2009. július 12., vasárnap

Egészséges (vegán) házi fagyi – villámgyorsan!

Adalékanyag-, E-szám-, tej- és tojásmentes.
Egy-két perc alatt elkészül.
Fantasztikus színű, gyümölcsös és krémes.

Az érdem sajnos nem az enyém, a receptet, ötletet a TV Paprika Húshagyók című műsorában láttam, s mióta beköszöntött a nyár, szinte napi rendszerességgel gyártom és nagy-nagy élvezettel fogyasztom ezt a fagyit.

A fagylaltot ugyanis nagyon szeretem (kérdem én, ki nem? :-).
A dobozos bolti változatok összetevőinek tanulmányozása során azonban, az ilyen-olyan porok és a nyolcadik E-szám észrevételezése után úgy döntöttem, ezek felejtősek.
Sebaj, gondoltam, megoldom magam!
S ezzel a technikával tényleg gyerekjáték! Sem fagylaltgép, sem idő nem szükségeltetik hozzá.

Akkor mi az, ami igen?
Nos, amiről gondoskodni kell az, hogy legyen a mélyhűtőben fagyasztott gyümölcs.
Banán mindenképpen kell: elsősorban ez adja a fagylalt krémességét. Így célszerű nagyobb darabokra, karikákra vágott banánt tartani a fagyasztóban.
Lehet „csak” banános is a fagyi, de a banán mellett bármilyen, tényleg bármilyen gyümölcsöt tehetünk még hozzá, amilyen ízre, színre éppen vágyakozunk.
Mindössze tehát ennyi előkészítést igényel a dolog: banán és kedvenc gyümölcseink álljanak készenlétben a mélyhűtőben.
A fagyi állagáról, „tartásáról” és krémességéről – a banán mellett – pár szem kesudió és egy kevés növényi tej, édességéről pár csepp méz gondoskodik.
Az ízesítés, édesítés abszolút ízlés kérdése. Hiszen a banán már eleve édes. Én nagyon szeretem a piros bogyósokat, amiknek az íze elég fanyar, így pl. a képeken is látható meggyes és áfonyás fagyiba azért elkél egy kis méz.
A hozzávalók felsorolását ezzel ki is pipáltuk. Annyit használjunk belőlük, amennyi fagyit éppen akkor szeretnénk, olyan arányban, amennyire gyümölcsösre, intenzív ízűre éppen akkor vágyunk.
A hozzávalók mehetnek a turmixgépbe vagy a botmixer alá, s mihelyst alaposan összemixelődnek, azonnal, frissen fogyasztható a házi gyümölcsfagyi.

Azért „recept formában” is leírom, hogy a képen látható finomságok hogyan készültek. Elsősorban az arányok kedvéért.

Meggyes fagyi

Hozzávalók: (1 adaghoz)
½ fagyasztott banán
nagyobb maroknyi fagyos meggy
5-6 szem natúr kesudió + 4-5 szem a tetejére
1-2 evőkanálnyi növényi tej (nálam bio zab)
teáskanálnyi méz

Elkészítés:
Az összes hozzávalót a botmixer keverőedényébe pakolom, majd krémesre turmixolom.
(Ha nem a legprofibb, legnagyobb teljesítményű szerkezettel van dolgunk – mint ahogyan a nálunk itthon fellelhető sem az – érdemes előre porrá zúzni a kesudiót, mert nem biztos, hogy a gép a fagyasztott gyümikkel együtt „viszi”.)
Fagyispohárba rendezem.
A tetejét durvára tört natúr kesudióval megszórom.
Azonnal fogyasztom.


Áfonyás fagyi

Hozzávalók: (1 adaghoz)
½ fagyasztott banán
nagyobb maroknyi fagyos fekete áfonya
5-6 szem natúr kesudió + 4-5 szem a tetejére
1-2 evőkanálnyi növényi tej (nálam bio zab)
teáskanálnyi méz

Elkészítés:
A metódus ugyanaz.

Mennyei! És a színe valami egészen lenyűgöző… :-)

4 megjegyzés:

murok marci írta...

*hhmmmmmm* nagyon jól hagzik - bárcsak lenne egy kis áfonyám a mélyhütöben... de sajnos csak néhány túlérett banánom van. azokat viszont most be is pakolom a mélyhütöbe...

murok marci írta...

*hhmmmmmm* nagyon jól hagzik - bárcsak lenne egy kis áfonyám a mélyhütöben... de sajnos csak néhány túlérett banánom van. azokat viszont most be is pakolom a mélyhütöbe...

KryaSpirit írta...

Holnap megyek is a piacra és kipróbálom. Jó lenne már egy kis fagyi. Amíg nincs gépem hozzá kézzel is jó lesz!

Adéle írta...

Stampoasis, Benzsi!

Remélem, bejön Nektek is! ;-)