2008. december 25., csütörtök

Karácsonyi menü – chez Adéle

Előző bejegyzésemben írtam a tervezett karácsonyi menüről, s arról, hogy csak „élesben” lesz módom kipróbálni.
Nos, jelentem, egészen jól sikerült!!! :-)

Tofusültet és krumplisalátát csináltam. Alapvetően mindkettő Biochef-es recept.
Igazán egyszerűen, s gyorsan elkészülnek, mindazonáltal látványnak sem utolsók! :-D
A „valamilyen sült” számomra mindig ünnepi hangulatot idéz, a burgonyasaláta pedig amolyan „igazi karácsonyi” étel (én zeller és ecet nélkül készítettem – ugyanis egyiket sem kedvelem).

Íme a fotók, és a receptek.

Krumplisaláta

Hozzávalók: (2 adaghoz)
4-5 szem burgonya (erre a célra legmegfelelőbb az ún. kiflikrumpli)
3 szál újhagyma
extra szűz olíva olaj
frissen facsart citromlé
só (nálam himalaya)
kevés frissen őrölt bors

Elkészítés:
A burgonyát héjában megfőzöm, picit hűlni hagyom, megpucolom, majd megvárom, míg teljesen kihűl.
Ezalatt a zöldhagymákat megtisztítom, megmosom, szeletkékre vágom.
Egy nagyobbacska tálban homogénre keverem az olíva olajat a citromlével (itt nem igazán tudok pontos mennyiséget adni, a lényeg az, hogy az olaj és a citromlé aránya kb. 3 az 1-hez legyen. Én úgy szeretem, ha az öntet épp kellemesen, vékonyan vonja be a krumplifalatkákat), a sóval és a frissen őrölt borssal.
Az újhagymát is elkeverem benne, végül óvatosan beleforgatom a vékony karikákra vágott burgonyát. Mikor az olajos-citromos fűszeres keverék, már minden krumpliszeletet bevont, egy csinos tálba szedem a salátát, a tetejére szórok még egy kevés újhagymát és díszítésül tekerek még rá egy kevés borsot (bors gyanánt minden ételhez színes borskeveréket használok, ezért töltheti be a díszítés funkcióját is, az ízharmóniáról már nem is szólva :-).
Tálalásig behűtöm.
Érdemes már fogyasztás előtt néhány órával elkészíteni, hogy az ízek összeérjenek, s a dressing kellemesen átjárja a krumplit.



Tofusült

Hozzávalók (2 nagyobb, ill. 3 kisebb adaghoz)
30 dkg natúr tofu
10 dkg füstölt tofu
1 közepes fej hagyma
2 dundi gerezd fokhagyma
1 púpos teáskanál (vagy még egy picit több) édes pirospaprika
1 jó késhegynyi őrölt kömény
pici só (nálam himalaya)
kevés olaj (nálam bio repce)

A hagymákat megpucolom, megmosom. A vöröshagymát apró kockákra vágom.
A tofukat pépesre darálom.
Egy nagyobbacska lábasban kevés olajon aranysárgára pirítom a hagymát, majd lehúzom a tűzről és belekeverem a pirospaprikát. Kevés vízzel felöntöm, sózom, visszaköltöztetem a gázra, megvárom, míg felforr, s fedő alatt 5-10 perc alatt összeforralom (ezalatt az idő alatt még tovább puhul a hagyma, s egészen krémes gyönyörű piros színű fűszeres alapot kapok).
Ezt követően elzárom alatta a lángot, belenyomom a fokhagymát, hozzászórom a köményt, elkeverem.
Jöhet bele a tofu, amit jó alaposan összedolgozok, gyúrok a fűszeres alappal.
Egy kicsinyke pástétomformát kikenek repceolajjal, s belenyomkodom a masszát (a nyomkodásnak az a célja, hogy ne maradjanak „lyukak”).
Pár perccel korábban begyújtott sütőbe tolom, s készre sütöm. Nálam ez kb. 30 percet vesz igénybe. Akkor van kész, mikor a tetején ropogós, piros kéreg képződött.
A formában hagyom kihűlni. Majd óvatosan körbe vágom, s egy határozott mozdulattal kiborítom a formából.
Éles késsel kiválóan szeletelhető.

Nincsenek megjegyzések: