2009. június 29., hétfő

Nagy Vegetáriánus Kihívás Napja – A Menü

Mi is abszolváltuk a családdal a Nagy Vegetáriánus Kihívás Napját! És azt kell mondjam, igazán finomat ettünk! :-)
Családom tagjai egyáltalán nem hiányolták a húst (Anyuval közösen készítettük el a menüt), jóízűen falatozták a vega, reformos – és egyben Hémangi kritériumainak is megfelelő – ételeket!

Mindazonáltal a menü kissé „hagyományosra”, „magyarosra” sikeredett, de én egyáltalán nem bántam. Különösen azért nem, mert már hetek óta befészkelte magát a barackos gombóc a fejembe… s mi sem lehetett ideálisabb alakalom Siccike receptjének gyakorlati megvalósítására, mint a Nagy Vegetáriánus Kihívás Napja.

Ezzel részben már el is árultam a menüt… s hogy mi került végülis az asztalra?
Zöldségleves, utána pedig barackos és meggyes gombóc.
Sokszor készítünk itthon zöldséglevest, én úgy gondolom, nálunk abszolút „klasszikusan, hagyományosan” készül, de talán mások máshogyan készítik, s még úgysem szerepelt ez a recept itt a blogon, így az alábbiakban közzéteszem.
Általában kerül bele nokedli is, ami azonban tojást tartalmaz, így ez most kimaradt, de a recept leírásánál szerepeltetem.

Zöldségleves

Hozzávalók: (4 tányér leveshez)
2 szál sárgarépa
2 vékony szál fehérrépa
1 kisebb darab zeller
kevés olaj (bio repce)
1 mokkáskanálnyi teljes kiőrlésű bio búzaliszt
1 jókora csokor friss petrezselyem
1 bio zöldségleveskocka
kb. 2 mokkáskanálnyi pirospaprika
frissen őrölt bors
só (himalaya)

Opcionális – a nokedlihez
teljes kiőrlésű bio búzaliszt
1 tojás
kevés olaj
só (himalaya)
bors
friss petrezselyem

Elkészítés:
A gyökérzöldségeket megtisztítom, megmosom, felkarikázom.
Egy nagyobbacska fazékban kevés olajat hevítek és rádobom a zöldséget. Nagy lángon kevergetem, pirítom. Ha már kellemesen illatoznak a zöldségek, kis lángra veszem a gázt, lefedem az edényt és kb. 15 perc alatt puhára párolom a répákat.
Ezután megszórom a liszttel, átkeverem. Rászórom a pirospaprikát, átforgatom, s felöntöm annyi vízzel, amennyi levest szeretnék.
Beledobom a zellert, a leveskockát, frissen őrölt borsot tekerek rá – mehet bele egy fél zöldpaprika is, az íze kedvéért, amit a végén kihalászok majd belőle, én ezúttal nem tettem bele – sózom (ezzel óvatosan a leveskocka miatt!). Megvárom, míg felforr – vigyázok, nehogy kifusson! – kislángra veszem alatta a gázt, lefedem – de a fedőt úgy helyezem a fazékra, hogy kis rést hagyok, amin a felesleges gőz eltávozik – és úgy 20-25 percig főzöm.
Amíg a leves fő, összevágom a petrezselymet, s ha nokedli is kerül bele, ezt is elkészítem. A nokedli készítés igazán nagyon egyszerű: csak mindent jó alaposan össze kell keverni, úgy hogy jó masszív állagú, már-már kemény tésztát kapjak.
Mikor úgy gondolom, hogy a leves megfőtt és éppen nokedlikészítős hangulatom van, nagy lángra váltok és a lobogva forró levesbe kiskanállal beleszaggatom a nokedliket és pár perc alatt készre főzöm őketaz illatos-zöldséges lében.
Majd elzárom a gázt, belekeverem az apróra vágott illatos petrezselymet és még forrón tányérokba szedem.


A gombócokat - mint már fentebb kiderült – Siccike receptje alapján készítettük. Annyi módosítás volt, hogy minden gombócba egy egész sárgabarack került, egy fél bio nádkockacukorral a közepükben. 15 gyönyörűséges, szaftos és ízletes gombóc lett a jutalmunk.
A maradék tésztából pedig meggyes gombócot gyártottunk. Szó szerint ugyanúgy készült, mint a sárgabarackos, csak a meggyhez nem adtunk pluszban cukrot. Ezek a gombócok méretre persze jóval kisebbek lettek, hiszen egy meggyszem is jóval kisebb egy sárgabarackhoz képest. Csak biztatni tudok mindenkit, hogy próbálja ki a meggyes gombócot, finom, lédús és zamatos. Nekem nagy-nagy kedvencem!
A gombócokat fahéjas nádporcukorral megszórva ettük.

1 megjegyzés:

harmony írta...

Less be hozzám meglepiért!