2009. július 19., vasárnap

Polenta

Jó ideje beszereztem már egy csomag gyönyörű napsárga bio kukoricadarát, abból a célból, hogy kipróbáljam a polentát.
A rizottóhoz hasonlóan – aminek elkészítését legalább ilyen sokáig halogattam - azonban úgy véltem, ez valami rendkívül bonyolult dolog… s a rizottóhoz hasonlóan, mint kiderült, - a folyamat bonyolultságát illetően - ez esetben is tévedtem! :-)

Szóval, megsajnáltam a kamrapolcon árválkodó és a sorsát váró kukoricadarát és elkészítettem belőle a polentát.
Hát… amilyen egyszerű, olyan finom! És vég nélkül variálható…

Elsőre egy igen egyszerű receptet próbáltam ki.
Nekem a polentában mindig is az tetszett, hogy miközben hűl, szilárdul és ezt követően szeletelhető, ropogósra süthető. Minden kajáért rajongok ugyanis, ami ropogós…
No, ez valóban az, és intenzív napsárga színe miatt igen mutatós is…

Polenta

Hozzávalók (3 adaghoz)
15 dkg bio kukoricadara
8 dl víz
1 teáskanálnyi só (himalaya)
frissen őrölt bors
darabka biovaj vagy biomargarin
1 maréknyi bio parmezán
kevés olaj (nálam bio repce)

Elkészítés:
Egy nagyobbacska lábasban felforralom a vizet. Amikor lobogva forr, hozzáöntöm a kukoricadarát. Kis lángra veszem alatta a gázt. Sózom, borsozom és folyamatos keverés mellett kb. 10-15 perc alatt készre főzöm. Ennyi idő alatt a dara magába szívja az összes vizet, megdagad és a lábas tartalma besűrűsödik. Elzárom alatta a lángot és belekeverek egy darabka margarint vagy vajat és egy maréknyi aromás reszelt parmezán sajtot.
Vékonyan kiolajozott tepsire terítem a masszát, kb. 2 cm vastagon.
Kicsit állni hagyom, hogy később szeletelni tudjam.
Tetszőleges méretű és alakú formákat vágok a polenta lapból. Majd forró serpenyőben, egészen pici olajon mindkét oldalukat ropogósra és aranyszínűre sütöm.

Ezúttal fűszeres sült cukkínikarikákkal és friss paradicsomszeletekkel tálaltam.

5 megjegyzés:

sedith írta...

Mi igaz, hogy az egyszerűbb puliszka névvel iletjük, de nagyon szeretjük. Tényleg sokféleképpen elkészíthető, sok mindennel ehető. :)

sedith írta...

Bocs'... illetjük. :-$

Science Bloggers Association írta...

Nice Blog. Congrats.
-Zakir Ali ‘Rajnish’
{ Secretary-TSALIIM & SBAI }
[Editor- Children’s Poem & Adult’s Poem]

vegavarázs írta...

Ez a polenta már régóta izgatja a fantáziámat, de most úgy érzem, végső lökést kaptam...

Adéle írta...

Kedves Hémangi!

Remélem, hamarosan elkészíted!
Tényleg nagyon ízletes, ugyanakkor egyszerűen elkészíthető étel.

Most hétvégén újra elkészítettem, friss salátával ettük, nagyon finom volt!

:-)

Adéle