2008. május 14., szerda

Elvarázsoltságom-szülte karfiol curry

Múlt hétvégén eszméletlen mód vágytam valami indiaira… az indiai konyhának ugyanis - mint arról néhány korábbi post is tanúskodik - nagy rajongója vagyok, ám már egy jó ideje nem készítettem effajta fogást. S mivel múlt hét végén, az elvonási tünetek első jeleit tapasztaltam magamon, kitaláltam, hogy csicseriborsó curryvel örvendeztetem meg magam. Csicseriborsóból indiait még úgysem főztem, s találtam is egy – e célnak megfelelő – jó kis receptet.
A szombati menetrendszerű tescózás alkalmával be is szereztem az ételhez szükséges, még hiányzó hozzávalókat, s szinte ugyanazzal a lendülettel, a bevásárlókocsiba pakoltam egy dobozka humuszt is. (Ez az ínycsiklandóan finom csicserikrém meg ugye arab étel – de sebaj, éljen a multikulti :-)!) Nagyon nagy kedvem támadt a humuszra ugyanis, s még meg is állapítottam, hogy az eltarthatósági idejére tekintettel, a hét végén úgyis el kell fogyasztanom. Teljes nyugalomban hazabattyogtam.
Aztán aznap (vagyis szombat) este jött a felismerés: csicseriborsó ebédre és vacsorára is – ráadásul két napig (ha már nekiállok, legyen a curryből két adag, s a humuszt is kb. két evésnyire saccoltam) nem biztos, hogy annyira változatos lesz…
A helyzetet egy kisebbfajta hófehér, friss karfiol mentette meg, mely a pénteki piacozás eredményeképp türelmesen várakozott a hűtőben arra, hogy valami finomság készüljön belőle. S hála a (vegetáriánus) indiai konyhaművészet végtelen változatosságának – ha már a dolgok a fentebb vázolt módon alakultak -, a csicseriborsó curry karfiol curryvé lényegült át…
Egyszerűen elkészíthető és finom fogás, az eredeti recept (Sarah Brown: Vegetáriánus ételek 4 kontinensről című könyvéből való) csupán aprócska változtatásokat igényelt.

De! A csicseriborsó curryről nem mondtam ám le! Reményeim szerint hamarosan jön az élménybeszámoló, a fotó és a recept is. :-)

Karfiol curry

Hozzávalók (2 adaghoz)
1 kisebb fej karfiol
1 kisebb hagyma
1 gerezd fokhagyma
2 nagyobbacska paradicsom
kb. ½ teáskanál őrölt római kömény
kb. ¼ - ½ teáskanál garam masala
kb. ¼ teáskanál őrölt chili

kb. 1 evőkanál növényi olaj (nálam bio repce)

Elkészítés:
Kisebb rózsákra szedem a karfiolt és alaposan megmosom. Megtisztítom és leöblítem a hagymákat, a vöröshagymát apró kockákra vágom. A paradicsomokat egy-két percre forró vízbe dobom, meghámozom és apróra kockázom (az eredeti recept szerint ki kell magozni őket, én is így tettem, de szerintem teljesen felesleges. Sőt e művelet nélkül – legalábbis szerintem – sűrűbb, s intenzívebben paradicsomos lesz a curry).
Egy nagyobbacska lábasban olajat hevítek, s megpirítom benne a karfiolrózsákat. Mikor a hófehér kis gyönyörűségeken barna pöttyök tűnnek fel, s kellemes pirult illatot árasztanak, kihalászom őket az edényből, s félreteszem.
Egy nagyon pici olajat löttyintek még a lábasba, s üvegesre párolom benne a vöröshagymát, mikor már majdnem jó, belenyomom a fokhagymát s néhányat keverek rajta. Mihelyst megérzem a fokhagyma illatát, hozzáadom a római köményt, pirítom néhány másodpercig, majd beleszórom a garam masalát és a chilit is. Sózom. Pár másodpercig pirítom még a fűszereket a hagymával, majd összeforgatom a fűszeres alappal a paradicsomkockákat. Egy-két percig rotyogtatom. Ezt követően a lábasban illatozó paradicsomos keverékbe forgatom a pirított karfiolt és pici vizet öntök alá. Mikor a karfiol alatti fűszeres folyadék felforrt, kis lángon, fedő alatt puhára párolom a hófehér rózsákat. Ha szükséges, öntök még alá pici vizet, kóstolok, s ha kell, utánaízesítek.
Indiai lepénykenyérrel, rizzsel vagy bármilyen más gabonával nagyon finom!
A fotón látható variációban - hogy azért a bio-reform vonalról se feledkezzem meg ;-) - barna rizzsel kísértem.


6 megjegyzés:

gabo írta...

Hogy mik vannak?! Két hét távollét után (Miami-Mexikó) jöttem hazafelé, amikor Kevin megkérdezte, mit szeretnék enni. Habozás nélkülvágtam rá, hogy humuszt!!! :)

Adéle írta...

;-) És szoktál is humuszt készíteni? Vagy készen veszed?
Én - ha van rá lehetőségem, kedvem, időm - magam csinálom. Csak néha a tahini beszerzése kissé problémás, többek között ezért is folyamodtam most a kész változathoz... de fini volt! :-)

gabo írta...

Itt a tahini nem volna gond, minden mennyisében van :) de a tesco saját márkás humusza nagyon bejön, nem maszatolok saját gyártmánnyal. Ha főzök, akkor inkább olyat, amit nem kapok meg, azaz általában magyorosat, hazai ízeket :)

Adéle írta...

Én csak most - e postban említett alkalommal - próbáltam ki a Tesco saját márkás (Quick & Easy) humuszát és valóban nagyon fini. Ezek szerint valóban teljesen ugyanazt ettük... :-)))))

Adéle

Névtelen írta...

Ez a recept nagyon megtetszett. A legújabb Garam masala szállítmányom és a frissen őrölt római köményem segítségemre lesz, a recept pedig nagyon jó ahhoz, hogy a lelkesedés is meglegyen! Gratula a bloghoz, tetszik!

Adéle írta...

Szia Zöldalma!

Örülök, hogy tetszik a blog és hogy olvasod! Nagyon jól esik! :-)

Remélem, mielőbb kipróbálod a receptet és ízletes lesz a végeredmény! Bár friss indiai fűszerek birtokában azt hiszem, ez nem is lehet kérdés... :-D

Adéle