2008. február 3., vasárnap

Lugosi Dóra tönkölyplecsnije és az étcsoki dícsérete

Lugosi Dóráról és legújabb kedvenc tevékenységemről, a reformsütikészítésről már korábban írtam.
Dóra receptje, valamint imént jelezett „új hobbim” szerencsés találkozásából kb. 20 csábítóan illatozó kis reform-finomság született a hétvégén: a tönkölyplecsnik.

Mikor először olvastam a receptet, első gondolatom kapásból az volt, hogy - a többi teljesértékű és egészséges hozzávaló közül – a csokit biztosan kihagyom belőle, hiszen már egy jó ideje nem kívánom a nagyon édes ízeket, s különben is a csokoládé nem az a kimondottan reform-alapanyag…
Másodszori olvasásra azonban beindította a fantáziámat és kíváncsiságomat az, hogy Dóra „magas kakaótartalmú, valódi étcsokit” sorol fel a hozzávalók között. Mivel Dóra életfilozófiája, táplálkozásról vallott felfogása rendkívül szimpatikus számomra, s meglátásaiban, táplálkozási tanácsaiban megbízom, utánaolvastam hát kicsit a témának és a következő érdekes és hasznos információkra leltem.

Az étcsokoládéról:

A csokoládéról, mint az élet egyik bűnös öröméről szinte csak rosszat hallhatunk, pedig kis mértékben nemcsak hogy orvosság, de valóságos csodagyógyszer. Hatékony segítséget nyújt a különböző betegségek megelőzésében, csillapításában, és megszűntetésében.
Nagyon fontos azonban a következő alapvető információk ismerete!
Az étcsokoládé kakaótartalma legalább 43%-os, de ideálisabb ha 55-75% közötti. A keserűcsokoládék kakaótartalma még magasabb, 85-90%. Minél magasabb a kakaótartalom, annál minőségibb termékről beszélhetünk. Csakis a jó minőségű étcsokoládé egészséges, azaz aminek a kakaó szárazanyag tartalma minimum 70%!!! A tej és fehér csokoládénak nincsenek pozitív hatásai az egészségünkre. Tehát a bolti csokoládék nagy részét kerüljük, inkább készítsünk saját csokis ínyencségeket és süteményeket – és napi 10dkg-nál ne együnk többet, mert a kakaóvaj azért hizlal és sok kalóriát tartalmaz.
És hogy miben áll a jó minőségű, valódi étcsoki jótékony hatása?
A magas kakaótartalmú csokoládéval hatékonyan csökkenthető az érelmeszesedés kifejlődése, az infarktus és a szélütés veszélye, de védi a bőrünket és kitűnő köhögéscsillapító - legalábbis Dr. Matos Lajos szívgyógyász szerint, aki a Szent János Kórház Kardiológia osztályának főorvosa.
A táplálkozás-kutatók napjainkban igen sokrétű vizsgálatot végeztek, s ennek egyik eredményeként bizonyosodott be, hogy a kakaó tartalmazza a legtöbb flavonoidot, melyek jótékony hatással vannak szervezetünkre, de leginkább a szívre. A flavonoidok antioxidánsok, melyek megkötik a szervezetben lévő szabadgyököket, vagy más néven oxidánsokat, ezért is jó, ha sok olyan terméket fogyasztunk, elsősorban zöldségeket és gyümölcsöket, melyekben többszörösen is megtalálhatók a flavonoidok.
Legyünk azonban óvatosak!
Amikor napvilágot látott az a tény, hogy a kakaó tartalmazza legnagyobb mennyiségben ezeket az antioxidánsokat, akkor számos írás jelent meg arról, hogy egészséges, ha étcsokoládét fogyasztunk, hiszen ebben a sötét finomságban sok a kakaópor, nem úgy, mint a tejcsokoládékban.
A kakaóban lévő flavonoidok felelősek a keserű ízért is, amitől pikáns lesz az étcsokoládé, bár ezt lehet sokan nem kedvelik, ezért inkább tejcsokoládékat fogyasztanak. A gyártók is szeretnék maguk mellé csábítani azokat, akik nem annyira kedvelik a keserű csokit, ezért a gyártási folyamatok során számos cég „kiöli" a flavonoidokat a kakaóból, így a kész termék nem lesz keserű, de elvész az értékes antioxidáns is a nyalánkságból. Az étcsokik sem menekülnek meg attól, hogy a fogyaszthatóság kedvéért a gyártók zsírt és cukrot tegyenek a masszába. Mindkét alapanyag káros a szívre és az érrendszerre. Ha túl sok cukrot és zsírt fogyasztunk, vagyis ha túl sokat eszünk azokból az étcsokikból, melyeket ezekkel az alapanyagokkal turbóztak fel, nem csak hogy ál-étcsokoládét majszolunk, annak tudatában, hogy egészséges édességet eszünk, de még szervezetünket is megterheljük, hiszen a cukor és a zsiradékok elősegítik a magas vérnyomás kialakulását és sokkal fáradékonyabbak is leszünk.
Az angol orvosi szaklap ezért azt tanácsolja, hogy igencsak figyeljünk oda arra, hogy mit vásárolunk. Ha a polcról levett fekete csokoládéban túl sok zsír és cukor van feltűntetve, akkor biztosak lehetünk abban, hogy nem igazi étcsokoládét tartunk a kezünkben, csak annak valamiféle utánzatát. Olyan csokoládét válasszunk, amelyben magas a természetes kakaópor tartalom és minimális a cukor és zsiradék tartalom, akkor biztosak lehetünk benne, hogy olyan édességet fogyaszthatunk, amiben még a flavonoidok is megtalálhatók.
Sajnos a táplálkozás-kutatásból az édességgyártók húznak hasznot, hiszen nekik az a tény, hogy a kakaó értékes antioxidánsokat tartalmaz, megnövelte a keresletet az étcsokoládék után, de az egészség jegyében oda kell figyelnünk a termékek tartalmára, tudatosan kell vásárolnunk továbbra is!
Mindazonáltal a sötét étcsokoládé nem csupán flavanolokat tartalmaz, hanem van benne mindenféle más is, amire szervezetünknek szüksége van: vas, kalcium és kálium, valamint A-, B-, C- és E-vitamin. És még valami: theobromin, amely görögül annyit tesz, mint az istenek eledele. A csokoládéban található theobrominnak köszönhetően érezhetően javul a hangulatunk, boldognak érezhetjük magunkat. :-)
(Források: http://www.educafe.hu/, http://www.mindmegette.hu/, http://www.tutitippek.hu/)

Nos, fentebb közzétetteken felbuzdulva, úgy döntöttem, kipróbálom a magas kakaótartalmú, valódi étcsokit.
Ez kisebb fajta – ám rendkívül élvezetes :-) - kaland (is) volt számomra.
Egyrészt azért, mert mindeddig abban a hitben éltem, hogy én az étcsokoládét alapvetően nem szeretem, s ebből következően a különböző fajtákat sem ismertem. Meglátogattam hát egy exkluzívabb édességboltot – megjegyzem, az a márka, ami itt majdnem elcsábított (Lindt), a „mi Tescónkban” 250 (!!!) forinttal olcsóbb volt, úgyhogy legközelebb a magas kakaótartalmú, minőségi étcsokit kevéssé exkluzív „Tescónkban” szerzem be! -, ahol valódi kulináris tobzódás következett. Gyönyörű csomagolású éjfekete táblák kínálták magukat kakaótartalom, no meg aszerint megkülönböztetve, hogy a világ mely tájáról származik a kakaóbab, amelyből a finomság készült. Mindezen információk alapos áttanulmányozását követően – és az étcsokiról fentebb leírtakat szem előtt tartva –a következő táblára tettem szert.

Másrészt, jelzett kaland azt jelentette, hogy rá kellett jönnöm: igen, én szeretem az étcsokit! :-) Először is, nem túl, sőt szinte egyáltalán nem édes! Másodszor pedig, az igazán jó minőségű étcsokoládé szobahőmérsékleten, nem olvad, nem folyik, szilárd marad, az íze mégis egészen selymes és mély…

Az étcsokoládé-himnusz után következzék most már Lugosi Dóra receptje!

Tönkölyplecsni

Hozzávalók:
(1 bögre = 250 ml)
2 bögre teljes őrlésű tönkölybúzaliszt
1 mokkáskanál szódabikarbóna
2 evőkanál nádcukor
250 g mazsola
1 tábla apróra kockázott, magas kakaótartalmú valódi étcsoki
4 dl natúr szójajoghurt
(ha szükséges hideg víz)

mandula, dió, mogyoró a tetejére

Elkészítés:
A hozzávalókat összekeverem sűrű masszává (hideg vízzel még hígítható). Kanállal plecsniket rakok sütőpapírra, a tetejére mandulát, diót vagy mogyorót nyomok. Kb. 30 percig sütöm 160 fokon.

Én fél adagból készítettem, s egészen pontosan 19 plecsnit kaptam.
Szójajoghurt helyett sima natúr joghurtot használtam, s valóban szükség volt csekély mennyiségű hideg vízre.
Tapasztalatom szerint sütőpapír helyett érdemes vékonyan kiolajozott sütőlemezre tenni a plecsniket, ugyanis a tészta egyáltalán nem tartalmaz zsiradékot, ennek következtében nekem még a kiolajozott tepsire is picikét odatapadt.
Az apró kis finomságok nagyon hamar megsülnek, kb. 20-30 perc alatt. Akkor is készen vannak, ha még puhának tűnnek! Ez a szódabikarbóna miatt van! De ahogy szobahőmérsékletűre hűlnek, kellemesen ropogós kéreg képződik a puha tészta köré.
A végeredmény pedig? Illatos és zamatos sütemény minimális cukorral! Gyakorlatilag a mazsola édesíti! Érdemes kipróbálni!

A tönkölyplecsniket jelenleg névnapi meglepetésül kapott párizsi hangulatot idéző fémdobozomban tárolom… :-)

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm a receptet!

siccike írta...

Köszi az infókat az étcsokiról, nagyon hasznos volt!:-)
siccike

Dulmina írta...

Kipróbáltam, és nagyon ízlik! Meg foglak emlegetni róla :-)

Adéle írta...

Dulmina!

Nagyon örülök, hogy kipróbáltad a receptet, annak pedig még jobban, hogy ízlik :-)!!!

De Lugosi Dóráé az érdem... :-)

Adéle