2008. július 27., vasárnap

Csengetett Mylord?, névnap, egy elszalasztott alkalom – tápiókapuding!

Hogy mi kötheti össze a - szerintem már egyértelműen klasszikusnak számító – angol filmsorozatot, Anyu névnapját és egy valószínűleg már végleg elszalasztott alkalmat?
Nos, ahogyan a bejegyzés címe is mutatja, nem más, mint a tápiókapuding!

Az összefüggés a következő.
Az angol humor nevezett gyöngyszemének családilag nagy-nagy rajongói vagyunk, s a sorozat egyik „kultélelmiszere” ez a bizonyos puding, már csak a tekintetben is, hogy Lady Lavender előszeretettel hajigálja Mrs. Liptonra és Ivyra egyaránt.
Történt ugyanakkor, hogy elvittem Anyut a Cukor utcai Vegetárium étterembe, ahol az étlapon felfedezte a szóban forgó csemegét, s megbeszéltük, hogy legközelebb, ezt fogja megkóstolni. A legközelebb azonban nem jött el, ugyanis mikor sor került volna az alkalomra, az étterem felújítás alatt állt, s úgy kb. három hete legnagyobb meglepetésemre azt tapasztaltam, hogy a Vegetárium helyén egy teljesen más, magyaros jellegű étterem üzemel, s azóta sincs információm arról, hogy egy egyszerű – általam ismeretlen helyre – költözésről vagy pedig végleges megszűnésről van szó a Vegetárium esetében (a honlapjuk ugyanis nem tartalmaz semmilyen ezirányú felvilágosítást). :-(
Mindezek után a névnapos összefüggést nem nehéz kitalálni. Mivel Anyu névnapja a napokban esedékes, - az általam tegnap, e jeles alkalomra elkészített – ebéd után tápiókapuding volt a meglepetés-desszert.

Tényleg abszolút meglepetés volt, s sikert is arattam vele!
Azért egy mondat erejéig elbüszkélkedem azzal is, hogy a névnapra alkotott menüm minden fogása jól sikerült! Legalábbis a családtagok beszámolója alapján! ;-)
Mi szerepelt az étlapon?
Sárgarépakrémleves szeletelt mandulával (az eredeti recepten pusztán annyit módosítottam, hogy vaj helyett bio repceolajat, s bioleveskockát használtam, a „plussz sózást” kihagytam, s nem szűrtem át a levest teaszűrőn, hogy a – z úgyis krémesre turmixolt – rostok benne maradjanak)
Szezámbundában sült csirkemell gombás-petrezselymes rizzsel (bevallom, aggódtam picit a húsétel elkészítése miatt, hiszen abban nincs rutinom, de egybehangzó vélemény szerint finom volt :-)
Kókuszos tápiókapuding gyümölccsel
Én a levesből, s a desszertből falatoztam, s mindkét étek esetében csak biztatni tudok mindenkit, hogy próbálja ki! A „gasztrokonzervatív” családtagoknak is nagy eséllyel be fognak jönni! :-)

A tápiókapuding receptjét nem teszem közzé, hiszen egy az egyben Mézesmadzag tejmentes receptjét követtem (bio tápiókát, bio kókusztejet és finomítatlan nádcukrot használtam). De ezen kívül készített tápiókát Mályvacsiga, Sajtkukac, Ízbolygó és Grenadine is.
Egyébként kókusztejjel is most főztem először, nagyon érdekes élmény volt. Bár be kell valljam, intenzívebb kókuszízre számítottam, de teljesen rendben volt így is a történet!
Azt persze meg kell jegyezni, hogy a tápióka teljesen semleges ízű, így valamiféle ízesítésről (pl. kókusz, vanília, fahéj, mazsola, gyümölcs, gyümölcsöntet) mindenképp gondoskodni kell!

Még két mondat, csak hogy ne hazudtoljam meg önmagam, végétére is ez egy reform-vega blog! :-D
Szóval, azért érdemes a kellemes és ugyanakkor kissé vicces – ahogyan az áttetsző tápiókagömböcskék elolvadnak az ember szájában – gasztroélményen túl tápiókából pudingot készíteni, mert ez egy 100 %-osan természetes alapanyag, természetes keményítőtartalommal (ettől köt be a puding). Azaz, szemben a – szerintem borzalmas műanyag – bolti pudingporokkal, itt semmi mesterséges, művi adalékanyag vagy színezék nem jut az ember szervezetébe. Ráadásul a tápiókagyöngy elsősorban – ha nem kizárólag – bioboltokban kapható, így az előbbieken túlmenően még bioterméket is fogyasztunk!

De az aranyszabály itt is érvényes: elsősorban azért együk, mert finom, s mikor hóbortos vagy kevéssé hóbortos rokonainknak, ismerőseinknek először tálaljuk fel, húzódjunk fedezékbe, nehogy eltaláljon egy jól irányzott tápiókás tányér! :-D

5 megjegyzés:

Bombadil Toma írta...

Mrs. Liptom, híres meggyes lepényének receptjét, nem tudod véletleneül?

Bombadil Toma írta...

jav: meggyes pitéjének :)

Névtelen írta...

Sziasztok!

Meg tudná valaki mondani nekem, hogy hol lehet venni Budapesten tápióka gyöngyöt? Illetve 1 helyen láttam a neten, de az rendelős. Olyan kéne, ahova bemegyek és megveszem.

Köszönöm!
Tym

Adéle írta...

Szia Tym!

Én - ha jól emlékszem - a Múzeum körúti Bio ABC-ben vettem.
A nagyobb bio-, reformételeket árusító boltokban jó esélyyel fogsz találni!

Üdvözlettel,
Adéle

Névtelen írta...

Szia Adéle!

Köszönöm gyors válaszodat. Meg fogom keresni a boltot. Eddig ahol jártam bioboltban nem lehetett kapni (Pl: Lehel téri piac).

Üdv:
Tym