2008. május 29., csütörtök

Túrógombóc és vizsgaidőszak

Több mint egy hete lesz most már, hogy önkéntes szobafogságban alámerültem a vizsgaidőszak bugyraiba… :-( ez okból gasztroténykedéseim jelenleg a házhoz szállított ételek, kivételesebb alkalmakkor pedig Anyu főztjének elfogyasztására szorítkoznak.

Ilyen, „kivételes” alkalom volt a mai is…

Még vizsgaidőszak elején megegyeztünk Anyuval, hogy – bár nem járok be dolgozni, de – itthonra is rendelem magamnak az ebédet, mindkettőnknek egyszerűbb így, hiszen valószínűleg nem lesz időm, kedvem, s energiám magamnak főzni, neki pedig nincs igazán gyakorlata a vega-reform konyhaművészetben. Ezirányú türelme és nyitottsága ugyanakkor minden kétséget kizáró, habár – mikor újabb és újabb élelmiszerből váltok teljes őrlésűre, reformra vagy bióra – elhangzik néha, hogy nem mindig könnyű egy ilyen „zűrös természetű nőszemély” gasztro-dolgait tolerálni… :-)

Vázolt alaphelyzet ide vagy oda, még a múlt héten megkértem, hogy csináljon egyik nap túrógombócot, mert úgy, de úgy ennék már…
S ma el is készültek az aranybarna morzsába hempergett habkönnyű hófehér csodák… és hogyan? Reformosan! :-) Az én kedvemért! :-) Anyu úgy izgult, hogy ezekkel az „ismeretlen” alapanyagokkal vajon hogyan fog a dolog működni, s hogy biztosan finomat csináljon…
Nos, a több évtizedes családi recept igenis működött, s teljes őrlésű – tönköly – nádcukor összetevőkkel is álomszerűen könnyű és lágy lett a végeredmény…
A receptet – kissé önző módon – egyes szám első személyben fogalmazom meg, így kicsit olyan érzés ez, mintha én is ott sertepertéltem volna a konyhában, s nem a szobában a könyvet bújtam volna…

No, mindegy.
Reménykedem benne, hogy a vizsgákkal minden OK lesz, s ha valóban így lesz, nemsokára visszatérhetek intenzívebb gasztroténykedéseimhez… :-)
Addig is újabb tapasztalatokat gyűjtök az ételrendelés terén, Lugosiék ugyanis júniustól nyári szünetet tartanak, s már megrendeltem jövő hétre az ebédem a Biocheftől

De most már jöjjön a recept.

Habkönnyű túrógombóc reformosan

Hozzávalók:
½ kg zsírszegény túró
3 tojás
3 evőkanál bio teljes kiőrlésű tönkölydara
2 evőkanál teljes kiőrlésű búzaliszt
1 evőkanál bio nádporcukor
teljes kiőrlésű kenyérmorzsa a hempergetéshez

Elkészítés:
A tojások sárgáját a porcukorral habosra keverem.
Hozzáadom a lisztet, a darát és az előzőleg villával összetört túrót. Összeforgatás után ½ - 1 órát pihentetem.
Mikor a massza már jól kipihente magát, nagy, széles, óvatos mozdulatokkal beleforgatom a kemény habbá vert tojásfehérjét.
Lobogó sós vízbe evőkanállal „gombócokat” szaggatok belőle (mivel nagyon lágy a massza nem kézzel formálom a gombócokat, hanem tulajdonképpen nagyobbacska galuskákat gyártok a kanál segítségével). Fontos, hogy egyszerre csak néhány gombócot engedek a vízbe, mert mire megfőnek 2 – 2,5-szeresükre dagadnak majd. A gombócok rögtön a víz tetejére jönnek, ekkor közepesre veszem a lábas alatt a lángot (a zubogó víz ugyanis, összetörné a túrógaluskákat, ha pedig a víz csak gyöngyözne nem főnének meg rendesen) és kb. 10-15 perc alatt készre főzöm a gombócokat. Miközben termálfürdőt vesznek, egyszer-kétszer a mások oldalukra fordítom őket.
Mikor elkészültek, szűrőkanál segítségével kihalászom a sós fürdőből az óriásbébi-túrógaluskákat és az előzőleg aranyszínűre pirított kenyérmorzsába forgatom őket. E műveletnél is óvatosan járok el!
Én most egy kis nádporcukorral szórtam meg, de mivel a túrógombócok csak nagyon enyhén édesek, tálalhatók lekvárral, tejföllel, gyümölcsöntettel, vaníliaszósszal… sőt biztosan kipróbálom a közeljövőben úgy is, hogy nem aranyszínű morzsát, hanem pirított, őrölt mandulát, diót vagy mogyorót kapnak majd ruhaként… :-)

2 megjegyzés:

siccike írta...

Adéle!
A Biocheftől házhoz rendelsz, vagy bioboltba mész a kajáért? Mert a házhozrendelésnél azt olvastam, +600 Ft naponta a kiszállítás... Szívesen kipróbálnám é is őket, de ez a tényező eléggé visszatart..
A vizsgákhoz egy nagy kalappal!:-)

Adéle írta...

Szia Siccike!

Köszönöm! :-)

A Biocheftől házhoz rendelek.
Valóban ennyi/nagyon drága a szállítás. A képet azért árnyalja kicsit, hogy a 600 ft-ból lejön a kiszállított ételek összértékének 10%-a. Így én most olyan megoldást próbálok ki, hogy egy nap két napra rendelek ebédet (pl. a hétfői választékból kétfélét, hétfőre és keddre is), így két ebéd esetén csak egyszer fizetem ki a 600 ft-ot és a levonandó 10% is nagyobb összeget tesz ki. Egy napot pedig biztosan kibír az étel a hűtőben.
Nagyon kíváncsi vagyok a cégre, hogy mennyire működik olajozottan a mechanizmus, milyenek az ételek...
Most, hogy Lugosiéknál szünet van, a Bichef maradt gyakorlatilag az egyetlen lehetőségem...
No, de valóban kíváncsian várom a Biochefes fejleményeket! :-)

Most láttam a legújabb bejegyzésedet! Ezek szerint Ti is gombócban utaztatok! ;-)

Adéle