2008. október 18., szombat

Te mióta főzöl, és miért?

Dulminától kaptam a kérdést: mióta főzök és miért?
Lássuk csak!

Talán bután hangzik, de olyan, mintha mindig is főztem volna. Nem emlékszem az életemből olyan időre, amikor ne szerettem volna a konyhában lenni: csupán figyelemmel kísérni, hogy mi készül, később a konyhai műveletekben részt venni, s idővel önállóan is alkotni valamit.
A családi legendárium része, hogy 4-5 éves koromban, mikor Nagymamámmal krumplis nudlit készítettünk, ragaszkodtam hozzá, hogy az összes nudlit én készítsem el, amiben annyira elfáradtam, hogy a végén nem bírtam már állni, s ülve fejeztem be a műveletsort.
Már gyerekként is nagyon szerettem az egészben, hogy úgy éreztem, ezzel kedveskedhetek, örömet szerezhetek azoknak, akiket szeretek. Volt pl. egy két sztenderd dolog, amit el tudtam készíteni – pl. kakaós süti, kókuszgolyó – s néha eltűntem a konyhában, majd egy tálca sütivel vagy kókuszgolyóbissal kerültem elő.
A karácsonyi sütés-főzésben pedig már akkor is lelkesen s aktívan részt vettem. Ilyenkor három generáció, Nagymamám, Nagypapám (igen, Nagypapám is nagyon jól főzött!), Anyukám és én sürgölődtünk a konyhában, magunkba szívva az ünnepi hangulatot, illatokat és ízeket.
Mikor kicsit nagyobb lettem, elkezdtem füzetbe írni a családi recepteket, hogy egyedül is elkészíthessem őket, s persze azért, hogy az utókor számára biztosan megőrződjenek.
A főzés terén a legtöbbet Anyukámtól tanultam, de vannak dolgok, amiket Nagymamámtól s vannak, amiket Nagypapámtól lestem el.

A főzés és a gasztronómia iránti érdeklődés és szeretet tehát azt hiszem, mindig is megvolt, de hogy miért is főzök – erre a kérdésre a válasz kb. másfél évvel ezelőtt számomra új értelmet nyert. Mindaz, amit az előzőekben leírtam, természetesen ott van bennem, viszem magammal, a dolgok azonban jelentősen át is alakultak azóta…

Szóval, több, mint egy éve már, hogy vegetáriánus, s a reformtáplálkozás lelkes híve lettem.
Az idáig vezető út fokozatos, ugyanakkor hihetetlenül ösztönös volt.
Hosszú ideig, csak azt éreztem, mi az, amit nem szeretnék megenni, de hogy mi az, amit szeretnék, mi is valójában az én utam, csak később vált világossá előttem.
Már maga a vegetarianizmus is, de az ezzel párhuzamosan alakuló és egyre inkább kikristályosodó reformtáplálkozás merőben idegen (volt) a családom, -s egy-két, ámde annál jelentősebb kivételt jelentő ember kivételével – szűkebb, s tágabb környezetem számára. Ők – a mai napig – a hagyományos „magyaros” étkezést követik, s kicsit talán furcsának, különcnek tartanak.
A főzés, konyhában tevékenykedés iránti szenvedélyemen túlmenően tehát az ok, amiért főzök rendkívül egyszerű: az ételek, amiket készítek, az alapanyagok, amiket használok, az eljárások, amiket alkalmazok, gyakorlatilag teljesen idegenek a családom számára. Így az ételeket, amiket fogyasztok tulajdonképpen „csak én” tudom elkészíteni. Persze mindebben hihetetlen nagy kedvem és örömöm lelem: annyi, de annyi mindent fedezek fel, próbálok ki és nagyon-nagyon változatosan étkezem. Közben pedig jó érzéssel tölt a tudat, hogy – a tudomány(om) jelenlegi állása szerint – értékes, élettanilag hasznos, egészséges és tápláló dolgokat adok a testemnek.
Előbb említettek okán – jelesül: családom, a „hagyományos” táplálkozást követi – sajnos ma már csak ritkán élem át azt az érzést, hogy milyen jó dolog megörvendeztetni egy finom fogással, azokat, akiket szeretek, hiszen, az ételeknek, amiket sütök-főzök, a túlnyomó többségét, csak én találom ínycsiklandozónak, csak én eszem meg.
Így érdekesen alakul(t) a válasz arra a kérdésre is, hogy tulajdonképpen kitől tanultam főzni. Mint már említettem, az alapokat Anyukámtól és a nagyszüleimtől kaptam, de mivel most már teljesen máshogyan táplálkozom, nagyon sok mindent tőlük függetlenül, „magamtól” sajátítottam el. Értve ezalatt szakácskönyvek, netes oldalak és persze a gasztroblogok részletes, élvezetes és lelkes tanulmányozását és sok-sok kísérletezést.
Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy mégis csak sikerült egy kis „reformot” becsempésznem a család táplálkozásába: Anyukám egy ideje már bio repceolajjal főz, biomargarint használ és elolvassa a boltban az élelmiszerek összetevőit, s amiben túl sok E-szám van, azt nem veszi meg. Ja, és teljesen odavan a tejszínes-gombás tésztámért, amit teljes kiőrlésű spagettiből, bio repceolajjal, himalaya sóval, olaszos fűszerekkel és zabtejszínnel szoktam készíteni, Ő meg vesz hozzá a piacon bioparmezánt (!). :-) Na jó, az igazságnak az is része, hogy ha indiait főzök, utána két napig szellőztet…

Egy szó, mint száz. Úgy érzem, „mindig is” főztem és úgy hiszem, ma már azért, hogy finom és egészséges dolgokat adjak a testemnek és persze azért, hogy örömet szerezzek azoknak, akik nyitottak az ételeimre.
S hogy mi a helyzet ma?
Élvezem, hogy egyre nagyobb rutint szerzek a vega-reform ételek elkészítésében, a konyhában. Egyre többször fordul elő, hogy gabonafélékből és zöldségekből bő fél óra alatt egészen különleges és ízletes fogásokat varázsolok az asztalra, nem tart sokkal tovább elkészíteni őket, mint megmikrózni egy félkész terméket, s mennyivel egészségesebbek és finomabbak ezek az ételek!
S persze élvezem a blog-írást. Nagyon! Hiszen nagyon szeretek főzni és nagyon szeretek írni,. Sokat jelent számomra, hogy megoszthatom a kis gasztrovilágomat másokkal, s kellemes érzéssel tölt el a tudat, hogy vannak, akiket mindez érdekel, akik olvassák a blogomat! :-)

Siccike, Katanyaka, Ti mióta főztök és miért?

2 megjegyzés:

Katanyaka írta...

Köszönöm a kedves érdeklődést, néhány napon belül igyekszem válaszolni ;o)

Renata írta...

szia Adele!
Egy újabb gondolkodós:

http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2008/10/jabb-nvizsglds-krkrds.html