Pásztorhajdina

Viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy valamilyen magyaros ízvilágú ételre vágyom, ám a napokban ez utóbbi történt.
Így, mikor olvastam a „krumplis hajdina” névre hallgató receptet a Biotippek oldalon, egyből tudtam, hogy ezt nekem ki kell próbálnom.

A hajdinát – bár nem írtam még róla – egyébként is nagyon kedvelem. A „hántolt, sötétbarna”, azaz az enyhén pirított (természetesen bio :-) változatot szoktam venni. A sötétbarna szemecskéknek van egy rendkívül jellegzetes illata és íze, amit én nagyon-nagyon szeretek.
Azért nem került még fel hajdinás étel a blogra, mert be kell valljam, ezeket rendkívül egyszerűen készítem el: a hajdinát szűrőben alaposan átmosom, kevés olajon átpirítom, majd bő háromszoros vízben fedő alatt kb. 20-25 perc alatt készre főzőm, s fele-fele arányban összekeverem falatnyi darabokra vágott párolt zöldséggel, olyanokkal amikhez épp kedvem van. Sózom, esetleg picit még fűszerezem és már eszem is. Mostanában készülök a hajdinát kipróbálni édes változatban is!
Egy szó mint száz: a hajdina (más néven pohánka) gyorsan elkészíthető és rendkívül ízletes, tápláló, s egészséges gabona. Illetve miket is beszélek?! Nem gabona, hiszen a keserűfűfélék családjába tartozik.

S hogy mit érdemes még tudni róla?
A hajdina értékes magja mind makro-, mind pedig mikroelem összetevőit tekintve kiváló beltartalmi értékekkel jellemezhető. A pohánka jellemző tápanyaga, a többi gabonaféléhez hasonlóan, a szénhidrát, amely 56-77%-ban keményítő, 17-20%-ban élelmi rost, ennek 12-17%-a cellulóz, valamint hemicellulózt és lignint is tartalmaz. Elmondhatjuk, hogy a hajdina rosttartalma a hagyományos táplálkozásban fellelhető egyéb gabonafélék rosttartalmához viszonyítva kiemelkedően magas, 25,7 g/100 g termés, míg ez az érték a búzánál (Graham liszt) csak 11,71 g/100 g termék. A hajdina beépítése a korszerű táplálkozás elemei közé, magas élelmirost-tartalmánál fogva tehát igen kedvezőnek mondható. Zsírtartalma kis mértékben magasabb (1,9 g/100 g termék), mint a búzaliszté (1,3 g/100 g), jelentősége, azonban magas, mintegy 77%-os telítetlen zsírsavtartalmában rejlik.
Ásványianyag-tartalmát tekintve a többi gabonaféle hasonló értékeivel összevetve igen magas kalcium- (324 mg//100 g) és magnézium- (85 mg/100 g) tartalommal rendelkezik. Előnye még kifejezetten alacsony nátrium- (4,4 mg/100 g) és viszonylag magas káliumtartalma (324 mg/100 g) is. A nyomelemek közül vasban, rézben és cinkben gazdag.
Vitamintartalmát tekintve elmondható, hogy a hajdina igen értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. Tokoferol (E-vitamin), riboflavin (B2-vitamin) és tiamintartalma (B1-vitamin) jelentős.
Ezen tápanyagokon kívül kedvező élettani hatással rendelkező biológiai anyagokat is tartalmaz. Ilyenek pl. egyes antioxidáns hatású flavonoidok és a rutin (P-vitamin vagy antipermeabilitási faktor), amely kiváló gyógyszere a kapilláris vérzéseknek és a sugárterápia okozta egészségkárosodásoknak. Magas rutintartalma miatt őseink a hajdinát a magas vérnyomás kezelésére gyógynövényként használták.
Forrás: http://www.elelmezesvezetok.hu/szamok/05/02/12.htm

A hajdina dicsérgetése után, most már valóban rátérek mit is készítettem a napokban belőle.
Ott tartottam, hogy magyaros ízvilág. A weboldal, ahol a receptre leltem, azt írta, hogy a „krumplis hajdina” gyakorlatilag a pásztortarhonya mintájára készül. Azzal a rendkívül szimpatikus különbséggel, hogy tarhonya helyett hajdina kerül bele, a kolbász pedig –természetesen :-) - kimarad.
A maga egyszerűségében és rusztikusságában nagyszerű étel!
Én savanyúsággal – jelen esetben csalamádéval – fogyasztottam, de nagyon finom magában vagy (más, esetleg uborka-) salival is.

Pontos mennyiségeket az eredeti recept nem adott, s valóban, az ötlet és az elkészítési metódus itt igazán a lényeg. Ennek ismeretében már mindenki eldöntheti, hogy - a potenciális fogyasztók számának és étvágyának ismeretében – mennyit szeretne belőle készíteni.
Azért én leírom, egészen pontosan hogyan is csináltam… :-)

Pásztorhajdina

Hozzávalók: (2 adaghoz)
1 dl hajdina
3 közepes vagy 4 kisebb krumpli
1 közepes fej hagyma
pici olaj (bio repcét használok)
kb. 1 teáskanál pirospaprika
frissen őrölt bors
só (himalaya-t használok)
leheletnyi chilipor

Elkészítés:
A hagymát és a krumplikat megpucolom, leöblítem.
A hagymát apróra, a krumplit kis kockákra vágom.
A hajdinát folyó víz alatt, szűrőben alaposan átmosom.
Egy nagyobbacska lábasban kevés olajat hevítek, rádobom a hajdinát, s folyamatos keverés mellett addig pirítom, amíg az átöblítésből maradt víz teljesen elpárolog, s megérzem a jellegzetes illatát. Ekkor hozzáadom az apróra kockázott hagymát, s szintén folyamatos keverés mellett, megfonnyasztom (ezalatt a hajdina is pirul még egy kicsit).
Egészen kis lángra veszem a gázt, rászórom a pirospaprikát, átkeverem, s felöntöm bő 3 dl vízzel (az a lényeg, hogy a folyadék bőr háromszorosa legyen a hajdina mennyiségének). Hozzáadom a krumplikockákat. Tekerek rá frissen őrölt borsot, sózom, s hintek még rá egy leheletnyi chiliport (ne legyen csípős, csak éppen kissé pikáns az étel).
Ha felforrt, kis lángra veszem alatta a lángot, lefedem és ezek után már csak várnom kell: a hajdina kb. 20-25 perc alatt magába szívja az illatos-fűszeres folyadékot, s ennyi idő alatt a krumplikockák is megfőnek.
Persze azért menet közben nem árt ránézni egyszer-kétszer. Elsősorban azt ellenőrizendő, nem kell-e hozzáönteni még egy kis vizet. Ezúttal nálam még kb. 1 decinyi ment bele, mert ez az étel szerintem picit „szaftosabban” finom, de ez már tényleg ízlés dolga!
Egyszóval, 20-25 perc múlva el is készül a „magyaros” finomság, ha szükségesnek érzem, utánafűszerezek, s már tálalhatom is. Ugyanakkor ez is remekül „másnapra eltehető”, szállítható, munkahelyen melegíthető étel!

Kelbimbós rakottas

A kelek közül picit talán jobban kedvelem a kelkáposztánál a kelbimbót.
Remek zöldség: enyhén édeskés, ugyanakkor mégis karakteres ízű, kívül haragos-, belül pedig egészen halványzöld színű tüneményes kis gömböcskék.

Ebben az ételben a krumplival alkot - már-már klasszikusnak mondható – párost. Ha úgy tetszik, egy kicsit különlegesebb, a megszokottól eltérő, no meg persze egészségesebb :-) alternatíva a klasszikus kelkáposzta főzelékre.

Igazán könnyen és gyorsan elkészíthető, munkahelyre nagyszerűen elvihető és melegíthető étel. Másnapra az ízek csak még jobban összeérnek.
Tálalóedénybe, tányérra szedve sajnos nem a legmutatósabb fogás (ezért tettem fel róla két fotót is), hiszen a fűszeres tejszín – amiben a kelbimbó és a krumpli zamatosra sül – nem tartalmaz semmilyen kötőanyagot (pl. tojást vagy lisztet), ezáltal nem lesz „vágható”, szeletelhető a végeredmény. Így az is teljesen járható útnak tűnik, hogy az ember lánya már eleve olyan edényben süti, amiben később majd tálalni szeretné.

A recept eredetijére a Maxima internetes oldalán bukkantam, s apróbb változtatásokat eszközölve, én a következőképpen készítettem.

Kelbimbós rakottas

Hozzávalók (2 adaghoz)
4 burgonya
kb. 20 szem apróbb kelbimbó
kb. 1,5 dl zöldségleves (a Rapunzel bio zöldségleves kockájából készítem)
2 dl tejszín (bio zabtejszínt használok)
1 teáskanál édes pirospaprika
1 szárított chilipaprika
frissen őrölt bors
só (himalaya-t használok)
kevéske olaj (bio repcét használok)
opcionális: egy kevés teljes kiőrlésű kenyérmorzsa a tetejére – ha épp van otthon

Elkészítés:
A krumplikat megmosom, héjában megfőzöm, lehámozom és félreteszem egy picit hűlni.
Amíg a burgonya fő, a kelbimbót megtisztítom és kb. 15-20 perc alatt puhára, de ugyanakkor még kellemesen roppanósra párolom, a főzővizébe egy leveskockát dobok. Mihelyst megfőtt, leszűröm.
Egy lábaskában leveskockából kevés zöldséglevest csinálok és a kezem ügyébe készítem.
A langyos krumplit felkarikázom és hajszálvékonyan kiolajozott kisebb sütőtálban vagy tepsiben csinosan elrendezem, majd elosztom a tetején kis zöld bimbókat.
Egy tálkában összekeverem a tejszínt a pirospaprikával, borssal, - előzőleg mozsárban megtört – chilipaprikával és egy picike sóval. Majd hozzáöntök, keverek annyi zöldséglevest, hogy még kellemesen krémes, de már „önthető” mártást kapjak. (Ha zöldséglevest használok ételkészítéshez, általában már nem sózok, mivel azonban a krumpli főzővizét ez esetben nem sózom, a mártás a hozzáadott zöldségleves ellenére elbír még egy kevés sót. De mindez persze ízlés, ízlelőbimbók dolga.)
A zöldségekre öntöm a fűszeres tejszínes szószt, s ha van otthon, egészen vékonyan megszórom a tetejét egy kevés teljes kiőrlésű kenyérmorzsával (ezúttal teljesőrlésű tönkölymorzsa volt) és előmelegített forró sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütöm.
A sütési idő végére a tejszínes szósz kellemesen krémesre sűrűsödik, az étel tetején a morzsa pedig finom ropogós és aranyszínű lesz.

Gajjar bhaji

Nagyszerű indiai étel: édeskés ízű sárgarépa és zamatos, egészen valószerűtlenül átpuhuló, ugyanakkor mégis roppanós kesudió párosa pikáns, fűszeres szószban.

A sárgarépának, s kiváltképp a kesudiónak, no meg persze az indiai konyhának :-) igen nagy rajongója vagyok, így már első olvasatra beleszerettem a receptbe.
Az utóbbi időben egyébként is előszeretettel fedezem fel a diófélék hasznosítási lehetőségeit különböző ételekben. Vagyis, hogy a maguk természetességében, „natúrságában” is mennyei csemegét jelentő egészséges kis olajosok (pl. földimogyoró, dió, kesudió) milyen különlegessé, esztétikussá és persze finommá tudnak tenni egy-egy fogást…

Egyszerűen, s gyorsan elkészíthető étel, mint az indiai vegetáriánus fogások általában. S ami nem várt felfedezés volt vele kapcsolatban: másnap sokkal-sokkal finomabb!
Jónéhányszor tapasztaltam már, hogy a rakott ételek, raguk íze másnapra teltebbé, harmonikusabbá válik, de ami ez esetben történt, felülmúlta a várakozásaimat. Mikor másnap a munkahelyemen – ételdobozom megmikrózása után - az első falatot megízleltem… hm… maga a harmónia! :-)

A recept Mahboob Momen: Cookbynumbers indian című könyvéből származik.
Az elkészítési metóduson módosítottam picit, illetve annyiban készítettem máshogyan az ételt, hogy az eredeti receptben előírtnál lényegesen több folyadékot (zöldséglevest) használtam. Bár a könyvszerző hölgy megjegyzi, hogy ez egy „száraz” curry, én általában minden ételt vékony, ámde annál bővebb lére eresztve szeretek :-), úgyhogy ezen – önző – szempontjaimat érvényesítettem ennek a finomságnak az elkészítésekor is.

De most már lássuk a medvét, illetve a gajjar bhajit! :-D

Gajjar bhaji

Hozzávalók: (2 személyre)
kevés olaj (bio repcét használok)
1 kisebb fej hagyma (ezúttal lilahagyma volt)
kb. 25 dkg sárgarépa
kb. 250ml zöldségleves (a Rapunzel bio leveskockájából készítem)
10 dkg kesudió (ezúttal bio volt az is :-)
1 paradicsom
egy kb. 2,5 cm-es darabka friss gyömbér
¼ teáskanál chilipor
½ teáskanál garam masala
½ teáskanál teljes kiőrlésű búzaliszt

Elkészítés:
A sárgarépát megtisztítom, megmosom és úgy nagyjából 3-4 cm-es darabokra vágom.
A paradicsomot meghámozom, felkockázom.
A hagymát is megtisztítom, s apró kockákra vágom.
A kockából elkészített zöldséglevest a kezem ügyébe készítem.
Egy nagyobbacska lábasban kevés olajat forrósítok, s megpárolom, benne a hagymát. Mikor az apró kockák összeestek és épp kezdenének aranybarna színt kapni, hozzáadom a chiliport, a gyömbért és garam masalát, s egy-két perc alatt illatosra pirítom a hagymával a fűszereket (közben persze vigyázok, nehogy odaégjenek!). A fűszerkeverékhez adom a répát és alaposan összeforgatom, hogy az illatos, pikáns barna keverék az összes narancsszínű darabkát bevonja. Ezután következik a liszt, mellyel hajszálvékonyan megszórom a lábas tartalmat, s hagyom, hogy kissé megpiruljon a répán. Hozzáadom a paradicsomkockák felét, egyet keverek rajta és ráöntök a zöldséglevesből.
Hagyom felforrni, majd lefedve, lassú tűzön párolom kb. 20-30 percig, amíg a répa megpuhul, de azért még kellemesen roppanós marad. Időnként persze felemelem a fedőt, hogy ellenőrizzem, hogyan is haladnak a narancssárga kis hasábok a párolódással, illetve ha szükségesnek találom, adok még hozzá a zöldséglevesből.
2-3 perccel a késznek nyilvánítás előtt hozzáadom a maradék paradicsomot, hogy maradjanak benne harapható paradicsomdarabok is (a paradicsommal természetesen nem szükséges így trükközni, bele lehet tenni az egészet az elején, s akkor sűrűbb, „paradicsomosabb” lesz az étel vagy pár perccel a vége előtt is, ha az ember élvezni szeretné a harapható paradicsomfalatkákat).
Mielőtt elzárnám a gázt, óvatosan beleforgatom a kesudiót, hagyom, hogy egyet rottyanjon, s már el is oltom alatta a lángot. Ha nem azonnal tálalom – pl. barnarizzsel -, hanem áll egy csöppet, már kb. 10-15 perc elteltével lehet érezni, hogy a kesudiószemek szinte krémessé váltak, mégis ropogtatnivalóan zamatosak maradtak. S másnapra ez az élmény csak fokozódni fog… :-)

7 „titkos” dolog rólam…

Reni gondolt rám: tőle kaptam a kérdést: osszak meg magamról 7 olyan dolgot, ami eddig a blogomban még nem szerepelt…

Siccikéhez és Katanyakához hasonlóan én sem gurítom tovább a labdát, hiszen már nagyon sok számomra kedves gasztroblogger-kolleginánál és kollégánál járt…

A blogírás maga és az időről időre érkező ehhez hasonló kérdések, „játékok” számomra egyfajta - nagyon érdekes - önkifejezési és önismereti lehetőséget rejtenek…

Nos, lássuk! Mit is írhatnék (még) magamról?

1. Végzettségemet, szakmámat tekintve politológus vagyok, s ismereteimet kiegészítendő harmadik éve – immár munka mellett – jogi egyetemre járok.

2. Pár hónapja derült ki számomra, hogy természetes göndör hajam van, - ennek köszönhetően kb. fele annyi ideig tart a hajmosás és szárítás, mint korábban – és – lévén csöppet rövidlátó – a szemüvegemet is egyre többet viselem, így a közelmúltban átalakult kicsit az Adéle-fizimiska. :-)

3. Undorodom és félek gyakorlatilag az összes – repülő, mászó stb. – bogártól és rovartól. Elpusztítani sem merem őket, így ha valahol efféle élőlény jelenlétét fedezem fel, addig nem vagyok hajlandó belépni az adott helyiségbe, amíg az a valami – akárhogyan is – de onnan ki nem kerül.

4. Imádom a vizet: inni, úszni, pancsolni, strandra menni. Egy tengerparti nyaralással mindig el lehet varázsolni. Még zuhanyozni is úúúúgy szeretek! :-)

5. Nagyon fázós vagyok. Környezetem visszajelzései alapján állíthatom, hogy hőérzetem meghaladja kissé a normális szintet. Ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy én kb. max. 23-25 fokig vagyok szocializálva, ha ennél hidegebb van, már kevésbé érzem komfortosan magam.

6. Rendszerint már jó előre és mindig aprólékosan megtervezem a dolgokat, s ha valami miatt az elképzelésem borul, azt bizony sokszor meglehetősen nehezen viselem. :-(

7. Ha elhatározok valamit, valamiféle célt tűzök magam elé, azt az esetek túlnyomó többségében igen következetesen képviselem, igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni érte és általában végig is viszem. :-)

Kagylók a tengerpart homokjában

Egy rendkívül egyszerűen és gyorsan kivitelezhető, ám de nagyon kedves és jópofa ötletet szeretnék megosztani, amit a Vegan Lunch Box blogban olvastam. (Siccike hívta fel a figyelmemet erre a blogra, s azóta lelkes olvasója vagyok: eszméletlen jó és izgalmas, ugyanakkor kedves és praktikus ötletek vannak benne!)
Az amerikai blogszerző hölgy kisfiának ebédes doboza rejtette a Seashells in the Sand névre hallgató csemegét.
S hogy mi ez?

Aprócska kagylótészták kuszkusszal összeforgatva! :-)

Nálam annyival „extrább” kicsit a dolog, hogy háromszínű – paradicsommal és spenóttal színezett kis tengerigyümölcsök is találhatók a fehér kagylócskák között – bio tönköly kagylótésztából készítettem el, így ha lehet, talán még mutatósabb lett az eredmény.
A (bio) kuszkuszt kevés bio repceolajon megpirítottam, majd felöntöttem 2,5-szeres mennyiségű forró vízzel, s kb. 10 percig lefedve állni hagytam. Ezalatt bő sós vízben a színes kagylók is puhára főttek. A tésztát leszűrtem, óvatosanösszekevertem a kuszkusszal, ízlés szerint sóztam.
Most épp Chili & Vanilia csicseriborsó paprikásához tálaltam köretként, de egy jó salátával, párolt vagy pirított zöldségekkel szerintem „önállóan” is megállja a helyét.
Vega és nem vega gyerkőcöknek és – magamból kiindulva, bár mondjuk én a betűtésztáért is odavagyok, s ma láttam teljes kiőrlésű tönköly változatban! - felnőtteknek egyaránt nagyszerű falatoznivaló…! :-)

Te mióta főzöl, és miért?

Dulminától kaptam a kérdést: mióta főzök és miért?
Lássuk csak!

Talán bután hangzik, de olyan, mintha mindig is főztem volna. Nem emlékszem az életemből olyan időre, amikor ne szerettem volna a konyhában lenni: csupán figyelemmel kísérni, hogy mi készül, később a konyhai műveletekben részt venni, s idővel önállóan is alkotni valamit.
A családi legendárium része, hogy 4-5 éves koromban, mikor Nagymamámmal krumplis nudlit készítettünk, ragaszkodtam hozzá, hogy az összes nudlit én készítsem el, amiben annyira elfáradtam, hogy a végén nem bírtam már állni, s ülve fejeztem be a műveletsort.
Már gyerekként is nagyon szerettem az egészben, hogy úgy éreztem, ezzel kedveskedhetek, örömet szerezhetek azoknak, akiket szeretek. Volt pl. egy két sztenderd dolog, amit el tudtam készíteni – pl. kakaós süti, kókuszgolyó – s néha eltűntem a konyhában, majd egy tálca sütivel vagy kókuszgolyóbissal kerültem elő.
A karácsonyi sütés-főzésben pedig már akkor is lelkesen s aktívan részt vettem. Ilyenkor három generáció, Nagymamám, Nagypapám (igen, Nagypapám is nagyon jól főzött!), Anyukám és én sürgölődtünk a konyhában, magunkba szívva az ünnepi hangulatot, illatokat és ízeket.
Mikor kicsit nagyobb lettem, elkezdtem füzetbe írni a családi recepteket, hogy egyedül is elkészíthessem őket, s persze azért, hogy az utókor számára biztosan megőrződjenek.
A főzés terén a legtöbbet Anyukámtól tanultam, de vannak dolgok, amiket Nagymamámtól s vannak, amiket Nagypapámtól lestem el.

A főzés és a gasztronómia iránti érdeklődés és szeretet tehát azt hiszem, mindig is megvolt, de hogy miért is főzök – erre a kérdésre a válasz kb. másfél évvel ezelőtt számomra új értelmet nyert. Mindaz, amit az előzőekben leírtam, természetesen ott van bennem, viszem magammal, a dolgok azonban jelentősen át is alakultak azóta…

Szóval, több, mint egy éve már, hogy vegetáriánus, s a reformtáplálkozás lelkes híve lettem.
Az idáig vezető út fokozatos, ugyanakkor hihetetlenül ösztönös volt.
Hosszú ideig, csak azt éreztem, mi az, amit nem szeretnék megenni, de hogy mi az, amit szeretnék, mi is valójában az én utam, csak később vált világossá előttem.
Már maga a vegetarianizmus is, de az ezzel párhuzamosan alakuló és egyre inkább kikristályosodó reformtáplálkozás merőben idegen (volt) a családom, -s egy-két, ámde annál jelentősebb kivételt jelentő ember kivételével – szűkebb, s tágabb környezetem számára. Ők – a mai napig – a hagyományos „magyaros” étkezést követik, s kicsit talán furcsának, különcnek tartanak.
A főzés, konyhában tevékenykedés iránti szenvedélyemen túlmenően tehát az ok, amiért főzök rendkívül egyszerű: az ételek, amiket készítek, az alapanyagok, amiket használok, az eljárások, amiket alkalmazok, gyakorlatilag teljesen idegenek a családom számára. Így az ételeket, amiket fogyasztok tulajdonképpen „csak én” tudom elkészíteni. Persze mindebben hihetetlen nagy kedvem és örömöm lelem: annyi, de annyi mindent fedezek fel, próbálok ki és nagyon-nagyon változatosan étkezem. Közben pedig jó érzéssel tölt a tudat, hogy – a tudomány(om) jelenlegi állása szerint – értékes, élettanilag hasznos, egészséges és tápláló dolgokat adok a testemnek.
Előbb említettek okán – jelesül: családom, a „hagyományos” táplálkozást követi – sajnos ma már csak ritkán élem át azt az érzést, hogy milyen jó dolog megörvendeztetni egy finom fogással, azokat, akiket szeretek, hiszen, az ételeknek, amiket sütök-főzök, a túlnyomó többségét, csak én találom ínycsiklandozónak, csak én eszem meg.
Így érdekesen alakul(t) a válasz arra a kérdésre is, hogy tulajdonképpen kitől tanultam főzni. Mint már említettem, az alapokat Anyukámtól és a nagyszüleimtől kaptam, de mivel most már teljesen máshogyan táplálkozom, nagyon sok mindent tőlük függetlenül, „magamtól” sajátítottam el. Értve ezalatt szakácskönyvek, netes oldalak és persze a gasztroblogok részletes, élvezetes és lelkes tanulmányozását és sok-sok kísérletezést.
Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy mégis csak sikerült egy kis „reformot” becsempésznem a család táplálkozásába: Anyukám egy ideje már bio repceolajjal főz, biomargarint használ és elolvassa a boltban az élelmiszerek összetevőit, s amiben túl sok E-szám van, azt nem veszi meg. Ja, és teljesen odavan a tejszínes-gombás tésztámért, amit teljes kiőrlésű spagettiből, bio repceolajjal, himalaya sóval, olaszos fűszerekkel és zabtejszínnel szoktam készíteni, Ő meg vesz hozzá a piacon bioparmezánt (!). :-) Na jó, az igazságnak az is része, hogy ha indiait főzök, utána két napig szellőztet…

Egy szó, mint száz. Úgy érzem, „mindig is” főztem és úgy hiszem, ma már azért, hogy finom és egészséges dolgokat adjak a testemnek és persze azért, hogy örömet szerezzek azoknak, akik nyitottak az ételeimre.
S hogy mi a helyzet ma?
Élvezem, hogy egyre nagyobb rutint szerzek a vega-reform ételek elkészítésében, a konyhában. Egyre többször fordul elő, hogy gabonafélékből és zöldségekből bő fél óra alatt egészen különleges és ízletes fogásokat varázsolok az asztalra, nem tart sokkal tovább elkészíteni őket, mint megmikrózni egy félkész terméket, s mennyivel egészségesebbek és finomabbak ezek az ételek!
S persze élvezem a blog-írást. Nagyon! Hiszen nagyon szeretek főzni és nagyon szeretek írni,. Sokat jelent számomra, hogy megoszthatom a kis gasztrovilágomat másokkal, s kellemes érzéssel tölt el a tudat, hogy vannak, akiket mindez érdekel, akik olvassák a blogomat! :-)

Siccike, Katanyaka, Ti mióta főztök és miért?

Sütőtök, krumpli, kesudió

A „Téli zöldségtál” névre hallgató fogást jó rég kinéztem már a Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyvből, de amilyen gyönyörű napsütéses és langyos őszi nap van ma, egyszerűen nem tudtam ezt a címet adni ennek a bejegyzésnek.
A címben természetesen azért e finomságok szerepelnek, mert ezek adják fő hozzávalóit az ételnek, a másik ok pedig egészen prózai: mert nagyon szeretem őket.

E szempontból a krumpli az elmúlt időszak „meglepetése” számomra. Valahogyan sohasem voltam egy nagy burgonyafogyasztó, de az utóbbi időben egyre többször eszem, s készítem ezt a zöldséget. Mindeközben pedig elámulok mennyi, de mennyi étel – egész különlegesek is! – készíthető ebből a nagyon könnyen beszerezhető, s relatíve sokáig tárolható „hétköznapi” kis barna gumóból.
A sütőtök is nagy kedvencem - már régóta. Sütőben megsütve igazán egyszerű, mégis mennyei csemege. Ugyanakkor valami elképesztő, mennyiféle étel készíthető belőle: leves, egytálétel, püré, sütemény, desszert… Így aztán most, hogy szezonja van, szorgosan kutatok, s ha tehetem, próbálgatok sütőtökös recepteket – hogyan lehet úgy elkészíteni a mélynarancsszínű finomságot, ahogyan eddig még nem tettem, nem ettem.
A kesudió? Gasztroszerelem. A diófélék, olajosok közül a kedvencem. Az igazán jó fajta kesudió vajpuha, mégis kellemesen roppanós, különleges zamatú, lágy, édeskés ízű… isteni eledel.
Hadd’ dicsérjem még egy kicsit! A kesudióban nagyon sok értékes tápanyag található: foszfor, magnézium, vas, réz, cink, szelén, A- és B-vitaminok, béta-karotin, folsav, hogy csak néhányat említsünk. Külön is kiemelendő magas kalciumtartalma, melynek köszönhetően erősíti a csontokat, a hajat és a körmöt. A kesudió ezen kívül tele van antioxidáns hatású E-vitaminnal is. Az E-vitamin késlelteti a sejtek öregedését és a szabad gyököktől is véd. Túlnyomó részben telítetlen zsírsavakat tartalmaz, így csökkenti a keringési betegségek kockázatát. (Forrás: http://www.g-exim.com/egeszsegtar/index.php?op=rec&re_kod=20) Mindezeken túlmenően pedig, lévén olajos mag, a kesudió is osztja az olajosok azon kedvező tulajdonságát, hogy magas fehérjetartalmuk miatt - 10dkg magban 20-25g fehérje van - remek húspótlók. Így kiemelt helyet foglalnak el a vegetáriánus étrendben. (Forrás: http://www.edenkert.hu/cikkek/gyumolcs/csemegek-diohejban/)

Talán most már érthető, hogy amint elolvastam a Nélkülözhetetlen „Téli zöldségtál”-ját, egyből tudtam: nekem ezt ki kell próbálnom. Krumpli, sütőtök és kesu egy ételben…
A hitelesség kedvéért annyit még meg kell említenem, hogy az eredeti receptben fehérrépa is szerepel (de én csak felesben burgonyával és tökkel készítettem), illetve annyit változtattam még rajta, hogy tovább reformosítottam, s tisztán növényi összetevőkből (vaj helyett biomargarint, tej helyett pedig zabtejet használtam) készítettem el.

Íme.

Téli zöldségtál

Hozzávalók (2 adaghoz)
35 dkg burgonya
35 dkg sütőtök
2-3 dkg biomargarin (a Biopont biomargarinját használom)
1 evőkanál teljes kiőrlésű bio búzaliszt
növényit tej (bio zabtejet használok) – amennyit a besamel felvesz
csipetnyi őrölt szerecsendió
só
frissen őrölt bors

A morzsarátéthez:
kevés teljes kiőrlésű tönkölymorzsa
maréknyi bio kesudió
kevés biomargarin

Elkészítés:
A sütőtököt félbevágom, lágy belsejét és a magjait kikaparom, nagyobbacska darabokra szelem, megmosom. 35 dekányit meghámozok, falatnyi darabokra vágok (a maradékot ezúttal „simán” megsütöttem, de persze más finomság is készíthető belőle). A burgonyát is meghámozom, megmosom, falatnyira kockázom.
Bő, forró, enyhén sós vízben félpuhára főzöm a zöldségeket (ez kb. 8-10 perc).
Ezalatt az idő alatt elkészítem a besamelt. Egy edénykében - nem túl nagy lángon – megolvasztom a biomargarint, majd hozzáadom a lisztet. Kb. 1 percig kevergetem, pirítom, ezután lehúzom a tűzről, s hozzáöntök egy kevés zabtejet. Elkeverem. Visszaköltöztettem a lábaskát a tűzre, és állandóan kevergetve beforralom a mártást. Közben figyelem, hogy mennyire sűrűsödik, és ha túlságosan sűrűnek találom, öntök hozzá még egy kevés tejet. 2-3 perc elteltével – ha már megfőtt a margarinos-tejes keverékben a liszt – elzárom alatta a lángot. Sózom, borsozom, belekeverem a szerecsendiót.
A kesudiót száraz serpenyőben illatosra pirítom, durvára vágom.
A félpuhára főtt zöldségeket leszűröm és biomargarinnal vékonyan kikent tűzálló edénybe (pl. jénaiba) terítem, s nyakon öntöm a mártással.
A tetejére egy kevés kenyérmorzsából és a kesuból álló keveréket szórok és néhány darabka biomargarint morzsolok rá.
Előmelegített forró sütőben kb. 30 percig sütöm. Akkor van kész, amikor a teteje ropogósra és aranyszínűre pirult.