivaolajra vagy margarinra dobom, átforgatom, megvárom, míg a sok-sok szürke apróság levet ereszt, aztán, ha azt már majdnem elfőtte, sózom, jó alaposan borsozom és kis lángon fedő alatt kb. 10-15 perc alatt puhára párolom. Mikor a gomba elkészült és már elzártam alatta a gázt, hozzáforgatom kis híján az egész csokor apróra vágott petrezselyemzöldet. A maradék zöld apróságok a gombás rizskörethez költöznek majd.
A sajtot vékonyan felszeletelem.
Ezután már csak néhány perc kell és elkészül a pompás eledel.
Egy serpenyőben pici olivaolajat hevítek. Mikor már forró az olaj, ráhelyezem a szejtánszeletet és kb. 3 perc alatt aranysárgára pirítom, ezt követően megfordítom a „husit”, de ezt az oldalát csak kb. fél-egy percig hagyom pirulni, s már rá is szedem a fűszeres gombát. Lefedem serpenyőt, de csak annyi időre, amíg a gomba átmelegszik a „hússzeleten”.
Most már tényleg a finisbe érkeztem. Mikor a gomba is áthevült, elrendezem a gombával borított szejtánszelet tetején a sajtszeleteket úgy, hogy szép egyenletesen fedjék be. Ismét lefedem a serpenyőt, annyi időre, hogy a sajt megolvadjon a vega-husi tetején.
Ha ez megtörtént, azonnal tálalom. Tapasztalataim szerint gombás-petrezselymes barnarizzsel (amibe csempészek egy kis francia fűszerkeveréket is – Kotányi malom) körítve a legfinomabb.