Az utóbbi időben azt veszem észre magamon, hogy egyszerű, „letisztult” ételekre vágyom. Újra és újra felfedezem, rácsodálkozom, milyen ízletesek tudnak lenni a különböző gabonák (barnarizs, árpa, bulgur, kuszkusz, köles, hajdina – mind egy-egy külön karakter és textúra)– „sósan” egy-két jófajta fűszerrel, zöldségekkel, „édesen” pedig kevéske mézzel, olajos magvakkal, egy-két kocka jó minőségű magas kakaótartalmú étcsokival, mákkal, kókusszal, friss vagy aszalt gyümölcsökkel.
Annyira egyszerű, mégis nagyszerű! :-)
Odateszem az éppen kívánt gabonát főni, s amíg magába issza a folyadékot, semmi, de semmi dolgom vele. Az utolsó percekben előkészítem a belekerülő magokat, gyümölcsöket, zöldségeket (ha ezek is párolást igényelnek, amíg a gabona megfő, ezek is elkészülnek), összekeverem, s már kész is.
Ezek az ételek igazán ízletesek, s valahogyan azt érzem, hogy jót adok velük a testemnek.
Persze, mindez nem jelenti azt, hogy konyhai kísérletező kedvem alább hagyott volna, hiszen egyrészt fentebb említett koncepcióban is végtelen számú lehetőség rejlik, másrészt pedig biztos, hogy számtalan bonyolultabb és extrább fogást is kipróbálok majd, de a „mindennapokra” – azt gondolom – igazán kiváló ételek ezek. S ami még fontos: gyakorlatilag ugyanannyi idő alatt elkészülnek, mint egy levesporból előállított leves, mirelit pizza, ugyancsak porból gyártható lasagne, gombóc, palacsinta. S mekkora különbség!
A sokféle gabonából és zöldségekből, magokból, gyümölcsökből tehát egész gyorsan varázsolható pl. egy gyors vacsora, de a hűtőben 2-3 napig is remekül elvannak ezek az eledelek, s hőt bíró dobozkában szállítva, tápláló, igazán ízletes és jótékony hatású munkahelyi ebédként szolgálhatnak.
Nos, miután leírtam, evésileg hogyan is vagyok mostanság… :-), postolom gyorsan a hajdinás finomságot, amit a minap készítettem.
Az „édes” jelzővel kapcsolatban az idézőjel annak szól, hogy az egy teáskanálnyi méztől nem lesz igazából édes az étel, ráadásul belekerül még a kellemesen fanyar meggy és a dió is – csak valahogy a magyarban „édes” ételnek nevezzük azt ami nem kimondottan sós…
Hajdina meggyel és dióval
Hozzávalók: (1 adaghoz)
bő ½ dl hajdina (én a sötétbarna bio változatot használom)
kevéske olaj (pl. bio repce)
1 teáskanálnyi méz
néhány csipet mézessütemény fűszerkeverék (vagy őrölt fahéj, szegfűszeg, gyömbér – ami szimpatikus)
1 maroknyi friss dióbél
2-3 evőkanálnyi meggy (friss híján, ezúttal bio meggybefőttet használtam – kizárólag vizet, nádcukrot és meggyet tartalmaz)
Elkészítés:
A hajdinát szűrőben folyóvíz alatt alaposan megmosom.
Egy lábaskában kevés olajon megpirítom a hajdinaszemeket, s felöntöm kb. 3,5-szeres mennyiségű vízzel, ha felforrt, lefedem, s kis lángon kb. 20-25 perc alatt puhára főzöm.
Ezalatt száraz serpenyőben illatosra pirítom a diót, durvára vágom.
Miután a hajdina elkészült, s elzártam alatta a lángot, belekeverek 1 teáskanálnyi akácmézet (ezzel nem főzöm, hogy a méz értékes tápanyag- és ásványianyag-tartalmából minél több megőrződjön), s ízlés szerint mézessütemény fűszerkeveréket.
Összeforgatom a rusztikusra darabolt, illatos dióval és a meggy nagy részével, meggyszemekkel díszítem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése