2010. február 28., vasárnap

Rétesek

Mikor bioboltbeli portyáim egyikén megláttam a hűtőpultban a Naturgold bio tönköly réteslapot, egy percig sem haboztam a kosaramba tenni, csak azt nem tudtam hirtelenjében eldönteni, mi készüljön belőle.
Az sem oldotta meg a problémát, amikor elkezdtem receptek után kutakodni, hiszen a rétesvariációk száma tényleg végtelen, nem is beszélve sok egyéb ételről, melynek elkészítéséhez úgyszintén réteslap szükségeltetik.
Végül az döntött, hogy egyrészt - talán rendkívül puritánnak és triviálisnak tűnik, de - nagyon szeretem az almát, évszaktól függetlenül, de ilyenkor télen egyenesen kincset ér, másrészt pedig régóta várta már a sorsát egy doboznyi körtebefőtt a konyhaszekrényemben.
Az almás-mézes-kekszes és körtés-mazsolás rétesek elkészítése arra is remek apropó volt, hogy próbálgassam az új sütőmet. A sütő elektromos, szemben a korábbi - borzasztó - gázzal, amivel kapcsolatban finoman szólva sem voltak sikerélményeim, így van bennem nem csekély mértékű "sütés-para", amit igyekszem leküzdeni, s legnagyobb örömömre a rétesek a recept(ek)ben megadott idő alatt gyönyörű egyenletes aranyszínűre és ropogósra sültek.

(Eredeti receptek forrásai: http://www.ritakonyhaja.hu/nassolda/retesek-leveles-tesztak-fankok/1827-almas-mezes-kekszes-retes-recept.html , http://www.hazipatika.com/services/recipe/listrec/Kortesretes?rid=368)

Almás-mézes-kekszes és körtés-mazsolás rétes

Hozzávalók: (1-1 rúdhoz)

2-2 réteslap (bio tönköly lapokat használtam)
olvasztott biomargarin

Az almás töltelékhez:
4 db alma
fél citrom leve
másfél teáskanál őrölt fahéj
1 - másfél evőkanál méz (termelői akácmézet használtam)
1-2 marék darált keksz (Naturgold bio tönköly háztartási kekszet használtam)

A körtés töltelékhez:
1 doboz körtebefőtt (tiszta gyümölcslében eltett, hozzáadott cukortól mentes konzervet használtam, melynek töltő tömege: 230 gramm) vagy friss tisztított körte
1 - másfél evőkanál kénezetlen bio mazsola
1 evőkanál bio nádporcukor
jó csipetnyi őrölt fahéj
negyed citrom leve
3 marék darált keksz (Naturgold bio tönköly háztartási kekszet használtam)

Elkészítés:
A réteslapokat felhasználás előtt egy fél órával kivettem a hűtőből.
Almás-mézes-kekszes rétes: az almákat megmostam, meghámoztam, magházukat eltávolítottam, lereszeltem. Meglocsoltam a citrom levével, picit állni hagytam. Nedves konyharuhára fektettem egy óvatosan kihajtogatott réteslapot, megkentem olvasztott margarinnal, ráfektettem még egy lapot, s újabb margarinos kenés következett. A felső margarinozott lapot megszórtam a darált keksszel, majd a felém eső oldalra halmoztam a jól kinyomkodott almát. Megszórtam fahéjjal, rácsorgattam a mézet, majd a nedves konyharuha segítségével óvatosan feltekertem. Vékonyan kimargarinozott tepsibe ügyeskedtem és a rétes tetejét is megkentem olvasztott margarinnal.
Körtés-mazsolás rétes: a körtebfőttet lecsepegtettem, a fél körtéket negyedeltem, a negyedeket vékony szeletekre vágtam. Hozzáadtam a mazsolát, a nádporcukrot, a fahéjat és a citromlét. Közvetlenül a töltés előtt kevertem hozzá a kekszmorzsát. A két réteslappal ugyanúgy jártam el, mint az almás esetében. A felső margarinozott lapra - a felém eső oldalra - halmoztam a tölteléket, s a konyharuha segítségével óvatosan feltekertem. A tepsiben őt is megkentem még egy kis olvasztott margarinnal.
180 fokra előmelegített sütőben - alsó-felső sütéssel - 30 perc alatt sültek aranyszínűre.

1 megjegyzés:

KryaSpirit írta...

Köszi, hogy felhívtad a figyelmemet a bio tönköly réteslapra! Még sohasem láttam, de most már keresni fogom a bioboltban.:))