Casserole

Noha Franciaország, Párizs és a francia kultúra iránt olthatatlan szenvedély lobog bennem, mindezidáig meglehetősen ritkán szerepeltek francia ihletésű ételek a „La Cuisine d’Adéle”-ban. E tarthatatlan állapotot enyhítendő, kukoricás-cukkínis casserole-t készítettem hétvégén, s míg friss az élmény, gyorsan közzé is teszem elkészítésének titkát a blogban. :-)

Azt persze, hogy eredeti francia receptről van szó, nem merném állítani, a neve mindenesetre arra utal, s számomra már ez is szívet melengető. Kellemesen bizsergeti lelkemet a tudat, hogy ma valami francia ihletésűt főztem… :-)

A casserole (ejtsd: kásszról) kifejezés egyébiránt agyagból, vasból v. ónozott rézből készült lapos edényt, serpenyőt, illetve ragut jelent.
Így – feltételezésem szerint – mindenféle szószos, ragu jellegű egytálétel „gyűjtő”-elnevezésként funkcionál.

A kukoricás-cukkínis változat alapötlete egy „Vegetáriánus ételek” címet viselő füzetkéből származik, amit nem is olyan rég egy Tesco-s kiruccanás alkalmával pontosan 495 ft-ért tettem a magamévá.
A fordító – talán túlzás nélkül állítható – nem igazán remekelt, így az eredeti „recept” némi találékonyságot és változtatást igényelt, s végül igazán ízletes és egész mutatós vega-ebéd kerekedett belőle. :-)

A kukoricás-cukkínis casserole tehát a következőképpen készül:

Hozzávalók: (2 adaghoz)
2 kis zsenge cukkíni
15 dkg morzsolt kukorica (fagyasztottat használok)
2 közepes friss, érett paradicsom
1 kisebb fej lilahagyma (a vöröshagyma is tökéletes, csak szerintem lilával finomabb)
½ piros színű paprika
250-300 ml zöldségleves (leveskockából – én a Rapunzel bio zöldségleveskockáját használom)
pici olaj (bio repcét használok)
kevés só (himalaya-t hsználok)
frissen őrölt bors

Elkészítés:
Előkészítem a zöldségeket. A hagymát megpucolom, megmosom, apró kockákra vágom. A cukkínit 3-4 mm vastagon felkarikázom. A paradicsomot, meghámozom, picire kockázom. A paprikát kimagozom, s a húsából szintén apró kockákat gyártok. A kukoricát kis tálkában a kezem ügyébe készítem. Vizet forralok a levesnek, s feloldom benne a kockát (250-300 ml vízre számítva, praktikusan ez egy fél kockát jelent).
Egy nagyobbacska edényben (casserole-ban :-) kevés olajt hevítek, s megfonnyasztom rajta a hagymát. Rádobom a cukkínit és pár perc alatt enyhén lepirítom az élénkzöld karikákat. Hozzájuk költöztetem a paprikakockákat, egy-két percig pirítom őket együtt, s máris következhet a paradicsom. Mikor a paradicsommal is egyet rottyant, hozzáadom a kukoricát, s felöntöm zöldséglevessel. Sózom, tekerek rá frissen őrölt borsot és kis lángon, lefedve kb. 10 perc alatt készre párolom az ételt. Közben folyamatosan ellenőrzöm, kell-e pótolnom a folyadékot, azaz a zöldséglevest. Lehet kicsit „levesesebbre” vagy kevésbé „levesesre” alakítani a fogást, ha pedig fedő nélkül, sűrűn kevergetve rotyogtatom egy-két percig, akkor sűrűbb, ragusabb állagú lesz a végeredmény. Ez tényleg egyéni ízlés dolga.
Nos, kb. 10 perc elteltével elzárom a gázt és forrón tálalom a kukoricás-cukkínis casserole-t.

Kuszkusz diófélékkel

Nigella Lawson műsorában láttam meg ezt a kiváló köretnek valót.

S noha egyre inkább „rosszul vagyok” azoktól az ételektől, amiket – különösen az újabb keletű sorozataiban - a brit hölgy főz, a műsorait egész egyszerűen nem tudom megunni! A Nigella falatozója részeit már számtalanszor láttam, de ha kiszúrom, hogy valamelyik csatornán újra műsoron van, ott ülök előtte, s megnézem őket tizenötödszörre is. Talán a gasztronómia iránti őszinte – én ugyanis simán beveszem, hogy az – lelkesedése és szenvedélye, no meg, hogy valami eszméletlenül jóízűen falatozik az általa elkészített fogásokból az, ami újra és újra a képernyő elé ültet, ha Nigella van műsoron.
Szóval, bár nem túl sok azoknak az ételeknek a száma, amit a Lawson-repertoárból megvalósítanék – húsosak ugye eleve kizárva, s miután egyik műsorában palacsintatésztába mártott, olajban kisütött Bounty csokit tálalt fel desszertként, esetleges reformos várakozásaimat is végképp feladtam Nigellával kapcsolatban – ez a kuszkusz-variáció mégis egyből a szívembe lopta magát.

Egyszerű, ugyanakkor különleges, s egészen dekoratív köret.
Ráadásul – a gabonát reprezentáló kuszkusznak és az értékes vitaminokat, tápanyagokat tartalmazó olajosoknak köszönhetően – egész jó élettani tulajdonságokkal is bír! :-)

Tényleg nagyon egyszerű az egész!

Kuszkusz diófélékkel

Hozzávalók:
személyenként 0,5 dl kuszkusz
kb. 2,5-szer annyi víz, mint amennyi kuszkusz
pici olaj (bio repcét használok)
kevés só (himalaya-t használok)
mandulapehely (vagy vágott mandula)
fenyőmag
hámozott natúr pisztácia

Elkészítés:
Vízforralóban – vagy egy lábaskában – felforralom a szükséges mennyiségű vizet (attól függően, hány személyre vagy milyen ételhez készítem a köretet).
Ezalatt – egy másik edényben – kevéske olajon aranybarnára pirítom a kuszkuszt, lehúzom a tűzről és nyakon a öntöm a forró vízzel. Lefedem, s hagyom a kuszkusz-szemeket duzzadozni kb. 15 percig.
Ezalatt az idő alatt száraz serpenyőben illatosra pirítom a dióféléket.
Negyed óra elteltével villával fellazítom a kuszkuszt, lazán összeforgatom a diófélékkel, a tetejét megszórom egy kevés durvára vágott natúr pisztáciával – a gyönyörű zöld színe miatt – és forrón tálalom.
Minden arabos ihletésű ételnek remek kiegészítője lehet, de ha jobban belegondolok… magában is mennyei csemege! :-)

Tofu mandulás bundában bébirépával

Nem is receptről, egy ötletről van inkább szó…
Mindazonáltal annyira egyszerű és gyors, ugyanakkor ropogós, harmonikus és kellemes ízhatású, s még látványnak sem utolsó a végeredmény, hogy –azt gondolom - egy rövidke postot mindenképp megér. :-)

Pontos mennyiségeket nem is adnék.
Pár nappal ezelőtt, egész napos szentendrei kirándulást követő, kellemesen bizsergető fáradtság közepette, s meglehetősen éhesen a következő konyhai műveleteteket végeztem:
Kb. 1 cm-es szeletekre vágtam egy darabka natúr tofut.
Teljes kiőrlésű búzalisztet, pici vizet, kevéske szójaszószt egy csipet sóval relatíve sűrű palacsintatészta állagúvá kevertem. Belemártottam a tofuszeleteket, majd mandulapehelybe forgattam őket, ügyelve arra, hogy a lehető legtöbb manduladarabka tapadjon rájuk.
Ezután már csak annyi maradt hátra, hogy előszedjek egy teflonserpenyőt, s egy csöpp olajat felhevítve mindkét oldalukon - oldalanként kb. 1-2 perc alatt – aranybarnára pirítsam a szójasajt-szeletkéket, helyesebben, az őket borító olajosmag-pelyhelyeket.
Most éppen kevéske olajon megfuttatott, fényes és ropogós, bébirépával körítettem a mandulás bundába bújtatott tofut – szerintem a sárgarépa és a mandula nagyon jól passzol egymáshoz – de, hogy mihez vagy mivel fogyaszthatók még az ily módon felöltöztetett tofuszeletek, nos, itt a lehetőségek száma valóban végtelen… :-)

S hogy miért jó ez az étel?
Hm… mert finom… :-D
De a viccet picit félretéve: azt gondolom, a panírozás – amit nem kedvelek túlságosan – egyik nagyon jó alternatívája. Jónéhányszor olvastam már róla, s már rég ki szerettem volna próbálni a tojás-, s zsemlemorzsamentes bundázást. Az ilyetén formán előállított „panír” a hagyományostól eltérően egyrészt nem tartalmaz tojást, így vegánok, allergiások számára is hasznos lehet az eljárás, másrészt pedig az ily módon mandulába burkolt tofu sütéséhez tényleg elegendő csupán egy cseppecske olaj, – hiszen így válik a mandula illatossá és ropogóssá – nincs szükség tehát bő olajban sütésre.
A „panírtésztához” adott szójaszósz pedig egyrészt szép színt, másrészt kellemes ízt kölcsönöz az ételnek (ráadásul így kevesebb só is elegendő, de a sózás akár el is hagyható), harmadrészt pedig erjesztett szójatermékről lévén szó, B12-t tartalmaz.

Egy szó mint száz: tofu mandulás bundában bébirépával körítve - szerintem egész klassz kis vegavacsi… :-)

Szamósza egyszerűen

Sőt, mi több!
Szamósza egyszerűen és reformosan…

S még ráadásul!
Naaagyon-naaagyon finom szamósza egyszerűen és reformosan…

Csöppet zavarban vagyok. Meglehetősen távol áll tőlem ugyanis, saját főztöm túlzott dicsérete, de ez valami annyira nagyon finom lett, hogy már itt a post elején muszáj ezzel a megállapítással indítanom! :-)
Ugyanakkor megnyugtat a tudat, hogy mégsem magamat dicsérem, hanem Sarah Brownt, akinek Vegetáriánus ételek négy kontinensről című könyvéből származik a recept, melyen csak néhány apróbb módosítást eszközöltem. Az utóbbi időben azon kapom magam, hogy ezt a könyvet egyre többet használom. Rendkívül hasznos és dekoratív kiadványról van szó, sajnos azonban magyar fordítása finoman fogalmazva is meglehetősen döcögős, ami az eredeti mű értékéből nyilvánvalóan nem von le, s optimista nézőpontból szemlélve, olykor némi találékonyságra s kreativitásra ösztönzi az újdonság kipróbálásának lázában égő gasztrobloggert… :-) Mindazonáltal Sarah Brown receptjei közül még egyben sem csalódtam (pl. szinte megszólalásig olyan lesz a végeredmény, mint a könyvben az ételről szerepeltetett fotón)!

A szamósza csodálatos találmány…
Forró és ropogós köntösben pár falatnyi illatos, pikáns, enyhén csípős és fűszeres India…

S hogy mitől egyszerű? Mitől reformos?
A két kérdésre ugyanaz a válasz. Az indiai batyucskák tésztája ezúttal réteslapból készül!
Ezáltal egyszerű, hiszen, nem kell tésztagyúrással, -pihentetéssel és –nyújtással bajlódni.
S reformos, mivel így megúszható a bő olajban sütés, – csak a megtöltés előtt kell a tésztát hajszálvékonyan megkenni olajjal, s a sütésre kész zöldséges táskák kapnak még egy leheletnyit sütőbe tolás előtt – mégis egészen fantasztikusan ropogós lesz a végeredmény. A reformosságot fokozandó, teljes kiőrlésű réteslapot használok. ;-) (Jó szívvel ajánlom mindenkinek a Tante Fanny teljes kiőrlésű réteslapját, mely ráadásul csökkentett zsírtartalommal bír! Nagyon jó és könnyű vele dolgozni, gyönyörűen szétjönnek, s nem száradnak ki a lapok.)

No, de akkor lássuk, hogyan készülnek a kis, Indiát idéző zöldséges csomagok!

Szamósza

Hozzávalók: (6 darabhoz)
kb. 20-25 dkg (3 db közepes) krumpli
kb. 8-10 dkg zöldhüvelyű bab
1 kis fej vöröshagyma
1 kis vagy ½ nagy gerezd fokhagyma
½ teáskanál őrölt római kömény
1/3 – ½ teáskanál chilipor
½ teáskanál kurkuma
½ teáskanál koriandermag
só (himalaya-t használok)
6 levél (1 csomag) teljes kiőrlésű réteslap
kevés növényi olaj (bio repcét használok)

Elkészítés:
A zöldbabot (mirelitet használok – mely már tisztított és darabolt) és a megpucolt, leöblített, kis kockákra vágott burgonyát sós vízben felteszem főni egy-egy kis lábasban. Amíg megpuhulnak, előkészítem, a többi hozzávalót.
A vöröshagymát megpucolom, megmosom és apró kockákra vágom. A fokhagymát is megtisztítom, leöblítem. A fűszeres dobozomból elővarázsolom, s kezem ügyébe készítem a fűszereket.
A zöldbab és a krumpli 20-25 perc alatt egészen biztosan megpuhulnak. Mikor ez megtörtént, leszűröm őket. S miután a burgonyakockák is jól lecsöpögtek, a krumplit egy villával rusztikusra töröm.
Egy lábaskában kevés olajat hevítek, s megfonnyasztom benne a vöröshagymát. Hozzáadom a koriandermagot, s azzal is átpirítom. Lehúzom a tűzről, s belenyomom a fokhagymát, átkeverem. Mihelyst megérzem a piruló fokhagyma jellegzetes illatát, beleszórom a római köményt, a kurkumát és a chilit. Visszaköltöztetem az edénykét a tűzre és néhányszor átkeverem a tartalmát, hogy a fűszerek megpiruljanak (de vigyázok a fűszeres alapra, nehogy megégjen!). A darabosra tört krumplit és a zöldbabot a fűszeres keverékhez adom, alaposan összeforgatom, - amennyire szükséges - sózom. Ezzel a töltelék el is készült. Kb. 10-15 percre félreteszem, hogy hűljön kicsit.
Addig előhalászom a hűtőből a réteslapot – legyen egy pár percig ős is szobahőmérsékleten. Egy kis tálkába kevés olajat öntök, s a kenőecsetet is a kezem ügyébe készítem.
Benedvesítek egy konyharuhát, ráhelyezek egy szárazat, s indulhat is a szamósza-töltés!
Fogok egy réteslapot, s hosszában négybe hajtom (így egy kb. 10 cm széles tésztacsíkot kapok). Kevés olajjal megkenem, aztán az egyik végére egy evőkanálnyi tölteléket teszek. A tészta csücskét háromszög-alakban ráhajtom, s addig hajtogatom, míg a tésztacsík végére nem érek, így végeredményként – szintén – egy szép duci háromszöget kapok. A batyucskát megkenem még egy gondolatnyi olajjal, aztán vékonyan kiolajozott sütőlemezre költöztetem. Ezt a műveletet még ötször megismétlem.
Előmelegített forró sütőbe tolom (úgy 200 fokosba) és kb. 25 perc alatt aranybarnára sütöm a szamószákat.

Magában is mennyei csemege - persze vigyázni kell vele: a sütőből kivett szamószába azonnal beleharapva, komoly égési sérülést szenvedhet az ember ajka (a töltelék rendkívül forró), kb. 10-15 perc hűlés után azonban kellemesen ropogósak és melegek-langyosak lesznek a kis indiai batyuk – de valamilyen pikáns-csípős-fűszeres szósszal, raitával vagy csatnival megkoronázva már valóban Indiában érezheti magát az ember lánya.
Bevallom, nekem egyszerű, friss – enyhén fanyar és hűs – natúr joghurttal ízlik a legjobban. :-)

Articsóka!

Nemrég ismerkedtünk meg: az articsóka és én, mindazonáltal úgy érzem, ez az első találkozás – hirtelen ötlettől vezérelve egy étteremben plusz feltétnek kértem a pizzámra – egy szenvedélyes, mély és életreszóló kapcsolat kezdetének bizonyult.
Bimbózó kapcsolatunkat ápolandó, beszereztem egy doboz – konzerv –articsókaszívet (a Tescoban meglepően jó áron találtam, a doboz 8 db szívet rejt, adalékanyagot, tartósítószert nem tartalmaz), s a hétvégén a gasztrotettek mezejére léptem…

Mielőtt elárulnám, milyen ételeket készítettem a halványzöld gyönyörűségekből, idekenyarítanék pár mondatot az articsókáról. Elsősorban arról, miért is érdemes fogyasztani.

Az articsóka (Cynara cardunculus vagy Cynarae scolymus) Észak-Afrikában őshonos fészkesvirágú zöldség- és gyógynövény, Európában termesztik. A görögök óta népszerű zöldségféle. Magyarországon sokáig dísznövényként tartották.
Az antik világban drága ínyencségnek számított: nem annyira íze, mint inkább vélt afrodiziákus hatása miatt. Ezt ugyan nem sikerült tudományosan igazolni, de az articsóka a mediterrán konyha jóvoltából igen elterjedt.
A növény igen gazdag ballasztanyagokban, káliumban, foszforban, magnéziumban, vasban és B1-vitaminban. Tartalmaz fehérjét, szénhidrátot, zsírt, nátriumot és kalciumot is, valamint A-, B2-, és C-vitamint. 100 grammban mindössze 55 kcal energia van.
Az articsóka levelét (cynarae folium) a népi gyógyászatban és a gyógyszergyártásban is felhasználják: serkenti a máj szöveteinek regenerálódását, epehajtó, csökkenti a koleszterinszintet, segíti az emésztést. Hatóanyagai: cinarin, szeszkviterpén-laktonok, alkaloidok, flavonoidok (szkolimozid), inulin, aromaanyagok, keserűanyagok. Ajánlják a vérnyomás és az érelmeszesedés csökkentésére, továbbá cukorbetegség, vese- és hólyagbántalmak ellen is. Gyökerének antibiotikus hatást is tulajdonítanak.
A magyar irodalomban Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában című regényében tesz szert különös szerepre, amikor a nagy Levin az úriember fogalmának meghatározására használja: "Úriember nem eszi az articsókát vajasmorzsával. Ez a felcseperedett kispolgárok legrútabb szokása". :-D
(Forrás: http://www.origo.hu/, http://hu.wikipedia.org/ )

Az articsókás hétvégén egy olaszos ihletésű és egy közép-keleti (görög) ételt készítettem.
Az Itáliát idéző tésztaétel saját kreáció, míg az arakas me aginares (zöldborsó articsókával) névre hallgató fogás alapkoncepcióját Sarah Brown: Vegetáriánus ételek négy kontinensről című könyve adta – az eredeti receptet néhány ponton módosítottam.

Bazsalikomos penne articsókával és parmezánnal

Hozzávalók: (1 adaghoz)
7-8 dkg teljes kiőrlésű durumlisztből készült penne
4 articsókaszív
parmezán (ezúttal Grana Padano) ízlés szerint
kb. 1 evőkanálnyi friss bazsalikom apróra vágva
kevés olívaolaj
só (a tészta főzővizébe)

Elkészítés:
Amíg bő, lobogó, sós vízben kifő a penne, meg is vagyok a többi hozzávaló elő- és elkészítésével.
A bazsalikomot apróra vágom. A parmezánból forgácsokat gyártok (persze lehet reszelni is, csak nekem így jobban tetszik :-). Az articsókaszíveket félbevágom.
Mikor a tészta puhára, de azért még kellemesen roppanósra főtt, leszűröm, de a főzővizéből félreteszek kicsit. Kevés olívaolajra szedem, beleforgatom a mámorítóan illatos friss bazsalikomot, s adok hozzá egy keveset a főzővízből is.
A fél articsókaszíveket óvatosan átmelegítem: megfuttatom egy kevéske olívaolajon (ez 1-2 perces művelet, konzervről lévén szó), s a parmezánforgácsokkal együtt elrendezgetem a bazsalikomos penne tetején.
Az articsóka és a parmezán – no, meg a friss, illatos bazsalikom - valami mennyei együtt… :-)

Zöldborsó articsókával
(arakas me aginares)

Hozzávalók: (1 adaghoz)
4 articsókaszív
3-4 marék zöldborsó (mirelitet használok)
1 aprócska vagy ½ fej vöröshagyma
1 kis gerezd fokhagyma
2 érett, lédús paradicsom
kevés paradicsompüré (Aranyfácán sűrített paradicsomot használok – só, cukor és adalékanyagmentes)
pici olaj (bio repcét használok)
kb. 1 teáskanálnyi apróra vágott friss kapor
só
frissen őrölt bors
kevés nádcukor – ha szükséges (nálam elbírt a paradicsomszósz egy csapott teáskanálnyit)

Elkészítés:
A hagymát és a fokhagymát megpucolom, leöblítem. A vöröshagymát apró kockákra vágom.
A paradicsomokat megmosom, a héjukat kereszt alakban bemetszem, leforrázom, meghámozom, késes robotgépben pürésítem. Az articsókaszíveket félbe, a kaprot egészen apróra vágom.
Egy lábaskában kevés olajat hevítek és megfonnyasztom rajta az apróra metélt vöröshagymát. Ezután belenyomom a fokhagymát, egyszer-kétszer átkeverem, s mihelyst megérzem a piruló fokhagyma jellegzetes illatát, hozzáadom a sűrített paradicsomnak kb. a felét és a friss paradicsomból készített püré jó részét (egyikből sem az egész mennyiséget – amíg az étel készül, folyamatosan ellenőrzöm, hogyan is alakul a paradicsomszósz, s ha szükséges, az állag vagy az íze miatt, adok még hozzá a friss paradicsomból vagy egy keveset a püréből. Ha túl sűrű, akkor kap egy kevés vizet, ha netalán túl savanyú, pici nádcukrot). Sózom, borsozom, belekeverem a kaprot.
Kis lángon, fedő alatt rotyogtatom a paradicsomos keveréket, kb. 5 percig, majd hozzáadom a borsót. Mivel mirelitet használok, nagy lángra veszem a gázt és megvárom, amíg a borsószemek elvesztik fagyosságukat, s újra forrásnak indul a paradicsomos mártás. Ezután ismét kis lángon és lefedve békén hagyom kb. 4-5 percig, amíg a borsó megpuhul.
Végül a zöldborsós paradicsomos keverékhez költöztetem a félbe vágott articsókaszíveket, s óvatosan összeforgatom. Visszateszem a fedőt, s már csak azt kell megvárnom, míg az élénkpiros, sűrű, fűszeres szószban a halványzöld apróságok is átmelegednek.
(Sarah Brown friss articsókával írja a receptet. Ez esetben annyiban módosul a metódus, hogy az articsókaszíveket a megpárolódott hagymás-fokhagymás keverékhez kell adni, s kb. 10 percig együtt sütni. Ezután jön bele a paradicsom és a fűszerek, majd még 5 perc főzés következik. Végül mehet bele a borsó, kb. 4-5 percre, amíg puha lesz.)

Brokkolipogácsa roston, pirított mandulás kuszkusszal

Amilyen bonyolultan – no, meg nem mellesleg szerintem egészen jól :-) - hangzik, olyan egyszerű elkészíteni ezt az ételt.
A mandulás kuszkusz régen ott motoszkált a fejemben, már csak azt kellett megtalálni, amit kísérhet. A manduláról egyből beugrott a brokkoli, mint klasszikus párosítás. No, de mi legyen belőle?
Ma reggel – még épp időben – homlokon csókolt a gasztromúzsa, így brokkolipogácsa készült a csodaszép élénkzöld rózsákból.
Ez volt az első kísérletem zöldségfasírt-ügyben, s abszolút lelkes vagyok, hiszen a lehetőségek, zöldségpárosítások és -variációk száma végtelen, s akkor az ízesítésről, fűszerezésről még nem is ejtettünk szót…
A postot ihlető fogást a brokkoli-pirított mandula-szerecsendió triásza teszi igazán harmonikussá.

Precíz receptet, pontos mennyiségeket lehetetlen itt megadni, de tényleg egészen egyszerű az egész!
Én a következőképpen jártam el.

Hozzávalók, amiket a brokkolipogácsákhoz használtam:
brokkoli (ezúttal fagyasztott)
kevés elhabart tojás
kevés teljes kiőrlésű búzaliszt (teljes kiőrlésű zsemlemorzsával is biztosan üzemel a dolog, valószínűleg legközelebb azzal próbálom ki)
só
kevés frissen őrölt bors
csipetnyi őrölt szerecsendió

Így készültek:
Lobogó, sós vízbe dobtam a fagyos brokkolit, s az újraforrástól számított 3-5 percig hagytam a gőzfürdőben, majd leszűrtem. Ekkor rá lehet engedni egy kevés hideg vizet, hogy hamarabb kihűljön. A szobahőmérsékletű zöld rózsákat kisebb darabokra, kockákra vágtam, tálba tettem. Kevés sóval, frissen őrölt borssal és szerecsendióval ízesítettem. Hozzáadtam annyi elhabart tojást és teljesörlésű lisztet, hogy jól formázható – ugyanakkor a nagyobbacska brokkolidarabkák miatt mégis kissé rusztikus – masszát kapjak.
Közepes méretű golyókat formáztam az élénkzöld keverékből, majd az enyhén beolajozott kézeim között is átforgattam őket, s a szendvicssütő grillapjai között kb. 7-8 perc alatt készre sütöttem a brokkolipogácsákat.
Én azért ezt a megoldást választottam, mert nem vagyok híve a bő olajban sütésnek, így – ha lehet – kerülöm. No, meg a szemet gyönyörködtető csíkos végeredmény miatt. :-) De persze ki lehet sütni a zöld fasírtokat „hagyományos módon”, olajban is vagy egy kis olajjal vékonyan megkenve sütőben, meg persze „igazi” faszenes szabadtéri grillen.

A pirított mandulás kuszkusz így készült:
Száraz serpenyőben aranyszínűre pirítottam kevéske mandulapelyhet. Félretettem.
A kuszkuszt egy pici olajon (én bio repcét használok) szintén aranyszínűre pirítottam majd felöntöttem kb. 2,5-szeres mennyiségű forró vízzel, sóztam, majd 10 percre letakartam.
Mikor az összes aprócska kuszkusz-szem magába szívta a folyadékot, összeforgattam az illatos pirított mandulával.
Szerintem eszméletlen klassz kombináció!

Csengetett Mylord?, névnap, egy elszalasztott alkalom – tápiókapuding!

Hogy mi kötheti össze a - szerintem már egyértelműen klasszikusnak számító – angol filmsorozatot, Anyu névnapját és egy valószínűleg már végleg elszalasztott alkalmat?
Nos, ahogyan a bejegyzés címe is mutatja, nem más, mint a tápiókapuding!

Az összefüggés a következő.
Az angol humor nevezett gyöngyszemének családilag nagy-nagy rajongói vagyunk, s a sorozat egyik „kultélelmiszere” ez a bizonyos puding, már csak a tekintetben is, hogy Lady Lavender előszeretettel hajigálja Mrs. Liptonra és Ivyra egyaránt.
Történt ugyanakkor, hogy elvittem Anyut a Cukor utcai Vegetárium étterembe, ahol az étlapon felfedezte a szóban forgó csemegét, s megbeszéltük, hogy legközelebb, ezt fogja megkóstolni. A legközelebb azonban nem jött el, ugyanis mikor sor került volna az alkalomra, az étterem felújítás alatt állt, s úgy kb. három hete legnagyobb meglepetésemre azt tapasztaltam, hogy a Vegetárium helyén egy teljesen más, magyaros jellegű étterem üzemel, s azóta sincs információm arról, hogy egy egyszerű – általam ismeretlen helyre – költözésről vagy pedig végleges megszűnésről van szó a Vegetárium esetében (a honlapjuk ugyanis nem tartalmaz semmilyen ezirányú felvilágosítást). :-(
Mindezek után a névnapos összefüggést nem nehéz kitalálni. Mivel Anyu névnapja a napokban esedékes, - az általam tegnap, e jeles alkalomra elkészített – ebéd után tápiókapuding volt a meglepetés-desszert.

Tényleg abszolút meglepetés volt, s sikert is arattam vele!
Azért egy mondat erejéig elbüszkélkedem azzal is, hogy a névnapra alkotott menüm minden fogása jól sikerült! Legalábbis a családtagok beszámolója alapján! ;-)
Mi szerepelt az étlapon?
Sárgarépakrémleves szeletelt mandulával (az eredeti recepten pusztán annyit módosítottam, hogy vaj helyett bio repceolajat, s bioleveskockát használtam, a „plussz sózást” kihagytam, s nem szűrtem át a levest teaszűrőn, hogy a – z úgyis krémesre turmixolt – rostok benne maradjanak)
Szezámbundában sült csirkemell gombás-petrezselymes rizzsel (bevallom, aggódtam picit a húsétel elkészítése miatt, hiszen abban nincs rutinom, de egybehangzó vélemény szerint finom volt :-)
Kókuszos tápiókapuding gyümölccsel
Én a levesből, s a desszertből falatoztam, s mindkét étek esetében csak biztatni tudok mindenkit, hogy próbálja ki! A „gasztrokonzervatív” családtagoknak is nagy eséllyel be fognak jönni! :-)

A tápiókapuding receptjét nem teszem közzé, hiszen egy az egyben Mézesmadzag tejmentes receptjét követtem (bio tápiókát, bio kókusztejet és finomítatlan nádcukrot használtam). De ezen kívül készített tápiókát Mályvacsiga, Sajtkukac, Ízbolygó és Grenadine is.
Egyébként kókusztejjel is most főztem először, nagyon érdekes élmény volt. Bár be kell valljam, intenzívebb kókuszízre számítottam, de teljesen rendben volt így is a történet!
Azt persze meg kell jegyezni, hogy a tápióka teljesen semleges ízű, így valamiféle ízesítésről (pl. kókusz, vanília, fahéj, mazsola, gyümölcs, gyümölcsöntet) mindenképp gondoskodni kell!

Még két mondat, csak hogy ne hazudtoljam meg önmagam, végétére is ez egy reform-vega blog! :-D
Szóval, azért érdemes a kellemes és ugyanakkor kissé vicces – ahogyan az áttetsző tápiókagömböcskék elolvadnak az ember szájában – gasztroélményen túl tápiókából pudingot készíteni, mert ez egy 100 %-osan természetes alapanyag, természetes keményítőtartalommal (ettől köt be a puding). Azaz, szemben a – szerintem borzalmas műanyag – bolti pudingporokkal, itt semmi mesterséges, művi adalékanyag vagy színezék nem jut az ember szervezetébe. Ráadásul a tápiókagyöngy elsősorban – ha nem kizárólag – bioboltokban kapható, így az előbbieken túlmenően még bioterméket is fogyasztunk!

De az aranyszabály itt is érvényes: elsősorban azért együk, mert finom, s mikor hóbortos vagy kevéssé hóbortos rokonainknak, ismerőseinknek először tálaljuk fel, húzódjunk fedezékbe, nehogy eltaláljon egy jól irányzott tápiókás tányér! :-D